Nógrád Megyei Hírlap, 2006. június (17. évfolyam, 127-151. szám)
2006-06-28 / 149. szám
2 2006. JÚNIUS 28., SZERDA BALASSAGYARMATI NAPLÓ A múló idő krónikása Vannak emberek, akik nélkül elképzelhetetlen egy város élete, egy település szellemi arculata. Mindennapos jelenlétükkel szinte nélkülözhetetlenné teszik magukat. Egészen egyszerűen jelen vannak mindenütt, ahol valami fontos történik, s valamifajta titkos belső késztetéstől hajtva, szent megszállottsággal megörökítik egy város hétköznapjait, ünnepeit, emelkedett pillanatait - s talán bennük sem tudatosul: ezáltal maguk is történelmet csinálnak, hű krónikásaivá válnak a múló időnek. Ilyen ember az idén díszpolgári címmel kitüntetett Reiter László is. Szabó Andrea Balassagyarmat. Ahogyan a Civitas Fortissima-emlékünnepen elhangzott laudáció-ban megfogalmazódott: a városban nem múlhatott el egyetlen esemény sem, amelyen ne villant volna fel Reiter László vakujának fénye. Már házasember volt, amikor értékes bélyeggyűjteményét Pesten eladta, s anReiter László most számítógépre szeretné rendezni eddig elkészült képeit nak árából vette meg élete első fényképezőgépét. Azóta hat masinát is „elhasznált”, de digitális fényképezőgépe mind a mai napig nincsen. A fotózás mellett másik szerelme a helytörténeti tárgyú írás lett. S valóban: ha valaki belép lakásába: írásban, fényképeken, s a mintegy negyvenezer, gondosan időrendi sorrendbe állított negatívon keresztül ott sorakozik a polcokon Balassagyarmat múltja: iskolák, óvodák története, előadások, koszorúzások, sportesemények, ünnepek, utcaképek, sírkövek, szobrok, táblák, feliratok - felsorolni is lehetetlen e sokrétű munkát. A helytörténész már az 1960- as években feltűnt patikatörténeti kutatásaival, 1980-ban pedig országos első díjat kapott Nógrád megye gyógyszerész-történelméről írott munkájáért. Szakmatörténeti kiállítással gazdagította a helytörténeti gyűjteményt, több mint kétszáz diavetítéses várostörténeti előadást tartott, kétszáz albuma került a Madách Imre Városi Könyvtárba a városi rendezvények fotóiból, 1998-ban pedig megjelentette a balassagyarmati emléktáblákat bemutató „Hirdesse e márvány...” című könyvét. Feldolgozta Balassagyarmat harangjainak és zászlóinak történetét, írt a város templomainak, börtönének, a vármegyeházának építéstörténetéről, összegyűjtötte a balassagyarmati temető sírverseit, megörökítette a gyarmati épületek homlokzati díszeit, régi orvosokról, a kórházban dolgozó apácákról emlékezett meg. Madách Imre, Mikszáth Kálmán, Kövi Pál, Perliczy János gyarmati emlékhelyei, a város utcáinak balassagyarmati származású névadói mind-mind publikációi közé tartoznak. A temesvári születésű kötélgyártó Díszpolgári címe átvételekor Lombos István polgármesterrel és szabómester édesapa - aki világ- háborús hadirokkant volt - a katolikus kör és legényegylet gondnokaként az egyletnek köszönhetően eleven, rendezvényekkel, eseményekkel teli világba vezette be két fiát, akik korán elvesztették nógrádszakáli származású édesanyjukat.- Már 11 éves koromban kivágtam a Balassagyarmatról szóló újságcikkeket, szinte szívtam magamba a „gyarmatiságot”, persze akkor még nem tudatosan. 1943-ban nyomdásztanuló lettem, de közbejött a háború. 