Nógrád Megyei Hírlap, 2005. február (16. évfolyam, 26-49. szám
2005-02-14 / 37. szám
2. oldal - Nógrád Megyei Hírlap NÓGRÁD MEGYE 2005. FEBRUÁR 14., HÉTFŐ Jelentés honatyáink bukszájából... Valamennyi országgyűlési képviselő benyújtotta a tavalyi évre szóló vagyonnyilatkozatát. A törvény által előírt kötelezettségének megyénk mind a tíz honatyja is eleget tett, s „bevallásaikból” kiderül: nem volt drasztikus gyarapodásuk az elmúlt évben. Egy-egy új jármű, vagy kisebb értékű ingatlan került a kosárba. A nógrádi képviselők vagyonnyilatkozataiból elkészítettünk egy-egy tömör összefoglalót, az eredetit pedig a www.mkogy.hu honlapon a „Képviselők” nézet alatt találják. Bállá Mihály (Fidesz-MPSZ) A képviselő egy érsekvadkerti 1460 nm-es ingatlan felét tudhatja magáénak, amelyen egy 98 nm-es lakóház és egy 24 nm-es garázs áll - ezt 1995-ben vásárolták feleségével Egyéb ingatlana nincs, van viszont egy 2002-es Fiat Palio Weekend személygépkocsija. Két, egyenként 1,5 millió forint névértékű életbiztosítással rendelkezik, s megtakarított négyszázezer forintot, illetve 6000 eurót. Félmilliós banki tartozása is van. Képviselői munkáját 2003-tól egy félmilliós laptop, tavaly ősztől pedig egy 30%-os mobiltelefonhasználat-ked- vezmény* segíti. Becsó Zsolt (Fidesz-MPSZ) A Fidesz megyei elnöke egy 29 nm-es pásztói lakás százszázalékos, s egy 95 nm-es salgótarjáni lakás és egy 18 nm-es garázs ötvenszázalékos tulajdonosa (1994-től, illetve 2000-től). 2003- tól van egy VW Passatja, értékpapírban egymillió, takarékbetétben hárommillió forintja, s hárommillió készpénzzel is rendelkezik. Egymillióval tartozik egy banknak. Mint megyei önkormányzati tag havi 150 ezres fizetést kap képviselői juttatásai mellé. Ötvenszázalékos tulajdonosa egy kft.-nek, képviselői munkájához tavaly egy 700 ezres laptopot kapott. Boldvai László (MSZP) A szocialisták megyei elnöke egy 800 nm-es telken nyugvó 176 nm-es családi ház, illetve egy szentendrei 1831 nm-es telek felét tudhatja magáénak. Haszonélvezője egy 130 nm-es balatonkenesei üdülőnek. Autójaként egy tavalyi BMW-t jelölt meg, állampapírban 34,2 milliója, készpénzben másfél milliót, számla- követelésként 9,8 milliót jelölt meg. Képviselői munkájához 2002-ben egy Nokia 6310-es mobiltelefont (20 000 Ft) és egy laptopot (160 000 Ft), 2003-ban egy újabb laptopot (655 000 Ft), 2004-ben pedig egy Nokia 6230- as telefont (20 000 Ft) kapott. Gusztos Péter (SZDSZ) A szabaddemokrata képviselő egy kutasói 993 nm-es telken fekvő parasztház (hétvégi ház) és garázs tulajdonosa. Két gépkocsija van, egy 1991- es Renault 19-es és egy 2004-es Clio. Pénzintézetnek tartozik 7,5 millió forinttal, valamint adóstársként 8,4 milliós lakáshitelt vallott be, magánszemélynek pedig szintén adós 100 000 forinttal. Publicisztaként eseti jövedelme 2004-ben 70 000 forint volt. Többségi tulajdonosa egy betéti társaságnak. Képviselői munkájához 2003-ban egy laptopot (655 000 Ft), tavaly decemberben a frakciótól egy mobiltelefont (55 000 Ft) kapott. Juhász Gábor (MSZP) A Belügyminisztérium politikai államtitkára egy 135 négyzet- méteres mátra- szőlősi családi ház tulajdonosa 2001- től, 1997-től pedig egy mátranováki romos lakóházé és teleké is, emellett 2004-től osztatlan mátraszőlősi fenyveserdőrészek (összesen kb. 0,5 