Nógrád Megyei Hírlap, 2005. december (16. évfolyam, 280-304. szám)
2005-12-20 / 296. szám
2 2005. DECEMBER 20., KEDD SZÉCSÉNYI NAPLÓ A Prima-díjas szécsényi tanár A Demján Sándor alapította a Príma Primissima-díj kiterjesztéseként már nyolc megyében ismerik el a hasonló, Prima-díjjal a humán szférában dolgozók munkáját. Megyénkben hárman részesültek a magas erkölcsi, 1 millió forinttal járó anyagi elismerésben. Közöttük volt Szerémy Gyula nyugalmazott gimnáziumi igazgató. Az idén volt 50 éve annak, hogy a köztiszteletben álló szécsényi pedagógus Sárospatakon átvette első diplomáját. Szenográdi Ferenc Szécsény. Pedagógus-pályafutása Cereden kezdődött. Hamar felfigyeltek tehetségére, pedagógiai elhivatottságára, jó szervezőkészségére, vezetői erényeire. Ötéves ceredi tanítás után Endrefalvára került iskolaigazgatónak. Az igazgatás, a tanítás és a falusi tanítók szerteágazó munkája mellett Egerben a főiskolán matematika-fizika szakos tanári diplomát szerzett. A kiegyensúlyozott, komoly szakember a szécsényi járás tanulmányi felügyelője lett. Ekkor, a 60-as évek elején, családjával Szécsénybe költözött. Tanulmányait tovább folytatta az Eötvös Loránd Tudomány- egyetemen, így lett középiskolai tanár. Szécsényben megalakult a négy évfolyamos gimnázium, amelynek igazgatója volt. Sajnos az akkori megyei vezetés megszüntette a színvonalas, jól működő gimnáziumot. Az utolsó osztály 1980-ban érettségizett. Ezt követően a mezőgazdasági szakközépiskolában tanított. A városban 1994-ben megszervezték a 8 évfolyamos gimnáziumot, amelynek munkájában ő is részt vett. Az önkormányzat őt nevezte ki az intézet élére. Az iskolát 1999-ig, nyugállományba vonulásáig vezette. Akkor 65 éves volt. Óraadóként még ma is tarnt. Az idén megkapta a „Szécsényért” kitüntetést.- Életem legnagyobb meglepetése ért ezzel az elismeréssel. Álmomban sem mertem volna gondolni, hogy a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége fogja 50 éves pedagógiai munkámat elismerni. Örvendetes, hogy a vállalkozók a művészeti, a népművelői és az oktatói munkát ilyen magas szinten megbecsülik. Egy pedagógus számára, így az enyémre is, szép elismerés ha a tanítványai, a szülők és a kollégák megbecsülik, elégedettek a munkájával. Pályafutásommal összefüggésben mi jelenti számomra az örömet? Ha a tanuló az iskolában sikeres, jól teljesít az órán, az már eleve öröm. Öröm, ha a volt diákjaim az életben sikeresek. Amikor a kitüntetést átvettem, két volt tanítványomat is díjazták. Bobály Attila hasonló elismerésben részesült. Búzás Zsolt balassagyarmati vállalkozó a VOSZ év vállalkozója lett Öröm, felemelő és jóleső érzés, ha az ember munkáját kitünteSzerémy Gyula tés formájában is elismerik. Megyénkben számos pedagógus végez igazán elismerésre méltó munkát, nem részesülnek kellő elismerésben. Zárójelben jegyzem meg az oktatásirányítás példát vehetne a VOSZ-ról, hiszen az elismerésnek pozitív hatása van az oktatómunkára. Immár hetedik éve egyéni vállalkozó tanár vagyok. Megelégedéssel tölt el, hogy családomon belül is biztosított az utánpótlás. Fiam vállalkozó, lányom és férje tanár-művész, népművelő. Még büszkébb vagyok arra, hogy fél évszázados pályám alatt sok-sok diákom követett a katedrán és sikeresen nevelik megyénkben a fiatalságot Számos régi tanítványom mérnök, orvos, jogász, bíró, művész, kultúrmunkás, polgármester. A többiek is bárhol, bármilyen munkában dolgoznak megállják a helyüket.- Mikor tudta meg, hogy Príma-díjazott lesz?- Megtisztelő meghívást kaptam a VOSZ megyei elnökségétől, hogy feleségemmel együtt vegyünk részt az év végi rendezvényükön. Szívesen elfogadtam a meghívást, de semmi egyébre nem gondoltam. Bármilyen hihetetlennek tűnik, csak akkor tudtam meg, hogy ebben a megtisztelő elismerésben részesülök, amikor a műsorközlő ismertette a kitüntetett életpályáját és magamra ismertem.- Mit érzett akkor?- Kemény ember vagyok, de úgy meghatódtam, hogy erőt kellett gyűjtenem ahhoz, hogy kimenjek és átvegyem a díjat, jól is jött, hogy elég sokáig tartott az indoklás. Mit érezhetett Szerémy Gyula az ünnep felemelő pillanatában? Talán átfutott az agyán az elmúlt 50 év, és arra a sok-sok diákra gondolt, akiket beavatott a matematika nemes tudományának rejtelmeibe; akikben elpalántálta a szeretetet, az emberséget, a becsületet, a tiszteletet. Számára a pedagóguspálya több mint hivatás, elkötelezettség, felelősségvállalás; követésre méltó életforma. Ő azon pedagógusok közé tartozik, akik munkájukkal iskolát teremtettek. Olyan iskolát, amely a fiatal tanárok előtt példa, amelyet átsző az emberség, a felelősség, a követelmények rendszere, ahol a diákok érzik, hogy minden értük történik, de nekik tanulni kell.- Gondolom sokan gratuláltak?- Az ünnepségen ott voltak a város vezetői, vállalkozók, éreztem, hogy őszinték, szívből jön a gratulációjuk, épp úgy mint azoknak, akik leállítottak az utcán, vagy telefonáltak. A sok- sok elismerés jó kívánság közül egyet hadd emeljek ki, Antal Attilának a nógrádi Volán Rt. vezérigazgatójának a dísztáviratát. Teszem azt azért, mert nem ismerem őt. Hogy én megérdemlem-e ezt a magas kitüntetést, azt döntse el más! Az viszont vitathatatlan, hogy a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége minden elismerést megérdemel azért, mert állami feladatot is átvállalt azzal, hogy felismerte az oktatás, a tudomány és a művészet jelentőségét, és bőven áldoz a társadalmi lét ezen összetevőire. Kollégák, gyermekek, szülők, mindennapi elismerése mellett az ilyen alkalmak azok, amelyek szebbé teszik egy ember életét. Nyitás Oroszország felé Szécsény. Hagyomány, hogy év vége felé a polgármester találkozik a város vállalkozóival, gondolatot cserélnek, szóba kerül a város jelene, jövője. Az ez évi találkozóra, amely december 22-én lesz, a polgármester meghívta az orosz nagykövetség kereskedelemmel, ipari beruházással foglalkozó szakem bereit is. Tette ezt abban a reményben, hogy sikerül fellendíteni a helyi vállalkozók orosz- országi kereskedelmét. Talán az orosz tőke is érdeklődést tanúsít a kisváros iránt. Civil szervezetek kerékasztal-tárgyalása A Szécsényi Műemléki és Idegenforgalmi Alapítvány, amelynek vezetője özv. Horváth Béláné, sikeresen pályázott a Nemzeti Civil Önszerveződési Szakmai és Területi Együttműködés Kollégiumánál, a civil szervezetek kerekasztaltársaság megalakítására. Ennek működésére 1,2 millió forintot kaptak. Sz. F. Szécsény. A város és térsége civil szervezetek képviselői az elmúlt hét végén Szécsényben a december elején átadásra került mesterek háza konferenciatermében találkoztak. A beszélgetésen Pintérné Kanyó Judit, a Tourin- form-iroda vezetője elmondta, hogy a régió, amelyhez Nógrád, Heves és Borsod Abaúj-Zemplén megye tartozik, azon civil szervezetek részére, akik nem nyertek a legutóbbi NCA-pályázaton, még az idén 40 millió forint kerettel pályázatot írnak ki. Jövőre ismét kiírja az NCA a pályázatot. A megpályázható összeg összértéke körülbelül 8 milliárd forint lesz. A szakmai kollégium által kiírásra kerülő pályázatra csak a közhasznú civil szervezetek pályázhatnak. Az összejövetelen a jelenlévők elismerésüket fejezték ki a kerekasztal-társaság megalakulásának. Abban bíznak, hogy ez jó fóruma lesz a szervezeteknek. A beszélgetésen felvetődött a szervezetek