1945-ben Rebmann Rókus patikájába jelentkeztem laboránsnak, majd az államosítás után drogista mestervizsgát tettem, s a gyógyszertári központnál folyadék-vegyszer részlegvezetőként, aztán központi raktárvezetői beosztásban működtem, 44 évig ugyanannál a vállalatnál. Gyógyszertári pénztáros feleségemmel három gyermeket neveltünk fel. A múlt iránti érdeklődésem végigkísérte az egész életemet. A múzeumbaráti kör tagjaként, majd az 1979-ben megalakult honismereti körben aztán „kiélhettem a szenvedélyemet”. 1873-tól 1944-ig összegyűjtöttem a nógrádi lapok öszszes gyarmati vonatkozású cikkét. Nagyon sok érdekességre bukkantam például az emléktáblák vagy a zászlók vonatkozásában. Huszonegy évig fotóztam a városi sporteseményeket is. 1975-től 1990-ig színes diákat készítettem Balassagyarmat életének dokumentálására, 1990-től azonban csak negatívokat csinálok. A betegségem következtében mostanában már nem vagyok olyan aktív, de ha erőm engedi, összegyűjtöm a város intézményeiben, egyesületeinél található portrékat, s az eddigi 84 emléktábla mellett még mintegy 16 vár feldolgozásra. Nem titkolom: nagy vágyam az, hogy számítógépre vigyem a fotóimat. Sajnálnám, ha elvesznének az utókor számára, hiszen megidézik azt a régi Balassagyarmatot, amelynek a társadalmi élete talán színesebb, a hétköznapjai pedig emberibbek voltak - vallja Reiter László, akiről valóban elmondható az, ami díszpolgári méltatásában elhangzott: „szerteágazó érdeklődésével, közel félszázados kutató természetével kimagasló tiszteletet és figyelmet vívott ki magának szinte észrevétlenül, csendesen tevékenykedve”. Helyreállított emlékmű Szabó Balassagyarmat. A Jobbik Magyarországért Mozgalom balassagyarmati alapszervezete helyreállította a Horthy Miklós kormányzó által személyesen, 1929-ben felavatott I. világháborús hősök emlékművét. A mozgalom alapvető feladatának tekinti a nemzet, az ország védelméért és dicsőségéért vérüket hullatott mindenkori hősök tiszteletére emelt emlékhelyek „őrzését” - tudtuk meg Palotai Szilárdtól, a Jobbik balassagyarmati elnökétől. Az Oroszlánszobrot, bár kicsit megkésve, a város közönségének ajánlva Keviczky Hugó szobrászművész készítette. Eredetileg bronzból készült volna, de pénzhiány miatt kőből alkotta meg a művész az oroszlánt - bronzszínnel lefestve. A szobor hányatott sorsa már az avatás másnapján elkezdődött, amikor is a nagy esőzés a frissen festett kőszoborról a színt lemosta. A szobor alakja az oroszlán, amely a világháborús romokon uralkodik és fóléjük „magasodik”, támaszkodva a magyar címerre (ezzel megidézve a szebb, büszkébb jövőt), s azokat a hősöket jeleníti meg, akik harcoltak és elhunytak hazájukért. A művet a jelenlegi Madách-szobor helyén avatták fel, később átkerült a Palóc ligetbe. A kommunista diktatúra idején a szobor mellvértjén lévő középeimért a hatalom leverette, a feliratot szinte olvashatatlanná törette. Ma, méltóan a hősök emlékéhez, a nemzet dicsőségére, a címer és a felirat újra teljességében hirdeti: „A Ti hősi halálotok jövendőnk élete”. Arcok Balassagyarmatról: egy kisváros nagyjai Balassagyarmat. A napokban jelent meg az „Arcok Balassagyarmat múltjából” harmadik kötete. A város lakói előtt nyilvánvaló, hogy a fotókkal gazdagon illusztrált könyv szerzője nem is lehet más, mint Kovalcsik András matematika-fizika szakos, nyugalmazott középiskolai tanár, Balassagyarmat múltjának szerelmese és elkötelezett kutatója, aki nem véletlenül lett a honismereti mozgalom alapító tagja, majd a honismereti kör elnöke. Sz. A. A sorozat 2001-ben megjelent első kötetében húsz dolgozat emlékezett 22 városi „arcra”, köztük Nagy Iván történészre, Baltik Frigyes evangélikus