Nógrád Megyei Hírlap, 2005. május (16. évfolyam, 100-124. szám)
2005-05-23 / 117. szám
2 NÓGRÁD MEGYE 2005. MÁJUS 23., HÉTFŐ További képek a www. nogradmegyeihirlap. hu weboldalon Dohogtak, pöfögtek a traktorok Szeles E. Bokor. Minden korábbinál több traktor érkezett a hét végi traktormajálisra a településre. A látogatóknak idén is volt min legeltetni a szemüket. A 36 régi típusú traktor és a 20 erőgép mellett olyan különlegességek is felvonultak a rendezvényen, mint a katonai műtővel felszerelt Csepel, vagy a korai gyártású Csepel és Ikarus benzinmotoros tűzoltógépek. Ezek egyike Kaposvár környékéről érkezett, de Hajdúböszörményről például egy egész delegáció utazott a kis nógrádi faluba. A két böszörményi traktort ugyanis egy egész autóbusznyi rajongó kísérte el a bokori rendezvényre. Az 1920-as évek jellegzetes Fordson erőgépéből négy darab volt látható a majálison, amelyet hazánkban nem annyira szántásra, mint inkább cséplőgépek hajtására használtak. A négy Hoffer traktor beindítása is a látványosságok egyike volt: gázlámpával felmelegítették az izzófejet, majd amikor az elérte a kellő hőfokot, akkor elkezdték kurblizni. Ekkor hatalmas dohogással, pöfógéssel indultak él a magyar ipar egykori büszkeségei. A megyénkben egyedülálló rendezvény színvonalát tovább emelték az ügyességi versenyek, amelyek még országosan is ritkaságszámba sorolhatók.- Magyarországon elsőként Bokoron rendeztek traktorosbemutatót, a helyiek kezdeményezésére - tudtuk meg az ötletgazdától, Ocskay Zoltántól, aki az egyik főszervező is egyben - mára már más települések is kedvet kaptak és szinte minden hónapban rendeznek az ország valamelyik részén hasonló fesztivált. A szervezőktől megtudtuk, a felvonultatott traktorok nagy része magánkézben van, de például a mezőgazdasági gépmúzeum minden évben képviselteti magát a programon, idén három járművel érkeztek. * Élő traktormúzeum elevenedett meg a helyiek és a vendégek szórakoztatására: láthatták a gépeket működés közben, sőt alaposan szemrevételezhették, be is indíthatták azokat. A gyermekek pedig - az apukák, nagypapák ölében, vagy akár egyedül is - belehuppantak a járművek ülésébe, megragadták a kormányt és vidáman mosolyogva „vezették” a traktorcsodákat. A bokori asszonyok is kitettek magukért ugyanis kétezer darab mákos, diós és egyéb ízesítésű gombócot készítettek a vendégek tiszteletére, amely gyorsan el is fogyott, hiszen a látogatók száma bőven ezer felett volt. A legkisebbektől sem állt távol a traktormajális Szántóverseny nem, traktoros ügyességi verseny viszont először idén volt A program az új orvosi rendelő és pihenőház felavatásával kezdődött Bokoron Kinek mi tetszett a legjobban. A Hanomag nem nagy gép, de igazi ritkaság Nemcsak régi traktorok, de veterán autócsodák is elkápráztatták a látogatókat Bokoron mindenki egy kicsit „traktoros lett” szombaton Bagtyasi napok majd egy hétig A Def Jam T.M.C Break Dance School műsora nagy sikert aratott SZ. E. Idén öt napot ölelt fel a Baglyasi napok rendezvénysorozat, amely ez alkalommal is az egészségmegőrzés jegyében zajlott. A május 16-i pünkösdi hangverseny immár hagyományosnak mondható a programokban a szombati véradással együtt, amelyen idén több mint ötven fő vett részt. Baglyasalja valameny- nyi civil szervezete együtt segédkezett a rendezvény megszervezésében, különösen a Baglyas- aljai Fiatalok Baráti Köre, amely idén oroszlánrészt vállalt a programok lebonyolításában és a közönségszervezésben. Szombaton délután a helyi fiatalok körében a Def jam T.M.C. Break Dance School tagjai arattak nagy sikert, akik táncukkal a vendégeket is „színpadra” vonzották, valamint a Tarjám tátika kis sztárjait is nagy figyelem kísérte. A vasárnapi sárkányrepülés Molnár Lajos bemutatójában, valamint az íjászok szereplése szintén a közkedvelt programok közé tartozott, de fellépett továbbá a salgótarjáni koncert fúvós- zenekar, akiknek évek óta ez volt az szabadtéri műsoruk. Az ötnapos programsorozat