Nógrád Megyei Hírlap, 2006. április (17. évfolyam, 77-100. szám)

2006-04-07 / 82. szám

6 2006. ÁPRILIS 7., PÉNTEK VÁLASZTÁS 2006 Reuma és ízületi betegségek kezelése Béren termálvíz A vizsgálatok kimutatták: a közeljövőben itt gyógyulhatnának a betegek A közelmúltban tovább folyta­tódtak a Béren talált 87 fokos termálvíz vizsgálatai. Böcker Tivadar hidrológus jelentésé­ben leírta: százszázalékos bizo­nyossággal kijelenthető, hogy a Béren talált termálvíz reumatikus és ízületi betegsé­gek kezelésére alkalmas. Szer­da délután a helyi Andezit foga­dóban találkoztak a szakértők, valamint a helyi kórház képvi­selői, akik a további lépésekről, tervekről tárgyaltak. Horváth Boglárka Bér. A megjelenteket Maczó László, Bér polgármestere, az SZDSZ országgyűlési képviselőjelöltje köszöntötte. A kelle­mes hangulatú „tárgyaláson” jelen volt Juhász Árpád geológus, a TV2 munka­társa, Rozsnyai Aladár filmes, a helyi ar­borétum tulajdonosa, Ercsényi Ferenc, az SZDSZ Nógrád megyei szervezetének elnöke és felesége, Ercsényiné Bódi Éva, továbbá Bugarszki Miklós, a balassa­gyarmati Dr. Kenessey Albert Kórház- Rendelőintézet ápolási igazgatója, dr. Deme Éva, a salgótarjáni Szent Lázár Megyei Kórház rehabilitációs és reuma osztályának vezetője, Mlinárcsek Gabri­ella, a Károly Róbert Főiskola harmad­éves tanulója, a sziráki kastély dolgozó­ja, Kresákjenő, a pásztói Margit kórház főmérnöke, Dérer István, a Nógrád Me­gyei Egészségbiztosítási Pénztár igazga­tója, valamint Plachy György, lapunk kiadóvezetője. Megtudtuk: Juhász Árpád már 1991- ben a következőket írta a település em­lékkönyvébe: „a kőorgona fenn a hegyte­tőn a maga nemében egyedülálló geoló­giai csoda. Andezitből alig van a világon hasonló. Ha beválnak az önkormányzat tervei, itt a fővárostól mindössze hetven kilométerre természetszerető emberek ezrei - ezrei? tízezrei! - pillanthatnak majd bele egy sokmillió éves vulkáni vi­dék történetébe. Kívánom, hogy a tervek valóra váljanak...” Maczó László mindenekelőtt el­mondta: kétszáz oldalnyi vizsgálati anyagot adnak át a szakértőknek, to­vábbi elemzésre várva.- Béren minden adott ahhoz, hogy egy termálfürdő megvalósuljon - hang­súlyozta a polgármester. Mint megtudtuk: a fúrás hatszázmil­lió forintba került, amelyet a Mól Rt. fi­zetett.- Ezután két lehetőségünk van: vagy önállóan valósítjuk meg a beruházást, vagy befektetőket keresünk. Gyur- csány Ferenc miniszterelnök salgótar­jáni látogatásán megemlítette a béri termálprogramot és azóta minden fó­rumon hosszan beszél a termál adta le­hetőségekről - hangsúlyozta a képvi­selőjelölt. Dérer István, az NMEP igazgatója kórház egy együttműködési megálla­podást ajánl fel, amelynek célja a két, majdan gyógyvízzel működő fürdő gyümölcsöző szimbiózisa, hiszen Pász­tó sokéves tapasztalattal rendelkezik a termálvíz lehetőségeinek kihasználá­sa terén. A két fürdő kiegészíthetné egymást, hiszen Pásztó és Bér is más­más szolgáltatást nyújthat.- Mi teljesen bele vagyunk szerel- mesedve a saját vizünkbe, betegeink imádják, szeretik és csodálatos látni, amikor a vízben egy elnehezült, idős ember egész könnyedén tornázik - hangsúlyozta a főmérnök, aki arra fi­gyelmeztette a jelenlévőket, hogy el kell dönteni: közfürdő lesz-e, avagy gyógyfürdő a megépítendő létesítmény. Dérer István éppen Egerszalókról ér­kezett a megbeszélésre, ahol a közel­múltban indult el a fejlesztés. Az igaz­gató szerint Béren valóban minden le­hetőség adott ahhoz, hogy megvalósul­jon Nógrád megye első termálfürdője, hiszen itt találkozik a természet és a tu­risztika.