Nógrád Megyei Hírlap, 2006. április (17. évfolyam, 77-100. szám)

2006-04-07 / 82. szám

2006. ÁPRILIS 7., PÉNTEK 5 VÁLASZTÁS 2006 Civil a pályán Tomka István, a Magyar Demokrata gyományőrző, lokálpatrióta egyesületekben Fórum Nógrád megyei 1. számú vá­lasztókerületének országgyűlési képviselőjelöltje nem ismeretlen a Nógrád Megyei Hírlap olvasói előtt. A két évvel ezelőtti salgótarjáni óvo­da- és iskolabezárások kapcsán többször találkozhattak a nevével, il­letve néhány olvasói levelével a lap hasábjain. Salgótarján, itt szü­lettem 40 évvel ez­előtt, s egy rövid idő­szak kivételével ezt az időt szülőváro­somban is töltöttem. Nagyszerű pedagó­gusoktól kitűnő okta­tásban részesültem a Somoskőújfalui általános iskolában, majd a fővárosba kerültem, ahol a képző-és iparmű­vészed szakközépiskola díszítő festő szakán érettségiztem. Néhány év budapesti tartózkodás után döntöttem úgy, hogy véget vetek a „kétlaki- ságnak” és visszatértem Somoskőújfaluba, Salgótarjánba. Önálló képzőművészeti tevé­kenységem mellett egy helyi reklámcég al­kalmazottja lettem. 1998-ban kötöttem házasságot feleségem­mel, Melindával Első gyermekünk, Róza 2000 karácsonyán született. Kislányom még csak egyéves múlt, amikor munkaviszo­nyom megszűnt, s rákényszerítve éreztem magam, hogy saját vállalkozást indítsak a vá­rosban. Többmilliós hitelt fólvéve, napi 12-14 órás munkával mára sikerült elérnem, hogy a két jelenlegi, kiváló munkatársam mellé még egy részmunkaidős kolléga felvételét is tervezhetem. Második gyermekünk, Lukács születésé­vel egy időben, 2003-ban költöztünk be első közös lakásunkba, ami elég szűkös egy két­gyermekes család számára. Bár a vállalkozásom vezetése és a csalá­domról való gondoskodás időm nagy részét igénybe veszi, mégis aktív civilként szüksé­gét éreztem annak, hogy több helyi alapít­vány és egyesület alapító tagja és tisztségvi­selője legyek. Jelenleg képzőművészeti, ha­vállalok feladatokat, mindennel fontosabb­nak tartom a civil kurázsi, a tenni akarás, a jobbító szándék által létrehozott értékek mél­tó megbecsülését. Pártonkívüliként, civilként kifejezetten örültem annak, hogy az MDF felkért, vállal­jam el az országgyűlési képviselő-jelöltséget az 1. számú választókerületben. Reméltem és ma is remélem, hogy ezáltal nagyobb erő­vel tudom képviselni azokat, akik úgy érzik, változtatni kell a kialakult városvezetési kul­túrán, nagyobb összefogással, pártpolitikai érdekek nélkül kell tenni a városért, ottho­nunkért, környezetünkért. Az általam képviselni és felvállalni tudott értékek között fontos az, hogy a Magyar De­mokrata Fórum jelenleg a leghiggadtabban politizáló erő, nem vesz részt a választási ígérgetési versenyben, de a most tapasztal­ható plakátszaggató, átragasztó viadalban sem. Az MDF programjával könnyen tudok azo­nosulni, hiszen azokat az értékeket fogal­mazza meg, amelyekben én is nevelkedtem, amelyekben én is hiszek. Legfontosabb üze­netei az önmagukról gondoskodni akaró és tudó embereknek szólnak, ide értve a nyug­díjasokat, az aktív pályakezdőket, a munká­ba állásukért tenni akaró, perifériára szorult állampolgárokat is. A program főbb