Nógrád Megyei Hírlap, 2004. december (15. évfolyam, 278-303. szám)
2004-12-20 / 294. szám
2004. DECEMBER 20., HÉTFŐ NÓDRÁD MEGYE Nógrád Megyei Hírlap - 3. oldal Halálos ütközés Szécsénynél Két ember meghalt, egy súlyosan, egy személy pedig könnyebben sérült meg abban a közlekedési balesetben, amely szombaton az esti órákban történt Szécsény és Rimóc között. Szécsény felé haladt az a személygépkocsi, amelyet egy 26 éves rimóci férfi vezetett. A vizsgálat eddigi adatai szerint valószínűleg nem megfelelően választotta meg járműve sebességét és egy egyenes szakaszon a havas, jeges úton megcsúszva áttért a menetiránya szerinti bal oldali forgalmi sávba. Ott frontálisan összeütközött a Rimóc felé haladó személygépkocsival, amelyet egy 25 éves rimóci férfi vezetett. A baleset következtében a 25 éves gépkocsivezető és 22 éves varsányi utasa életét vesztette, az ütközést okozó gépkocsi vezetője könnyű, míg utasa súlyos sérüléseket szenvedett. Kos Károly-díj a faluszépítőknek ________SÁGUJFALU_________ A z épített természeti kincsek megőrzéséért kifejtett sokrétű és töretlen munkájáért, a településen 1988 óta végzett értékmentő tevékenységéért dr. Kolber István miniszter Kós Károly-díjjal tüntette ki a Ságújfalui Faluszépítő és Művelődő Egyesületet. Az elismerést Pinczésné Kiss Klára, az egyesület elnöke vette át a Magyar Építőművészek Szövetsége székházában tartott ünnepségen, melyen részt vett az egyik alelnök, Kaiszter Ferenc és Dénes Szabolcs titkár is. A díjat tíz éve adományozzák az arra érdemesnek tartott három közösségnek és három magánszemélynek, idén azonban határon túliak, révkomáromiak is megkapták ezt a kitüntetést. A ságújfalui faluszépítőknek nagy szerepe volt a helyi Kubinyi- Prónay-kastély műemlékké nyilvánításában és felújításában. Vállalásaik maradéktalan teljesítésével, kiadványok készítésével, új és új ötleteik valóra váltásával egyfajta történeti kutatómunkát is végeznek, ezáltal pluszismeretekkel gyarapítják környezetüket. Rendszeres faluszépítő táboraik is nagyban hozzájárulnak a - napjainkban különösen fontos - értékmentő szemlélet népszerűsítéséhez. Pinczésné Kiss Klára, Kaiszter Ferenc (jobbra) és Dénes Szabolcs a díjátadó ünnepségen A megyei idősügyi tanács ülése A közel egy éve alakult idősügyi tanács tevékenységéről, az önkormányzat éves munkájáról és a 2005-ös tennivalókról esett szó a minap Salgótarjánban, a Nógrád megyei idősügyi tanács ülésén. Dóra Ottó, a megyei közgyűlés elnöke az idősügyi tanács vezetőjének tájékoztatója és a tanácstagok tapasztalatai azt erősítették, hogy azokról a legfontosabb kérdésekről esett szó többször a helyszínen, amelyek befolyásolják az idős emberek anyagi-szociális-egészségü- gyi helyzetét, javíthatják életkörülményeit. Az idősügyi tanács több javaslata helyet kapott az önkormányzat munkájában és jelentős szerepet vállaltak a tanács tagjai a nyugdíjasok tájékoztatásában. Dóra Ottó elismerte és megköszönte valamennyi tanácstag munkáját. A továbbiakban a közgyűlés elnöke elmondta, hogy jóllehet a szűkös költségvetés nehezítette az intézmények napi munkáját és a fejlesztési lehetőségeket, de az alapvető feladatokat elvégezték, a megye idei költségvetése stabil. A következő év azért ígérkezik nehezebbnek, mert a a megyei önkormányzat pénztárcája a reméltnél valamivel „vékonyabb” lesz. De folytatódik a kórház-rekonstrukció, elindul a 150 férőhelyes idősotthon pályázatának előkészítése, emellett mintegy 50-60 milliós beruházással Balassagyarmaton, a Reménysugár idősotthon területén lakóotthont létesítenek és 250-300 milliós