- Amennyiben az egészségügyi ha­tástanulmány elkészül és kész vizsgá­latokkal rendelkezünk, akkor elkezd­hetünk a különböző társadalombiztosí­tási finanszírozásokról gondolkodni - jelentette ki az igazgató, aki arra biztat­ta Maczó László polgármestert, hogy mindenképpen lépjenek tovább. Éles János, a pásztói kórház igazgató­ja megkeresésünkre azt nyilatkozta: szomorú tény, hogy a pásztói gyógyvi­zet még mindig nem sikerült teljes kö­rűen kihasználni. Az intézmény re­konstrukciójánál mindig felvetődik a kérdés, hogyan lehetne a gyógyvizet a kórházba „bevezetni”? Mindeddig a problémát nem sikerült megoldani. 1988-89-ben állapították meg a Pász- tón talált vízről, hogy gyógyvíz, azóta viszont semmilyen részletesebb vizs­gálatot nem végeztek el.- Aki ismer tudja, hogy a gyógyvíz és annak lehetőségei régi vesszőparipám, hiszen ez egy óriási kincs itt Észak-Ma- gyarországon - hangsúlyozta Éles Já­nos. Az igazgató a mai napig azon dol­gozik, hogy különböző fórumokon, megbeszéléseken támogatókat szerez­zen a pásztói gyógyvíz minél sokolda­lúbb kihasználásához. Tapasztalatai szerint az igény hatalmas, a gyógyítást különböző szórakoztató programokkal, kirándulásokkal lehetne összekötni és valóban: megyénkben ki kell alakítani egy tényleges fürdőhelyet. Mint mond­ta a kórház betegei akkor is tudják, me­lyik a gyógyvíz, ha nem árulják el ne­kik, hiszen a javulás objektiven, hatá­rozottan érezhető. Az igazgató kihang­súlyozta: Pásztó és környéke számára a termálfürdő hatalmas lehetőség a ki­törésre, mindehhez azonban fantázia kell, hatalmas tőke és egy megbízható háttér.- Magánemberként és igazgatóként is elmondhatom; intézményem vállalja, hogy mindenben a béri termálfürdő se­gítségére lesz és felveszik a kapcsola­tot mindazokkal a szervezetekkel, ame­lyek a pásztói gyógyvíz kivizsgálásá­nál segítettek - nyilatkozta Éles János. Ercsényi Ferenctől megtudtuk: a kormányzat kiemelten figyeli és keze­li a bériek és a béri termálfürdő hely­zetét. Káka János gazdasági miniszter külön figyelmet fordított a bériek el­képzelésére.- Kihasználva a megszólalás lehető­ségét mindenképpen arra biztatom a hétvégi választások kapcsán a válasz­tópolgárokat, hogy amikor vasárnap hazánk jövőjéről döntenek, gondolják meg: ki az aki ígérget és ki az aki kész, megalapozott programmal rendelkezik - hangsúlyozta az SZDSZ megyei szer­vezetének vezetője, hiszen a megvaló­sításhoz nem mindegy hogy mekkora az a bizonyos „hátszél”. Juhász Árpád geológus és Maczó László, Bér polgármestere a próbafúrásból származó vízzel A most kijelölt húszhektáros terüle­ten azonban nem csak a termálfürdő kapna helyet, hanem egy wellness szál­loda és egy élményfürdő is.- A gyógyvíz véleményem szerint is­ten ajándéka, s mindent meg kell ten­nünk azért, hogy a liatmilliárd forintos beruházás mielőbb megvalósulhasson - mondta Maczó László, azonban hoz­zátette: az események várhatóan csak a választások után gyorsulnak fel. Az azonban már most kijelenthető, hogy a fürdő magával fogja hozni a fejlesztése­ket és a beruházókat. Dél-Nógrád vál­lalkozói a program mellé álltak és egy­behangzóan állítják: Nógrád megye többet érdemel, és ez is a „több” része lehet. A képviselőjelölt megköszönte a Nógrád Megyei Hírlapnak, hogy a béri termálfürdő programja mellé állt és cikkeivel segítette a program előreha­ladását. Maczó László lapunknak elárulta azt is: a napokban felkereste őt több bank, vállalkozó, valamint társulás; amely szívesen segítene a beruházás megva­lósításában. Juhász Árpád tájékoztatta a jelenlé­vőket arról, hogy a termálvíznek sem­mi köze az andezithez, illetve a vulká­ni tevékenységhez.