Nógrád Megyei Hírlap, 2005. október (16. évfolyam, 229-254. szám)

2005-10-01 / 229. szám

2005. OKTÓBER 1., SZOMBAT 3 NO GRAD MEGYE Bujáki szüret Szeles Buják. Mint minden évben idén is október első szombatján tart­ják a szüreti napot a települé­sen, ahol a falu óvodásai és is­kolásai mellett a hagyomány- őrzők, az Őszirózsa nyugdíjas­klub, valamint lovasok, kisbí­ró, a bíró és neje is felvonul a szüreti menettel. Vendégként az őrhalmi hagyományőrzők és a hevesi fúvós- és mazsorett- együttes is csatlakozik a dél­után kettőkor induló felvonu­láshoz, amelyet négy órától szüreti műsor követ majd. A salgótarjáni Synton együttes örökzöld operettmelódiákkal várja a szüreti mulatság részt­vevőit, este pedig - a hagyomá­nyokhoz híven - bál zárja az őszi szüreti napot, ahol a helyi Dorf 1-let zenél majd. Klubavató Mihalik J. Palotás. A Szabadság út. 34. szám alatti családi házat idősek klubjává alakította át az önkor­mányzat. Az intézmény ünne­pélyes avatása október 1-jén 13 órakor lesz, 14 órától pedig a művelődési házban az idősek napjára várja a helybelieket a faluvezetés. Szüreti és fogathajtás Sz. E. Terény. A község hagyományai­nak felelevenítése a célja a szombat délutáni szüreti felvo­nulásnak, amelyen mintegy 150-en vesznek részt. A menet délután fél háromkor indul a művelődési háztól majd szüre­ti bál zárja a szombati progra­mot. Vasárnap pedig, délelőtt 11 órától a terényi tóparton ren­dezik meg a II. Vincze István fogathajtó-emlékversenyt, ahol maratonhajtás, akadályhajtás és csikósbemutató várja az ér­deklődőket. Egészségház Rimócon Dr. Nagy Andor és Borenszki Ervin közösen vágták át az egészségház szalagját, jobbra Beszkid Andor Szeles Enikő RimÓC. - Úgy érzem, hogy tele­pülésünk jó úton jár, hiszen a ki­tűzött céljainkat, ha lassan is, de elérjük - mondta Beszkid Andor, Rimóc polgármestere az egész­ségház pénteki átadásán, ahol mások mellett jelen volt dr. Nagy Andor, a térség országgyűlési képviselője, Borenszki Ervin, a megyei közgyűlés alelnöke, vala­mint Szécsény, Hollókő, Nógrád- megyer és Nógrádsipek polgár- mestere. A település plébánosa, Urus Attila áldotta meg az elkészült egészségházat, amelynek kul­csait a polgármester adta át dr. Verbói Klárának, aki 23 éve Rimóc háziorvosa. Az átadott egészségház 16 millió forintból valósult, amelyből a regionális fejlesztési tanács pályázatán - a megyei önkormányzat segítsé­gével - 11 millió forintot nyert a település még 2004-ben, s amelyhez a helyi önkormány­zatnak ötmillió forint saját erőt kellett előteremtenie. A kivite­lezés a helyiek bevonásával va­lósult meg, Szabó Vilmos irányí­tásával. Tánctörténet képekben Szabó Andrea Balassagyarmat. Szeptember 22- től december 31-ig mutatja be a Palóc Múzeum „Három a tánc!” címmel azt a székesfehérvári vá­rosi képtár Deák-gyűjteményé­ből származó tárlatot, amely a magyarországi táncábrázoláso­kat követi nyomon 1686-tól 1940-ig. Dr. Kapros Márta muzeológus bevezető szavaiban arról szólt: a kiállítás témája már önmagában rendkívül széles körű, s a Palóc Múzeum jelenlegi profiljához oly közel álló néprajzi szálakat is magába foglalja. Dr. Matits Fe­renc művészettörténész, a Nóg- rád Megyei Múzeum igazgató­helyettese hathatós közreműkö­désének köszönhetően került a 2002- es székesfehérvári, a 2003- as szegedi, az idei zala­egerszegi