Nógrád Megyei Hírlap, 2005. augusztus (16. évfolyam, 177-202. szám)
2005-08-30 / 201. szám
2005. AUGUSZTUS 30., KEDD 3 SZÉCSÉNYI NAPLÓ Diszkó Megszűnt a diszkó. A művelődési házban a vállalkozó által üzemeltett diszkót megszüntette a ház vezetője. Vendégszereplés A Palóc néptáncegyüttes augusztus 27-én és 28-án a lengyelországi Novitaron vendégszerepei, viszonozva a lengyelek szécsényi szereplésüket. A H. Rákóczi Ferenc Kertbarát Kör és a Lipthay Béla Mezőgazda- sági Szakközépiskola idén is megrendezi a hagyományos termékbemutatóját A kiállítás megnyitója szeptember 5-én 11 órakor lesz a művelődési házban. A zöldségfélékből, gyümölcsökből és növényi eredetű készítményekből rendezett kiállítás szeptember 7-ig tekinthető meg. Klubfoglalkozás A művelődési ház nyugdíjasok klubja szeptember elsején 16 órakor tartja soron következő foglalkozását. Egy kislány a sok közül Az idén, Szécsényben a Körösi Csorna Sándor Gimnázium és Szakközépiskola gimnáziumi osztályában 28-an érettségiztek. Közülük 27 diák felvételt nyert a felsőfokú oktatási intézményekbe. A felvettek között van Szabó Orsolya, akinek 8 éven át hol jeles, hol kitűnő volt a bizonyítványa. Kitűnően érettségizett. Orsi öt helyre adta be a felvételi kérelmét. Legnagyobb örömére mindenhová felvételt nyert. Nyilván a szívéhez legközelebb álló, általa az első helyre rangsorolt nyugat-magyarországi egyetem erdőmérnöki karára iratkozott be. Szeptembertől soproni diák lesz. Az idén a felvételinél azok a diákok kerültek kedvezőbb helyzetbe, akik fel merték vállalni az emelt szintű érettségit, középfokú nyelvvizsgával rendelkeztek és nyilván az érettségi eredményük is a lehető legjobb volt. Szabó Orsi ezek közé tartozik.- Miért az erdőmérnöki karra kérte felvételét?- Szeretem a természetet, a biológiát - fogalmazott tömören a mosolygós kislány. Középiskolás korában a Kitaibel Pál biológiaverseny országos döntőjébe jutott. A Körösiben a társai körében népszerű volt. A diákönkormányzat elnöki tisztét évekig ő töltötte be. A tanári kar kitüntető okiratban részesítette. - Míg élek, mindig jó szívvel fogok emlékezni a középiskolámra - tört fel belőle az őszinteség. Amikor a kedvenc időtöltése után érdeklődtem, kiderült, hogy alig volt szabad ideje, hiszen a gimnáziumi tanulmányai mellett hat éven át a helyi művészeti iskola színjátszó tanszakán tanult. Ahogy mondta, számára a színjátszás, az éneklés nemcsak kikapcsolódást, belső örömet, sikerélményt is jelent. Diósgyőrben a regionális énekversenyen második helyen végzett.- Az éneklést, a színjátszást nem szeretném abbahagyni. Azon leszek, hogy bekerüljek az egyetem színjátszó körébe. Az énektanulást, a hangképzést is folytatni fogom. Kitüntetett népi iparművész Az 1970-es évek második felében a táncházmozgalommal párhuzamosan, annak hatására, a nép iparművészek egyre több helyen alakították meg egyesületüket. Nógrád megyében hosszú ideig nem volt olyan szervezet, amely a tárgykészítőket összefogta volna. A népi iparművészeink más megyék egyesületeiben tevékenykedtek. így volt ezzel a balassagyarmati Török János kosárfonó is, aki a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei egyesületnek volt a tagja. Szenográdi A Balassagyarmaton élő, Szécsényben tanító népművész szervezésében 2002 tavaszán 11 fővel megalakult a Palócfóldi Népi Iparművészek Egyesülete. Alkotói a történelmi Nógrád megye területén tevékenykednek, jelenleg 41 tagjuk van.- Együttműködési szerződést kötöttünk a füleki Motolla egyesülettel, ahonnan 8-an kérték felvételüket az egyesületünkbe. Egy személy egyszerre több szervezetnek is a tagja lehet. Én is megtartottam a szabolcsi tagságomat - magyarázta Török János, az egyesület elnöke. A megalakulásuk óta kiállítottak Budapesten, Salgótarjánban, Szécsényben, Balassagyarmaton, Bátonyterenyén. Az egyesületet 2003-ban felvették a Népművészeti Egyesületek Szövetségébe.