sarokpontjaiként említe­ném az örökösödési illeték eltörlését. Ezzel a haláladónak nevezett adónemmel sajnos szinte valamennyien találkozunk életünk so­rán. Az MDF szerint az állam bevétele nem áll arányban a behajtás költségeivel, az oko­zott kellemetlenséggel, nem beszélve arról, hogy a már egyszer adózott jövedelmet adóz­tatják meg, újabb terheket róva ezzel a gyá­szoló családokra. Az egykulcsos 18%-os szja szintén köz­ponti elem, hiszen általa egy jóval egysze­rűbb és igazságosabb adózási forma valósít­ható meg, ezzel csökkentve az adócsalás, a feketejövedelmek kényszerét. A költségvetés rendbetétele szintén a leg­fontosabb célkitűzések egyike, hiszen ha szeptemberre nem teljesülnek az uniós elő­írások, akkor 2007-ben nem érkeznek meg azok az EU-s pénzek, amiket a két nagy párt választási ígéretei során már el is költött! Az MDF korrupcióellenes törekvései köz­ismertek. A Tiszta Kezek Hivatalának létre­hozása ezt segítené, hiszen e hivatal előtt nem maradhatnának zárva sem a pártok, sem a kormány, sem az igazságszolgáltatás ajtajai. A vállalkozásbarát gazdaságpolitika része­ként állami garancia-alapot hoznánk létre, ami azoknak az ötletgazda vállalkozóknak nyújtana segítséget, akik nem rendelkeznek megfelelő tőkével. A 21-es út négysávosítása, a vasút korsze­rűsítése mellett a megye, a kerület útjainak helyreállítása mind a munkahelyteremtés, mind a turizmus fejlesztése szempontjából fontos. Az útalap visszaállítása kitűnő lehetőséget nyújtana az utak folyamatos karbantartásá­hoz, hiszen az üzemanyag árába ma is be van építve ez az adó, azonban a befolyt ösz- szeget ma nem az utak rendbetételére fordít­ják. Az oktatás területén az MDF első és leg­fontosabb feladatának a pedagógusok dönté­si kompetenciájának visszaállítását tartja, a gyermekek neveléséhez, helyes önértékelé­sük kialakításához, a tudás megalapozásá­hoz szükséges az egyértelmű értékelés, az osztályzás, a pedagógusok által ösztönzésre használható eszközök visszaadása. Az alsó fokú oktatási intézmények normatívájának helyreállításával meg kell szüntetni a vidé­ki iskolák bezárási hullámát. Az alapfokú művészeti oktatás sorsát országosan is ki­emelten kell kezelni, hiszen sok településen ezen intézmények jelentik az egyetlen plusz oktatási lehetőséget a diákoknak. Az oktatáshoz kapcsolódik a munkanél­küliség felszámolásának egyik lehetséges útja, a szakképzés fejlesztése. Az országosan is tapasztalható alul- és felülképzés meg­szüntetésére, a tervezett munkahelyterem­tésre a város szakképző intézeteiben egy át­fogóbb képzés tárgyi és személyi feltételeit kellene megteremteni. Nagyon fontos lenne egy területi integrált szakképzőközpont lét­rehozása, ami az országban egyébként már 16 helyen működik, sajnos Nógrád megye ilyen jellegű támogatásában - a nagyfokú munkanélküliség ellenére sem - részesült. Végezetül nem hiszek a megosztás politi­kájában, elismerem és fontosnak tartom, hogy vannak jobb- és baloldali értékek, ám ezek csatájában az észérveknek, és nem a felfokozott indulatoknak kell dönteniük. ▲ Tisztelt választópolgárok! Smelkó Ist­ván vagyok, a Magyar De­mokrata Fó­rum Nógrád megye 3. szá­mú választóke­rületének or­szággyűlési képviselőjelöltje. Salgótarjánban szü­lettem 1962-ben, 44 éves vagyok. A Bolyai János Gimnáziumban érettsé­giztem, majd a szécsényi Kubinyi Fe­renc Múzeumban kezdtem dolgozni. A Pécsi Tudományegyetem művelő­désszervező szakán szereztem dip­lomámat. 