bemutatót követően most a palóc fővárosba a gyűjte­mény - mondta dr. Nagy Zoltán művészettörténész, aki a „Há­rom a tánc” elnevezés kettős je­lentésére is rávilágított. A „las­sú”, a „cifra” és a „friss” hármas felosztása mellett e felszólítás mindig is a ráadás kérésére utalt a mulatság közepette. A képek egy része az 1686-os keletkezésű, I. József császár szá­mára készült matematikakönyvet díszítette eredetileg. E várak előt­ti életképek általában hajdú tán­cokat jelenítenek meg, s a XVIII. századi ábrázolásokon is katoná­kat láthatunk, akik délvidéki fegyvertáncokat mutatnak be.- A XVIII. század végén ter­jedtek el a páros táncok külön­böző formái, az urak és a pór­nép, valamint a cigányság köré­ben - tette hozzá dr. Nagy Zol­tán, aki Eötvös Károly Balatoni útirajzok című művéből idézett. A XIX. századi Lotz Károly pá- rostánc-ábrázolások is bekerül­tek a rangos gyűjteménybe, akárcsak a Magyar Nemzeti Ga­lériából származó grafikák. Rudnay Gyula népi táncokat megörökítő művei és Kövesházi Kalmár Elza avantgárd szobrai szintén a látogatók szeme elé tá­rulnak. HAROMKO TAKAREKSZOVETKEZET LEHETŐSÉGEK HÍDJA ŐSZI AKCIÓ! MINDEN ÉVSZAKBAN ÚJ LEHETŐSÉG KEDVEZŐ FELTÉTELŰ LAKOSSÁGI HITELEK A HÁROMKŐ TAKARÉKSZÖVETKEZET MINDEN FIÓKJÁBAN. Jelzáloghitel: Éves kamatláb: THM: Hitelcél: 14,00%* 17,90-19,53% szabad felhasználású Személyi hitel 14,00%* 18,97-18,98% szabad felhasználású Éves kamatláb: THM: Hitelcél: * Lakossági folyószámla-vezetés esetén. Fiókjaink: Salgótarján, Klapka Gy. út 1. Tel.: 32/521-248, 521-230, Bátonyterenye, Ózdi út 47. Tel.: 32/355-708, Cered, Petőfi út 1. Tel.: 32/406-177, Karancslapujtő, Rákóczi út 66. Tel.: 32/447-321, Litke, Kossuth út 18. Tel.: 32/453-115, Mátraterenye, Kossuth út 191. Tel.: 32/362-308, Kazár, Hunyadi út 6. Tel.: 32/341-439, Héhalom, Petőfi út 7. Tel: 32/482-148, Buják, Felszabadulás út 10. Tel.: 32/488-088, Kálló, Rákóczi út 3. Tel.: 32/477-014, Vanyarc, Veres P. út 54. Tel.: 32/484-400, Bag, Petőfi tér. 14. Tel.: 28/504- 020, Budapest, Teve u. 7-11. Tel.: 1/450-2160. m 1. Salgó fesztivál Október 7-én a Salgótarjáni Városi Sportcsarnokban 18 órától indul a megabuli: az 1. Salgó fesztivál. Fellépők: BEATRICE WASZLAVIK LÁSZLÓ LORD KÁR PÁTI A DEÁK BILL GYULA AKELA POKOLGÉP GREG LEON INVASION (USA) ISTVÁN, A KIRÁLY (a kaposvári színház társulata előadásában) Jegyek a helyszínen 2500, elővételben (József Attila Művelődési Központ, tanuszoda, sportcsarnok, Létesítmény és Sport Kht.) 2300 forintért válthatók. Első negyven olvasónk ingyen belépőt nyerhet, ha október 5-ig SMS-ben helyesen válaszol kérdésünkre! Lesz-e külföldi fellépője az 1. Salgó fesztiválnak? IGEN NEM 20/481 5527 (nem emelt díjas) Megbecsülést, tiszteletet - világnap után is Baráthi Ottó az időskorúak életkörülményeinek érzékelhető javítása, megbecsült­ségének fokozása régóta megoldásra vár. A népesség elöregedési trendje és tendenciája miatt mind több idős embernek kell egyre csökkenő járulékbefizetési összegből nyugellátást biztosítani. Ebben a nem éppen rózsás helyzetben a nyugdíjak reálértékének megőrzé­se sem könnyű állami és társadalmi feladat Az időskorúak életminő­ségének javítása több jóakaratot és minden eddiginél nagyobb erőfe­szítéseket szükségeltetne. sajnálatos, de pontos információk sem állnak rendelkezésre az idő­sek társadalmi státuszát megítélendő. Egy minapi közvélemény-ku­tatás adatai szerint a válaszadók 36%-a úgy véli, az elmúlt években nem változott a nyugdíjasok helyzete. 