szinte állandó szereplőinek mondhatóak a Váczi Gyula Alapfokú Művészeti Iskola növendékei. Idén is átadták a „Baglyas- aljáért díjakat”, amelyet Kovács Balázs és Biczóné Kovács Ildikó, valamint Botár Béla, a helyi iskola igazgatója, továbbá Zahar Béla, a baglyasaljai születésű nagybátonyi plébános kapott, aki szervezőmunkájával nagyban hozzájárul a helyi templom felújításához. Félegyházi Károly iparművész kiállítása mindössze a Baglyasi napok idejére volt látható Határ menti együttműködés Sz. A. Május 19-én „Elektronikus önkormányzati informatikai és kommunikációs rendszerek pályázati forrásokból” címmel a Synergon Informatika Rt, az egyik legnagyobb hazai számítástechnikai vállalat tartott konferenciáját Magyarnándorban, nagy érdeklődés közepette, mintegy tíz felvidéki polgármester részvételével. Sándor István, a község polgármestere és Szandai László, a Nógrád Megyei Közigazgatási Hivatal vezetőjének köszöntője után Somogyi Tamás, a Synergon üzletág-igazgatója, valamint Dicse Jenő, Stark János, a Synergon képviselői, Lemák Gábor, a GKI Gazdaságkutató Rt., illetve Bürg Tamás, a Debt Invest Rt. részéről tartottak előadást. Somogyi Tamás az önkormányzatok, kistérségek informatikai rendszerének kialakítására hívta fel a figyelmet. A Synergon mint informatikai tanácsadó cég az oktatási, kulturális, lakossági téren segít létrehozni azt a technológiai hátteret, mely az önkormányzatok, a mikro- és makrotérségi társulások tevékenységét és együttműködését nagyban előrelendíti, s az interreg pályázati lehetőségeket is kiaknázza - mondta az igazgató, aki arról is szólt: a brüsszeli források rendelkezésre állnak a napi szintű együttműködés terén is a jövőben. Somogyi Tamás példaként említette egy olyan adatbázis létrehozását, mely a kistérség kulturális adatait tárolja, de éppúgy lehetőség nyílik közös oktatási anyagok, az informatika segítségével történő szolgáltatására is, ami különös jelentőséggel bír a határ mentén. Az építésügyi elektronikai ügyintézés szintén megvalósulhat a mikro- és középvállalkozások számára, s a kistérségek turisztikai együttműködése is létrejöhet az interneten keresztül - emelte ki a Synergon képviselője. Megalakult az Európa Kör Az uniós csatlakozás első évfordulója kapcsán létrejött a balassagyarmati Európa Kör, melynek első ösz- szejövetelén Dobolyi Alexandra, az Európai Parla- ment.képviselője volt a vendég. Sz. A. Demus Iván alpolgármester, a kör alapítója és házigazdája köszöntőjében elmondta: a kezdeményezés a civil társadalom lehetőségeit kihasználva az együttgondolkodást, együttműködést kívánja megvalósítani a város és a térség fejlesztésének érdekében.- A kör a szlovákiai régió képviselőit is várja. Az európai értékek mentén valósulhat meg a sokszínűség egysége. Az unióhoz való csatlakozás semmilyen területen nem okozott megrázkódtatást. A folytatásban viszont jelentős szerepe van a civil társadalomnak a településeken, a kistérségi együttműködésben és a határon átnyúló közös programokban egyaránt - fogalmazott az alpolgármester.- Az unió tagországaiban széles spektrumát találjuk a kistérségi együttműködési formáknak: a feszesen szabályozott francia modelltől az alulról szerveződő spanyol kistérségi keretekig. Az Európa Körben a civil társadalom képviselői rendszeresen véleményt mondhatnak a készülő tervekről.- 2007 és 2013 között a Mar- shal-tervnél is nagyobb összegű uniós forrásokat színvonalas, értelmes pályázatokkal lehet „lehívni”, s ebben nagy szerepet játszanak a civil javaslatok is. A pályázati lehetőségek többek között a foglalkoztatás fejlesztésére, a régiós hátrányok csökkentésére, a vidéki mezőgazdasági versenyképesség javítására, az oktatási, szakképzési rendszerek korszerűsítésére, a munkaerő-piaci egyenlőtlenségek leküzdésére, a határon átnyúló együttműködésre irányulnak. Dobolyi Alexandra, a kezdeményezés fővédnöke egyebek mellett a 2007-es romániai csatlakozás jelentőségéről, s a közös pályázati lehetőségekről számolt be.