ráfordítással több intézmény is megújul. A régió fejlesztése során pedig elsősorban az oktatási intézmények, a közlekedés fejlesztésére, az úthálózat, valamint Salgótarján és Balassagyarmat autóbusz-állomásainak korszerűsítésére koncentrálnak. Az idősügyi tanács tagjai fontosnak mondták az idősellátás folyamatos javítását 2005-ben és a további években is. Az általános és a kisebb létszámú emelt szintű otthon mellett szükségesnek tartják az alapellátás fejlesztését, a házi gondozás és az otthoni ápolás rendszerének teljes kiépítését, amelyhez már uniós támogatás is nyerhető. A továbbiakban az idősügyi tanács tagjai javaslatokat adtak 2005-ös programjuk kialakításához, amelynek középpontjában az idősek életfeltételeinek javítása, az ezzel összefüggő helyszíni tapasztalatok összegyűjtése és hasznosítása áll. 15 éves a Dobroda A mihálygergei Dobroda hagyományőrző együttes fennállásának 15. születésnapját ünnepelte vasárnap. A születésnapot egybekötötték a nemzetközi betlehemes találkozó megrendezésével. A program délelőtt a római katolikus templomban szentmisével kezdődött, majd a betlehemesek bemutatója következett. A Dobroda hagyományőrző együttes tizenöt éve működik, vezetői dr. Miklós Zoltánná és Varga Lajosné. 25 tagot számlál, akik korábban a vegyes kórusban énekeltek. Több élő hagyományt is feldolgoztak, műit a betlehemezés, aratás, farsang. Többször jártak Szlovákiában, Romániában. Az együttes többszörös ezüst és kétszeres arany minősítéssel rendelkezik. A jubileumi műsor este hat órakor kezdődött a József Attila Művelődési Házban. A műsorban a házigazdákon kívül fellépett az Ipoly néptáncegyüttes, a Laboda gyermek néptáncegyüttes, a Tücsök népzenei együttes, a Szájharmonika együttes, valamint a szlovák és magyar betlehemesek. Hat és fél milliárd tehermentesítésre A hagyományos állófogadáson volt ok az ünneplésre (Folytatás az 1. oldalról) Ha a közbeszerzési eljárás probléma nélkül lezajlik, 2005 közepén megkezdődhet a több mint három kilométeres útszakasz kiépítése.- A tehermentesítő út több évtizede megoldásra váró probléma - hangsúlyozta Puszta Béla, hozzátéve: - Szerencsés helyzet, hogy tranzitforgalom érinti a települést, hiszen erre a szerepkörre a városfejlesztést is építhetjük. Ugyanakkor meg kell teremteni annak feltételét, hogy az igénybevétel ne károsítsa a város sűrűn lakott részeit. Ezért kell az útszakaszt a Kossuth úttól a Beszterce-lakótelepi buszmegállóig vezetni.- Az 1998-ban elvett lehetőséget mostanra tudtuk visszaszerezni - mondta a polgármester: - A partnerszervezetekkel és a hatóságokkal egy év alatt kellett a meglévő terveket aktualizálni, új engedélyezési eljárást végigvinni és a pályázatot megírni. Ekkora nagyságrendű elképzelésnél ez az időtáv szinte példa nélküli. Köszönöm a Közútkezelő Kht.-nak, a közlekedési felügyeletnek, az önkormányzatnál dolgozó szakembereknek és mindenkinek, aki lehetővé tette a sikert. Puszta Béla - szavai szerint - országgyűlés képviselőként legfontosabb céljának a tehermentesítő út megépítését és a 21-es út korszerűsítését tartja. - Gyorsabban elérhetővé válunk Budapestről, biztonságosabb feltételek között kapcsolódhatunk be a* hazai és európai közlekedési vérkeringésbe - tette hozzá. A polgármester elmondása szerint a közlekedés csak az egyik eleme a város fejlődésének, lényeges az is, hogy úgy összehangolják a gazdaságfejlesztési elképzeléseket és a humán szolgáltatásokat, hogy egymást erősítve tudjanak a város és a térség érdekében hasznosulni. Puszta Béla 2004-et ebből a szempontból is jelentős évnek tekinti, hiszen többek között megkezdte működését két újabb cég a bővülő ipari parkban. Idén zárult a Kazárral, Vizslással és Mátraszelével közösen folytatott, 4.3 milliárd forintos szennyvízberuházás. A polgármester nagy eredménynek tartja, hogy képesek voltak megőrizni az oktatási rendszer által felkínált értékéket. Mindezek mellett előreléptek a taneszköz- és az informatikai fejlesztésben, jelentős pályázatokat adtak be a szakképzés korszerűsítésére, konzorcium jött létre a felsőfokú képzés feltételeinek bővítésére.