Nógrád Megyei Hírlap, 2005. augusztus (16. évfolyam, 177-202. szám)

2005-08-22 / 194. szám

2005. AUGUSZTUS 22., HÉTFŐ 3 NÓGRÁD MEGYE Mandur László, az Országgyűlés alelnöke is me­gyénk legfiatalabb városában töltötte államalapító Szent István királyunk ünnepét. A jeles napon átad­ták a „Bátonyterenyéért” kitüntetéseket és a „Város „Istvánnal élni belül - ez a mi dolgunk” szolgálatáért” díjakat is. Schveiczer Bátonyterenye. Nagy számú kö­zönség gyűlt össze az Ady End­re Művelődési Központ mellett felállított szabadtéri színpadon, soraiban jeles vendégekkel: Bátonyterenyén ünnepelt má­sok mellett Mandur László, az Országgyűlés alelnöke, Agócs Jó­zsef a szlovákiai Fülek polgár- mestere, a felvidéki város képvi- selő-testülete, valamint az ottani nyugdíjasklub közössége. A Bojtorján együttes gyer­mekműsorát követően a Him­nuszt a Bányász fúvószenekar előadásában hallgatták meg a jelenlévők.- Augusztus húszadikán nem­zetünkről gondolkodunk, az ál­lamalapítástól napjainkig bejárt út fényében. Szent István élete a magyarság életének csupán egyetlen pillanata volt, mégis mi­lyen pillanat! Az egész nemzet sorsát meghatározta uralkodása alatt - kezdte köszöntőjét Vanya Gábor polgármester. - Szent ki­rályunk tudta, nemzetünk csak akkor maradhat meg, ha gyöke­reiben szilárdan megkapaszkod­va mindennapjait a kor kívánal­maihoz tudja igazítani. Korának legmodernebb, leghaladóbb álla­mát hozta létre. A Szent István-i birodalom maga Európa. István­nal élni belül - ez a mi dolgunk - mondta a városvezető. Szólt arról is, hogy ez a nap több mint egy ünnep: ünnepe az államiságnak, az alkotmánynak, s az új kenyérnek, mindennapi kenyerünknek.- Az új kenyér nem csak a ré­gi termés jelképe, hanem a te­remtő munkáé, amelyben ki­bontakozik a magyarság ország­építő ereje. Köszönet érte azok­nak, akik megtermelik szá­munkra, bizonyítva ezzel az élet és az erő megújulását. Tarto­zunk magunknak azzal, hogy a kenyér megmaradjon az össze­I tartozó élet a közös sors szimbó- \ lumának hazánkban - zárta ! gondolatait Vanya Gábor. 3 Mandur László, az Országgyű­lés alelnöke kiemelte, hogy örömmel jött erre a gyönyörű tájra, ahol volt szerencséje alapí­tóként részt venni a Sikeres Bátonyterenyéért-mozgalom- ban, s jómaga is sokat próbál tenni annak érdekében, hogy si­keres legyen ez a vidék.- Alig egy éve léptünk be az Európai Unióba. Teljes jogú tag­jai vagyunk annak az Európá­nak, amelynek gondolata már Szent István korában is megfo­galmazódott. Államalapító kirá­lyunk vezetésével azért vette fel a keresztséget a magyarság, mert pontosan tudta, hogy ez­zel gyökeret verhet, befogadja Európa - fogalmazott Mandur László. - 2004 május elsejéhez hasonló elvek vezérelték azo­kat a kormányokat, amelyek ti­zenöt év során sokat tettek azért, hogy Magyarország elér­je célját, s ismét teljes jogú tag­ja legyen az európai közösség­nek. Úgy őriztük meg magyar­ságunkat, hogy európaivá is tudtunk válni. A parlament alelnöke hangsú­lyozta, hogy sokat tanulunk, ami sok nehézséggel is jár.- Remélem, hogy Bátonytere­nye és vidéke sikeres lesz a jövő­ben. Látom, hogy a városvezetés­nek tervei vannak, jövőbe vetett remények és hitek. A sikerért meg kell szenvedni, de augusz­tus húszadika, a kenyér ünnepe azt is bizonyítja, csak a munká­ból, teljesítményből lesz ered­mény. Remélem, hogy nemsoká­ra úgy emlegetik városukat az Európai Unióban: Bátortere-nye - zárta gondolatait a honatya. Az ünnepi köszöntők elhang­zása után Vanya Gábor és Man­dur László szegték meg az új ke­nyeret, majd átadták az elisme­réseket a város érdekében ki­emelkedő munkát végzőknek. „Bátonyterenyéért” kitünte­tésben részesült Dérer István, a BHSE vezetője, Szerencsi And- rásné nyugdíjas pedagógus, a bányász nyugdíjas nők klubjá­nak vezetője, valamint a Bá- tonyterenyei Bányász Nyugdíja­sok Közössége. A „Város Szolgálatáért” díjat Kovács Sándomé, a polgármeste­ri hivatal szociális és egészség- ügyi osztályának vezetője, SzeberényiEndre, a