Nógrád Megyei Hírlap, 2005. február (16. évfolyam, 26-49. szám

2005-02-19 / 42. szám

2005. FEBRUÁR 19., SZOMBAT NÓGRÁD MEGYE Nógrád Megyei Hírlap - 3. oldal Hírek Salgótarján __ M ÓRA-NAPOK. E rendezvény- sorozat keretében Móra-illusztrá- ciós képekkel pályázhattak a kis­térség iskolásai az „Irodalom ké­pekben” elnevezésű rajzpályá­zatra, melynek díjkiosztóját teg­nap délután rendezték meg a Beszterce-lakótelepi Általános Is­kolában. A zsűrinek - melynek elnöke Kele Szabó Ágnes - mint­egy 350 gyermekrajzból kellett kiválasztania a legjobbakat. Az intézményben rendezik meg feb­ruár 19-én a kistérségi vers- és prózamondóversenyt, melyet az ÁMK igazgatója, Koppándi János nyit meg. LAKOSSÁGI FÓRUMOK. Som lyóbányatelepen, majd a Dornyay Béla Általános Iskolában tartott tegnap délután Brunda Katalin önkormányzati képviselő lakos­sági fórumot. Február 22-én a Gagarin Általános Iskolában Karakasev Anna várja a lakókat délután öt órától, 23-án öt órától a Balassi Bálint Megyei könyvtár­ban Kovácsné Czene Csilla alpol­gármester, február 24-én szintén öt órától a Madách Imre Gimnázi­umban Méhes András alpolgár­mester, majd 25-én pénteken a Kanizsai Dorottya Egészségügyi Szakközépiskolában Czene Gyula önkormányzati képviselő tart la­kossági fórumot. VEZETŐT KERESNEK. Pályáza­tot írt ki Nógrád Megye Önkor­mányzatának Közgyűlése a Bor­bély Lajos Szakközépiskola és Szakmunkásképző Intézet igazga­tói posztjára, mivel az eddigi in­tézményvezető mandátuma lejárt. Balassagyarmat EURÓPA TEÁZÓ. A Madách Im­re Városi Könyvtárban február 22- én délután öt órától Görög Ibolya protokollszakértő, a Miniszterel­nöki Hivatal volt protokollfőnöke tart előadást „A társas érintkezés kultúrája Európában II.” címmel. Diósjeno VÁLTÁS AZ OTTHON ÉLÉN. Közös megegyezéssel megszűnt a diósjenői ápoló- és gondozóott­hon igazgatójának, Wiesinger Já­nosnak a munkaviszonya. A ve­zető - miután a nyáron betölti hatvanötödik életévét - majdnem 30 éves szolgálatot követően nyugállományba vonuL A megyei közgyűlés kiírta az igazgatói pá­lyázatot. SZILASPOGONY ÓVODAI FELÚJÍTÁSOK. A me­gyei tisztiorvosi intézet előírásai­nak megfelelően bizonyos mérté­kű felújítási munkálatokra szorul a helyi óvoda vizesblokkja. A szükséges fedezet előteremtésére pályázni fog az önkormányzat. A SZALAK ÖSSZEFUTNAK. Buda László fotográfus képeiből nyílt kiállítás a napokban Salgótarjánban, a Bolyai János Gimnázium Derkovits Gyula Iskolagalériájában. __________________________________■ E gészségügy az Európai Unióban A balassagyarmati kórház adott helyet a konferenciának FOTÓ: RIGÓ TIBOR (Folytatás az 1. oldalról) Az unió földrajzilag makro- és mikrorégiókra bontotta a támo­gatandó országok területét, e fe­lülről - statisztikai alapon - le­osztott régiók kapják a különbö­ző támogatási összegeket. Ma­gyarország például három nagy régióra oszlik. . A NUTS 0 a tagállamok szint­je, a NUTS 1 a makrorégióké, a NUTS 2 a regionális támogatá­sok szintjét foglalja magába, a NUTS 3 a megyének, a NUTS 4 a kistérségnek, a NUTS 5 a tele­pülési, helyi szintnek felel meg. A regionális politika legfőbb célkitűzései: a fejlődésben elma­radt régiók fejlesztése, a struktu­rális nehézségekkel küzdő térsé­gek gazdasági, társadalmi szerke­zetváltásának támogatása és a hu­mánerőforrás-fejlesztés. Az Euró­pa Unió strukturális alapjai azok a pénzösszegek, melyeket pályá­zat útján lehet elnyerni. Ilyen pél­dául az Európai