Nógrád Megyei Hírlap, 2005. május (16. évfolyam, 100-124. szám)

2005-05-23 / 117. szám

4 2005. MÁJUS 23., HÉTFŐ NÓGRÁD MEGYE Három napig rock ¥ roll Salgótarján. Három napig a kemény rockzene és a két keréken való szá­guldás körül forgott a világ a kempingben rendezett II. rockfesztiválon. A Karancs Motoros Baráti Kör által újfent életre hívott találkozón több mint ezren tomboltak két estén át a koncerteken, illetve a motorral ér­kezőknek tartott ügyességi versenyeken. A péntek délutáni tábornyitás után valósággal ellepték a kemping területét a táborozok, illetve az érdeklődők, akik előbb Deák Bili Gyula, majd a „beeső” Tequila koncertjén csápolhattak, az erősen hajnalba húzódó programba pedig még „belefért” a Beatrice is. A szombat délelőtt a regenerálódás jegyében telt, majd a moto­ros társaság - közel félszáz fővel - átvonult a nagyállomásnál ren­dezett rendőrségi napra, ahol KRESZ-tesztekkel, ügyességi és gyor­sulási versenyekkel múlatták az időt. Kora délután a táborban is folytatódott a versenyzősdi. a motorok szépségversenyét egy trike, a hangerőversenyt egy Yamaha XT600, míg a legkitartóbb erőem­ber viadalát láng Péter nyerte. A motorosok ezután rövid bemutat­kozó túrát tettek a megyeszékhelyen és környékén, majd az este új­ra a koncerteké volt: fellépett a Saigon, a Blues Company, a Nem­csak Berry, s két ledér hölgy sikamlós bemutatójának köszönhető­en a szemerkélő esőben is túlfűtött volt a hangulat... A vasárnapi táborzárás előtt egy motorostúra volt a háromnapos program utolsó akkordja. A szervezők ígérik: folytatása következik... „Nagy lélekre valló világ”- Roma fiatalok fesztiválja Megrendezték a „Nógrád megyei cigány fiatalok mű­vészeti fesztiválját” a hét végén az Ady Endre Művelő­dési Központban. Schveiczer Krisztián Bátonyterenye. a fesztivált - a Nógrád Megyei Cigány Kisebb­ségi Képviselők és Szószólók Szövetségének kiemelt támoga­tásával és segítségével - immár kilencedik alkalommal rendez­te meg a Nógrád Megyei Köz- művelődési és Turisztikai Inté­zet.- Célunk az ősi, hagyományos roma kultúra felélesztése, meg­ismertetése, visszanyúlva egé­szen a gyökerekig az autentikus művészetek kategóriájában - fejtette ki Papné Kovács Éva, az intézet munkatársa, a rendez­vény főszervezője. A fesztivált Nógrád megye négy városában elődöntők előz­ték meg, melyeken 34 iskolából, több mint kétszázan versenyez­tek. A bátonyterenyei döntőben tehát a legjobbak képviseltették magukat, 43 produkcióval. A zsűrit Anfa/néPrezenszki Pi­roska népművelő, dr. Csongrády Béla tanár, Klajbán János zenész, együttesvezető, Oláhné Csercsics Ivett és Oláh József táncpedagó­gusok, valamint T. Pataki László író, rendező alkották. A „gála” műsorvezetője - csakúgy, mint egy esztendővel korábban - ezúttal is Patakiné Kerner Edit előadóművész volt. - Tavaly gyönyörű emlékekkel tér­hettem innen haza: színes, em­berséges, nagy lélekre valló vi­lágba csöppentem - ecsetelte él­ményeit a közönségnek.- A sok-sok fiatal arra vállal­kozott, hogy megmutassák, mi­lyen hatalmas értéket képvisel a cigányság kultúrája, amely az egyetemes szellemi javak része - nyitotta meg a fesztivált Szomora Szilárd, a Nógrád Me­gyei Cigány Kisebbségi Képvise­lők és Szószólók Szövetségének elnöke. - Egy nemzetnek, nép­csoportnak ahhoz, hogy büsz­kén tudjon járni a többiek kö­zött szüksége van a pozitív megerősítésre, a hősökre... Mint mondta, maga is ké­telkedett abban, hogy egy ro­ma fiatalember meg- * nyerheti a Megasztárt. - A minket kö-t rülvevő előíté­letek folyama tosan elbi zonytalanít- ják az em­bert, de az eredmény- hirdetés után felcsillant a remény: a mi vágyaink is valóra válhatnak!- Össze kell szednünk, s újra életünk részévé kell tenni hagyo­mányainkat, kultúránkat! - zár­ta gondolatait Szomora Szilárd. Vers és próza kategóriában a pásztói Dózsa György Általános iskola alsó tagozatos tanulója, Sárközi Gábor, a felsős Pántya Dávid, a ceredi Idős Szabó Ist­ván Általános Iskola növendéke, valamint Horváth Zoltán, a ba­lassagyarmati Mikszáth Kálmán KÉV1G diákja szerzett első he­lyezést. Hangszeres zene és ének ka­tegóriában az alsó tagozatos Okunbor Rebeka és a felsős Ro­ma Szív együttes győzte meg leginkább a zsűrit - mindkét győztes a sziráki Teleki József Általános Iskolából érkezett. Utóbbival megosztva első he­lyezést szerzett a bátonytere­nyei és salgótarjáni gyermekek alkotta Roma Gyöngyök együttes is. A tánc és hagyomány- ■*** őrzés kategória első kor­csoportjában a pásztói Kis- rajkók tánc- I