műszaki osz­tály első embere és dr. Putnoky- Benedek Zsuzsanna vállalkozó fogorvos vehették át. Az ünnepség további részé­ben fellépett még a Palóc nép­dalkor, a Unique együttes és a Z’Zi Labor is. Varya Gábor, Bátonyterenye polgármestere és Mandur László, az Ország- gyűlés alelnöke közösen szegték meg az új kenyeret „Fejet hajtunk szent királyunk előtt" (Folytatás az 1. oldalról) elképzelés első pillére: a jövőben - gazdag egyházi hagyománya­inkra építve - évente szeretnénk megrendezni a vidéki egyházkó­rusok találkozóját. Ennek érde­kében arra törekszünk, hogy fe- születeinket, zarándokhelyeinket gondozzuk, templomtornyunk óráját felújítsuk és szálláshelye­ket alakítsunk ki a vendégművé­szek számára - ecsetelte köszön­tőjében Tóth Tihamér, Karancs- ság polgármestere, majd megkér­te az új plébánost, Csömör László atyát, hogy áldja meg az énekkar egységes öltözetét A hagyomány­teremtő jelleggel megrendezett hangverseny, melynek keretében számos klasszikus mű felcsen­dült, nagy sikerrel zárult. Másnap, augusztus húszadi­kán is sokan ellátogattak a temp­lomba, mások mellett Dóra Ottó, a megyei közgyűlés elnöke is. A helyiek illusztris vendéget kö­szöntöttek, hiszen dr. Beer Mik­lós váci megyés püspök tisztelte meg jelenlétével Karancsság la­kosságát.- Szerte az országban, s hatá­rainkon kívül is megállunk, és fe­jet hajtunk szent királyunk előtt. Ebben a gyönyörű templomban, amely Szent István nevét viseli, ennek különös hangsúlya van. Kérjük a lóisten kegyelmét min­den magyar családra és minden magyar emberre - szólt a hívek­hez dr. Beer Miklós, majd ünne­pi szentmisét celebrált, s meg­szentelte az új kenyeret. Az ünnepség azonban még nem ért véget: a tömeg a felújí­tott ravatalozóhoz - a „Remény Házához” - vonult, melyet át­adását követően ugyancsak megáldott a megyéspüspök.- Mindig öröm, ha fejlesztésről beszélhetek. Büszke vagyok ar­ra, hogy immár egy modern épü­let áll a régi, leromlott ravatalozó helyén - hangsúlyozta Tóth Ti­hamér polgármester, majd meg­köszönte a segítséget a Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyű­lésének, a Nógrád Megyei Terü­letfejlesztési Tanácsnak, a váci megyés püspökségnek, a kivite­lezőnek, valamint a munkában segédkező közmunkásoknak. Az ünnep az általános iskolá­ban tartott programmal és tűzi­játékkal zárult Karancsságon. Első lépés Európa felé Szenográdi Ferenc Szécsény. A Szent István-emlék- műnél volt a városi ünnepség szombaton, amelyet a helyi művé­szeti iskola növendékei adtak. Szondái László helyettes államtit­kár, a Nógrád Megyei Közigazga­tási Hivatal vezetője köszöntőjé­ben méltatta az államalapító Szent István történelmi jelentősé­gét: „olyan országalapító szemé­lyiség volt, aki a kereszténység felvételével képes volt szakítani a pogány hitvilággal, s képes volt megtenni az első lépéseket annak érdekében, hogy az ország szer­ves része lehessen Európának.” Ezt követően arról szólt, hogy Szent István államának a XXI. század Európájában sem egysze­rűbb az útja. Mindannyiunknak nagy szüksége van a büszkeség mellett az alázatra, a szabadság mellett a fokozott felelősségre. Megemlékezett a szécsényi or­szággyűlés 300. évfordulójáról, aminek méltó megünneplésére készül a város. Felhívta a figyel­met globalizálódó világunkban a nemzeti kultúránk, múltunk, örökségünk ápolásának fontos­ságára. Dr. Serfőzőnédr. Fábián Erzsé­bet polgármester asszony és Szandai László megszegték a plébános által a templomban çiegszentelt új kenyeret. A Szent István-emlékmű megkoszorúzá­sát követően a helyi Iglice néptáncegyüttes és a lengyelor­szági sedziejowicei népdalkor és néptáncegyüttes szórakoztatták a közönséget. TALÁLKOZÓ KÉT ÉS HÁROM KERÉKEN Motorostalálkozónak adott otthont hétvégén Bátonyterenye: a szorospataki városrészen a helyi North Patrol Motoros Klub várta az ország minden részéből érkező kétkerekűeket, tulajdonosaikat, s a mo­torozás szimpatizánsait. FmóK^v.T.

Next

/
Oldalképek
Tartalom