Nógrád Megyei Hírlap, 2005. június (16. évfolyam, 125-150. szám)

2005-06-18 / 140. szám

2005. JÚNIUS 18., SZOMBAT SZOLGÁLTATÁS Június 18-19. Szeretettel köszöntjük névnapjukon Arnold, Levente és Gyárfás nevű olvasóinkat! Arnold. Germán eredetű név, elemeinek jelentése: sas és uralkodó. Német rövidíté­se az Arno, régi magyar vál­tozata az Arnót. levente. Régi magyar sze­mélynév, amelyben a lenni ige szerepel. Árpád fejede­lem fia volt az első, akiről tudjuk, hogy így hívták. gyárfás. Görög eredetű név, latin közvetítéssel ér­kezett hozzánk, jelentése: idős,férfi. A Nap kel: 4.46, nyugszik: 20.44 órakor. A Hold kel: 16.38, nyugszik: 1.56 órakor. NÓGRÁDÍHÍRLAP ÁTMENETI ENYHÜLÉS deli reggeli hőmérséklet + déli felhőzet 24 °C 25 °C 19 °C 2Q °q Szécsény Balassagyarmat 23-C 21 °C Salgótarján Bátonyterenye Rétság Fülek: 23 "C Losonc: 24 °C Pásztó 25 °C 18 “C EMS EWS ’ Nógrád megyében ma élénk, néha erős északnyugati széllel, né­hány fokkal hűvösebb levegő érkezik. Délelőtt felhős lesz az ég. számottevő csapadék nélkül. Délután kisüt a Nap. A jellemző hő­mérséklet 25 fok körül lesz. Vasárnap reggel körülbelül 11 fok, délutánra 24 fokra számíthatunk. Ismét napos idő lesz, de zápor­eső keleten előfordulhat. A legvalószínűbb folytatás: hétfőtől szerdáig száraz, újra erősen melegedő időszak valószínű. Szerdán záporokra van kilátás. Orvosmeteorológia: hidegfronti hatás. Közlekedés-meteorológia: a Győr és Szeged vonalon, körülbelül 100 km széles “szélcsatornában" igen erős széllökésekre kell számítani! Az előrejelzés bizonytalansága: .keddig KICSI" További folyamatos, helyfüggő előrejelzés: a T-Mobile-WAP portálján ( http://wap.t-zones.hu ). Vízhőmérséklet Duna 18-20 °C Tisza 18-20 °C Balaton 21 cC Velencei-tó 21GC Fertő 22 C Tisza-tó 19 °C Csalán közepes Fenyő közepes Fűfélék magas TAKARÉKSZÖVETKEZETI INFORMÁCIÓ! Takarékbetéti formák közül válassza Ön is a Méhecske Takaréklevél betétformát, amely sávos kamatozású: 0 - 2 hó között 3% 2 - 4 hó között 5% 4 - 6 hó között 7% 6 - 8 hó között 8% 8-10 hó között 10% 10-12 hó között 12% éves átlag: 7,50%, EBKM: 7,50% Cserhátvidéke Takarékszövetkezet Igazgatósága Mozi Nagyteremben 15.00, 17.30.20.00 órától: Mennyei királyság Amerikai történelmi film. Wfamm 16.15,18.15,20.15 órától: Az utolsó óráig Osztrák dokumentumfilm. »»gprajil Ws&teto Nagyteremben 15.30 órától: Elektra Színes amerikai akciófilm. 17.45.20.00 órától: Fehér zaj Színes amerikai thriller. Új teremben 15.00,17.00, 19.00 órától: Fűrész Színes amerikai horror. 21.00 órától: t A főnix útja Színes amerikai film. Kaman 16.00,18.00,20.00 órától: 5*2 Francia romantikus film. Június 16-i IV Renó nyerőszámok 1 2 8 15 17 20 28 30 32 34 35 38 41 52 59 60 61 63 72 79 NAPI HOROSZKÓP IKREK (V. 21—VI. 21.) Kissé túlteng Önben a kommunikáci­ós kényszer. Alig tudja magában tartani a gondolatait, s elkápráztatja hallgatóságát csillogásával. RÁK (VI. 22—VII. 22.) A hét végén meglehetősen viharos vi­ták robbanhatnak ki a