Nógrád Megyei Hírlap, 2006. január (17. évfolyam, 1-26. szám)
2006-01-10 / 8. szám
2006. JANUÁR 10., KEDD 3 NÓGRÁD MEGYE JÓ ÉS HASZNOS. ...Ha lehet értelmezni. A képen látható A4-es méretű színes plakát, a salgótarjáni távolsági autóbusz-pályaudvaron hívja fel a figyelmet a zsebtolvajokra. A grafika arra hivatott, hogy ránézve, eszébe jusson mindenkinek, hogy vigyázzon értékeire. Csak hát ehhez egy kicsit fejen kellene állni... Szivattyú és a „többiek” Véradás Kazár-Balassagyarmat. Ma dél előtt 8-12 óra között a balassagyarmati véradó állomáson lesz véradás, majd délután kettőtől fél ötig a kazári öregek napközi otthonában. (Megemlékeznek Bátonyterenye. A Bátonyterenyei Fáy András Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium diáksága és tantestülete, szerdán emlékezik meg a második magyar hadsereg katonáiról, és a világháborúkban hősi halált halt katona áldozatokról. Az ünnepélyes zászlófelvonást, díszlövések követik, majd a diákok rendhagyó történelemórákon vesznek részt. Kissé drágult Mihálygerge. Az önkormányzat döntése értelmében mintegy három százalékkal drágult az étkeztetés díja a településen Az érintettekhez tartoznak a szociáüs étkeztetést igénylők is, számuk negyven-ötven között mozog. In memóriám Pásztó. Kilencvenéves korában elhunyt bogácsiné szóda KELEMEN KLÁRA, Pásztó köztiszteletben álló személyisége, naiv költő. Hosszú élete során sok verset írt, többek között vőfélyes verseket is. „A hármas lakodalom” című könyve nagynénje elbeszélése alapján készült. 1996-ban Pásztóért emlékplakettet kapott. Temetése ma, kedden 14 órakor lesz Pásztón, a Szentlélek temetőben. Mihálygerge. Az érintett önkormányzatnak is segítséget jelent, ha egy-egy civil közösség felkutatja és él a pályázati lehetőségekkel. Másrészt az ilyen szervezetek éppen a települési vezetések legtöbbször nem rózsás anyagi lehetőségei miatt is igyekeznek kiaknázni az elérhető támogatásoA Nógrád Megyei Közoktatási Közalapítvány forrásbővítő tevékenységével fontos szerepet tölt be a megye óvodáinak, iskoláinak életében. A megyei közoktatás-fejlesztési tervben megfogalmazott célok megvalósulása érdekében évente pályázatokat ír ki. 2005-ben a beérkezett 374 pályázatra közel 45 millió forint támogatást juttattak megyénk közoktatási intézményeinek. Hegedűs Nógrád megye. A kapott támogatások felhasználásáról az intézményeknek elszámolást kell készíteni, de ezen túlmenően a kuratórium helyszíni monitoringrendszert is működtet: felkeresve néhány intézményt személyes tapasztalatokat gyűjtenek a pályázati programban leírt fejlesztések megvalósulásáról. A 11 fős kuratórium őszinte megelégedésével zárult a közelmúltban az a helyszíni látogatás, amely Bratinkáné Magyar Éva kuratóriumi elnök vezetésével Nyugat-Nógrád három közoktatási intézményében történt. Meggyőződtek arról, hogy a Szátoki Általános Iskola, Készségfejlesztő Speciális Szakiskola, Diákotthon és Gyermekotthon, a rétsági napközi otthonos óvoda és a Diósjenői Általános Iskola hasznosan sáfárkodott a közalapítványtól elnyert támogatással, jelenetős fejlesztéseket valósítottak meg. kát. Ide tartozik a község önkéntes tűzoltó-egyesülete is, amely tavaly egy nagy teljesítményű szivattyúra tett szert sikeres pályázatával. A berendezést tényleges „bevetésen” még nem használták, próbaképpen egy ásott kutat szivattyúztak ki vele, ezáltal győződtek meg a tűzoltók arról, hogy ez A legnagyobb, 8 millió forintos összeget a szátoki intézmény kapta, amely jelentős átalakuláson ment keresztül. A megyei önkormányzat sajátos nevelési igényű gyermekeket nevelő, oktató intézményhálózatának átszervezését támogatva a közalapítvány segítségével valósult meg az iskolában egy korszerű vizesblokk építése, új iskolabusz vásárlása és a diákotthon újonnan kialakított lakószobáinak bebútorozása. A rétsági óvoda a közalapítványtól kapott 380 ezer forint támogatásból - 30 százalékos önerővel kiegészítve - sporteszközökkel, udvari játékokkal gazdagodott, valamint egy olyan rendezvényt szervez, melynek keretében a mozgás, a zenei, a a Honda percenként 1,3 köbméter vizet képes kiszippantani. Sikeres pályázónak bizonyult a mihálygergei polgárőrség is, így szerelkezett fel különböző kellékekkel, hordozható számítógéppel, mobiltelefonnal, lámpával, szolgálati ruhákkal és kerékpárral. vizuális és a kommunikációs nevelés összekapcsolásával kialakított fejlesztő módszerüket mutatják be tavasszal a megye óvodapedagógusainak. Diósjenőn, az általános iskolában 450 ezer forintos közalapítványi támogatással bővítették, korszerűsítették a matematika és a természettudományi tantárgyak oktatásának taneszközkészletét, szebbé, virágosabbá varázsolták az iskolaudvart és sor került egy egészségnevelési program megvalósítására is. Mindhárom intézményben megfogalmazódott: nagyon örülnek a megyei pályázati lehetőségnek, hiszen köztudott, hogy napjainkban egyre nehezebb pluszforrásokhoz jutni. Jól sáfárkodtak a támogatással A kuratórium tagjainak helyszíni tapasztalatai alapján jól használták fel a kapott támogatásokat az intézmények Gyurién Tibor az új esztendő második hetébe léptünk. Igazán még el sem kezdődött az új év. Az első napok még magukban hordozzák az óesztendő utolsó napjainak fáradtságát, a hajnalig tartó szilveszteri parti hangulatát. Sokan ilyenkor az első napokban veszik észre, hogy már meg is szegték azt a bizonyos fogadalmukat. Azt a fogadalmat, amit talán nem is akkor kellene tenni. De jólesik, jólesett az emelkedett hangulatú társaság előtt kijelenteni, hogy most erős leszek, megfogadom, és ha törik, ha szakad be is tartom. Az első pár napon talán sikerült is. De aztán szinte megfordul a világ. Ismét egyre több a munka, lassan visz- szatér a terhelés. Most nem látnak, nincsenek itt, és lehet, hogy ők is megszegik. Ilyen-olyan indokokat keres az ember. Amit a társaságban, esetleg éppen a társaság középpontjában oly könnyű volt kijelenteni, azt olyan nehéz a jeles napok elmúltával betartani. Lehet, nincs á közelben az, aki miatt a fogadalom született, s a távolság bizony gyakran elég ok a gyengeségre. Aztán ahogy telnek-múlnak a napok, a fogadalom észrevétlenül elvész. Előkerül a fiók mélyéről a cigaretta, ismét jólesik a kávé és a haverokkal a pofa sör. Még pár nap, és már a gondolatokból is kitörlődik a hirtelen tett, talán nem is átgondolt kijelentés. A felelősség ilyenkor a pároké, barátoké, kollégáké is. Az is felelős, aki ilyenkor nem mer szólni. Nem akar, mert nem akar megbántani, megsérteni. Talán azért, mert nem akar az erőtlenségre, a gyengeségre figyelmeztetni. Pedig a fogadalom nem csak azé, aki megfogadja, hanem azé is, akinek sikerül betarttatnia. MERJÜNK EZÉRT SZÓLNI, FIGYELMEZTETNI, EMLÉKEZTETNI. Azért, hogy majd minket is merjenek emlékeztetni. Mert soha nem csupán magunknak teszünk fogadalmat. És bár ha magunkban is tesszük, akkor sem csak rólunk szól. Félnek a politikusok a reformoktól A Balassi Bálint Megyei Könyvtárban a napokban tartotta összejövetelét a Nógrád Liberális Kör, amelynek vendége Bokros Lajos, egykori pénzügyminiszter volt. luhász A. Salgótarján. „Dübörög vagy töpörödik a magyar gazdaság?” - ezt a kérdést próbálta megválaszolni az egykori pénzügyminiszter, akinek nevéhez fűződik az úgynevezett „Bokros-csomag” is. Bizonyára sokan emlékeznek a 1990-es évek közepén napvilágot látott gazdasági megszorító intézkedésre, amely Bokros Lajos szerint nagyon fontos lépés volt, ugyanis Magyarország nagyon rossz gazdasági helyzetben volt. Most is erre lenne szükség, csak senki nem meri fölvállalni a drasztikus megszorító intézkedéseket.- Komoly szerkezeti reformtól már nyolc éve tartózkodnak, pedig a gazdasági fejlődés meggyorsításához is szükség lenne a reformokra - mondta Bokros Lajos, aki szerint jelenleg hazánkban „nincs se gazdasági csőd, se gazdasági csoda”, viszont Magyarország nemzetközi megítélése folyamatosan romlik és ez azért van, mert folyamatosan növekszik az államháztartás hiánya. - Érdemi lépéseket kell tenni a stabilizáció irányába és visz- sza kell fogni a költekezést. A hlí ány növelésére jjfj ságpolitika nem JSiyjÉ napság már nem |p||jjr|y^ az a kérdés, hogy Nyugat-Európá- hoz, hanem az, hogy nem maradunk-e le Kelet-Európától? A Bokros-csomag elérte, hogy egyensúlyban lett a költségvetés és 1996-2001 között pedig egy fenntartható gazdasági növekedés volt - fogalmazott az egykori pénzügyminiszter, aki szerint manapság számtalan ésszerűtlen, nem átgondolt dolog van meghirdetve, úgy, mint a bérfelzárkóztatás. Bokros Lajos szerint nagyon sok olyan területe van a magyar gazdaságnak, amit nem politikusoknak kellene igazgatni, hanem szakembereknek, közgazdászoknak. Beszélt arról is, hogy Magyarország egy nagyon speciális helyzetben van, mert itt egyszerre van jelen a munkaerőhiány és a munkaerőfelesleg. Ennek oka, hogy a szakképzett munkaerő hiányzik. Bokros Lajos kitért arra is, hogy hazánkban csak névlegesen ingyenes például a gyógyítás, ugyanis adó formájában fizetnünk kell érte. - Manapság akinek van pénze és kapcsolata, az előreugrik a sorban. Akinek se pénze, se kapcsolata, annak a sor még meghosszabbodik. Ezt meg kellene szüntetni - zárta szavait az egykori pénzügyminiszter. Tárlat az iskolában Balassagyarmat, lanuár ii-én 12.30 órakor nyílik meg az ipolyvecei származású Dome Ró- bert festőművész kiállítása a Balassi Bálint Gimnázium galériájában. A természet szépségét, az egyszerű embereket, az emberi test gyönyörűségét ábrázoló alko- tásokat Kovács Ferenc, a gim názi- um tanára ajánlja az érdeklődők figyelmébe. Közreműködnek a gimnázium tanulói és kamarakórusa. A kiállítás tanítási napokon február végéig tekinthető meg.