Nógrád Megyei Hírlap, 2005. május (16. évfolyam, 100-124. szám)
2005-05-23 / 117. szám
3 2005. MÁJUS 23., HÉTFŐ Jogásznap Alsópetény-Balassagyaimat a Magyar Jogász Egylet Nógrád megyei szervezete május 26-án, jogásznapot rendez, amely Al- sópetényben, a Werbőczy-em- lékhelyen felújított emléktábla leleplezésével veszi kezdetét. Ezt követően Balassagyarmaton a megyei bíróság épületében professzor dr. Máthé Gábor, a Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának dékánja, a Magyar Jogász Egylet elnöke tart előadást „Werbőczy István a hármaskönyv kodifikátora” címmel. Majd délután labdarúgótornán mérhetik össze tudásukat a jogászok, orvosok, újságírók, a nagyligeti sportpályán. Orbán-napi borünnep Rétság. Immár negyedik alkalommal - bár idén a korábbi évekhez képest szerényebb körülmények között - rendezik meg a civil szervezetek házában az Orbán-napi borünnepet május 25-én, esete hat órától. Ez alkalommal a városi művelődési központ és könyvtár igazgatója, helytörténész, Végh ió- zsef tart előadást Szent Orbánról és Rétság térségének borkultúrájáról. Lesz faluház NÓgrádsipek. A települési önkormányzat megvásárolt egy rossz állapotban lévő épületet, amelyben falumúzeumot alakítanak ki a felújítás után. Idén is szépítik Ságújfalu. Az idei lesz a tizenötödik faluszépítő tábora a Ságújfalui Faluszépítő és Művelődő Egyesületnek, amely május 31-ig várja erre az általános és középiskolások jelentkezését. A mostani munkálatokban is részt fognak venni a füleki városszépítő fiatalok, a szorgos faluszépítő csapat pedig ezúttal is számíthat jutalomprogramra. Jelentkezni az egyesületi vezetőnél vagy az általános iskolában lehet. Megújult a játszótér Salgótarján. A Petőfi iskola szomszédságában lévő játszóteret a „Kapocs” Gyermekek, Nevelő, Szülők, Természetbarát és Környezetvédelmi Egyesületnek tagjai szorgos munkával felújították, a környéket pedig kitakarították. A mászókákat átfestették, s az iskolától kapott faanyagból megújították a padokat is. NÓGRÁD MEGYE JÁTÉKOK A BANKTOL Nagy örömmel fogadták a salgótarjáni Pitypang óvoda kicsinyei a Budapest Bank salgótarjáni fiókjának ajándékait. Péntek délelőtt először a Körte csoport láthatta a díszes dobozok tartalmát. Az ország javára együtt kell dolgozni Dr. Surján László az európai parlamenti képviselői tisztségéből adódóan a közelmúltban fogadóórát tartott Rétságon és ellátogatott Szécsénybe, ahol interjút adott lapunknak. Szenográdi Ferenc- Hogyan ítéli meg hazánk valamivel több mint egyéves európai uniós szereplését?- Egy év elteltével országszerte értékelik jelenlétünket, sőt országon kívül is számos megjegyzés napvilágot látott. Bizonyos szempontból szembe állíthatónak tűnik az az értékelés, amit Borell úr, az Európai Parlament elnöke mondott, Orbán Viktor véleményével. Borell úr szerint a magyarok nagyon jól teljesítettek az elmúlt egy évben. Orbán Viktor azt mondta, hogy rendkívüli mértékben lemaradtunk. Valójában ez a két vélemény nem ütközik. Borell úr ugyanis arról a 7 szocialistáról, 13 néppártiról és 2 liberális európai uniós képviselőről mondott véleményt, akik együtt próbáljuk Magyarország érdekeit előbbre vinni. Orbán Viktor pedig a magyar kormányt tette mérlegre. Most érdemes elkerülni a belpolitikai csatákat. Nézzük meg, hogy az unió különféle forrásai vagy a nemzetközi szervezetek hogyan ítélik meg a mögöttünk hagyott időszakot. Ezzel kapcsolatban én három dolgot akarok mondani. Az egyik az, ami jó hír: elkerültük azt a veszélyt, hogy többet kelljen az első évben fizetni, mint amennyit kaptunk. Rossz hír viszont, hogy állampolgáronként 16 eurót azaz 4000 forintot kaptunk, ez a tíz új tagállam közül a legrosszabb, utolsó a rangsorban. Ugyanakkor azt is látni kell, hogy az unióban több tagországot súlyos költség- vetési feszültségek jellemeznek, régieket, újakat egyaránt. Ám csak Magyarország ellen folyik az unióban túlzott költségveté- sihiány-eljárás. A harmadik elem, hogy most május elején jelent meg különböző hitelminősítő intézetek véleménye. Ennek alapján Magyarország az egyetlen állam a térségben, akinek nincs esélye arra, hogy ebben az évtizedben az euróövezet tagja legyen. Az említett hibák miatt, a mezőgazdasági és a pénzügyminisztert leváltották.