püspökre, Tormay Cecile és Mollináry Gizella írónőkre, Megyery Sári színésznő-írónőre, Horváth Endre grafikusművészre, Szabó József evangélikus püspökre, a nagyhírű Madách-kutatóra, Farkas András festőművészre - hogy csak néhány nevet említsünk a város nagyjai közül. A 2003-as második kötetben mások mellett Bérczy Károly, Jobbágy Károly, Komjáthy Jenő, Madách Imre, Pajor István alakja villant az olvasó elé. A most megjelent munka városunk 16 hírességének állít emléket, nem rejtve véka alá, hogy a szerző dr. Szabó Károly 1972- ben megjelent „Balassagyarmat az irodalomban” című művét tekintette alapmunkának a hely- történéti kutatásokhoz. Mikszáth Kálmán Balassagyarmathoz fűződő viszonyát taglalva Kovalcsik András dr. Szabó Károly „Mikszáth és Balassagyarmat” című 1979-es írását idézi. A város és az író kapcsolata fordulatokban gazdag. Az ebecki Turcsányi Ilona még Mikszáth születése előtt megjósolta az író édesanyjának: fia fog születni és „Gyarmatot kivilágítják a tiszteletére”. A gyarmati „szalmaesküdt” és Mauks Ilona házassági tervét a szülők ellenzik, a titkos esküvő, majd az „ első házasság” csődje elhidegíti „a nagy palócot” a székvárostól, s a városbeliek sem nézik jó szemmel a gyarmatiakról megjelenő ékelődő novelláit. A második egybekelés, az írói siker azonban újra meghozza a Gyarmattal való jó viszonyt, s még a füleki járási képviselőségre, s a múzeumi társulat tagságára is felkérik Mik- száthot, aki negyvenéves írói jubileumán csak a balassagyarmati küldöttséget fogadja állva. S a várost valóban kivilágítják a tiszteletére. A Mauks Honáról szóló dr. Szabó Károly-tanulmány egyként festi meg a megismerkedés színhelyéül szolgáló „kék szalon” juxait, csínyeit, a titkos házasságkötést, a keserű válást, valamint a legendás második házasságkötést. „Hiszem, hogy az ilyen asszonyok bírják a földet. Miért is vágyakoznának arra hát, hogy regények hősnőivé legyenek?” - veti fel a kérdést dr. Szabó Károly. Tomeskó Nándor, a polgári iskola igazgatójának alakja szintén megidéződik a könyv lapjain. Az 1875-ben 44 tanulóval induló oktatási intézmény vezetője megszervezte a Nógrád Vármegyei Tanító Egyesületet, a falusi népkönyvtárakat, az egyesületi árvaházat, a városi sportegyletet, az önkéntes tűzoltóegyletet, s a múzeumi társulat tagjaként is tevékenykedett. A mai Palóc Liget sokat megőrzött a kötetben megidézett Kondor Vilmos egykori • főerdőtanácsos, múzeumigazgató elképzeléseiből. A könyv a balassagyarmati egészségügyért sokat tevő hírességekről szintén megemlékezik. Bahovec Helén Irmina irgalmas nővér - ahogyan Galcsik Zsolt levéltáros kifejti - 33 évig tevékenykedett az egykori Mária Valéria Vármegyei Közkórházban, önfeláldozóan szolgálva embertársait. Dr. Kenessey Albert kórházigazgató, sebész főorvos 1925-től 1951-ig volt a gyarmati kórház legendás igazgatója. Újjászervezte az első világháború következtében lerobbant kórházat. Az 1925-ben 455 ágyas intézmény 1941-ben már 908 ágyat számlált. Munkásságának mottója lehetne a dr. Bartha Elemér szemész főorvos búcsúztatójából kiemelt mondat: „sze- retete mindennek, ami emberi”. Dr. Kenessey a sebészetet az emberi munkák közül az egyik legmagasabb rendűnek tartotta, s a művészetek körébe sorolta. A dr. Bartha Elemérről szóló írás a legszigorúbb tudományosságot, az orvosi munkával szembeni igényességet emeli ki a főorvos munkálkodásával kapcsolatban, aki egyben biztos kezű operatőr és kiváló diagnoszta