- Salgótarján még mindig magán viseli a korábbi válság jeleit - jelentette ki a polgármester, hozzátéve: - Ezért nagy jelentőségű, hogy többek között meg tudjuk kezdeni a városközpont felújításának első ütemét, a Fő tér, a József Attila Művelődési Központ és az Apolló mozi korszerűsítését.- Tisztában vagyok azzal, hogy az önkormányzat nem kizárólagos szereplője a városfejlesztésnek, hiszen a nátenk működő gazdálkodó és civil szervezetekkel együttesen érjük el az eredményeket - hangsúlyozta Puszta Béla, hozzátéve: - Köszönettel tartozom mindannyi- uknak az idei együttműködésért és kérem segítségüket a jövőben is! Kazáron tegnap a Magtár közösségi házban mutatták be Tő- zsér Kapcsos Anna: Palócul tanított imádkozni anyám című önéletírását. A szerző, vagy ahogyan a településen mindenki nevezi, Panni néni egy kórházi ágyon fekve ragadott tollat, hogy papírra vesse az igaz, hallomásból ismert vagy átélt történeteket, vidámakat és szomorúakat egyaránt.- Panni nénit mindenki ismeri Kazáron: az elmúlt időszakban a település, a hagyományőrzés, a népművészet szeretete, propagálása az ő nevéhez fűződik - kezdte köszöntőjét Molnár Katalin polgármester. - Már gyermekkoromban is csodáltam népviseleteit, később babáit, amelyeket miniszterelnökök, politikusok kaptak ajándékba. Most új oldaláról mutatkozott be: azt tudtuk, hogy jól beszél, hiszen az összes filmen, amely Kazár hagyományaival foglalkozik, az ő hangja, az ő szavai hallhatók. Éppen egy ilyen film előkészítése kapcsán beszélgettünk, amikor elmondta: kapott egy füzetet Fülemile Ágnestől, aki a kazári női viseletről írta szakdolgozatát, hogy írja le emlékeit. Aztán Panni néni beteg lett és a kórházi ágyon, mintegy unaloműzőként, elkezdett írni. Bevallom, elcsodálkoztam, amikor először olvastam a kéziratot, szinte lenyűgözött, de mégsem gondoltam, hogy ebből egyszer majd könyv lesz. De most Panni néni életének nagy álma teljesült: bízom abban, hogy még sokáig lesz közöttünk, s lesz alkalom és mód, hogy településünk Teljesült a nagy álom Különleges értékű könyv, amely megörökíti a vidék népi emlékezetét értékeinek,_ hagyományai nak megőrzését segítse. A folklórsorozat új kötetéről Hoppál Mihály, az Európai Folldór Intézet igazgatója beszélt. Mint mondta, a sorozatot azzal a céllal indították útjára, hogy a ma embere is megismerhesse a régi hagyományokat. Már több könyvet is kiadtak, Kapcsos Panni néni könyve a sorozat 15. kötete.- Különleges érték ez a könyv, amely ennek a vidéknek a népi emlékezetét örökítette meg - mondta Hoppál Mihály. - Ritkaság, hogy ilyen szépen, szinte irodalmi nyelven írják meg, mint ahogyan Panni néni is igazi írótehetség, amely most bontakozott ki. A szépszámú érdeklődő előtt Császár Angéla színművésznő olvasott fel részleteket a műből, majd Fülemile Ágnes, Stefin Judit és Balogh Balázs néprajzkutatók szakmailag is bemutatták a könyvet. A könyvbemutatót a Zsivajgó tánccsoport és a Kabar népzenei együttes műsora színesítette. Hoppál Mihály, Tőzsér Kapcsos Anna (középen) és Molnár Katalin polgármester a könyvbemutatón