2000-től 2003-ig az általá­nos iskolában szabadidő-szervező­ként dolgoztam, jelenleg a szécsényi Krúdy Gyula Városi Művelődési Köz­pont igazgatója vagyok. 2004-ben az ELTE-n múzeumpe­dagógus másoddiplomát szereztem. Nyelvismeretem angol alapfok. Fele­ségem óvónő, két gyermekem van: Veronika 20 éves, István 19 éves, mindketten a Pécsi Tudományegye­tem hallgatói. 1981-től élek Szécsényben. 1990-től a Szécsényi önkormány­zat oktatási bizottságának munkáját segítettem. 1990-1994 között a me­gyei közgyűlés oktatási és kulturá­lis bizottságának tagja voltam. 1989- ben léptem be a Magyar Demokra­ta Fórumba, előtte más pártnak, po­litikai szervezetnek nem voltam tag­ja. 1996-tól az MDF szécsényi szervezetének elnökeként veszek részt a politikában. Társadalmi segítőként hosszú évek óta dolgozom a város kulturális, sport és szabadidős rendezvényein. Társadalmi megbízatásaim: egye­sületi elnök, sportegyesület vezető­ségi tag, iskolai alapítványi kurató­rium tagja. Labdarúgóedzőként kis­gyermekekkel foglalkozom, akikkel igyekszem megszerettetni ezt a szép sportot. Kedvelt időtöltésem az olvasás, a kirándulás, autóvezetés, labdarúgás, rejtvényfejtés. Szeretem a munkám, szeretem, ha a társaságomban lévő barátaim jól érzik magukat. Az elmúlt években sok települé­sen megfordultam ismerkedtem a gondokkal, problémákkal, sikerek­kel, és kudarcokkal. Ami máshol már természetes a gáz, szennyvíz, az ivó­víz, azt az itteni települések többsé­ge az elmúlt 15 évben pótolta. Épül­tek orvosi rendelők, iskolák, torna­termek, de a mi választókörzetünk­ben is nagy a munkanélküliség, rossz az úthálózat, nem jöttek nagy befektetők, a mezőgazdasági terme­lés visszaesett. A munkanélküliség, a létbizony­talanság, sajnos nem oldható meg egyik napról a másikra. Hosszú tá­von kell gondolkodni. Az oktatás, szakképzés, felnőttképzés fejlesz­tése, támogatása hozza meg majd az eredményeket. Nem lehet beta­nított és segédmunkára alapítani tartós, biztos megélhetést nyújtó munkahelyeket. Megyénk minden városában - így Szécsényben is - szükség lenne olyan átképző köz­pontokra, ahol a piaci igényekhez alkalmazkodó oktatás folyik. Erő­síteni kell a szakképzést. A jól kép­zett, több szakmával rendelkező munkavállalóknak nagyobb esélye van az elhelyezkedésre. A Magyar Demokrata Fórum törvényjavasla­tokat dolgozott ki annak érdeké­ben, hogy a 45 év felettieket se ír­ják le a munkaadók, és emellett fontos még a női munkavállalók jo­gainak erősítése is. Megválasztá­som esetén minden erőmmel azon fogok dolgozni, hogy a kistelepülé­seken élők számára is biztosítva le­gyenek a méltó életkörülmények. Az MDF nem ígér felelőtlenül. Szükség van egy olyan pártra a par­lamentben, aki reális, megvalósít­ható programot készített, és amely számon tudja kérni a választási kampányban tett ígéreteket. Ezért is