- Több helyen is kerestük az alkotóház létrehozásának a lehetőségét. Dr. Serfőzné dr. Fábián Erzsébet polgármester ajánlatot tett arra, hogy Szécsényben a történelmi belvárosban egy épület átalakításával, felújításával lehetőségünk adódik a mesterek háza kialakítására. Megkötöttük az együttműködési, partneri megállapodást. Az épület szeptember végére elkészül. Egyesületünknek, a városnak még ebben az évben lesz mesterségek háza, ahol alkotásainkat, munkánkat be tudjuk mutatni - mondta nem kis örömmel Török János. A Népművészeti Egyesületek Szövetsége minden év augusztus 20-án a budai vár területén Török János az elismerés átvételekor megrendezi a népművészek mestere ünnepét. A több napig tartó kiállításon a hazai és külföldi vendégek megismerhetik népi iparművészeink alkotásait, betekintést nyerhetnek a tárgyak készítésébe. A kiállításon a szécsényi egyesület most második alkalommal vett részt. - Valameny- nyi résztvevőnek csodálatos, maradandó élményt jelent a országos rendezvényen való bemutatkozás. Felemelő érzés kavalkádban látni Nógrád megye, Szécsény zászlaját - magyarázta az egyesület elnöke. Török János számára, a 2005-ös év népművészeti mestereknek napja még emlékezetesebb maradt. Király Zsiga-díj kitüntetésben részesült. Az elismerést, olyan személyek kaphatják, akik a népi iparművészet terén éveken át kiemelkedő munkát végeznek.- Örülök az elismerésnek, ami 30 százalékban az enyém, 70-ben a tagságé - szerénykedett. - A tagságnak, nekem jólesett, hogy az ünnepünkön a férjével együtt részt vett a polgármester is. Az elismerésemnek van egy utóélete, amit röviden úgy fogalmazhatok meg: Minden területen, tovább is bizonyítanom kell. Emberi kapcsolatok Szenográdi Ferenc az irodába belépve közöltem a titkárnővel, hogy az igazgató urat keresem. Mire ő - Be volt jelentve? - A válaszom - nem.- Szabad a nevét? - Megmondtam, de, hogy kivagyok, miért jöttem arról nem szóltam.- Tessék várni, beszólok - máris közölte velem - az igazgató úr telefonál, pár perc türelmét kéri, tessék addig helyet foglalni. Megkínálhatom ásványvízzel, teával, kávéval? egy másik helyen, ahová előre bejelentkeztem és pontosan érkeztem, a fogadtatásom enyhén szólva az előbbinél hűvösebb volt. A titkárnő flegmán, cinikusan odavetette - várjon. én álltam És vártam, az idő meg haladt. Hosszú percek után bátorkodtam megszólalni - Az igazgató úr... gyorsan pattogva kaptam A választ - Mondtam, hogy várjon. én álltam És tovább vártam. Az idő múlásával erőt vettem magamon és megszólaltam - Kérem, én be vagyok jelentve, egy riportot szeretnék csinálni az igazgató úrral. - Szavaimra a titkárnő megváltozott, mintha kicserélték volna - Ja, az egészen más, azonnal szólok az igazgató úrnak - arcán számomra taszító, ellenszenves mosoly jelent meg, mert tudtam, hogy ez nem nekem, hanem az újságírónak szól. ENNÉL MÉG BORZALMASABB FOGADTATÁSBAN IS RÉSZESÜLTEM. Ott álltam a vezető irodájában, aki reggelizett, egymás után tömte magába a falatokat. Én csak álltam és lestem, hogyan tömködi magába a kenyeret, szalonnát, paprikát, paradicsomot. ha már az emberi kapcsolatokról írok idekívánkozik egy másik, felejthető, de felejteni nehéz esett. Az autóbuszon mellémtelepe- ’ det egy férfi és ahogy helyet foglalt, jó hangosan, úgy, hogy hangjával megtelt a kocsi, elkezdte saját és mások magánéletét kiteregetni. Ki kivel veszett össze, ki kinek a haragosa. A szomszéd- asszony hogyan csalja meg a férjét, ki miért került börtönbe, mennyit csalt és lopott. Hiába fordítottam el a fejem, lestem kifelé az ablakon, belőle csak dőlt a szóáradat, ami ott hömpölygött a kocsiban. Közöltem vele, mindezekre nem vagyok kíváncsi, fáj a fejem csendre vágyom. Előbb közömbös alak voltam, majd „jó tanácsokat” kaptam tőle a fejfájásom elmulasztására. Utazótársaimmal együtt megtudhattam, hogy az ismerősei körében kinek milyen a betegsége van, hogy az orvosuk egy sarlatán... emberek vagyunk, legyünk azok a kapcsolatainkban is... A szeptemberi csengőszó előtt Vége a vakációnak, itt a szeptember, elkezdődik a tanítás, amely kisebb megszakításokkal június 15-ig tart. Augusztus 20-át követően egyre több pedagógust lehetett az iskolában látni, elkezdődött a tanév előkészítése Szécsényben az önkormányzat oktatási intézményeinek vezetőinél a nyári munkákról, a tanév előkészítéséről, a fő célkitűzésekről érdeklődtünk.