Nógrád Megyei Hírlap, 2005. augusztus (16. évfolyam, 177-202. szám)
2005-08-03 / 179. szám
2005. AUGUSZTUS 3., SZERDA 3 NÓGRÁD MEGYE A VÍZPARTON A LEGJOBB. Napjaink kánikulájában csak a vízparton pihenők érezhetik igazán jól magukat, akik gyakori mártózással hűsíthetik felforrósodott testüket Mélygarázs: régi-új ötlet RÓLUNK SZÓL Egyedül nem megy önkormányzati képviselőkkel, polgármesterekkel a közelmúltban, a megyei közgyűlés elnökével a minap volt szerencsém hosszasabban is elbeszélgetni. A diskurzusok során különböző súllyal bár, de szóba kerültek a működés feltételei, a költségvetés kondíciói, a ciklusprogramok végrehajtása, a lakosság életkörülményei és más sajátos, egyedi témák is. Szándékom szerint minden szereplővel sikerült szót váltanom a térségi együttműködés aktualitásairól is. nekem ugyanis régi „fixa ideám": harmonikus és hatékony település- és területfejlesztés csak megyei szintről koordinált, települések közötti együttműködéssel, információirányított és eszköztámogatott, önkéntes és sajátrészes térségi összefogással valósítható meg. Igaz a szólásmondás: egyedül nem megy. A beszélgetőpartnereim maguk is kifejtették: az összefogás, az eszközök és erők koncentrációja létkérdés, korkövetelmény, uniós kritérium. Mindezek dacára esetenként úgy tűnik, helyenként az tapasztalható, hogy az együttműködés útja Nógrád megyében az átlagosnál is rögösebb. hogy mi lehet emögött? Az együttműködés elégtelen színvonalának okai között szerintem jelen van a Szabó Zoltán által jegyzett szociográfiai ismérvek továbbélése: egyes kistelepülések bezártsága, szegregációja, szegénysége, etnikai specifikuma. Ma is munkál a korántsem korszerű gondolkodásra, emelkedett szellemre valló, de létező emberi tulajdonságok kisközösségi szintű megjelenése: befelé fordulás, egészségtelen önzés, kis irigység, némi restség. A TELEPÜLÉSEK KÖZÖTT A MÚLTBAN - a túlhajtott ipari kon- centráció és tsz-szervezés, a közös tanácsok és kényszertársulások révén - kialakult kötődések kimúltak, a korszerű újak pedig lassan alakulnak ki. Szerencsére van több jó példa is, egy közülük az ipolytarnóci őslelet mikrotérségi összefogással elnyert pályázati forrásból, szakmai partnerséggel megvalósuló fejlesztése. Különös sajátja ezen együttműködésnek, hogy nem a helyi, hanem két szomszédos önkormányzat kezdeményezésére indult meg. A „tarnóci példa” jól mutatja, egy-egy település és térség fejlődése mennyiben múlik az önkormányzatokon és kimondom: a polgármestereken - az ő habitusukon, személyiségükön. akik tudják: egyedül nem megy, mert például 2007-től az EU projektjei olyan volumenűek és önrészhányadot igénylők lesznek, amelyeket csak mikrotérségi, vagy kistérségi együttműködéssel lehet reálisan pályázni. Akik tudják, hogy az EU a település- és térségfejlesztést csak az „együtt-eszme” jegyében és az „érdekközösségek” szintjén preferálja. Ezért településeink, kistérségeink, megyénk fenntartható fejlődésének - szerintem: egyáltalán fennmaradásának - fontos feltétele a szemlélet- és mentalitásváltás; a remélhetően csak szunnyadó kreativitás és a latens együttműködési készség mielőbbi mobilizálása. Gabona a károsultaknak M. J. Baráthi Ottó Klubfoglalkozás M.J. Salgótarján. Az egészséges életmód lesz a témája annak az előadásnak, amely a Tájak, Korok, Múzeumok Egyesület salgótarjáni tagcsoportja augusztus 3-i, szerdai, 14.30 órakor kezdődő klubfoglalkozásán hangzik el. A helyszín: a Nógrádi Történeti Múzeum, az előadó pedig dr. Vozsech István. Templomi hangverseny M.J. Bátonyterenye. Magyar Gabriella és Magyar