Nógrád Megyei Hírlap, 2005. augusztus (16. évfolyam, 177-202. szám)

2005-08-03 / 179. szám

4 2005. AUGUSZTUS 3., SZERDA NÓGRÁD MEGYE Szécsény. A IL Rákóczi Ferenc Általános Iskolában a 2004-2005-ös tanév fő célkitűzése, a minőség- biztosítás során kialakult értékek megőrzése, to­vább fejlesztése volt. Stáyer László, az iskola igaz­gatója elmondta: arra törekedtek, hogy a tanítvá­nyaik érezzék a szeretetet, a törődést. A diákság számára igyekeztek egy alkotói légkört teremteni. Azon fáradoztak, hogy maximálisan fejlesszék a tanulók ismereteit, képességeit, készségeit. A tanév előkészítése során a fennálló törvények értelmében három különféle tantervi változattal szervezték meg a szakmai munkát. Az első és ötö­A Rákóczi-napok hagyományosan az iskola egyik legnagyobb ünnepsége dik évfolyamon a 2003-as új NAT szerint végezték a munkát. A második és hatodik évfolyamon a tan­anyag- és óracsökkentéssel módosított kerettanterv- re épülő helyi tanterv szerint tanítottak. A 3 4. és a 7-8. évfolyamon a kerettanterv volt a mérvadó. Az iskolában 46 kinevezett főállású, két szerző­déses főállású és egy részmunkaidős pedagógus oktatta az 528 diákot. A tanulócsoportok száma huszonhárom, a napköziseké tizenkettő volt. Az is­kola tanulmányi átlaga 3,8, az alsó tagozaté 4,07 volt. Kitűnő bizonyítványt az alsó tagozaton 73, a felső tagozaton kilenc diák vett át. A mulasztási na­pok száma 5702 volt. Egy tanuló átlag 10,9 napot hiányzott. Év végére a tantervi követelményeket 23-an nem teljesítették. Közülük a tanév megkez­dése előtt 12-en javítóvizsgát tehetnek. A felső ta­gozaton magyar irodalomból és matematikából buktak a legtöbben. Szám szerint tízen. Az isko­lában van egy magántanuló is, aki osztályismét­lésre bukott. A tanév során az iskola diákjai közül a különböző tanulmányi versenyeken többen szép eredményt értek el. A komplex művészeti feladat- megoldó verseny megyei döntőjén Laczkó Lilla második, Percze Annamária harmadik helyen vég­zett, mindketten negyedik osztályosok. Ocsovai Anna negyedikes diák a megyei helyesírási verse­nyen negyedik helyen, a „Titok magyar nyelvtan” verseny országos döntőjén az ötödik helyen vég­zet. A Simonyi Zsigmond helyesírási verseny me­gyei döntőjén az ötödikes Kelemen Sára a második helyet szerezte meg. Kiemelkedő teljesítményt nyújtottak az iskola diákjai a szorobánverseny or­szágos döntőjében. Kovács Dániel elsős tanuló negyedik, LénártAnna második osztályos tanuló negyedik, Stáyer Fanni harmadik osztályos tanu­ló negyedik, Lénárt László negyedikes diák a ne­gyedik, Csábi Zsófia második osztályos tanuló ne­gyedik, Baranyi Anna harmadikos diák ötödik, Szántó Viktória negyedik osztályos tanuló ötödik, Csábi Milán másodikos diák második lett. A német nyelvi verseny megyei döntőjén Oláh Zsolt hetedik osztályos tanuló a második helyet szerezte meg. Antal Lilla ötödik osztályos diák megnyerte a köz­lekedési verseny megyei döntőjét, az országos megmérettetésen a 10. helyen végzett. A tanév során több kiemelkedő rendezvényre került sor. A hagyományos családi sportdélután­ra 64 család nevezett. Két alkalommal került sor a bázisiskolai szakmai napokra. Sulinapot szer­veztek, gazdag, változatos volt az egész évet átfo­gó, a szécsényi országgyűlés 300. évfordulójára szervezett rendezvénysorozat, amely a Rákóczi- napokban csúcsosodott ki. Nagy hangsúlyt fektettek a DADA-program meg­valósítására. A foglalkozásokat Szabó Jánosáé és Szecsei Diána, a rendőrség szakemberei tartották. Az iskola a különböző pályázatokon 1 millió 463 ezer forintot nyert. mint figyelni sorsolásunkat, hol három szerencsés előfizetőnk most egy-egy hosszú hétvégére szóló meghívást nyer békési Dánfoki Üdülőközpontba. ••• loi is Iorro UvorIsop szívesen az en«bep,t IRiRfe