Nógrád Megyei Hírlap, 2005. október (16. évfolyam, 229-254. szám)
2005-10-01 / 229. szám
FOTÓ: GÓCS ÉVA 4 2 005. OKTÓBER 1., SZOMBAT KULTÚRA Árulkodó ujjnyomok Vallatóra fogott kőkori cserepek Mielőtt a részleteket ismertetnénk, érdemes kiemelni Cseplák dr. bevezető gondolatainak néhány mondatát: „Apám Bakonycsemyén volt tanító. Tanítványai hozzá vitték azokat a tárgyakat, amelyeket az eke kivetett a földből. így találkoztam ID. Béla kori sarkantyúval, csiszolt kőbaltával, régi pénzekkel, kardokkal, edényekkel. Amikor ezeket a tárgyakat nézegettem, gyermekfejemben megelevenedett a sarkantyút viselő, hosszú köpenyes, páncélba öltözött lovag, oldalán nagy karddal. Életre kelt a kőbaltát lóbáló, hosszú hajú, hosz- szú szakállú kőkori ember, akit ál- latbőrbe öltöztettem... A régészetet azért szeretem, mert miközben az előkerült tárgyakat nézegetem, akárcsak gyerekkoromban, megelevenedik a régmúlt. A cserepek edényekké állnak össze, szép alakot öltenek. Szinte látom, ahogyan a sártól maszatos kezek edénnyé simogatják az élettelen anyagot. Elképzelem az edénykészítők mozdulatát, alkotástól feszült arcát, összevont szemöldökeit.. Elképzelem kunyhóikat és házaikat, a napfényt, a borús eget, a haragos viharokat. Hallani vélem... a szót, ...miként formálódik bennük Istenné a szikrázó nap, hogyan bámulják az állandóan változó Holdat, a hunyorgó csillagokat... A szemem előtt kerekednek fel a kezükkel életre keltett edényeikkel, és járják be óvatos léptekkel... akár több száz kilométernyi útjukat, hogy hazatérve dicsekedhessenek a látottakkal, a tengerek partjain beszerzett kincseikkel, a csigák, a kagylók, az eszköznek való kövek és festékek csodáival... Amikor az edényeken hagyott kéznyomokat nézegettem, azon kaptam magamat, hogy személyes ismeretségbe kerültem az új kőkori és a késő rézkori edények készítőivel. Én barátságosan néztem rájuk, barátságom jeleként tenyeremet fordítottam feléjük. Ők is megmutatták tenyereiket.. Felém nyújtották kezüket, én nagyítót vettem elő és megvizsgáltam munkától vaskos ujjaikat, körmeiket... Láttam mindazt, ami 7-8000 éve elmúlt, mindazt, amiről edényeik, tárgyaik meséltek. Erre az álomszerű útra hívom meg a Kedves Olvasót” Bizony, nehéz ellenállni egy ilyen szíves invitálásnak, amelyből kiderül, hogy nem valamiféle száraz, unalmas adathalmazzal kell megbirkóznunk, hanem érdekes kalandozásban lesz részünk egyrészt a távoli múltban, másrészt a tudományos kutatás rejtelmesnek tűnő, valójában azonban nagyon is egyszerű, hétköznapi világában. S ráadásul nem kell szakembernek sem lennünk, „csak” általános érdeklődésű olvasónak. Mindemellett Cseplák főorvosnak a szaktudományok képviselői számára is van bőséges mondanivalója! „A tudományok új eredményei csak akkor születhetnek, ha a kutatók lelkűk, szellemük minden zugát a felismert kérdés megoldásának szolgálatába állítják. A szorgos munkával így létrehozott eredményeknek pedig mindig szerteágazó mellékágai is vannak, melyek új utakra késztetik az ismeretlen felé vágyódókat. így történhetett e kötet szerzőjével is, aki bőrgyógyász orvosként bonyolódott látszólag régészeti kérdések megoldásába... A felsorolt eredmények sajátos módszerrel létrehozott kultúrtörténeti újdonságok, melyek előbb-utóbb beépülnek a kutatói közfelfogásba. Több közhelyet vágnak sutba, hogy az egykori valóság egy-egy molekuláját megmutassák számunkra. Elődeink mindennapjainak pici szelete kerül górcső alá, hogy később ebből és más hasonló molekulákból aztán összeálljon az egykori ember képe. Cseplák György olvasmányos munkája egy érdeklődő orvos szellemes, türelmes, eredményes kutatásairól számol be. Megismerteti az olvasót azzal a realitássá váló álomvilággal, mely mindenki számára vonzó, csak nem mindenkinek adatik meg a lehetőség, hogy megteremtse.” Dr. Trogmayer Ottó nyugalmazott múzeumigazgató, egyetemi tanár bevezető baráti sorai után talán nem is szükséges kísérletet tenni a kötet pontosabb műfaji besorolására, ennél szebben és pontosabban az úgysem határozható