volt. Hogy ismét az irodalom vizeire evezzünk, dr. Szabó Károly okfejtése Szabó Lőrinc és Balassagyarmat kapcsolatát vizsgálja. Az egyetemesség költőjében olthatatlan szomj élt az emberi élet intimebb szférái iránt, s tündérvárosát, amely „tíz-húsz apró mozzanatot és egy óriási hangulatot” jelentett számára - a gyermekkor hitével együtt - bevonultatta a halhatatlanságba. Kovalcsik András a költő és Kacskovics Márta balassagyarmati tanítónő meghitt levelezéséből is bőséggel idéz. Dr. Manga János néprajzkutató, múzeumigazgató alakja - születésének századik évfordulóján - úgyszintén megjelenik a könyv lapjain dr. Limbacher Gábor tanulmányának köszönhetően. Az ünnepek és szokások jeles kutatója a népzene, a népi hangszerek, a néphit és mitológia, a sajátos népi vallásosság szakavatottjává vált, helyreállította a világháború után a Nógrád vármegyei Múzeumot, s több mint ezer műtárggyal és kétezren felüli fényképfelvétellel gazdagította azt. Dr. Kiss Árpád változatos életpályája szintén az olvasó elé tárul. A Balassi Bálint Gimnázium volt tanára, a Magyar Pedagógiai Társaság elnöke, a Köznevelés című folyóirat főszerkesztője, az Országos Köznevelési Tanács igazgatója nevelés lélektani és didaktikai munkássága máig ismert. Környei (Král) Józsefet, a gyarmati tanítóképző intézet egykori tanárát és igazgatóját személyes élményeivel fűszerezve jellemzi Kovalcsik. A fáradhatatlan tanító, nevelő Salgótarjánban, a bányatársulati iskolában és Zagyvaróna-Rónabánya- telepen szintén dolgozott, majd 1965-ben vissza is költözött szeretett Salgótarjánjába, mély nyomot hagyva a balassagyarmatiak szívében, hisz több, mint 350 nógrádi pedagógus kapott tőle életmintát. Szabó Vladimir festőművészről szólva Nádor Tamás interjúja idéződik meg. A balassagyarmati rajztanár apa fiában kívánta kiteljesíteni önmagát, s a fiú valóban páratlan művész lett. Kratochwill Mimi művészet- történész elemzése szerint „szerette az embereket gyengeségükkel, szépségükkel és csúfságukkal együtt. Humor és karakterérzék jellemzi minden művét. Nagysága Holbeinhez és Brueghelhez mérhető”. Zórád Ernő, Balassagyarmatról induló grafikusművész a magyar képregény nagymestere lett, s hol bizarr, hol szomorkás műveivel a képzőművészet szférájába emelte e több-kevesebb joggal lenézett műfajt. Az 1975-ben Balassagyarmatra kerülő Szederkényi Attila szobrászművészről, a művelődési központ hajdani művészeti előadójáról - többek között Párkányi Raab Péter mesteréről - szintén a személyes ismeretség bensőségességével vall Kovalcsik András, kiemelve azt a hatást, amelyet a görög művészet gyakorolt a mesterre. Dr. Mohácsy József közgazdász gyermekéveit töltötte Gyarmaton. 1956-ban New Yorkba vándorolt, de szeretett városáról sohasem feledkezett meg. Alapítványával több, mint húsz éve segíti a Balassagyarmati Honismereti Híradó és más helytörténeti munkák kiadását. „A légtornász története” című önéletrajzi ihletésű könyvében érzékletesen adja vissza az 1920-as, 1930-as évek Balassagyarmatának hangulatát. Tóth Károlyné, Sipeki Bözsi, Horváth Endre tíz pengős bankjegyének modellje a könyvben idézett visszaemlékezésében a palóc paraszti világról, a néphagyományokról ad élénk képet. Ä kötetet olvasva, a szeretettel megrajzolt alakok sorsát tanulmányozva szinte bizonyossá válik, hogy Kovalcsik Andrásról is elmondható az, amit Mohácsy József vallott önmagáról: „Gyarmat többet jelent nekem, mint Budapest vagy az egész világ...”