Szilvia ad hangversenyt augusztus 6-án, szombaton 19 órától a kisterenyei római katolikus templomban. Műsorukon többek közt Vivaldi, Bach, Händel, Gounod, Rossini és Donizetti művei szerepelnek. Korfun nyaral a képviselő J. A. Balassagyarmat Néhány napja lapunkban megjelent egy írás, amelyben megyei országgyűlési képviselők és a közgyűlés elnöke nyilatkoztak arról, hogy hol töltik nyári szabadságukat Urbán Árpádot, a Magyar Szocialista Párt képviselőjét akkor nem értük utol. Most viszont megtudhatják, hogy hol is tölti a vakációt az országgyűlési képviselő.- A görög tengerpartra, Korfura utazunk repülővel. Két hétre, a családdal közösen. Régi álmunk volt a feleségemmel egy közös görögországi nyaralás - gyermekekkel, unokákkal - amelyre már szinte évek óta készültünk. Mind ez idáig dolgoztam, nem voltam sehol pihenni. De végre utazunk és bízom benne, hogy nagyon jó időnk lesz - mondta lapunknak Urbán Árpád, akitől megtudtuk azt is, hogy testnevelés-biológia szakos tanárként imádja a természetet és ha valami szépet, érdekeset lát, azt azonnal le is fotózza. Alkalmanként a képeket megmutatja az óráin is, felhasználja őket a tanításhoz.- Tudom, nem adatik meg mindenkinek, de nagyon szeretném, ha néhány év múlva eljutnánk odáig, hogy minden magyar állampolgár eljusson a tengerpartra, vagy oda, ahová vágyik. Remélem, hogy hamar el fog jönni az az idő - fogalmazott az MSZP országgyűlési képviselője. (Folytatás az 1. oldalról)- A parkolóhely-bővítést indokolt, mivel a tehermentesítő út építése miatt a könyvtártól fog szélesedni az út, s így a lefedett patakrésznél lévő parkolók nagy része elveszik - fogalmazta meg Méhes András alpolgármester, s hozzátette: a Gagarin Általános Iskola udvara, illetve a játszótér alatti területen lenne lehetőség egy mélygarázs létesítésére. Az elsődleges vizsgálatok azt mutatják, hogy forga- lomtechnikailag és műszakilag megvalósítható lenne a mélygarázs, amely körülbelül 200 személygépkocsi elhelyezésére adna lehetőséget. A beruházás lebonyolítója a Városgazdálkodási és Üzemeltetési Kft., vagy a VGÜ Kft. által létrehozott projektcég lesz. így tehát nem közbeszerzési eljárás keretében, hanem nyílt pályázaton választják ki a befektetésre és üzemeltetésre jelentkező vállalkozókat. A felhívást a napokban teszi közzé a lebonyolító a Nógrád Megyei Hírlapban, a Népszabadságban és a Magyar Nemzetben - tudtuk meg. Tatár Csaba, a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség önkormányzati képviselője ugyanakkor elmondta, a probléma már évekkel ezelőtt látható volt, a város- vezetés most mégis sietve bírta rá a képviselő-testületet a mélygarázs építésének szakmai előkészítésére.- Tette ezt annak ellenére, hogy a témában illetékes bizottság a javaslatot nem támogatta - hangsúlyozta a képviselő, s hozzátette: mivel a tervezett beruházás meghaladja az egymil- liárd forintot, így egyetlen parkolóhely kialakítása négy-öt millió forintba fog kerülni, a várható megtérülési idő pedig tíz-tizenöt év. A terv finanszírozásával kapcsolatban az alpolgármester elmondta: mivel pályázati lehetőség nem áll rendelkezésre a projekt megvalósításához, ezért hitelkonstrukció igénybevétele szükséges. A bevételek és kiadások tervezésével, a gazdaságos működés kidolgozásával előre tervezhető lehetne a törlesztendő hitel összege - hangsúlyozta a városvezető. Utalt továbbá arra, hogy - a közgyűlési döntés alapján - meg kell vizsgálni a vállalkozói szféra bevonását, valamint környezetvédelmi és jogi szempontból is át kell tekinteni a tervezést. Mint mondta, idén