párjával, mert ő úgy érzi, keveset foglalkozik vele. Maga sem tudja, mit is szeretne - men­ni, vagy maradni. OROSZLÁN (VII. 23—VIII. 23.) Könnyen ráhangolódik az emberek érzéseire. Szinte kérés nélkül teljesíti a kíván­ságaikat. Emiatt gyakran ki is használják. SZŰZ (Vili. 24—IX. 23.) Az Ikrek utolsó napjaiban könnyen esik előítéletek csapdájába. Vegye észre, hogy épp azzal akarják összeugrasztani, akit a legtöbbre tart. MÉRLEG (IX. 24-23.) Most nagyon komolyan kell vennie az életet, s meg kell küzdenie azért, ha változtatni szeret­ne a helyzetén. Az erőfeszítései nem hiábavalóak. SKORPIÓ (X. 24-Xl. 22.) Jót tenne ma egy kiadós buli, hol­nap úgyis kialudhatja a „fáradalmakat”. Párjának is jót tenne a kemény és kitartó munka után egy kis felhőtlen szórakozás. NYILAS (XI. 23—XII. 21.) Ballagnak az általános iskolák nyolcadikosai, és Ön újra átéli azt a napot, amikor elbú­csúzott az alma matertől. Büszke lehet eddig elért ered­ményeire. BAK (XII. 22-1.20.) Határozza el, hogy a hétvégi napokon pihenni és szórakozni fog. Társával a lehető legmeghit- tebb viszonyt szeretne kialakítani. Egy őszinte beszélge­téssel mindent lerendezhet. VÍZÖNTŐ (1.21-11.20.) Nagy kedvvel végzi hét végi teen­dőit. Egy kötetlen beszélgetés során barátságot köt vala­kivel, és pozitívan befolyásolja további sorsát. HALAK (II. 21-111.20.) Kitűnő közérzete van, pozitív kisu­gárzása környezetére is áthat. Mágikus erővel hallgatják okfejtéseit. Új vállalkozása páratlan lehetőségeket ígér. KOS (III. 21-IV. 20.) Ön mellett senki nem unatkozik, min­dig kitalál valami érdekes, izgalmas dolgot. Tele van sze­retettel, társaival szemben toleráns. BIKA (IV. 21-V. 20.) Kerülje a feszültséget. Vigyázzon testi­lelki egészségére ebben a mozgalmas időszakban. Táplál­kozzon egészségesen, vitamindúsan. Szakítson időt kelle­mes kikapcsolódásra, szórakozásra. Szombati rádió- és televízióműsor-ajánlat Vasárnapi rádió- és televízióműsor-ajánlat 5.25 Hajnali gondolatok 5.30 Agrárhíradó 5.35 Kárpáti krónika 5.50 Nap-kelte 9.00 Gyerekeknek! 9.25 Colodi-Litvai: Pinokkió 11.10 TS-Korner 11.30 Hol-mi? 12.00 Hírek. Időjárás 12.10 A 12-es körzet 13.00 Autóvízió 13.30 Úton- Európa-magazin 14.00 Századunk 14.30 Az ezredforduló építészete (7/7.) 15.30 József Attila 100 15.40 Régi idők mozija 2001 - Ürodüsszeia (am.-angol film, 1968) 18.10 Berlin, Berlin (23/23.) 19.00 Luxor-show 19.30 Híradó este 20.05 Ötöslottó-sorsolás 20.15 Jack és Bobby 21.05 A Halhatatlanok Társulata 23.25 Híradó este. Időjárás 23.30 Sporthírek 23.40 Horrorra akadva, avagy tudom, kit ettél tavaly nyárson (am. horrorparódia) mg 5.25 Hajnali gondolatok 5.30 Agrárhíradó 5.35 Kárpáti krónika 5.50 Nap-kelte 9.00 Válaszd a tudást! 9.55 Tudásakadémia 11.00 Barangolás Borneón 11.30 A törvény kötelez 12.00 Délidőben 12.30 Példabeszéd 12.55 Jobbulást! 13.25 Roma magazin 13.50 Unser Bildschirm 14.20 Domovina 14.45 Az én otthonom 14.55 Európa! Gazdagítunk! 