fontos, hogy, támogassa­nak szavazatukkal április 9-én, ezzel is segítsék az MDF programjának megvalósítását! ▲ r r Centrum Emberség - Józan ész - Tiszta hang Kiegyensúlyozottabb jövőt! SALGÓTARJÁNBAN SZÜLETTEM, ÉS AZÓTA IS ITT ÉLEK. 39 ÉVES VAGYOK. A nevem Tolnai Sándor, 1967-ben születtem Salgótarjánban, azóta is itt élek feleségemmel és két gyermekemmel. Egy közhasznú társaság ügyvezetője vagyok, amely egy 39 országra kiterjedő, európai ifjúsági kedvezményeket kínáló kártyaprogram magyarországi szervezete. Fő­iskolai tanulmányaimat a Pécsi Tudományegyetemen végeztem személy­ügyi szervezőként, így pontosan tudom, hogy városunk jelenleg milyen szakképzési és foglalkoztatási problémákkal küszködik, s persze azt is, hogy hogyan lehetne ezen a helyzeten segíteni. A Centrum párt képviselőjeként egy konstruktív szerepvállalásra ké­szülök. Tőlem nem fognak ígéreteket hallani, ehelyett megoldási javaslatokat fogok megfogalmazni, konk­rét programok megvalósításába kezdek a lakosságot leginkább érintő foglalkoztatás, az oktatás, a de­mokráciafejlesztés és ifjúságpolitika terén. ÍGÉRETEK HELYETT DOLGOZOM A MEGOLDÁSON. A foglalkoztatás terén - követve az európai tendenciákat - kiemelt figyelmet kell fordítani a non-pro­fit szektorban, a háztartásokban, a ház körüli tevékenységekben és a részmunkaidős foglalkoztatásban rejlő munkaerő-felvételi kapacitásnak. Ennek szellemében létrehoztam egy foglalkoztatási célú alapít­ványt, amely reményeim szerint hozzájárulhat, hogy minél több salgótarjáni lakos munkát, jövedelem- szerző tevékenységet végezhessen. A foglalkoztatás javítása, a munkahelyteremtés az egyedüli eszkö­ze a szegénység legyőzésének, a segélyek csak konzerválják ezt a nem kívánt állapotot. Az oldatás terén van szükség a legsürgősebb változásokra. Városunkban a szükséges felsőoktatás hi­ánya és a szakképzés hiányosságai talán a legfontosabb kiváltó okai a fiatalok elvándorlásának és a be­fektetők érdektelenségének. Konkrét intézkedésként a városba kell hozni a jelenlegi felsőoktatási in­tézmények kihelyezett képzéseit, igazodva a szomszédos megyékben folyó képzésekhez és nem kon­kurálni azokkal. A munkaerőpiac igényeihez kell igazítani a felnőttképzés terén a felsőfokú szakképe­sítések megszerzését célzó, helyben végezhető oktatási lehetőségeket. A demokráciafejlesztés terén vissza kell állítani az embereknek a közéleti szerepvállalásba vetett hi­tét, felvilágosító programokat kell indítani annak érdekében, hogy ne lehessen őket olyan könnyen be­csapni, hogy érdekeiket a választások közötti időszakban is képesek legyenek érvényesíteni. AzifiáságpoUtika terén elsődleges célkitűzés kell, hogy legyen, hogy a fiatalok jól érezzék magukat a lakóhelyükön. Olyan programok megvalósítására van szükség, amelyeket ők maguk alakítanak ki és a politikusoknak ezekhez kell biztosítani a szükséges feltételrendszert. SZERETNÉ ÖN, HA GYERMEKEINK, UNOKÁINK IS JOBBAN ÉREZNÉK MAGUKAT LAKÓHELYÜN­KÖN? HA A BIZONYTALANSÁG HELYETT EGY KIEGYENSÚLYOZOTTABB JÖVŐBEN NŐHETNÉNEK FEL? MERT EZÉRT TENNI KELL!!! Ha úgy érzi, hogy politikusaink kevés energiát fordítanak a helyi problémák