ha) is a birtokában vannak. Tavaly egy Buell XB9S motorkerékpárral és egy robogóval is gyarapodott. Öt védett műalkotás (képek) 1990 és 2003 között került tulajdonába. Életbiztosításban egy-, értékpapírban 3,7, készpénzben ötmilliójá van, pénzintézetnek 4,8, míg magán- személynek egymillióval tartozik. Államtitkárként 857 800 forintos fizetése van. A TV2 Activity showjában 100 000 forintot nyert. Többségi tulajdonosa a Ganz-AHAG Kft-nek. 2002- ben Nokia mobiltelefont és laptopot (20 000 és 160 000 Ft), 2003-ban laptopot (656 000 Ft), tavaly pedig Nokia 6230 mobiltelefont (20 000 Ft) kapott. Dr. Nagy Andor (Fidesz-MPSZ) A tavaly de cember közepi óta képviseli politikus eg; 151 és egy 10! nm-es budapest öröklakást 2002 tői, illetve 2004 tői, egy 160 nm-es fenyőfői lakóházat 2001-től, és 2004-től egy bakonygyiróti 1430 nm-es szőlőst, 550 nm-es gyümölcsöst és gazdasági épületet birtokol (mindet felerészben). 2003-ban egy Volvo V70-es, tavaly egy Toyota LandCriuser személygépkocsit vásárolt, értékpapírban 4,5, részvényben 7,6 millió forintot vallott. Pénzintézettel szemben harmincmilliós tartozása van. Egy betéti társaság feles tulajdonosa és ügyvezetője, amelyért havi 143 000 forintos fizetést kap, illetve 20 százalékos részvényese a Medicredit Rt.-nek. Ország- gyűlési munkájához tavaly egy 655 000 forintos laptopot kapott. Puszta Béla (MSZP) Egy 230+50 nm-es salgótarjáni lakóházat tulajdonol felesben 1994-től, autója egy 1997- ben vásárolt Honda Shuttle. Devizaszámláján 3210 amerikai dollár szerepel, folyószámláján egymillió forinttal rendelkezik. Pénzintézetnek 160 000 forinttal tartozik, s adóstárs egy lakásvásárlási hitelügyletben. Salgótarján polgármestereként 495 000 forintos havi járandósága van, képviselői munkájához 2002- ben mobiltelefont (20 000 Ft), 2003-ban laptopot (655 000 Ft) kapott. Dr. Serfőző András (MSZP) Egy 109 nm-es családi ház ötven, s egy szintén szécsényi 96 nm-es műhely, illetve 45 nm-es garázs százszázalékos tulajdonosa (1986, 1992, illetve 1994 óta). Tavaly vett Endrefalván szántóföldet (2,3 ha), illetve Karancsságon erdőt (0,1 ha). Szintén 2004-től haszonélvezője egy 46 nm-es budapesti lakásnak, illetve vásárolt egy Opel személy- gépkocsit. Pénzintézeteknek 7,5 millió forinttal tartozik. A BSB Kft. többségi tulajdonosa, 20 százalék részesedése van egy betéti társaságban is. Képviselői munkájához 2002-ben egy mobiltelefont (20 000 Ft) és egy laptopot (160 000 Ft), 2003-ban egy laptopot (655 000 Ft), míg tavaly egy Nokia 6230 telefont (20 000 Ft) kapott. Sisák Imre János (MDF) A képvselő egy 135 nm-es pásztói családi ház felét tudhatja magáénak (1983 óta), emellett egy 1278 nm-es tari szántó az övé. Tavaly félmillió forintért vett egy 11 éves Honda Civic gépkocsit, s rendelkezik 1,3 milliós életbiztosítással. Pásztó polgármestereként havi 499 500 forint tiszteletdíjat vehet fel, képviselői munkájához 2003-ban egy laptopot kapott 655 000 forint értékben. Urbán Árpád (MSZP) A honatya egy 1983-ban épített 200 nm- es balassagyarmati családi ház ötvenszázalékos tulajdonosa, lánya tulajdona egy csesztvei 100 nm-es pince és egy 1000 nm-es szántó. 