Nógrád Megyei Hírlap, 2004. október (15. évfolyam, 229-252. szám)

2004-10-28 / 250. szám

2. oldal - Nógrád Megyei Hírlap

NÓGRÁD MEGYEI KÖZGYŰLÉS

2004. OKTÓBER 28., CSÜTÖRTÖK

„Nem a levegőbe képezünk diákokat!”

Arató Jánost, a balassagyarmati Szondi György Szakközépiskola és Szakiskola igazgatóját a közelmúltban tüntette ki Veres Pálné-díjjal a megyei közgyűlés, pedagógusi életpályájának elismeréseként, eredményes iskolavezetői és iskolafejlesztési tevékenységéért. Az igazgató úr azon kevés nógrádi pedagógus közé tartozik, aki egyaránt büszkélkedhet a Nógrád megyei pedagógiai díjjal és a fent említett Veres Pálné-kitün- tetéssel. Amikor iskoláján körbevezetett, meglepett az épület szépsége, tisztasága. Egyetlen pádon nem volt firka példának okáért. - Hogy is lenne? Hisz a gyerekek maguk készítik a padokat. Megbecsülik a saját munkájukat - jegyezte meg az igazgató. Arató Jánost pályafutásáról, s főként pedagógusi, iskolavezetési elveiről kérdeztük.- Tudomásunk szerint már édesapja is a környék egyik legendás tanítója volt. Bizonyára sokat számít a családi indíttatás...- Igen. Édesapám igazi néptanító volt, a patvarci iskola igazgatója. A könyökéig sem érek fel. Az általa vezetett kultúrcsoport, mely a népi hagyományok megismertetését tűzte ki célul, annak idején kiérdemelte „a járás legjobbja” címet. Járták a környék falvait, szinte missziójuk volt a kultúra terjesztése. Az ő példája vitt engem és két öcsémet a pedagógusi pályára. Családi tradíció nálunk a tanárság. Jómagam Csitáron születtem, meghatározóak voltak számomra a Balassi gimnáziumban eltöltött évek. Kitűnő tanárok irányítottak az ÉLTÉ magyar-történelem szakára. 1967-ben kerültem mostani iskolámba, ’72-től igazgatóhelyettes lettem, 1988-tól pedig igazgató. Nem dicsekvésképpen mondom, de a 41 éves munkaviszonyom alatt egyetlen betegnapom sem volt. Heti két órában ma is tanítok történelmet, s az igazgatói teendők mellett szívesen látogatok órákat is. Rengeteget lehet tanulni a kollégáktól - beleértve a fiatalokat.- Valóban, a mesterképzésre korszerű szobafestő-mázoló tanműhelyt hozunk létre. A Lencsés Zsolt festőművész által megismertetett eljárás révén az olasz cégtől ingyen kapunk alapanyagot több tízmilliós értékben, valamint műszeres-gépi berendezésekhez is hozzájutunk. így tanulóink műemlékek felújításában vehetnek részt, ők segítkeztek például a gyarmati főplébánia-templom restaurálásában, de a nógrádmarcali templom tölgyfa bútorait szintén ők készítették. Dolgoztak a patvarci templom külső-belső felújításán, Mohorán, Szandán, a Felvidéken. Egyszóval: nem a levegőbe képezzük a diákokat. Az egyetlen olyan iskola vagyunk az országban, mely a jelenlegi nehéz körülmények között is két üdülőközpontot építtetett és tart fenn saját erőből, ahol minden évben szaktáborokat, érettségi felkészítőt, erdei iskolát rendezünk. Vannak, akik a káptalanfüredi táborozáskor látják először a Balatont. Az üdülés fedezetét a Szondi Alapítvány, saját bevételek és pályázatok biztosítják.- A Szondi nem csak a szakmai oktatásról híres.- Ön szerint minek köszönhetőek az iskolában elért, városszerte ismert eredmények, s az, hogy az intézmény folyamatosan bővül, megújul?- Mindenképpen kellenek hozzá a szerencsés körülmények: a gyerek- és pedagógusközösségnek meghatározó szerepe van. Az eredmények valójában mindig közösségi tettek - jó szakoktatók, lelkes tanulók nélkül semmire sem mennénk. Húsz tantermet bővítettünk, számítástechnika-kabinetet hoztunk létre. A fenntartónak, a városnak az önerőt sem kellett vállalnia, s ez Balassagyarmat nehéz költségvetési helyzetét ismerve egyáltalán nem elhanyagolható tényező. Az építkezés legnagyobb költsége a szakipari munka, ezt pedig tanulóink végezték. Rengeteget segített terveink kivitelezésében a Zöllner és a Delphi cég. Az anyag- beszerzésnél 20-30 százalékos kedvezményeket értünk el, így öt komoly számítástechnika-tanteremből álló részlegünk lett. De ez csak része az elért eredményeknek. Jelenleg 400-500 gyerek gyakorolhat tanműhelyekben. Az utolsót októberben adjuk át, ez a legmodernebb hegesztő- és szerke- zetlakatos-tanműhely. A következő lépés egy tornacsarnok létrehozása, a terv már el is készült. Szinte csak saját bevétel áll rendelkezésünkre a fejlesztésekhez, mégis fejlődünk.

1150 diákunk van, 25 szakmát oktatunk 41 osztályban. Fő profilunk a szakközépiskolai képzésbe a 9-10. osztályosok alapiskolai nevelésére is nagy hangsúlyt fektetünk. Külön cigánynevelési programunk van.