15.05 Membrán 15.25 Nap-nyugta 18.00 Böngésző 18.30 Fizika itt, fizika ott 18.55 Kultúrház 19.00 Esti mese 19.58 József Attila 100 20.00 Híradó este. Sport 20.30 Glóbusz 21.00 A mozi mágusai Hideg napok (magyar film, 1966) 22.35 Kultúrház 23.55 Ki kicsoda a filmművészetben? 24.00 A hárem (olasz film) TV 2 6.00 TV2-matiné 9.50 Vad világ 10.50 Kalandjarat 11.25 Laktérítő 12.00 Totalcar 12.35 Kobra 13.30 Kulcsember 14.25 Malibui szívtiprók 15.25 Sliders 16.25 Csillagkapu 17.25 Rex felügyelő 18.30 Tények. Hírműsor 19.00 Magellán 19.30 Activity 20.10 Bölcsek kövére (amerikai vígj., 1996) Sherman Klump professzor agya fenomenális. A teste viszont kri­minális. A családja abnormális. A szerelmi élete pedig katasztrofá­lis. A túlsúlyos professzornak egyetlen vágya, hogy leadjon va­lamennyit kétszáz kilójából, és bomoljanak érte a nők. Végső el­keseredésében feltalál egy forra­dalmi fogyasztó génformulát, amit menten ki is próbál önma­gán... Belekortyol, és máris nagy- dumás szépfiúvá változik, akinek nem tudnak ellenállni a nők. De ebben sincs sok köszönet... 22.15 Robotzsaru 3. (am. akciófilm, 1993) 0.20 Inkognito (amerikai krimi, 1997) Effl 6.00 A GEO bemutatja 6.55 Lisa 7.00 Kölyökklub 9.20 Disney-rajzfilmek 10.15 Receptklub 10.30 06-81-320-310 11.30 Viva comet 2005 12.00 Híradó. Déli kiadás 12.10 Autómánia 12.50 Kutyám, a filmsztár (olasz családi vígj.) 14.45 Dawson és a haverok 15.40 John Doe - A múlt nélküli ember 16.35 Napsugár-futam (amerikai vígjáték) 18.30 Híradó. Esti kiadás 19.00 Fókusz-plusz 19.25 Szeress most! 20.20 Bolondos hétvége Édes hatos (amerikai vígj., 2000) Amilyen sikeres vállalkozó Monte Peterson, olyan balfék a nőkkel. Már három sikertelen házasság áll mögötte, amikor ré­gi barátja révén gyönyörű ingat­lanhoz jut egy csendes város­ban. Csak később derül ki, hogy a földdel együtt három feleségre is szert tett, ráadásul a közös­ség hite szerint kell élnie. Monte nem sejti, hogy a területre a maffia is pályázik. Morano bár­mire hajlandó, hogy megszerez­ze az ingatlant. Monte idővel újabb két feleséggel és egy na­gyobb ingatlannal gazdagodik... 22.15 Forma-1 Az időmérő edzés 23.50 Rémület a stadionban (amerikai krimi, 1976) 1.55 A GEO bemutatja VIASAT @ 7.20 Atlantic City (amerikai krimi) 9.15 Csillagközi szökevények 10.15 Star Trek- Az új nemzedék 12.15 Tarzan 13.10 Sabrina, a tinédzser boszorkány 14.10 A narancsvidék 15.10 Melegítő 16.10 Nevess csak! 17.10 Forró szél 18.15 Linda 19.20 Őrült világ - Guinness World Records Primetime 20.15 Nash Bridges- Trükkös hekus 21.15 Miami helyszínelők 22.40 Sweeney Todd (amerikai-ír dráma) 0.20 Vadbarmok (szórakoztató műsor) 0.50 Ozzy (amerikai vígjátéksor.) DUNA TV 5.30 Gazdakör - válogatás 6.00 Gyermekfejlődés 6.25 Magyarország kincsei 6.35 Huncutazás 7.20 A reklámtényezők 7.50 Szótár 8.00 Nezsa legendája 8.25 Pingu veszélyben van 8.30 Cimbora 9.00 Zuhanó zóna 9.30 Hungarorama 9.40 Mindentudás egyeteme 10.40 Gong (ismétlés) 11.15 Talentum 11.45 Híradó. Vers 12.05 Isten kezében 12.35 Nótacsokor 13.05 A világ kincsei 13.15 Rókamese (amerikai film, 1967) 15.25 Viktoriánus mezítelenség 16.25 Világbajnokok randevúja (német táncfilm) 17.25 Nyitva éjjel-nappal 18.00 Híradó. Sport 18.30 Mese 19.00 Zorán (koncertfilm, 2/1.) 