vízpapfcöR! Szeretne Ön is eltölteni ' egy kellemes hétvégét párjával a Kettős-Körös mellett? Sorsoliink továbbá lO db káztopfcási kisgépet, valamint 20 ál) No Pa Roberts könyvet! Pontos ponthatárok A közvéleményt foglalkoztató jelenségek közül a kánikula és az idei felvételi ponthatárok döntögetnek különféle re­kordokat. Míg azonban a hőség ellen le­het mit tenni, az extra magasan meghú­zott határokon csak csodálkozhatunk. Még mindig friss az „élmény”, a nagy számok pedig minden tanárban más és más véleményt generálnak. Deák Norbert Vegyes a középiskolai tanárok véleménye a nem­rég nyilvánosságra hozott felvételi ponthatárokkal kapcsolatban. Árpádné Vincze Marietta, a Bolyai Já­nos Gimnázium magyar-történelem-filozófia sza­kos tanára még nem mélyedt el teljesen az egeket ostromló számhatárok tengerében. A napokban kap majd visszajelzéseket a diákjaitól, s ezek alap­ján fog véleményt alkotni. Matematika-kémia sza­kos kolléganője, Axmann Zsuzsanna szerint az idei érettségi eredmények sokkal jobbak, mint a tava­lyiak. Egyáltalán nem érzi úgy, hogy az idén érett­ségizettek hátrányban lettek volna a korábban ma- turálókhoz képest. Nem tapasztalt elégedetlensé­get sem a szülők, sem pedig a diákok részéről, ő maga pedig úgy látja, hogy közép- és felsőszinten egyaránt jól teljesítettek a gyerekek. Nagy örömé­re a legtöbbjüknek sikerült is felvételt nyerniük va­lamelyik főiskolára vagy egyetemre, még ha nem is mindenki jutott be az első helyen megjelölt in­tézménybe. Mindemellett a ponthatárokkal kap­csolatos véleménye az, hogy rendkívül magasak. A Salgótarjáni Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola diákjainak csak egy töredékét érintik a közzétett ponthatárok. Ez ugyanis egy hatéves képzésű iskola, ahová a tanulók az érett­ségit követően visszatérnek szakképzésre, s az utolsó év végén technikusi vizsgát szeretnének tenni. A 12. évfolyam létszáma ebben az évben 57 volt, s ebből csak 10-15 fő adta be jelentkezését az ország valamelyik felsőoktatási intézményébe. Az esetleges sikertelenség azonban nem keseríti el őket annyira, mint gimnáziumi társaikat, mivel ebben az esetben akár a szakképzés mellett is dönthetnek. Egy-Másért tesznek is! Több mint 8 millió forintnyi ruhaneműt osz­tott szét az Egy-Másért Alapítvány hazánk egyik legszegényebb településén, Barabáson. Az ukrán határtól nyolc kilométerre fekvő köz­ségben élők 90 százaléka munkanélküli, akik pedig dolgoznak, azokat is főként a település közintézményei tartják el. A polgármesteri hi­vatal az egyik legnagyobb munkaadó. A 800 lakosú, halmozottan hátrányos helyzetű település polgármestere, DaróczyPál elmondta, hogy a segítség min­dig jókor jön. - Háromszáz család kapott különféle ruha­neműt az Egy-Másért Alapítvány jóvoltából. Sajnos itt elég szorult a helyzet. A barabásiak tisztességes munkások, de a szövetkezetek megszűnésével és az acélipar hanyatlásá­val elvesztették munkájukat. A többség még Budapestre is ingázott, bár a főváros 350 kilométerre van. A munkanél­külieknek az önkormányzat sem tud mindig segíteni, köz­munka sincs folyamatosan. A szintén munkanélküli Németh Istvánné ötfős család­jával együtt sanyarú körülmények közt él. A ruhákért ő is - mint több száz falubelije - nagyon örült, s csak sírva tu­dott köszönetét mondani - nyilatkozta Barabás polgármes­tere. Az Egy-Másért Alapítvány a határon túli kárpátaljai magyarokat is segíti. Több száz mezőszakonyi, a létmini­mum alatt tengődő embernek is juttatott adományt. A barabásiak már nem először kaptak segítséget az Egy-Másért Alapítványtól Szabó László, az Egy-Másért Alapítvány kuratóriumának elnöke szerint segíteni jó a bajba jutottakon. - Azt azonban nem szabad elfelejteni, hogy a nagyon rossz körülmények közt élőket nem elég egyszer