- A fúrás során a felszíntől kezdve egyre öregebb rétegeket találunk, amelyek többsége tömör, apró homok- szemcsékből áll, időnként meszes kö­tőanyaggal lerakodott üledékek, ame­lyek nem alkalmasak arra, hogy na­gyobb mennyiségű termálvizet raktá­rozzanak - mondta el Juhász Árpád. Majd hozzátette: általában akkor van remény termálvízre „bukkanni”, ha átfúrjuk ezeket a rétegeket, ugyanis az alattuk található hasadékokban, üregekben gyűlik össze a víz. Mint ki­derült, hazánkban nem az első eset, hogy kőolajkutatás során termálvizet találtak.- Meglepő volt, hogy a béri víz, szem­ben például a budai gyógyvízzel - amely kalcium-hidrokarbonátos víz - igen magas nátrium-kloridot, vagyis konyhasót tartalmaz - jelentette ki Ju­hász Árpád, aki elmondta: ellentmon­dásos helyzetben van, hiszen kutató­ként óvatosan fogalmazza meg az ered­ményeket, médiában dolgozóként vi­szont szeretné világgá kürtölni azokat. Mindazonáltal kihangsúlyozta: a ter­málvizet nagyon alaposan ki kell vizs­gálni, s ehhez szükség van még egy speciális fúrásra is. Meg kell találni az optimális felhasználást és „kiterme­lést”, hiszen nem megfelelő technika alkalmazása esetén a nyomáskülönb­ség miatt a sóvegyületek kiválnak, ki­csapódnak.- A beruházás megvalósítása óriási lehetőség nem csak Bérnek, hanem egész Nógrád megyének. Rozsnyai Aladártól megtudtuk: Zalakaros „bölcsőjének ringatásakor” is jelen volt. Annak idején a televízió­ban hallott arról, hogy Zalakaros kör­nyékén kőolajat és földgázt kerestek. Összebarátkozott az akkori tervezők­kel, megkereste a falu vezetőit és elér­te, hogy a faluban is végezzenek fúrá­sokat.- Az már bizonyos, hogy Béren me­leg víz van, amely fürdeni, fűteni al­kalmas - mondta el az arborétum tu­lajdonosa. Véleménye szerint a most még csak suttogva kiejtett arborétu­mot idővel össze lehet kapcsolni a ter­málfürdővel. S mindent megtesz azért, hogy a beruházás minél előbb megvalósuljon. Dr. Deme Éva főorvos asszony el­mondta: Nógrád megyében egyetlen re­umaosztály működik, Salgótarjánban - gyógyvíz nélkül, hatvan ággyal.- Hidroterápiái lehetőség kizárólag Pásztón és Salgótarjánban van, de ez is csak melegített víz - hangsúlyozta a főorvos. Hogy a gyógyvíznek kiemelt szerepe van a betegek gyógyításában, azt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy május és szeptember között szin­te ellepik a reumatológiai, traumatoló­giai, ortopédiai rendeléseket a betegek a gyógyvizes kezelések miatt. A legkö­zelebbi kezelések helyei: Eger, Hajdú­szoboszló, illetve Budapest, de a bete­gek más jellegű kezeléseket is igényel­nek, az ország összes gyógyvízébe sze­retnének eljutni, ami viszont nem kis költséget jelent.- Borzasztó nagy reményekkel és örömmel fogadtuk, hogy termálvizet találtak Béren és azt gondolom, hogy mindenképpen fontos szerepe lesz a betegek kezelésében a 87 fokos víznek - mondta el dr. Deme Éva. A gyógyvi­zes kezelések nem váltanak ki kórházi kezeléseket, de mindenféleképpen se­gít a beteg vagy legyengült szervezet karbantartásában, rekreálásában és a feltöltődésben. A főorvosnő tiszta szív­ből kívánja, hogy Bér is mielőbb köves­se Zalakarost, vagyis itt is hasonló fej­lesztések induljanak be, kialakuljon egy üdülőövezet ebben a csodálatos környezetben, amely akár külföldi be­tegek számára is elérhető. Dr. Deme Éva főorvos asszony Bugarszki Miklós elmondta: szak­mai oldalról nem igazán látja át a hely­zetet, de az igény oldaláról világosan tud nyilatkozni. Mint ápolási igazgató azt tapasztalja, hogy a reuma rendelé­sekre, kezelésekre nagyon nagy szük­ség van. Emellett a jelenlegi gazdasági helyzetben egyáltalán nem mindegy, hogy mennyit kell utazni, mennyit és mire fizet ki valaki gyógyulása érdeké­ben. Az ápolási igazgató elmondta: a balassagyarmati kórház nevében sok sikert kíván a tervek mielőbbi megva­lósulásához. Kresák Jenő - Éles János igazgató megbízásából - elmondta: a pásztói

Next

/
Oldalképek
Tartalom