novemberre, december végére végleges döntés születhet a mélygarázs megvalósításával kapcsolatban. A mélygarázs megvalósításának pénzügyi konstrukciójáról Tatár Csaba megjegyezte: a hiteltörlesztés terhei az önkormányzatot terhelik majd a jövőben, tovább nehezítve létezésének feltételeit. Járulékos haszonként említette meg az alpolgármester, hogy a Gagarin pályája egy speciális, korszerű, úgynevezett rekortános borítást kapna, amellyel nagyobb versenyek lebonyolítására is alkalmassá válna, így plusz hoza- déka lehetne a mélygarázs-beruházásnak, ha a Gagarin épületének felújítása után annak sportpályája is megújulna. Az alpolgármester hozzátette: szeretnék, hogy a beruházás az iskolaidőszakon kívül valósuljon meg, de vélhetően érintett lesz a tanév is. Nógrád megye. A Gazdakörök Nógrád Megyei Szövetsége adományokat, gabonát gyűjt a romániai árvízkárosultaknak. A felajánlott, zsákolt terményt magyar lakta falvakba továbbítják. A szövetség vezetése arra kéri az adományozó gazdákat, hogy felajánlásaikat a megyei elnöknek, Frisch Oszkár- nak jelezzék a 32/370-466 telefonon és faxon, vagy a 30/2074355 mobilszámon. HÁROMKŐ TAKARÉKSZÖVETKEZET TANEVKEZDESI HITELAKCIÓ A Háromkő Takarékszövetkezet valamennyi fiókjában most kedvező feltételekkel, hitelbírálati díj nélkül, türelmi idővel igényelhet tanévkezdési hitelt. THM: 14,43%-15,10% Érdeklődjön fiókjainkban: Salgótarján, Klapka Gy. út 1. Tel.: 32/521-248, 521-230, Bátonyterenye, Ózdi út 47. Tel.: 32/355-708, Cered, Petőfi út 1. Tel.: 32/406-177, Karancslapujtő, Rákóczi út 66. Tel.: 32/447-321, Litke, Kossuth út 18. Tel.: 32/453-115, Mátraterenye, Kossuth út 191. Tel.: 32/362-308, Kazár, Hunyadi út 6. Tel.: 32/341-439, Héhalom, Petőfi út 7. Tel.: 32/482-148, Buják, Felszabadulás út 10. Tel.: 32/488-088, Kálló, Rákóczi út 3. Tel.: 32/477-014, Vanyarc, Veres P. út 54. Tel.: 32/484-400, Bag, Petőfi tér. 14. Tel.: 28/504- 020, Budapest, Teve u. 7-11. Tel. : 1 /450-2160. Varázslatos foltvarrás Ünnepeinket szebbé tehetjük a saját magunk készítette tárgyakkal, díszekkel. A közelmúltban megjelent Ünnepeink foltvarrással című könyvében a Nógrád községben élő Nyilas Kálmánné erre biztatja nőtársait, a fiatalokat és mindenkit, aki szívesen látja viszont két keze ilyen módon készült munkáját. „Ez a kötet a naptár kiemelkedő napjait, időszakait szeretné emlékezetessé tenni. Az alkotó lélek keresi a lehetőséget ehhez. Hitem szerint igazi örömet csak olyan ajándékkal szerezhetünk, amelyben szívünk és lelkünk is benne van” - írja bevezetőjében a szerző, aki 1997 óta foglalkozik tudatosan foltvarrással, s ez a második kiadványa. Szavai és alkotásai is arról vallanak, hogy „az otthon melege nem vásárolható meg, az csak megvalósítható a belőlünk sugárzó szeretetből, alkotókedvből.” Sajátos mintái, leírásai olyan kihívások, melyekhez nincs szükség drága kellékekre, alapanyagokra. Nyilas Kálmánné elárulja az anyagválasztás fortélyait, azt is, hogyan készítendő elő a textil a varráshoz, majd az eszközöket mutatja be, veszi számba. Foltosszótárával a megértést, áttekintést könnyíti meg. Valentin-napra bütykös vagy kerek fejű kaktusz, a nemzeti ünnepre kitűző, húsvétra gyöngyös tojás, li- bás zsák, tyúk, anyák napjára ibolya, falikép, gyereknapra halacskás szobadísz megvarrását ajánlja. Az államalapítás ünnepére is készülhet a kenyértartó zsák, mindenszentekre pedig a kála. Mikulászsák és mikulás- virág, adventi naptár, karácsonyfadísz, asztalterítő, táska és még jó néhány szép darab elkészítésére is megtanít az ötletekből kifogyhatatlan nógrádi alkotó.