hatékonyabb, tervszerűbb, folyamatosabb együttműködése, a város életében való aktívabb részvétel. Erre reagálva elhangzott, hogy az elmúlt időben már volt erre jó példa. A szécsényi országgyűlés 300. évfordulójának megünneplésére bekapcsolódtak a civil szervezetek. A muzsikáló kastélykert rendezvényre közösen pályáztak. Egyetértettek az együttműködés, a város életében való aktívabb részvétellel. Volt, aki azt mondta, a közhasznú és nem közhasznú szervezetek azonosítására országosan egységes rendszert kellene bevezetni. Felvetődött a pályázati anyagok bonyolultsága. Kérésként hangzott el a pályázati összeg alsó határának lejjebb szállítása. Jövőre a könyvelés elektronikus lesz, ami főleg a kis szervezetek munkáját nehezíti meg. Kanyó Judit felajánlotta, hogy a nonprofit szervezetek könyvelését a mesterek házában lévő két szakemberük kisebb ösz- szegért elvégzi. A pályázatok írásához jövőben is segítséget nyújtanak. A jelenlévők úgy döntöttek, hogy legalább negyedévenként találkoznak. Gazdagabb, szebb lett a város Év végi számvetés dr. Serfőzőné dr. Fábián Erzsébettel Szécsény. December az év végi számvetés, a jövő év tervezésének az időszaka. Dr. Serfőzőné dr. Fábián Erzsébettel, Szécsény város polgármesterével áttekintettük a város 2005-ös évét, szót váltottunk a jövő esztendő célkitűzéseiről. Szenográdi Azt gondolom, hogy nem kell szégyenkeznünk, amit elhatároztunk, azt sikerült megvalósítani. A városunk tovább szépült, fejlődött. Intézményeinek zavartalanul működtek, a civil szervezeteink élete színesebb lett, szép, érzelmekben gazdag, felejthetetlen megemlékezésekre került sor. Őszintén el kell mondanom, nagyon nehéz helyzetben kezdtük el a gazdálkodást. Költségvetésünk forráshiányos volt Terveink megvalósításához nagyon nagy szükség volt arra a támogatásra, amit a kormánytól kaptunk. Az önhiki és a belügyi keretből 90 millió forintot kaptunk az államtól. Ahhoz, hogy a városgazdálkodási feladatainak jó minőségben meg tudjuk valósítani, átszervezést hajtottunk végre. A megyei önkormányzattól visszakerült az önkormányzatunkhoz az AGRO-HELP Kht., és rájuk bíztuk a város gazdálkodási feladatokat. Erre a célra igénybe vettük a kormány által kiírt közmunkaprogramot. Pályázat útján a kistérségünk 110 millió forintot kapott, amelyből 40 millió forint volt a városé. Ez azt jelentette, hogy a városgazdálkodási feladatokat ennyivel olcsóbban tudtuk megoldani. A nyáron felújítottuk az oktatási intézményeinket. Az általános iskolában megcsináltattuk a kerítést. A természettudományi teremben kicseréltettük a padló- burkolatot, az ablakokat, a tornateremben a radiátorokat. Természetesen sor került a helyiségek meszelésére, festésére is. A gimnázium több tantermében új padlóburkolat került. A Magyar úti óvodában megtörtént a vizesblokk felújítása.- Az év során a városban milyen beruházásokra került sor?- A legnagyobb, amit az olvasók korábbi híradásokból már minden bizonnyal ismernek, a Nógrád Megyei Közgyűléssel, a Kincstári Vagyonigazgatósággal közösen benyújtott és elnyert pályázatunk, amellyel közel 1 milliárd forintot nyertünk a Kubinyi Ferenc Múzeum, a történelmi belváros és a várkert rekonstrukciójára. Amint azt látni lehet, a munkák jelentős része elkészült, a végleges befejezés jövő év tavaszára várható. Pályázati pénzből és 10 százalék önerőből, 42 millió forint értékben felújítottuk és átalakítottuk a volt vámházat, amely idegenforgalmi célokat fog szolgálni. Az épületet december 2- án adtuk át a rendeltetésének. Több mint 10 millió forintba került a sportpályán lévő öltöző és tornaterem korszerűsítése. Tavasszal elkészült a Rákóczi-emlékmű melletti park és járda. Folyamatban van a gyógyszertár előtti park felújítása. Itt megvalósul a lakosságnak az a régi vágya, hogy legyen a városnak szökőkútja. A park teljes rekonstrukciója tavasszal lesz kész. Jelentős összeggel támogatjuk a Szentháromság-szobor helyreállítását A munkák felét az ön- kormányzatunk, a másik 50 százalékát a katolikus egyház fedezi. Elkészült két utca úttestének a korszerűsítése.