Szociális Alap, jz Európai Mezőgazdasági Orientá­ciós és Garancia Alap orientációs részlege, az Európai Regionális Fejlesztési Alap, a halászati orien­tációs pénzügyi alap, a kohéziós alap, ületve az európai beruházási alap. Dr. Varga Andrea ismertette, hogy az unió legfontosabb elvei közé tartozik a partnerség, a programozás, az addicionalitás és az összeegyeztethetőség elve. Ha­zánkban a főszabály szerint NUTS 2 (regionális) szinten kell benyújtani pályázatokat, így lett kész a nemzeti fejlesztési terv. Ez­után dolgozzák ki a közösségi tá­mogatási kerettervet, az operatív program pedig az adott területre vonatkozóan tartalmazza a prio­ritásokat - mondta az egészség- ügyi referens. Bugarszki Miklós, a MÁÉ je­lölt elnöke a Magyar Ápolási Egyesületet mutatta be, Kato­námé Tórák Éva, az ÁNTSZ Nóg­rád Megyei Intézetének egész­ségfejlesztési osztályvezetője az Európai Unió népegészségügyi programjáról szólt. Molnáráé ár. Sándor Margit, az ÁNTSZ Nóg­rád Megyei Intézetének szűrési koordinációs osztályvezetője Mi tette szükségessé a népegész­ségügyi program bevezetését? címmel osztotta meg gondolata­it a hallgatósággal. Mncha Márk- né, a MÁÉ leköszönő elnöke, a projekt vezetője az Ápolási szer­vezetek az Európai Unióban és hazánkban címmel adott elő, Galambos Andrea, ETI-munka- társ pedig az európai ápolókép­zésről számolt be. A továbbképzésen 97 szak­dolgozó vett részt, zömmel a kórházi ápolók, de jelentkeztek körzeti nővérek, ill. más intéz­mények szakdolgozói is - bete­kintést nyerve az unió egészség- ügyi politikájába. SZABÓ ANDREA Schveiczer Krisztián Fogd rá a nyuszim! Manapság mqjd minden (gyerek)szoba elmaradhatat­lan tartozéka a tévé - tele vízióval. A tömegkommuni­kációs lehetőségek rohamos bővülésével egyre inkább teret nyer, s életünk részévé válik a reklám. ’ A kereskedelmi befolyásolás egyik legfogékonyabb célközönsége a gyerekek tömege, hiszen gondolkodásuk alapvetően őszinte. Még a felnőtt ember is hajlamos a televíziós közleményt igaznak vélni, mi­ként védekezhetne ellene egy gyermek? Hányszor izgultunk például kiskorunkban - mély átéléssel - egy-egy film veszélybe kerülő hősé­ért? A szülők persze hiába mondogatják, hogy ez csak egy film, kita­lált történet, különben is, a főszereplő nem-halhat meg. Hasonlóan hatnak a reklámok is a gyermeki gondolkodásra. Felhívá­sok „parancsára” kérik álmaik tárgyát, s - szemben a felnőttekkel - egyikőjük sem kérdőjelezi meg például, hogy a csoki, bár ronda, de valóban finom... Elkezdenek vágyakozni a termék iránt, s kimondva- kimondatlanul elvárják szüleiktől, hogy „megszerezzék” számukra. A vágynak azonban „ára” van. Ha nem valósul meg, a gyerek lelke sé­rülhet, dacos lesz, amely (később) esetleg elvezethet a szülő és a gyer­mek nézeteltéréséhez. A fogyasztásra serkentő üzeneteknek „szemmel látható” következ­ményei is vannak. Vegyük például a táplálkozási szokások megválto­zását. Felmérések szerint a fejlett (vagyis leginkább „médiafertőzött”) országokban egyre több a kövér gyermek. Vajon mekkora szerep jut ebben a koleszterindús, magas cukortartalmú élelmiszerek marke­tingjének? A probléma mellett az már szinte eltörpül, hogy a kialakult betegségek kezelése hatalmas egészségügyi kiadásokká jár. A mo­dern társadalom a gyermekeket, fiatalokat 18 éves korig nem tekinti teljes mértékben döntésképesnek. Ennek fényében megkérdőjelez­hető a feléjük irányuló manipuláció erkölcsi