meg. A kereken 100 oldalas, fotókkal, ábrákkal, grafikákkal gazdagon illusztrált kötet első részében megismerkedhetünk a Pécskő-hegy sziklatömbjének tövében megtelepült új kőkorszaki leletekkel, ezen belül a tudományos vizsgálódást elindító, ujjlenyomatos cserépdarabbal. A szerencsés véletlen következményeként ezen fennmaradt és megtalált hámlécek, köröm- és körömágylenyomatok látványa lenyűgözőleg hatott a testfelület, a bőrtakaró alapos ismeretében és dokumentálási módszereiben járatos szakemberre: „A régmúlt üzenetét tartottam a kezemben, olyan valakinek az ujjlenyomatát nézhettem, aki 220 nemzedéknyivel előttünk élt ott, ahol én álltam." Innen aztán már nem volt viszÙ*. «'4*SÍ ÁRULKODÓ UJJNYOMOK Vallatja fogott kőkori cserepek szaút. Előkerült a lupe, a homlokra szerelhető nagyítólencse, a fotodermatoszkóp, a párhuzamos sugarakat adó világító lámpa, a Bürker-kamra, az agyag, a gyurma, a gipsz, s hogy a társszakmák se maradjanak ki, a fogászati mintavételre szolgáló anyagok, az rtg- vizsgálatok, a különböző fototechnikai eljárások, műszaki vegy- elemzések. És egyre szélesebb körben a szakirodalom tanulmányozása, előadások tartása, megismerkedés a muzeológusokkal, a múzeumok anyagainak türelmes, részletes átvizsgálása. És - ami a tudományos munkát igazán érdekfeszítővé teszi - minden felfedezés mindig újabb és újabb kérdéseket szült. Mindeközben mi, olvasók is sok mindent megtudhatunk az emberiség történetéről, a régészeti leletek által meghatározható kultúrákról, a jégkorszakokról, lakhelyünk környékének őstörténetéről, az ujjlenyomatok kriminalisztikai hasznáról, az agyagedények készítési és díszítési módszereiről. Megismerhetjük továbbá a „körömhúr” fogalmát, mérésének a szerző által kidolgozott szellemes módszerét, s azt a kritikai szemléletet, amely óvatosságra int a tényekből fakadó következtetések levonásában, a tévedések csapdájának elkerülésében. A másodüt fejezet a szegedi Móra Ferenc Múzeumban, a „Csodák birodalmá”-ban végzett aprólékos, sok kudarccal és még több örömmel járó munka eredményeivel foglalkozik. Az edények díszítési módszereiből kiindulva nyomon követhetjük az emberiség elterjedését a Földön, részletesebben megismerhetjük az újkőkor évezredekig tartó „forradalmi” időszakának főbb jeüegzetességeit, hétköznapjait, hitvilágát, szépérzékét, sőt számítások alapján azt is, hogy mennyi húst fogyaszthattak évente. Meglepő biztonsággal következtethetünk arra, hogy kőkor- szaki őseink hány százaléka volt balkezes, hogy gombás körmeik nekik is voltak és ők is szenvedtek hiánybetegségekben. A harmadik fejezetben Tapolca múzeumának leleteiből levonható következtetések kerülnek sorra. Ezek közül talán a legfontosabb megállapítás, hogy az újkőkori edénykészítő gölöncsérek csakis felnőtt férfiak lehettek, akiknek átlagos testmagassága 162 centiméterkörüli volt! A két utolsó fejezetben részben az irodalom, részben a szerző és munkatársai által végzett vizsgálatok alapján tájékozódhatunk az agyagedények készítési módszereiről, kiegészítő anyagairól és saját vizsgálatok alapján választ kaphatunk néhány, mindeddig meg nem fejtett edényszerkezeti problémára, valamint megismerkedhetünk a testfestés újkőkori eszközével, a testbélyegzővel, azaz a pintaderával. Cseplák doktor kötetének ismertetése befejezéséül talán levonható az a következtetés, hogy tudományos igényű tevékenység kellő intuíció esetén nemcsak „központi laboratóriumokban”, hanem provinciális körülmények között is folytatható. Ehhez azonban szükséges a szellemi potenciálok egymásra találása, egymás eredményeinek felhasználása, egymás törekvéseinek segítése. Cseplák doktor igényelte és megkapta a fogász, a röntgenes, a fotós, a laboráns kórházi munkatársak, valamint a helyi műszaki értelmiségiek, muzeológusok önzetlen segítségét, s talán éppen integráló személyiségének köszönhetően jól működtette a szükséges inter- disciplináris kapcsolatokat. Cseplák főorvos - magas színvonalú gyakorló orvosi munkája mellett - több évtizedes, önként