- Az egészségügy területén milyen új változásokra került sor?- Szécsény és térsége lakosságának a kérése teljesült azzal, hogy az egészségügyi centrumban, a balassagyarmati kórházzal kötött szerződésünk alapján, ez év februárjától öt újabb szak- rendeléssel bővült az egészség- ügyi ellátás. Felújítottuk, decemberre lett kész a fizikoterápia szakrendelője. Megjegyzem, hogy a balassagyarmati kórházzal jó az együttműködésünk. Ennek keretében, számomra eddig érthetetlen okok miatt az önkormányzat alkalmazásában álló egészségügyi dolgozókat a kórház átvette. így van ez rendjén, ők kapják rájuk az állami támogatást. Mi itt helyben biztosítjuk az egészségügyi ellátás tárgyi feltételeit, fizetjük a rezsiköltségeket, amihez a kórház is hozzájárul.- A városban az év során több kiemelt rendezvényre került sor...- Ez valóban így van. Ezek közül kettőt szeretnék kiemelni. Április 30-án volt a Pöstény- pusztán épülő két országot ösz- szekötő híd alapkőletétele, amelyen megjelent az Országgyűlés elnöke dr. Szili Katalin is. A másik a szécsényi országgyűlés 300. évfordulójának méltó megünneplése, amelynek kiemelkedő eseménye volt, szeptember 14-én az Országgyűlés kihelyezett emlékülése.- Az önkormányzatuk a ciklusprogram elején célul tűzte ki, hogy hatékonyabb, jobb kapcsolatot alakít ki a város lakosságával..- Igen. Minden évben, így volt ez az Idén februárban is, megszervezzük a városrészi fórumot, ahol az emberek elmondják a problémáikat, javaslataikat; természetesen azt is, ami tetszik nekik. Ez egyfelől megerősít minket a további munkánk során, másfelől a képviselő, a polgár- mester is ember, jólesik, ha elismerik munkáját. A lakossággal való kapcsolattartás másik formája a kábeltévé, illetve a Szécsényi Napló. Az évi munkák értékelésénél szólnom kell a civil szervezetekről is. Úgy érzem, hogy egyre inkább megtalálják helyüket a város életében. A nyugdíjasklub tagjai számos helyi rendezvényen vettek részt. Ott voltak a Szécsény bemutatkozik Salgótarjánban találkozón. Ezt tudom elmondani a Palóc és az Ig- lice tánccsoportunkról, akik nemcsak a helyi rendezvényeinket teszik színesebbé, külföldre is elviszik városunk jó hírnevét a palóc kultúrát. Az énekkarunk az idén arany dicsérettel minősítést kapott. Pezsgő élet jellemző a sportegyesületeinkre, a két horgászegyesületre éppúgy mint a kertbarátkörre. Azt mondhatom, eredményes évet zármik.- Mi az, amit 2006-ban fontosnak tart a város életében? J Dr. Serfőzőné dr. Fábián Erzsébet- Változatlanul sok szép feladat áll előttünk. Pályázati pénzből szeretnénk megépíteni a buszpályaudvart. Több mint 100 millió forintba kerül Pösténypuszta és Benczúrfalva gázprogramjának megvalósítása. Erről sem mondtunk le. Keressük a lehetőségét, hogyan tudnánk a két településre a gázt bevezetni. Ugyancsak pályázati pénzből tovább folytatjuk az utcák felújítását. A város alapvető érdeke a munkahelyek teremtése. Úgy gondolom, hogy azzal is segítjük a munkahelyek teremtését, ha a vállalkozóink ilyen irányú pályázatát támogatjuk. Mindent elkövetünk azért, hogy az ipari területünkön újabb vállalkozó hozzon létre több személy számára munkát adó üzemet. Ami a 2006-os évet illeti, nagyon sok lesz a tennivalónk, de én optimista vagyok.