csoport (Dó- ! zsa György 5 Általános Is­kola), a má­sodikban pe­dig az ugyancsak pásztói Hake Selyóra ro­ma hagyo­mányőrző csoport bizonyult a legjobbnak. A fesztivál a Nemzeti Kulturá­lis Örökség Minisztériuma, a Nemzeti Kulturális Alapprog­ram, a Nógrádi Mecénás Alapít­vány és a Nógrád Megyei Cigány Kisebbségi Képviselők és Szó­szólók Szövetségének támogatá­sával valósult meg. Bóka János Allianz Hungária Biztosító Rt. területi igazgató Több biztonság, kedvezőbb árak Megérkezett az Otthoni biztonsági program / Emelt szintű alapszolgáltatások mellett, a piacon egyedülálló módon kiterjesztett kockázatvállalás mind a magánszemélyek, mind a vállalkozások részére, kedvezmények sora, élet-, baleset- és egészségbiztosítási gondoskodás az együttlakó családtagoknak, védelem a hazai magán és hivata­los utazásokra: mindez együtt az Allianz Hungária Biztosító új Otthoni biztonsági programja. Az újdonságokról Bóka János területi igazgatót kérdeztük. Tehát nem biztosítás, hanem program. Az új név új megközelítést is jelent? Igen. Az Allianz Európai mobilitási programja keretében született új biztosításunk alap- és kiegészítő szolgáltatásai minden korábbinál átfogóbbak mind a lakásokra, házakra, mind a vagyontárgyakra vonatkozóan. Másrészt el­hagyjuk a szűk falakat, és utazásaikon is elkísér­jük vagyoni védelmünkkel a lakókat, akiknek élet-, baleset- és egészségbiztosítást is nyújtunk. Tesszük mindezt sok választási lehetőséggel, az életkörülmények változása iránti nyitottsággal és rendkívül versenyképes áron, amit ked­vezmények sora tesz még kedvezőbbé. Miben nyújt újat a lakásbiztosítás? Eddig is kártérítést nyújtottunk a betöréstől „tűzön-vízen át” a felelősségbiztosításig a leg­fontosabb kockázatokra. Természetesen új, emelt szintű alap-vagyonbiztosításunk is kiterjed min­dezekre, de érvényes épületrongálás, lopás, vagy akár zárcsere esetére is. Sőt, eddig „bevállalhatat- lannak” hitt eseteket is lehet már biztosítani, mint pl. a rosszul szigetelt tető és nyílászárók miatti, vagy a nyitva hagyott ajtókon, ablakokon át keletkezett beázásokat. Több mint félmillió panellakás esetében pedig különösen fontos lehet, hogy a homlokzat hiányos szigetelése, az ún. pa­nelhézagok problémáira is megoldást kínálunk. Fedezzük a vandalizmus okozta károk, például a megrongált kaputelefon helyreállításának költ­ségeit is. Szintén újdonság, hogy az ellopott, megsérült személyi okmányok pótlásához szük­séges illetékek, valamint a bankkártyák mellett most már a hitelkártyák elvesztése, ellopása, megsemmisülése miatt szükséges letiltás költ­ségeit is álljuk. A program a vállalkozások vagyontárgyaira is kiterjed? Természetesen. A Programban az alapbiztosítás megkötésével a vállalkozás eszközei, az otthon tartott gépek, berendezések, felszerelések, áruk, készletek, termékek, javításra átvett vagyontár­gyak is biztosíthatók. Ráadásul akár belföldi utas­biztosításnak is felfogható az az extra védelem, amivel az otthonról magunkkal vitt ingóságokra, pl.: számítógépre, a munkavégzéshez szükséges eszközökre is fedezetet nyújtunk, ha azok biz­tosítási eseményben - betörésben, autóbaleset­ben, stb. - megsérülnek vagy megsemmisülnek. Mi az újdonság a program részét alkotó élet-, bale­set- és egészségbiztosításukban? Például az, hogy az egy háztartásban élő çsalâd létszámától és a családtagok korától gyakorlatilag függetlenül nyújtjuk. A változásoknál sincs szük­ség adminisztrációra. A szolgáltatásokat és azok nagyságát ügyfelünk a saját, valamint a család igényeinek megfelelően határozhatja meg. Kedvezményeket említett. Az Allianz autóbiztosítá­sainál már megszoktuk, hogy a díjat jelentősen csökkenthetjük a felkínált kedvezményekkel. És itt? Természetesen ez az Otthoni biztonsági prog­ramban is igaz. Kedvezmények egész sorával várjuk ügyfeleinket. Például azokat, akiknél a család legalább egyik tagja nálunk rendelkezik autóbiz­tosítással. Ez minden második magyar autós, tehát a családok ' többsége számára nyitott lehetőség! Kedvezmény várja azokat is, akik nem havi, hanem negyedéves, féléves vagy éves gyakorisággal, illetve banki lehívással fizetik a díjukat. Érdemes részlete­sen is tájékozódni a kedvezményekről, mert általuk akár 25%-kal is csökkenthető az amúgy is rendkívül versenyképes dijunk. Javaslom, forduljanak szemé­lyesen munkatársainkhoz országos hálóza­tunkban, vagy hívják a 06-40-421-421-es kék szá­munkat, illetve látogassanak el a honlapunkra ( www.allianz.hu ).

Next

/
Oldalképek
Tartalom