vállalt és nagy odaadással végzett határterületi kutatómunkájának eredményeként nagy élménnyel ajándékozott meg bennünket, olvasókat és minden túlzás nélkül elmondható, hogy nagy értékkel, új kutatási módszerekkel gyarapította az egyetemes tudományokat! A kötet igényes színvonalú kiadásáért dicséret illeti a Semmelweis Kiadót, személy szerint a kiadásért felelős dr. Táncos László igazgatót. A technikai kivitel a Stadium Nyomda kiváló munkáját dicséri. A könyv szakmai bemutatója szeptember 30- án volt az ELTE Nagyvárad téri elméleti tömbjének díszpáholyában. A könyv Salgótarjánban a könyvtárban, a Juhász könyvesboltban és a Líra & Lant könyvesboltban kapható. ■ dr. Fancsik János Kíváncsiság az újságíró vezérelve Legszívesebben azt a jól csengő, játékos címet adtam volna cikkemnek, hogy „Bús után Víg”, de miután a két újságíró rövid u- val illetve i-vel írja a nevét, így le kellett mondanom erről a szójátékról. Az viszont tény, hogy Bus Istvántól, egyik férfi kollégája kapta meg a képzeletbeli botot a Nők Lap- ja-staféta elnevezésű rendezvénysorozat keretében, így a Területi Művelődési Intézmények Egyesülete (TEMI) Nógrád Megyei Könyvtárában, Salgótarjánban legutóbb Vig György találkozott - a döntő többségében - hölgyolvasókkal. Csongrády Béla A beszélgetést egy monológ vezette be, amelyben számos érdekesség derült ki egyrészt Vig György személyéről, másrészt pedig arról a szerkesztőségről, alkotói műhelyről, ahol dolgozik. A vendég megerősítette, hogy publicisztikai munkásságát megelőzően intarziakészítőként, bútorrestaurátorként kereste a kenyerét, majd tanári képesítést szerezvén iskolában tanított. Erről a szép, felelősség- teljes pályáról az anyagi és erkölcsi megbecsülés hiánya miatt volt kénytelen távozni. Az újságírást a Magyar Távirati Irodánál kezdte és országos napilapoknál folytatta. Negyedik éve van a Nők Lapja alkalmazásában, „kisebbségiként”. Azonban férfiember létére is jól érzi itt magát, mert különféle műfajokban írhat, lehet polemizálni, gondolatokat közölni, értékékről - a hitről, tisztességről, ügyszeretetről - értekezni és nem kell - sőt nem szabad(l) - politizálni. Az immár ötvenhatodik évfolyamában járó hetilap valamennyi szerkesztője, munkatársa tudatában van annak, hogy nincs joga saját politikai nézeteit az olvasókra erőszakolni, hiszen ez megosztó jellegű, s alkalmasint sértheti a más véleményt vallók érdekeit. Az már a kérdésekre adott válaszokból derült ki, hogy miként készül egy-egy szám lapterve, hogyan osztják meg a munkát egymás között, Vig György milyen módszereket alkalmaz a felkészülésben, az írás során. - Az újságíró eleve kíváncsi természetű ember, ez a szakma erről szól - mondta. Személy szerint neki az okozza a legtöbb örömet, mondhatni élvezetet, hogy érdekes sorsokkal, különleges élethelyzetekkel, jelentékeny személyiségekkel ismerkedhet meg s beszélgethet akár órákon át is. Példaként Kállai Ferenc színművésszel való találkozását említette, s ugyancsak emlékezetes maradt számára a szervátültetettek egészséges lelkülete, erőt sugárzó szemlélet- módja. Bár a lap illetőleg egy-egy utazási iroda jóvoltából külföldre - főként német nyelvterületre - is eleljut, úgy véli, hogy közelebb is fellelhető számos megírandó téma. Mi magunk szolgáltatjuk... A közvetlen hangulatú közönség- találkozóról kellemes élménnyel, jó benyomásokkal távoztak a résztvevők, hiszen igazolva látták Szegő András szavait, aki a következőképpen jellemezte Vig Györgyöt: „Árad belőle valami varázs, amellyel maga köré hídja vonzani az embereket, anélkül, hogy ennek a legkisebb látható vagy érzékelhető jelét adná. ” Vig György a TEMI Nógrád Megyei Könyvtárában találkozott az olvasókkal Múlt heti rejtvényünk helyes megfejtése: „Nem hiszem el, hogy mbló, amíg nem látom a vállalkozói engedélyét ” Szerencsés nyertesünk: Jusztin físrenaié Szécsény, Csépe S. út 25. Kérjük, mai rejtvényünk megfejtését legkésőbb október 6-ig juttassák el szerkesztőségünkbe, az 1000 Ft-os vásárlási utalvány szintén itt vehető át!