2002-ben vett egy egy egyéves VW Bora személygépkocsit, tavaly pedig felesége nevére egy Mazda 323-ast - mindkettőt részletre, pénzintézettel szemben havi 150 000 forintos adóssága van. Az őrhalmi iskola igazgatójaként havi 230 500 forintot kap, képviselői munkájához 2002-ben egy mobiltelefont (20 ezer Ft) és egy laptopot (160 000 Ft), 2003-ban egy újabb laptopot (655 000 Ft), míg tavaly egy Nokia 6230 telefont (20 0Ó0 Ft) adtak neki. Képviselőink felszólalásai 2002. 05. 15-2005. 01. 31. Képviselő Felszólalás Utolsó felszólalás Bállá Mihály (Fidesz) 17 2004.12. 22. Becsó Zsolt (Fidesz) 50 2004.12. 07. Boldvai László (MSZP) 20 2004. 09. 21. Gusztos Péter (SZDSZ) 237 2004.12. 20. Juhász Gábor (MSZP) 54 2004. 12. 14. Nagy Andor dr. (Fidesz) * 1 (eskü) 2004. 12. 13. Puszta Béla (MSZP) 6 2003. 06. 04. Serfőző András dr. (MSZP) 9 2003. 09. 29. Sisák Imre János (MDF) 234 2004. 12. 14. Urbán Árpád (MSZP) 23 2004. 05. 03. * dr. Nagy Andor 2004. december 13-tól tagja az országgyűlésnek. (Forrás: www.mkogy.hu ) Képviselőink jelenlegi tisztségei Bállá Mihály (Fidesz-MPSZ)- képviselő, a külügyi bizottság alelnöke. Becsó Zsolt (Fidesz-MPSZ)- képviselő, a területfejlesztési bizottság tagja. Boldvai László (MSZP)- képviselő, a költségvetési és pénzügyi bizottság tagja, az európai integrációs albizottság tagja, az Állami Számvevőszék alel- nökeit jelölő bizottság tagja, a számvevőszéki bizottság alelnöke. Gusztos Péter (SZDSZ)- képviselő, frakcióvezető-helyettes, a környezetvédelmi bizottság tagja, a környezetvédelmi bizottság hatáskörébe tartozó törvények végrehajtását, társadalmi és gazdasági hatását figyelemmel kísérő albizottság (ellenőrző albizottság) tagja, az oktatási és tudományos bizottság tagja, az oktatási szegregáció megvizsgálására létrehozott albizottság tagja, a holokauszt roma áldozatainak nemzetközi és hazai kárpótlását vizsgáló bizottság elnöke. Juhász Gábor (MSZP)- képviselő, belügyminisztériumi politikai államtitkár. Dr. Nagy Andor (Fidesz-MPSZ)- képviselő, jegyző. Puszta Béla (MSZP)- képviselő, az önkormányzati bizottság tagja. Dr. Serfőző András (MSZP)- képviselő, az alkotmány- és igazságügyi bizottság tagja, a rendészeti bizottság tagja, az európai integrációs és együttműködési albizottság tagja. Sisák Imre (MDF)- képviselő, frakcióvezető-helyettes, a költségvetési és pénzügyi bizottság tagja, a szociális és családügyi bizottság tagja, a számvevőszéki bizottság tagja. Urbán Árpád (MSZP) - képviselő, az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság tagja, az ifjúsági és sportbizottság tagja, a versenysport és sportlétesítmények albizottság tagja, az oktatási szegregáció megvizsgálására létrehozott albizottság tagja. Megjegyzés: A képviselők alap-tiszteletdíja 210 000 forint. A bizottsági tagságért 84 000 forint jár (csak az állandó bizottságokért, az ideiglenes és albizottságokért nem - egy képviselő maximum két állandó bizottsági tagság után vehet fel üszteletdí- jat). A bizottság alelnökének tiszteletdíja 168 000 forint. A frakcióvezető-helyettes tiszteletdíja 210 000 forint, de egy frakcióban csak egy frakcióvezetőhelyettes veheti ezt fel. A nem budapesti állandó lakhellyel rendelkező képviselők 105 000 forint szállásdíj-tá- mogatásra jogosultak, útiköltség-térítésük Budapesttől 100 kilométeren belül havi 210 000 forint, a fölött 273 000 forint. A parlament jegyzője 147 000 forint illetményben részesül. (Forrás: www.mkogy.hu )