alapja... Észrevették? A gyermeki szemlélet fölnőtt a felnőtt mellé. Márkás cuc­cokban járnak, mobiltelefonálnak, s menő az, aki gyorséttermek me­nüjéből választ magának betevőt. Mi ennek az oka? Válaszlehe­tőség) ként álljon itt egy közismert reklám „parancsa”: Fogd rá a nyu­szira...! HÁROMKÖ TAKARÉKSZÖVETKEZET ÚJÉV-KEZDÉSI AKCIÓ! MINDEN ÉVSZAKBAN ÚJ LEHETŐSÉG KEDVEZŐ FELTÉTELŰ LAKOSSÁGI HITELKAMATOK A HÁROMKŐ TAKARÉKSZÖVETKEZET MINDEN FIÓKJÁBAN. Személyi Hitel: Éves kamatláb: 21,00% THM: 26,93% Hitelcél: szabad felhasználású Személyi Hitel + Lakossági Folyószámla* Éves kamatláb: 19,00% THM: 24,37% Hitelcél: szabad felhasználású *Bővebb felvilágosítást munkatársaink adnak. Fiókjaink: Salgótarján, Klapka Gy. út 1. Tel.: 32/521-230, 521-233, Bátonyterenye, Ózdi út 47. Tel.: 32/355-708, Cered, Petőfi út 5. Tel.: 32/406-177, Karancslapujtő, Rákóczi út Tel.: 32/447-321, Litke, Kossuth út 18. Tel.: 32/453-115, Mátraterenye, Kossuth út 191. Tel.: 32/362-308, Kazár, Hunyadi út 6. Tel.: 32/341-439, Héhalom, Petőfi út 7. Tel.: 32/482- 148, Buják, Felszabadulás út 10. Tel.: 32/488-088, Kálló, Rákóczi út 3. Tel.: 32/477-014, Vanyarc, Veres P. út 54. Tel.: 32/484-400, Bag, Petőfi tér. 14. Tel.: 28/504-020 Háromszáz beadvány itthonról - Hírmorzsák Európából Magyarországról a tavalyi csatlakozás óta háromszáz ügy jutott el az Európai Parlament peticiós bizottsága asztalára. Ez a testület foglalkozik többek közt a debreceni Nagyerdő természetvédelméért kardoskodók beadványával. - Erről is értesültek az érdeklődők Dobolyi Alexandra, az Európai Parlament tagja tegnapi, a salgótarjáni József Attila Művelő­dési Központban elhangzott előadásában. ____ NMH-információ ____ A rendező Nyugdíjasok Nóg­rád Megyei Képviselete nevében Ozsvárt Istvánná köszöntötte a telt házas esemény résztvevőit, s jelezte, a képviselet fórumso­rozatának ez a századik rendez­vénye, s így kétszeres ünnep volt a tegnapi. Patakiné Kemer Edit, Müller Zsófia és Mátyás Balázs műsora után Dobolyi Ale­xandra bemutatkozással kezdte előadását. Elmondta többek közt, hogy az 1987 óta létező pe- tíciós bizottság - amely közvet­len kapcsolatban van az állam­polgárokkal - 13 millió ember 12 ezer ügyével foglalkozott ed­dig. A képviselő - aki a fejleszté­si és a külügyi bizottságnak is tagja - jelezte, hogy képviselő- társaival egymás közt elosztva a megyéket, ő Nógrádot és Bor- sod-Abaúj-Zemplént választotta.- Most jöttem Olaszországból, ahol egy azbesztet használó sze­relvénygyár tevékenységét vizs­gáljuk, mivel az üzem ezer dolgo­zója közül száznyolcvan tüdőrák­ban halt meg - mondta az idősze­rű peticiós problémákat említve. A fejlesztési szakemberek fi­gyelme most a harmadik világra összpontosul, a tervek szerint 2,4 milliárd eurót fognak fordítani az érintett országok vállalkozásai­nak segítésére. Dobolyi Alexand­ra előadásában az is elhangzott: a külügyi bizottság most Bulgária és Törökország uniós csatlakozá­sának előkészítésével foglalkozik. Miért mondják manapság, hogy Magyarország bár eminens volt, s most visszafejlődik? Mikor várható döntés a debreceni, nagy­erdei petíció ügyében? A magyar Európa-parlamenterek között van-e összefogás a nemzeti érde­kek érvényesítésében? Az előadás után egyebek mellett ezekkel a kérdésekkel fordultak Dobolyi Alexandrához a salgótarjániak. ________________________!§*y A telt házas fórum színvonalas műsorral indult FOTÓ: RIGÓ TIBOR

Next

/
Oldalképek
Tartalom