14%-uk nem tudott ítéletet al­kotni. A válaszadók 26%-a gondolta úgy, hogy romló, 24%-a pedig, hogy javuló irányzat érzékelhető. A direkt érintettek, a 60 éven felüliek vé­leménye az összes megkérdezettéhez hasonló. egy kis többség véleménye szerint tehát valamelyest romlott az idős­korúak helyzete. A szubjektív ítéletek mellett a száraz statisztikai ada­tok is azt mutatják, hogy az egyes társadalmi rétegek közül - több szempontból is - az egyik legnehezebb helyzetben az időskorúak van­nak. Égyes információk szerint a nyugdíjasoknak több mint fele az átlagnyugdíj alatti jövedelemmel rendelkezik, amely utóbbi osszçge a saját nyugdíjasok esetében 2004. év elején 57 994 Ft/fő/hó volt. Nóg- rád megyében ugyanezen adat kisebb: 56 339 Fl/fő/hó. mindez arra utal, a nyugdíjasok egy jó része a létbiztonság határán lévő, vagy a szegénységi küszöb alatti jövedelemből tengeti életét, mi­közben leginkább fenyegetett a betegségek és azok következményei által. Nem azon keli vitázni, melyik kormány évente hány százalék­kal emelte a nyugdíjakat, hanem be kell látni, egyik kurzus sem tö­rődött velük elvárható módon. Ezért az időskorúak európai módon tör­ténő anyagi és erkölcsi megbecsülése, a minden létező eszközt meg­ragadó fokozott gondoskodás elodázhatatlan feladat örömmel nyugtázható, hogy megyénkben felerősödött - különösen egyes önkormányzatok részéről - az időskorúak helyzetének javítá­sára irányuló törekvés. Ám az idősügyi tanács, a civil szerveződések és érdekképviseletek az eddiginél többet is tehetnek az idősek érde­kében. Nemcsak kampányszerűen és nemcsak az október 1-én tar­tandó idősek világnapja alkalmából. Mert „ünnepi” rendezvényekben nincs hiány. Ám ne feledjük: a megbecsülést és tiszteletet - az eddi­ginél sokkal többet - a világnap után is kiérdemlik az idősek. Más állásponton (Folytatás az 1. oldalról) félszáz alapszervezetből mind­össze három alapszervezet, ké­tes párttagsággal rendelkező tag­jaiból vesz részt néhány ember.. Hivatalosként közölnek olyan döntést, amely a Munkáspárt szervezeti szabályzatának leg­alapvetőbb követelményeit, de a törvényességet is nélkülözi. A fenti, valótlan állításoknak a na­pilapban történő megjelentetése durva beavatkozás a Munkáspárt belső életébe. Alkalmas arra, hogy zavart keltsen nemcsak a párttagság, de a Munkáspárt szimpatizánsainak körében is, s hozzájárult ahhoz, hogy gyengít­se a Munkáspártot, s hogy nagy­mértékben növelje nehézségeit a 2006-os választások felkészülé­sére, majd a sikeres szereplésre.” SZÍNES SZALAGFÜGGÖNYÖK A RINGBEN » A jól ismert redőny-reluxa gyártása és helyszíni szerelése mellett kiemelt szerepet szánnak az árnyékolástechnikai elemek és alkat­részek forgalmazásának a Ring Árnyékolástechnika salgótarjáni, Arany János úti üzletében. SOK PENH MEGTAKARÍTHAT FÉNYCSŐVEL Nem csak energiatakarékos üzeme miatt spórolhat meg sok pénzt az, aki fénycsövet vásárol a Forgó Erősáramú Centrum Kft. salgó­tarjáni boltjában. A cég ugyanis október hónapban átvállalja a gázkisülésű fényforrásokra kivetett hulladékkezelési díjat, amely dobozonként majd' 2 ezer forint megtakarítást jelent.

Next

/
Oldalképek
Tartalom