20.00 El Álaméin (olasz film, 2003) 22.00 Duna-sport 22.10 A zongoratanárnő (fr.-osztrák film, 2001) 0.15 Wildorado 9.00 Triatlon 10.00 Futtában 10.15 Televíziós vásárlás 10.45 HjO-magazin (ism.) 11.15 Kézilabda Férfi Eb-selejtező Macedónia-Magyar­ország 13.30 Televíziós vásárlás 14.00 Motorshowf (ism.) 14.45 Tenisz 17.45 Kézilabda Férfi Eb-selejtező Magyarország- Macedónia (élő közvetítés) 20.00 Raliman (ism.) 20.30 Labdarúgás Konföderációs Kupa, csoportmérkőzés Ausztrália-Argentína (élő) Tunézia-Németország 1.00 Bushido 15.04 Irodalmi Újság. 16.00 ti­zenhat óra. 17.30 Népzenei portré: Musica Historica együttes. 18.00 Esti krónika. 18.20 Színház az egész világ! 18.30 Szemle. 19.05 Sportvi­lág. 19.29 Ötöslottó. 19.30 Es­ti mese. 19.40 Határok nélkül -az irodalomról. 20.04 Arany­emberek: Reigl Judit festő­művész. 20.35 Zene. 20.42 Rá­diószínház: Katonák. 22.00 Késő esd krónika. 22.20 Elfe­lejtett sorsok... 23.00 Kend. PETŐFI 10.00 Sztár-sáv. 12.00 Jó ebédhez szól a nóta. 13.00 Vízállásjelentés. 13.15 Fi­gyelmükbe ajánlom. 13.30 Bródy Sándor utca 5-7. 14.00 Szív küldi... 1510 Cso­datölcsér. 16.00 Kedvence­ink kedvencei. 17.05 Sport- koktél. 21.04 80 év slágerek­ben. 21.30 Rákóczi városai. 22.00 Kisember - jó ember. 23.00 Sporthíradó. 23.15 Pé­csi Kulissza. 0.10 Éjszaka... TARJÁN! TV 9.00 Teleshop 9.30 Hazán belül 10.00 Maksavízió 10.30 Nedű 11.00 Pénzhalász 13.03 Hírfüzér 13.30 Háttér-A 2004/ 2005-ös tanév ver­senyeinek díjátadó ünnepsége a Gagarinban 13.55 Dornyay (kisfilm) 14.00 Emlékezés a holokauszt salgó­tarjáni áldozataira 15.00 Hírfüzér, 15.30 Háttér-Átadták a Balassi-díjakat 15.45 Rallye TV 16.10 21. nemzetközi dixi­eland fesztivál 16.30 Csendes percek 16.50 A múlt hangjai 17.00 Business-mix 17.30 Földöntúli invázió (amerikai sci-fi) 19.30 Édes dundi Valentina 20.30 Hírháló 21.00 Poszt 23.00 Bencze-show 23.30 Különjárat 5.25 Hajnali gondolatok 5.30 Agrárhíradó 5.35 Karpáti krónika 5.50" Nap-kelte 9.00 Gyerekeknek! 9.25 Palacsintás király (212.) 10.05 Cigánykerék 10.30 Magyar elsők 10.50 „így szól az Úr!” 11.00 Unitárius püspökbeiktatás 12.00 Hírek. Időjárás 12.10 Főtér 13.05 Héthatár 13.55 Csellengők 14.20 Örömhír 14.50 A nemzet sportolói 15.35 Telesport-magazin 16.00 József Attila 100 16.10 2010­A kapcsolat éve (am.-angol film, 1984) 18.10 Cinecitta (olasz sorozat-26/1.) 19.00 Híradó este 19.25 Gerolsteini kaland (magyar film, 1957) 21.10 Friderikusz - A szólás szabadsága 22.15 Híradó este. Időjárás 22.20 TS 23.20 A Kelet az Kelet (angol film, 1999) 0.55 Kárpáti krónika mg 5.25 Hajnali gondolatok 5.30 Agrárhíradó 5.35 Karpáti krónika 5.50 Nap-kelte 9.00 Eszem-iszom 9.10 Táncoljunk! 9.25 Örömhír 9.50 Maradj velünk! 