- Mi várható az idei esztendőben?- 2005-ben megszigorodik a helyzet. Az unióba való befizetéseink megnőnek, hiszen 2004- ben csak 8 hónapot, most 12 hónapot kell fizetnünk.- Hogy sikerült többletet kihozni 2004-ben?- Úgy, hogy az unió 172 millió euró költségvetési támogatást adott Magyarországnak, nehogy már mi fizessünk többet mint amennyit kaptunk. Bizony csak 160 millió lett a többletünk, ha nem kapjuk ezt a segítséget, akkor 12 millió hiánnyal zárunk.- Térjünk vissza az idei esztendőhöz... Mi lesz 2005-ben?- Az lesz, hogy nem csak megnőtt a befizetési kötelezettségünk, hanem a kisegítő akció leesik 40 millió euró alá. Kevesebb segélyt kapunk, több lesz a befizetés. Még valami több lesz, az esély, a pénz, amit meg lehet pályázni.- Ezek szerint a megoldás, hogy pályázni kell...- Olyan tömegű és olyan minőségű pályázatokkal kell előállni, hogy a várható hiányt elkerüljük.- Van e ennek realitása?- Erre nagyon nehéz mit felelnem, de tudok biztató és aggasztó jeleket mondani. Aggasztónak tartom azt, hogy a mezőgazdaság területén a több mint 140 millió eurós összegből az első évben csak 60 milliót sikerült az országba behozni. Ha az új miniszter képes lesz megoldani a problémákat, akkor javul a helyzetünk, ha nem, akkor az év elveszik. A másik dolog pedig, a fejlesztési pénzek. Itt tavaly 30 mülió euró ragadt bent A megnyert 200 millióhoz képest ez nem is olyan nagyon rossz. Jövőre viszont nem 230-at, hanem ennél sokkal többet pályázhatunk. Ami aggasztó ezen az oldalon az, hogy az idén az úgynevezett előcsatlakozási alapokból még a nekünk járó kifizethető pénzeket sem sikerült behozni teljes egészében az országba. 2005-re is megvan az esélyünk, de nincs meg a garanciánk, mert a 2004. évi kormányzati teljesítmény nem garantálja, hogy 2005- ben nem lesz baj. Ellenzékinek, kormánypártinak össze kell fogni, nem egymás elleni csatákra fecsérelni az időt, az energiát, hanem az ország javára együtt dolgozni. Nem szabad annak megtörténnie, aminek most például a célzott támogatásoknál, hogy aránytalanul nehezebben jutottak támogatáshoz az ellenzéki vezetésű önkormányzatok, hanem ösz- szefogással csak az ország érdekét és nem a pártpolitikát nézve juthatunk előre. Ha ezt megtesz- szük 2005 év sikeres lesz, ha nem, akkor 2006-ban erről értékítéletet mond az ország népe. RÓLUNK SZÓL A stílus maga az ember Baráthi Ottó régen találkoztam Ivánnal, az egykori nagyszerű futballistával, az SBTC és a Vasas válogatott játékosával, olimpikonjával, pedig egy bérházban, a nagyra nőtt Erzsébet téri garzonban lakunk mindketten. Már-már aggódni kezdtem bohó barátomért - sokszor megcsodáltam játékát - amikor váratlanul összefutottunk. Szokása szerint messziről kezét nyújtva, túláradó örömmel és harsányan - újságíró!, újságíró! felkiáltással - üdvözölt. Van stílusa! - szólt lakonikusan a közelben álló ismerősöm, s fején találta szöget, hiszen a stílus - maga az ember. no, de MIT JELENT maga A stílus? G. L Buffon, a 18. század nagy francia tudósa akadémiai székfoglaló beszédében azt fejtegette, hogy a halhatatlanság nem az ismeretek bőségén, nem a tökéletes tényanyagon, az újszerűségen alapszik - ezek mind az emberen kívül álló dolgok - hanem a stíluson, mert a stílus „magától az embertől való”, ahogyan eredetileg elhangzott Mire Juhász Gyula így „ferdítette” a szállóige fonákját: „A rossz stílus - rossz ember”. hát, bizony ebben is van valami. Akinek hebehurgya a