megoldására, kérem tá­mogasson szavazatával engem és a listán a Centrum pártot egyaránt. www.centrum-part.hu centrumst@chello.hu FIZETETT POLITIKAI HIPRDETES Kedves magyar barátaink! Franka Tibor, a Harmadik Út országgyűlési képviselőjelöltje köszönetét fejezi ki, a szécsényi 3-as számú választókörzet azon polgárainak, akik kopogtatócé­dulájuk leadásával bizalmukat fejezték .ki a Miép-Jobbik Har­madik Út választási szövetsége iránt. A választókörzetben szerve­zett lakossági fórumok alapján bebizonyosodott, hogy Nógrád megye, ezen belül is a szécsényi térség mennyire elhagyatott és magára maradt. Az úthálózat katasztrofális állapota miatt a távolság egyre csak növekszik a települések elérhetősége között. A térség a demokrácia elmúlt 16 éve alatt nemhogy fejlődött volna, hanem még lejjebb csú­szott a lejtőn, köszönhetően an­nak, hogy komolyabb ipari léte­sítmények nem jöttek létre, a kisvállalkozások körbetartozá­sok végett haldoklanak. A leg­nagyobb létszámú munkanél­küliség ma Magyarországon itt van. Manapság 200 nógrádi ember keres annyit - ha egyál­talán akad munka - mint Ma­gyarország miniszterelnöke. HARMADIK ÚT .4 Kisgazdákkal Ezen a parlamentben lévő pár­tok egyike sem volt hajlandó változtatni. A mezőgazdasági vállalkozásból élők kiszolgálta­tottsága nem korlátozódik le az időjárás viszontagságaira, ha­nem az előnytelen uniós csatla­kozási szerződések levét is isz- szák. Ez így tovább sem orszá­gosan, sem helyi szinten nem maradhat. Ha bekerülünk a parlament­be kezdeményezzük az előnyte­len EU-csatlakozási szerződé­sek felülvizsgálatát. A gyerme­keit tisztességgel nevelő anya munkáját főállású hivatásnak ismerjük el. A politikai maffiá­tól az utcai bűnözésig szigorít­juk a büntetési tételeket. Visz- szaállítjuk a halálbüntetést! Igazságos adórendszert veze­tünk be, vagyonadót vetünk ki a milliárdosokra. Felülvizsgál­tatjuk a privatizációt. Eltöröljük a nemzetközi nagyvállalatok adókedvezmé­nyeit, előnyben részesítjük a magyar vállalkozót, termelőt és árut. A körzetben elsődleges cél megakadályozni a falurom­bolást, a falusiak elvándorlását. Helyi munkalehetőség terem­tése állami beruházásokkal és szervezett ingázással, elsősor­ban költségvetési pénzekből. Kiállunk a radikális nemzeti eszmeiség és a keresztény ha­gyományok elveiért. Nem ural­kodni, hanem szolgálni aka­runk! Ezért kérjük április 9-én a szavazatát a Miép-Jobbik Har­madik Út listájára. A Fidesz egyedül nem tud kormányt alakítani. Viszont lesz esély, ha a Harmadik Út át­lépi a parlamenti küszöböt! Az első körben nem csak a Miép- Jobbik pártolóknak kell a Har­madik Útra szavazniuk, hanem többeknek a Fidesz-pártiak kö­zül is. A második körben aztán minden Miép-Jobbik-szimpati- záns a Fideszre adhatja voksát. Ha így cselekszünk, győznek a magyarok és megmenekül a nemzet, az elvtársak pedig vég­re - reméljük, most már hosszú időre - távoznak a hatalom élé­ről, liberális barátaikkal együtt! Kérjük tehát a nemzeti gondol­kodású fideszes szavazókat, se­gítsék a Harmadik Út parla­mentbe kerülését, ez az ő érde­kük is, hiszen csak így sikerül­het a kormányváltás!

Next

/
Oldalképek
Tartalom