10.00 Katolikus krónika 10.25 Református ifjúsági műsor 10.30 Azutodok reménysége 11.00 Unitárius püspökszentelés 12.00 „így szól az Úr!” 12.10 Áranyfüst 12.55 Virágzó Magyarország 13.20 Harmónia 13.45 Magyar Ház 14.25 Az én otthonom (4.) 14.30 Malajziai mozaik 15.00 Nyom-On 15.25 Nap-nyugta 18.00 Munkácsy a nagyvilágban 18.30 Kulturház 19.00 Kultúrház 19.25 Esti mese 20.01 József Attila 100 20.05 Híradó este. Időjárás 20.30 József Attila 21.00 Schubert: VI. szimfónia - C-dúr 21.35 Kultúrház 22.00 Európai gyökerek 23.00 Századfordító magyarok 23.50 Kultúrház 23.55 Egy kolostor belsejében (olasz film, 1977) TV 2 5.45 Reggeli gondolatok 6.15 Mókás mechanika 6.45 TV2-matiné 10.30 Egyről a kettőre 10.55 Stahl konyhája 11.30 Xena 12.25 Knight Rider Team 13.25 Országutak őrangyala 14.25 Flipper legújabb kalandjai 15.25 Pacific Blue 16.25 Walker, a texasi kopó 17.30 JAG - Becsületbeli ügyek 18.30 Tényék 19.00 Napló 20.00 Asterix és Obelix 2. ­A Kleopátra-külóetés (francia családi vígjáték, 2002) A kicsi és a tömzsi, azaz a két gall: Asterix és Obelix ezúttal Egyiptomba nyargal druidájuk ol­dalán. Nem titok az sem, hogy mi­ért mennek: a fitos orrú Kleopátra fogadott, hogy röpke három hó­nap alatt felhúzat egy csomó tálát, rá a tetőt, és ebből végül gyönyö­rű palota épül. így a babéros figu­ra, a rómaiak dáyfös ura kisebbre veszi a képét, és Egyiptom dicső népét a legnagyobbnak ismeri el. Csakhogy a terv tele van ármány­nyal, buktatóval, vízióval és - ter­mészetesen-légióval. 22.15 Perlekedő szerelem (angol vígjáték, 1997) 24.00 Veszedelmes viszonyok (amerikai-angol dráma) 6.00 A vadak ura 7.00 Kölyökklub 8.55 Megaman 9.15 Inuyasha 9.40 Receptklub 10.00 06-81-320-310 11.00 Ötletház 11.30 A varázscsuka (am. családi film, 2002) Közben: Hírek 13.45 Vadnyugati Casanova (írancia-olasz-spanyol westernvígjáték, 1972) 15.40 Hatoslottó-sorsolás 15.50 Eltűntnek nyilvánítva (amerikai akcíófilm-sor.) 16.45 VIP-Több mint testőr 17.40 Forma-1 - Amerikai Nagydíj A futam élő közvetítése 20.00 Híradó 20.40 Nekem 8 (am. akcióvígjáték) Jobb lett volna meg sem szület­ni, gondolja Nick Beam, mert­hogy olyan rossz a kedve. Haza­érve félreérthetetlen helyzetben találja a feleségét, ráadásul a fő­nöke a csábító. Dühében kocsi­ba száll és elhajt, de a piros lámpánál bandita tépi fel a kocsi ajtaját, és pisztolyt szegez a homlokának. Nicknek nincs vesztenivalója, így a meglepett rablóból egykettőre túsz lesz. Nick és a T. Paul, a piti fekete fic­kó váratlan helyzetekben bővel­kedő száguldozásba kezd. 22.45 Heti hetes 23.55 Fókusz-portré 0.30 Vészhelyzet MASAT 0 7.10 Nyerő vonal 8.10 Z-akták 9.10 Csillagközi szökevények 10.15 Star Trek - Az új nemzedék 12.10 Nascar 13.05 Start 13.35 Acapulco akciócsoport 14.35 Szeretünk, Raymond! 