-RádiStayerLászló, a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola igazgatója a következőket mondta:- A nyáron több kisebb és nagyobb felújításra került sor. Valamennyien örülünk, hogy sikerült kialakítani a természettudományi szaktantermet, ahol a fenntartó kicseréltette a „széljárta” ablakokat, a teremben új rahelységek meszelése. Az udvar déli részén folyamatban van. a kerítés kijavítása. Remélhetően a tanév kezdésére az udvart is sikerül rendbe tenni. Azt mondhatom, hogy az önkormányzat a lehetőségeihez mérten pozitívan állt hozzá a kéréseinkhez. A tantestület összetételében nem történt jelentő változás. Egy kolleganőnk szülési szabadságra ment, felvettünk egy óraadót. A tanév kezdésének letagadhatatlan jele: iskolás könyveket „ragadnak" a diákok diátorokat szereltek fel. Kijavították a bejáratnál a lépcsőt, megszüntetve ezzel a csúszásból adódó balesetveszélyt. A szakemberek a vizesblokkokban több javítást is elvégeztek. Megtörtént a tantermek, mellékA munkát 47 főállású, egy rész- munkaidős és két óraadó nevelővel kezdjük el. Örülünk annak, hogy ismét lesz portásunk. A tanulók száma 528. Huszonhárom osztályunk és 13 napközis csoportunk fog működni. A napközis csoportok száma kettővel több mint az elmúlt évben. A nevelésben a gyermekek magatartásának a javítását, a fegyelem megszilárdítását tűztük ki célul. Felülvizsgáljuk a pontozási rendszerünket. Az oktatásban az elmúlt évben elért eredményeinket szeretnénk megtartani azon egy kicsit javítani. A kulturális és a sport életben egy kicsivel nagyobb lépésekkel kívánunk előre haladni. Az elmúlt évinél nyugodtabb évet kívánunk magunknak. Veress Attiláné és Filkorné Gordos Mária tankönyvfelelősök elmondták, hogy a tankönyvek, munkafüzetek megérkeztek. A tanulók közül 262-en jogosultak az ingyenes tankönyvre.- Kik kaphatnak ingyenes tankönyvet?- Nem kell fizetni a gyermeküket egyedül nevelő szülőknek, ahol a családban 3 gyermek is tanul, ingyen kapják a tankönyvet a tartósan beteg gyermekek is. - mondta Veress Attiláné. Az iskolában szeptember 2-án pénteken délután lesz a tanévnyitó ünnepély. A tanítás szeptember 5-én hétfőn kezdődik. Éz azt jelenti, hogy a tanévet is később fejezik be. Gyarmati Attila, a szécsényi Körösi Csorna Sándor Gimnázium és Szakközépiskola igazgatója a tanévkezdéssel kapcsolatban az alábbiakról tájékoztatott.- A 2005/2006-os tanévben az intézmény személyi állománya biztosított, megfelelő számú szaktanárral indíthatjuk a tanévet. Ez azért annyira fontos számunkra, mivel augusztus elején ezt nem láttuk ennyire tisztán. A nyáron három pedagógus távozott: egy kollégánk ösztöndíjjal Brüsszelbe került egy évre, egy másik anyai örömök elé néz, a harmadik kolléga családi okok miatt változtatott lakóhelyet. A hiányzó munkaerőket sikeresen pótolni tudtuk. A technikai feltételek szintén adottak a tanévkezdéshez. Ebben a tanévben hat tanterem burkolatának cseréjét sikerült megvalósítanunk. Megtörtént a vizesblokkok kötelező tisztasági meszelése, valamint kisebb javítási munkákat végeztek. Sajnálatos, hogy a frissen felújított tornatermünk beázott, így annak tetőszigetelését még az ősz folyamán meg kell oldani. Bízunk abban, hogy a minisztérium által meghirdetett energiatakarékossági pályázatokon indulni tudunk, és így sor kerülhet a világítás korszerűsítésére és a nyílászárók cseréjére. Úgy gondolom, ez a tanév valamivel nyugodtabb lesz mint az előző, hiszen kipróbáltuk a kétszintű érettségi rendszert, a kollégák konkrét tapasztalatokkal rendelkeznek, melyeket ebben a tanévben fel tudnak használni. Természetesen szeretnénk az előző évek eredményeit megtartani mind a versenyeztetés terén, mind a továbbtanulási statisztikákban. 2005-ben a vegyes profilú iskolák között a 15. helyet értük el, a felsőoktatásba felvett tanulói létszám alapján jó lenne, ha 2006-ban hasonló eredményeket érnénk el. Továbbra is hangsúlyt fektetünk a szaktárgyak oktatása mellett az iskolai nevelésre és a pedagógiai innovációra. Hálózatba kötött számítógépek várják a diákokat a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolában