Nógrád Megyei Hírlap, 2004. december (15. évfolyam, 278-303. szám)
2004-12-20 / 294. szám
2. oldal - Nógrád Megyei Hírlap NÓGRÁD MEGYE 2004. DECEMBER 20., HÉTFŐ ÉTELOSZTÁS TIZEDSZER. A tizenkét tagú Szent Lázár Lovagrend salgótarjáni szervezete immár 10 éves hagyományát folytatva ismét sátrat vert december 18-án az Erzsébet téren, hogy a rászorulókat meleg gulyással, forralt borral, naranccsal és szaloncukorral kínálja. A lovagrend idei ételosztásának fő szponzora Dóra Ottó, a megyei közgyűlés elnöke, aki képviselői alapjából 80 ezer forintot ajánlott fel ez alkalomból. A kereskedelmi szakközépiskola konyháján elkészített 600 adag gulyás pár óra alatt elfogyott. __________________________■ M egyei verseny a Kodályban A kodályi születésnapi évforduló tiszteletére megyei szintű bicinium-éneklő versenyt rendeztek a salgótarjáni Kodály Zoltán Általános Iskola kezdeményezésére immár 26. alkalommal. Kodály Zoltán zeneszerző, népzenetudós, zenepedagógus 122 évvel ezelőtt 1882. december 16-án született. Az közelmúltban megrendezett versenyen Nógrád megye zenei, művészeti intézményeinek tanulói vettek részt. Ők mindannyian szívügyüknek tartják a kodályi hagyományok ápolását, a szebbnél szebb kétszóla- mú biciniumok bemutatását. A zenei rendezvényt Nádasdi István, az intézmény igazgatója nyitotta meg, aki köszöntőjében felidézte a nagy mester életútját, emberi és művészi nagyságát. A fellépő tanulóknak Kodály Zoltán gondolatával kívánt sikeres versenyzést: „...a zene ügye az általános iskolában nem is a zene ügye elsősorban. Közönségnevelés = közösségnevelés! írásban egy betű a különbség, de tartalomban annyi se. A közösségi ember formálásához egyetlen tantárgy sem járul hozzá, annyival, mint az ének.” A verseny zsűrijében közreműködtek: Guthy Éva karnagy, Radnai Zsuzsanna és Rozgonyi István énektanárok. A versenyen az I. korcsoportban a Fancsik Balázs-Kiss László páros bizonyult a legjobbnak, akik a Kodály Zoltán Általános Iskola tanulói. A II. korcsoport legjobbjai szintén a házigazda iskola diákjai közül kerültek ki: Molnár Melinda, Farkas Donna. A harmadik korcsoportban pedig Szabó Boglárka és Fekete Katalin kodályos tanulók lettek az elsők. Röviden Salgótarján GYŰJTÉST SZERVEZTEK. A Fidelitas salgótarjáni szervezete karácsonyi gyűjtést szervez a rászoruló gyermekeknek - tájékoztatta lapunkat Jakab Jácint, a helyi szervezet elnöke, s mint elmondta: a Rákóczi út 13. szám alatti iroda portáján december 17- étől elhelyezett dobozokba elsősorban játékokat, tartós élelmiszereket, ruhákat gyűjtenek. Az összegyűjtött adományokat mintegy utókarácsonyi ajándékként januárban a Vöröskereszt osztja ki a rászorulók között. SZARVASGEDE PESTRE MENNEK. A település valamennyi általános iskolása Budapestre utazott december 18-án, szombaton, hogy részt vegyen a Tömegsport Klubok Országos Szövetségének 13. alkalommal megrendezett Mosolyt az arcokra, melegséget a szívekbe című szórakoztató karácsonyi programon a Vasas SC Sportcsarnokban. A meghívást az ország legerősebb faluja versenyeken való részvételével nyerte el a falu. Dorogháza ÜNNEPI AJÁNDÉK. A tele pülés általános iskolájának harmincegy tanulója, a helyi napközi otthonos óvodának pedig húsz óvodása kapott a Gyermekétkeztetési Alapítványtól karácsonyi élelmiszercsomagot. A rászoruló gyerekek december 16-án vehették át a csomagokat. Felújítják a gyarmati skanzent Balassagyarmat Felújítják a XVIII. századi nógrádi falusi építkezést és életmódot bemutató balassagyarmati skanzent, miután a palóc ház zsúpfedelét a nyáron élet- veszélyessé nyilvánítottak - tájékoztatott a balassagyarmati Palóc Múzeum igazgatója. Magyarország első szabadtéri gyűjteményének rekonstrukciója hárommillió forintba kerül - mondta Molnár Ildikó. A Nemzeti Kulturális Alapprogramtól elnyert egymillió forintból már felújították a palóc lakóház zsúpfedelét, a gerendák cseréjéhez, az újratapasz- táshoz és meszeléshez szükséges kétmillió forintra újabb pályázatot nyújtottak be. A felújítást követően, május elsején múzeumi majálissal nyílik meg a skanzen a látogatók előtt. A Palóc Múzeum mögött álló szabadtéri néprajzi gyűjteményben a lakóházon kívül istálló, pajta, olajütő, a szakrális emlékek között öltöztetett Mária-szobros kápolna és út menti feszület tekinthető meg. A szabadtéri múzeum magját képező kémény nélküli palóc faházat 1932-ben Karancskesziből szállították Balassagyarmatra. A hagyomány alapján a 150-200 esztendősre becsült házat darabjaira bontva hét szekéren vitték a múzeum udvarára, ahol egy karancskeszi ácsmester állította össze eredeti formájának megfelelően. A kontyolt nyeregtetejű, három osztató ház Nógrád megye régi háztípusát reprezentálja, amelyben a főző-tűzhelyet és a fűtőkemencét a szobába építették be. Jeles munkák a honismeret asztalán Remények és várakozások Zagyvarónán Baglyasné Földi Nóra az épülő idősotthonról A salgótarjáni önkormányzat döntését, hogy az üresen álló zagyvarónai iskolát bezárják, az épületet pedig idősotthonná építik át, nem fogadta osztatlan egyetértés a városrész lakói körében. Az elmúlt 10 évben kétszer is ott függött Damoklész kardja az iskola fölött. Most mégis sokan megszenvedték bezárását, mondta Baglyasné Földi Nóra, a városrész önkormányzati képviselője. j.- A képviselő két tűz közé került?- Úgy valahogy. Én magam sem támogattam az iskola bezárását a 2003-as közgyűlésen. Nem szégyellem bevallani, hogy ebben bizony erős érzelmi okok is közrejátszottak. Itt jártam iskolába, ide járt a férjem, a gyerekem. Meggyőződésem, hogy a városrésznek szüksége volna az iskolára, de az iskolához gyerekek is kellenek. A bezárás közvetlen oka az volt, hogy az önkormányzat a 21 helyett tizennyolcban állapította meg a szükséges gyermeklétszámot az induló első osztályban. Nem jött össze, csak tizenöt, pedig a körzethatárt is kitolták a Salgó út közepére. S az is igaz, hogy már hetvenöt diák Salgótarjánba járt iskolába. Egy hat- van-hatvankét milliós költségvetésű iskolát nem tud támogatni az önkormányzat, ha nincs meg a szükséges tanulólétszám.- Adva voll tehát egy épület, amelynek sorsáról dönteni kellett.- Igen. Azt én sem szerettem volna, hogy kihasználatlanul maradjon, mert az elhagyott ingatlanok rendszerint idő előtt tönkremennek. Idősotthonra szükség van, mert a megyében sok százan várakoznak arra, hogy bejussanak valahová, Ezért örültem, amikor az idén az önkormányzat kiírta a pályázatot az idősotthonra. Sajnos, elveszítünk egy intézményt, de kaphatunk egy újat, ha felépül a 76 férőhelyes, emelt szintű idősotthon. . - Hogyan igyekeztek meggyőzni a városrész lakóit, hogy ez a megoldás elfogadható?- Mielőtt a közgyűlés döntött a pályázatokról, lakossági fórumot hívtunk össze Zagyvarónán. Ott volt az önkormányzat két alpolgármestere, valamint a szociális és egészségügyi iroda vezetője. A városrész lakosai közül sokan eljöttek, majdnem megtelt a kul- túrház. Mindkét pályázatot ismertették, hogy mindenki tisztán lássa, miről is kell dönteni és a véleményünket kérték.- Sikerült a meggyőzés?- A vélemények megoszlottak. Voltak, akik azt mondták, hogy szükség van az idősotthonra, mert a megyében sok idős ember vár éveken át arra, hogy valamelyik otthon lakója lehessen. Szükségesnek mondták az emelt szintű otthon létesítését is, mert erre is van igény. Azzal is számoltak, hogy a munkanélküliség elég nagy a városban és környékén. A közel 500 milliós beruházás új munkahelyeket is jelent. Voltak, akik kétségeiket fogalmazták meg: annyi mindent lehet hallani, olvasni, nem kerülünk-e csapdába mi is az építkezéssel? Milyen garancia van arra, hogy a beruházónak lesz elég pénze? Mennyi saját rész kell az építkezéshez és rendelkezésre áll-e az összeg? Természetesen olyanok is vannak, akik azt mondják: nem kell nekünk idősotthon, maradjon inkább az iskola. Ők elsősorban azok a szülők, akik szívesen taníttatnák gyermekeiket Zagyvarónán. Megbántva érzik magukat, mert mások mondtak véleményt az iskoláról azzal, hogy elvitték innen gyermekeiket, ők döntöttek helyettük is.- S mit mond a képviselő?- Én azt mondom, ha már ilyen helyzet alakult ki, meg kell próbálnunk megfelelően kezelni, a lehető legjobban rendezni. Azt is tudom, az Európai Unió normái szerint egy új iskola létesítése nagyon szigorú feltételekhez kötött, ennek lehetőségét én nem látom biztosítva. Ezért hozott felelős döntést az önkormányzat, hogy az épületet az idős emberek ellátására bocsátja. Azt gondolom, ezt maximálisan támogatni lehet.- Végül is ki nyerte a pályázatot és milyen garanciák vannak arra, hogy az idősotthon a terveknek megfelelően időben elkészül?- A két pályázó közül a miskolci Patrónus 2000 Kft. nyert. Képviselője, a szakmai befektető itt volt a közgyűlésen és tájékoztatták a képviselőket, válaszoltak kérdéseinkre, ismertették gazdasági, pénzügyi helyzetüket, referenciáikat. Az ön- kormányzat vezetői Miskolcon is tájékozódtak, ismerik a kft. által épített idősotthont, amelynek építése és működése is zavartalan. Ez megfelelő garanciának tűnik. Természetesen a szerződésben is vannak garanciák. Ha az otthon nem készülne el időben, az épület tulajdonjoga visszaszáll az önkormányzatra és a beruházó 20 milliós „bánatpénzt” is fizet. Mindenesetre én szívesen eltekintenék a „bánatpénztől”. Azt szeretném, ha időben elkészülne az otthon, ahol jól éreznék magukat lakói.- Mire számítanak, milyen lesz az érdeklődés?- Megmondom őszintén, amikor a bizottsági ülések folytak nekem is támadtak bizonyos kétségeim az igényeket illetően. A másfél milliós „belépő”, a magasabb térítési díj igényesebb ellátást is jelent. Egy apartmant fürdőszobával, 24 órás orvosi ellátást, olyan szolgáltatásokat, mint a mosoda, vagy a fodrász. Teljes kiszolgálást. A városrészben már érdeklődtek nálam is, hogyan lehet bejutni az otthonba. Mások meg édesanyjuk, édesapjuk életét szeretnének kényelemben, biztonságban tudni. Nem azt állítom, hogy mindenki megfizetheti ezt a pénzt. A szociális szakemberek véleménye szerint a városban, a megyében is lesznek olyanok, akik képesek erre. Én is úgy látom, hogy a 76 férőhelyre valós igény van.- Mit jelenthet ez az intézmény a városrésznek?- Ha elkészül az idősotthon, egy alapítvány működteti majd. Szeretném, ha egyfajta pozitív diszkriminációt élvezhetnénk majd az otthon benépesítésénél és a munkahelyeknél is. Minden esélyünk megvan arra is, hogy élénk kulturális, közösségi élet alakuljon ki a városrészben, amelynek része lehet az otthon is. A kultúrotthonban két tehetséges huszonéves fiatal dolgozik, próbál egy fiatal zenekar, van nőklubunk, Zagyva Forrás Egyesületünk, lesz egyesületük a fiataloknak és egy új civil egyesület is bontogatja szárnyait. Nemrégiben nyugdíjasok kerestek meg, hozzunk létre egy nyugdíjasklubot. Jogos az igényük, hiszen a valamivel több mint 2300 lakosból hat-nyolcszá- zan nyugdíjasok. A doktornővel életmódklub létrehozásáról beszéltünk. Szóval nem szeretnénk veszni hagyni kultúránkat, szép hagyományainkat, szokásainkat. S ezt együtt tehetjük majd az idősotthon lakóival. V. G. Dr. Kovács Anna, a Nógrád Megyei Múzeumi Szervezet igazgatója köszöntötte a megjelenteket, s bevezetőjében egyebek mellett a civil társadalom kutatómunkájának lényeges és pótolhatatlan szerepéről szólt. Elmondta azt is, hogy az elmúlt évhez viszonyítva jelentős mértékben nőtt a pályázat támogatottsága, az eddigi díjalapítókon - a múzeumi szervezeten, a megyei levéltáron, a Balassi Bálint könyvtáron, a megye, Salgótarján, Bátonyterenye és Szécsény önkormányzatán - kívül a Szabad Demokraták Szövetségének Területi Irodája és a Magyar Demokrata Fórum megyei választmánya is a felajánlók között van. A legjelentősebb támogató Salgótarján önkormányzata, utána a megyei közgyűlés következik. A tudós, múzeumalapító, történész nevével fémjelzett pályázat történettudományi kategóriájának - ezt választotta a legtöbb pályázó - első díjasai a következők: dr. Baráthi Ottó, dr. Fancsik János. A természettudományi kategória legjobbjának Prakfalvi Péter dolgozata bizonyult. Dr. Bozó Gyula két pályázatot nyújtott be, s egy második és harmadik díjjal jutalmazták. Marschalkó Zsolt művészettörténeti és a losonci Páles Lajos történelemtudományi témájú pályázata szintén második díjas lett. Ugyanebben a kategóriában Géczy Zoltán harmadik, Puntigán József történeti munkájával szintén harmadik díjat érdemelt ki. Oravecz Bertold az SZDSZ díját és könyvet, Zsákai Bernadett, Medve Mónika szintén könyvet, Ozsgyáni Lajosné ajándékot vehetett át. Dr. Kovács Anna az ifjúsági kategóriában indulók teljesítményét részben azért emelte ki, mert a tapasztalatok szerint az ifjakat nehéz megnyerni arra, hogy pályázaton megméressék magukat. Bobák Ildikó, Izsó Krisztina és Sarankó Zita közös pályamunkájáról - jutalmul ők is könyveket kaptak - a témaválasztásra való tekintettel is elismeréssel szólt. ________■ S OFŐRÖK EGYMÁS KÖZT. A szokásoknak megfelelően idén is vendégül látta alkalmazottait a Nógrád Volán Rt. Múlt héten, csütörtökön a Tarján Vendéglőben Valenta György, a KKSZ NV Intéző Bizottságának elnöke, majd Antal Attila, a társaság vezérigazgatója köszöntötte a vendégeket. A rendezvényen átadták a „Nívódíjakat”, a „Balesetmentes közlekedésért” kitüntetéseket és a nyugdíjba vonulóknak az emlékkarórákat és az okleveleket. (RÉSZLETES TUDÓSÍTÁS KÉSŐBBI LAPSZÁMUNKBAN.) m .Baglyasné Földi Nóra |j