15.35 Kaliforniába jöttem 16.35 Will és Grace 16.45 Família Kft. 17.45 Zsákolj, ha tudsz! (amerikai vígjáték) 20.00 Forró szél 21.10 Linda 22.10 X-akták 23.10 Angel /-«Sv- DUNA TV 8.20 Csiburáska és barátai 8.40 Birkák 8.50 Az ikrek 9.00 Zuhanó zóna 9.30 Hungarorama 9.40 Nyelvőrző 10.00 A Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara játszik 10.40 Kortárs magyar líra 10.45 Vannak vidékek 11.45 Híradó. Vers 12.05 Élő egyház 12.35 Nótacsokor 13.15 Csellengők 13.35 Három csengő (magyar film, 1941) FF 14.55 Híres párok, híres párosok 15.20 A világ kincsei 15.30 A Himalája Michael Palinnel 16.25 Századunk 16.50 A világörökség kinrçpi 17.05 Titkok kertjei 18.00 Híradó. Időjárás 18.25 Heti hírmondó 19.25 Mese 20.00 Zorán (2/2.) 21.00 A Kilenc királynő (argentin film, 2002) 22.55 Duna-sport 23.10 Fények távolában (német-fr. film, 2003) 11.00 Kézilabda (ism.) Magyarország- Macedónia 13.15 Formula-König 13.45 KO TV 14.15 Televíziós vásárlás 14.45 Labdarúgás Tunézia-ÍJémetország (ism.) 16.45 Szepesivel akkor és most... 17.15 Gillette World Sports 17.45 Labdarúgás Görögország-Japán (éló) 20.15 Arany pillanatok 20.30 Labdarúgás Mexikó-Brazília (élő) 23.00 Tenisz 13.05 Névjegy. 14.04 Szonda. 14.35 Mit üzen a rádió? 15.04 Hajszálgyökerek. 15.35 Mű­vész lemezek. 16.04 Móricz Zsigmond és a rádió. 17.00 A mi időnk. 18.00 Esti krónika. 19.04 Sportvilág. 19.30 Esti mese. 19.40 Alpár Géza nótá­iból. 20.04 Archívumok mé­lyéről. 20.52 Egy őrült napló­ja. 22.00 Késő esti krónika. 23.04 Tanár úr, kérem! ~ PETŐFI 1200 Jó ebédhez szól a nóta. 13.00 Vízállásjelentés. 13.15 Mesesziget 1116 Veress Mik­lós darabja. 15.10 Kölyökiádló. 15.40 Memoriter. 16.00 Örök­zöld filmmelódiák 17.05 Haza­felé. 17.15 Sporthírek. 18.38 Sportösszefoglaló. Totó. 21.04 Gyurkovics Szalon a Rátkai klubban. 22.00 Arcok, emlékek. 23.00 Sporthíradó. 23.15 Zene­java. 24.00 Éjszaka... TARJÁN! TV 9.00 Teleshop 9.30 Akarj élnil 10.00 Kincses sziget 10.30 Business-mix 11.00 Pénzhalász 13.00 Hírfüzér 13.30 Díjkiosztó ünnepség a Váczi Gyula Mű­vészeti Iskolában 15.00 Hírfüzér 15.30 Emlékezés a holokauszt salgótarjáni áldozataira 15.55 „Kapcsolatok nélkül rejtve marad minden értékünk" 16.05 21. nemzetközi dixi­elandfesztivál 17.00 Nedű 17.30 Poszt 2005. A díjátadó gála közvetítése Pécsről 19.30 Édes dundi Valentina (105. rész) 20.30 Hírháló ­az ország hírei 21.00 A hegy hatalma (amerikai-kanadai kalandfilm) 23.00 Maksavízió 23.30 Bence-show és átutalással a KHB Rt. 10400786 07804984 OOOOOOOO számú számlájára. Előfizetési díj egy hónapra 1595 Ft, negyedévre 4785 Ft, fél évre 9570 Ft, egy évre 19140 Ft. Nyomtatás: Egri Nyomda Kft. Felelős vezető: vezérigazgató. HU ISSN 1215-9042. * Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a Nógrádi Média Kiadói Kft. az Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., az Axel Springer-Magyarország Kft., a Harlequin Magyarország Kft., a Hungaropress Sajtóterjesztő Kft. előfizetéses megrendelését teljesítse, azok akcióira, kiadványaira, szolgáltatásaira felhívja a figyelmet. Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög fizetett hirdetést jelöl. Lapunkat első alkalommal a MATESZ 2005. február 7-i zámappal auditálta.

Next

/
Oldalképek
Tartalom