beszédje, szegényes a kifejezőkészsége, pongyola a fogalmazása, gond van a helyesírásával, annak vélhetően a gondolkodása sem tiszta, az mentálisan sem összeszedett Ahogyan beszélünk és írunk - vagyis a stílusunk - az nemcsak egyéniségünket fejezi ki, hanem a környezetet is, amelyben szocializálódtunk. Mivel senkit nem akarok megbántani, mondom: a stílus - nem könnyen, de - alakítható, fejleszthető. Gondoljunk csak G. B. Show ironikus, szellemes darabjára, a „Pygmalion”-ra. A szakmai nyelv stílusa, a szakzsargon szintén kettős gyökerű. Személyiségünket éppúgy kifejezi, mint azt a társadalmi környezetet, amelyben felnőttünk, élünk és dolgozunk. A stílus egyfajta szelektáló vagy éppen integráló tényező is lehet a kaszttársadalmakban. Márpedig a mai társadalmak legtöbbje kasztokra - elkülönült társadalmi csoportokra - töredezett. napjainkban Magyarországon a „hajléktalantársadalomnak” éppúgy megvan a sajátos stílusa, mint a „felső tízezret” képező gazdasági-politikai elitnek. Mert a stílus nemcsak a nyelvben mutatkozik, de életvitelben, öltözködésben, fellépésben, miként magatartásban, mentalitásban is. így a stílus vissza is hat az emberre. Egyrészt kifejezésre juttatja énünket, másrészt alakítja is életünket A STÍLUSBAN KIFEJEZÉSRE JUTNAK SZEMÉLYISÉGJEGYEINK ÍS: például a tétovaság vagy a határozottság, a nemtörődömség vagy a gondosság, a színtelen beszéd vagy a nyelvi igényesség, a türelmetlenség vagy a tolerancia, az elhanyagoltság vagy az ápoltság, a közömbösség vagy a termi akarás. Ha ez így van - már pedig így van - akkor én mind több színes egyéniséggel, „emelkedett stílusú” embertársammal szeretnék találkozni. Minthogy a stílus maga az ember. Látványosan megnőtt a kullancsok száma (Folytatás az 1. oldalról) néhány óra múlva kerülhetnek az áldozat szervezetébe, a kullancs ugyanis visszaöklendezi a felesleges vért A súlyos megbetegedés esélye csekély, mégis, nem árt elkerülni a bajt! A kullancscsípés Lyme-kórt és vírusos agyvelőgyulladást okozhat. Az agyvelő- és az agyhártyagyulladás ellen van védőoltás. A Lyme-kór ellen nincs, viszont ha időben felismerik gyógyítani lehet. A kirándulások után ajánlatos átvizsgálni magunkat és minél előbb kivenni a kullancsot így sokkal kisebb a fertőzés veszélye. Információink szerint a Lyme-kórt minden második kullancs hordozza, de csak négy százalékuk fertőz. A veszélyes területek között az élen van Észak-Magyarország és a Dunántúl. Hamarosan bárki megtudhatja, hogy az őt megcsípő kullancs tartalmazott-e Lyme-kórt okozó baktériumot, ugyanis a nagyobb gyógyszertárakban egy ingyenes tájékoztató részeként egy borítékot és egy fiolát is találhatunk. A fiolába betehetjük a testünkből kivett kullancsot és azt egy kullancslaboratóriumba postázhatjuk. Ott megvizsgálják az élősködőt és néhány nap múlva értesítést küldenek arról, hogy fertőzött volt-e? Az Országos Epidemiológiai Központ statisztikái szerint a legtöbb kullancscsípésből eredő megbetegedés június-júliusban észlelhető. Információink szerint a betegek nagyobb százaléka az elmúlt években Somogy, Vas, Zala, illetve Nógrád megyéből került ki. Dr. Mag Gyula állatorvos lapunknak elmondta: az utóbbi néhány évben azt tapasztalta, hogy „látványosan megnőtt” azoknak az állatoknak a száma, amelyekben kullancs van. Az állatorvos hozzátette: ugyanúgy, ahogy egyre több embert csíp meg a kullancs, az állatokkal is ugyanez a helyzet - Szerencsére nagyon sokan védekeznek különböző szerekkel, amelyeknek köszönhetően kevesebb a kullancs, de még így is sok állatban találunk - mondta dr. Mag Gyula. Információink szerint a kullancsokat rovarirtó szerekkel távol lehet tartani otthonunktól. A kiskertek permetezése is hatásos, amelyet ősszel is ajánlatos elvégezni. Ugyanis ez a következő évi elszaporodásukat megakadályozhatja, hiszen a peték elpusztulhatnak.