felkarolni, hanem folyamato­san gondoskodni kell róluk. így például Barabás a múltban is kapott már alapítványi segítséget, és nem lesz ez másként a jövőben sem - mondta az alapítvány képviselője. Ev végi számvetés a Körösiben Szécsény. A tanév elején a Körösi Csorna Sán­dor Gimnázium és Szakközépiskolában is átdol­gozták a dokumentumokat. Azok kiegészítése minden tantárgyból, minden tárgyi modulból megtörtént. Gyarmati Attila, az iskola igazgató­ja azt mondta, a nevelés területén a nevelési szint folytatására, fejlesztésére, a mindennapi érintkezés a kommunikáció kultúrájának elsajátítására, a tanulási problémák meg­szüntetésére, a tanulói sze­mélyiség egészséges fejlesz­tésére helyezték a hangsúlyt A tanév során kiemelten kezelték a kétszintű érettsé­gi vizsgára való felkészülést, a vizsga követelményeinek részletes megismerését és megismertetését a tantestü­let tagjaival, a 10-11-12. év­folyamok tanulóival, azok szüleivel. Az iskola tanulói létszáma 428. Ebből az általános isko­lai korosztályú diákok szá­ma 211. Az intézetben 28 főállású és 6 óraadó pedagógus dolgozott. Az év során 9 tanár vett részt a kétszintű érettségire való felkészítő tanfolyamon, 4 pedagógus tanult tovább. Az iskola tanulmányi átlaga 3,91, az általá­nos iskolai korosztálynál 4,04. Érdemes meg­jegyezni, hogy az érettségiző gimnáziumi osz­tály tanulmányi átlaga 4,48 volt. Kitűnő ered­ményt 29-en értek el. Viszont 13-an nem fe­leltek meg az előírt követelménynek. A gim­náziumi osztály érettségi átlaga 4,74. A 28-as létszámú osztályból tízen kitűnő, tízen jeles, nyolcán jó érettségi bizonyítványt kaptak. A 12/B osztályban a szakközépiskolai osz­tályban 27-en érettségiztek, átlaguk 3,88 volt. Hárman jeles, heten jó, tizenöten közepes, ket­ten elégséges érettségi bizonyítványt vehettek át. Az iskolában egy vagy több tárgyból 41 di­ák választotta az emelt szintű érettségit. A mulasztott órák száma 24397 volt. Egy ta­nuló átlag 58,1 órát volt távol a tanítástól. A tanulók a különböző tanulmányi verse­nyeken szép sikereket értek el. Az országos középiskolai biológiai és környezetvédelmi verseny döntőjében Kuszi Edina hatodik lett, Horváth Kitti pedig a középmezőnyben vég­zett. Országos középiskolai tanulmányi verse­nyen magyar nyelvből Kovács Edina bejutott az országos döntőbe. Godó Nikolett megnyerte az Édes anyanyelvűnk nyelvhaszná­lati verseny megyei döntő­jét, és így ott lehetett az or­szágos megmérettetésen, ahol a középmezőnyben végzett. Bangó Tünde a Szép magyar beszéd versenyen eljutott az országos döntőig. A középiskolás közlekedés- biztonsági kupa megyei for­dulóján a segédmotor-ke­rékpár kategóriában Bocsó Péter a legjobbnak bizo­nyult, így ő képviselte Nóg- rád megyét az országos dön­tőn. Tőzsér Bálint a megyei német nyelvi vetélkedőn volt a legjobb. Dér Bálint a megyei kémiaversenyen a 4. helyet szerezte meg. Balázs László megnyerte a me­gyei fizikaversenyt. A Pajor Viktória, Keviczki Viktória, Mártonka Péter összetételű csapat a Szép magyar beszéd megyei verseny döntőjét követően felállhatott a jelképes dobogó 2. fo­kára. Borik Ágnes, Jusztin Enikő, Mócsány Ge­orgina az OKTV biológiaversenyen a 2. fordu­lóba jutottak. Az iskolában az év során több kiemelkedő rendezvényre került sor. így többek között ok­tóber 29-én volt a jelvényavató ünnepély. Janu­árban rendezték meg a jótékonysági Körösi- bált. Márciusban került sor a Körösi-napok ren­dezvénysorozatára, áprilisban volt a sulinap. Az iskola a tanév során négy pályázaton 560 ezer forintot nyert. Pályázat útján fejlesz­tették az internetezés hozzáférhetőségét, ami nem számszerűsíthető. ■ rád! Gyarmati Attila: a tanulói személyiség egészsé­ges fejlesztésére helyeztük a hangsúlyt Kiemelkedő eredmények

Next

/
Oldalképek
Tartalom