Ami a büszkeségünk: egyre több tanulónk érettségizik, kerül főiskolára. Az ő felemelkedési lehetőségük az építőipar, s a munkaerőpiac ma már keresi a velük való kapcsolatot. Az új tanműhely építési költségeinek 80 százalékát a Zöllner adta, s egyre több gyarmati vállalkozó mutat érdeklődést az itt végzők iránt, hisz nem lényegtelen, hogy a munkaerőigények és a mi képzésünk találkozzanak. A Zöllner szerkezetlakatosokat és hegesztőket igényel főként, a Delphi pedig számítástechnika-gépipari technikusokat. Az utóbbi cég segítségével jött létre a mintegy 60 millió forintos értékű oktatólaboratóriumunk. A tanulóink tumusos vállalati képzésben vesznek részt a Zollnernél, s az építőipar tradicionális szakmáit is oktatjuk: folyamatos az utánpótlás a szobafestő-, kőműves-, villanyszerelő-, állványozószakmákban.- Hallottam az új, antikmeszes eljárásról is...- 135 főt dolgoztató, 92 pedagógust alkalmazó, 125 éves intézményünk nevelni is szeretne. Azt akarjuk, a gyerekek ébredjenek rá a tudás ízére. Folyamatosan rendezünk ünnepeket, kiállításokat. Volt tanítványunk, Adorján Attila festőművész az iskolának ajándékozott műve is a török elleni küzdelmet ábrázolja, a Szondi-kultusz jegyében. Fafaragó diákjaink erdélyi mesterektől tanulnak, tanulóink Zentai tanár úr vezetésével az erdélyi erődtemplomok felépítését tanulmányozzák. A folyosón Szabó Lőrinc, Mikszáth, Madách képei között járnak a fiatalok. Szeretnénk, ha kötődnének a szülőföldjükhöz. Jómagam tagja vagyok a „Fedezzük fel Magyarországot!” országos mozgalom kuratóriumának. Azt kívánjuk elérni: tanulóink

ragaszkodjanak saját szülőfalujuk szépségéhez. A kis, hamisítatlan ékszerdoboz, Terény fonott kerítését, szabadtéri színpadát is szon- dis gyerekek készítették. Jó lenne, ha a mi tanulóink nem csak szakmát tanulnának, hanem nyitottak lennének a kultúra minden területére is. Vallom, hogy mindegyikükben ott rejtőzik a tehetség, csak esélyt kell adnunk annak kibontakozására. Ami az én igazgatói létemet illeti: boldog vagyok, ha tehetséges emberek nőnek ki a kezem alatt a tantestületben is. Egyáltalán nem érzem magam pótolhatatlannak, de jólesik, ha elképzeléseimmel sikerült nyomot hagynom az iskola történetében.

Készült Nógrád Megye Önkormányzata Közgyűlésének a támogatásával.

Szívügye a Börzsöny

Egy kitüntetés akarva, akaratlan arra készteti az embert, hogy végiggondolja önmaga is mindazt, mi az, ami a javaslattevőket és az adományozókat is arra az elhatározásra juttatta, hogy őt válaszszák ki e megtisztelő cím viselésére. Hasonló visszatekintésre kértük a Diósjenőn élő Teszáry Károly erdőmérnököt is, ki méltán szerepelt az egyik legrangosabb megyei elismerésnek számító Szontagh Pál-díj idei kitüntetettjei között.- Már az meghatározó volt számomra, hogy gyermekkoromban az erdőben éltünk. Nagyorosziban születtem, de féléves koromban a faluhoz mintegy kilenc kilométerre levő Deszkáspuszta erdészházába költöztünk. Két ház volt ott mindössze. Az egyikben mi laktunk, apám Wenck- heim gróf erdészeként, a másik már a püspöki birtokhoz tartozott. 1942- ben átköltöztünk a vadászkastély egyik szárnyába. Úgy jártam iskolába, hogy szeptemberben lementünk megvenni a könyveket, majd júniusban mentem vizsgázni. Az egész évi anyagból kikérdeztek ilyenkor. Miután nem volt muszáj tanulni, számomra minden érdekes volt, amit a könyvekből elleshettem. Nem voltam csodagyerek, de már ötéves koromban érdeklődéssel olvastam apám vadászújságjait. 47-ben közelebb költöztünk, de még mindig két és fél kilométerre éltünk a falutól. Nagyorosziban végeztem el az általánost, s teljesen természetes volt számomra hogy én is az erdészszakmát választom. 1955-ben végeztem Sopronban, technikusként. Diósjenőre kerültem erdésznek, immár ötvenedik éve ennek. Megnősültem, katona lettem, leszereltem. Ekkor olvastam egy újságban, hogy az erdészeti egyetemen befejeződik a levelező oktatás. Terveimben szerepelt továbbtanulni, de nagyon megijedtem ekkor, mert más lehetőségem nem lett volna akkor továbblépni. Iszonyú sokat készültem a felvételire. Kilenc évvel a középiskola után kezdtem el az egyetemet, így gyakorlatilag mindent újból kellett tanulni. Közben kineveztek az erdészet műszaki vezetőjévé, s az egyetem végzése utolsó évében, 1969-ben bíztak meg az erdészetvezetői teendőkkel, amit 1985-ig el is láttam.- Milyen váltásra szánta el magát ekkor?- Egy nagy lépés volt számomra, mely során minden megmaradt. Átkerültem körzetvezetőnek a természetvédelemhez. A beosztást jelenleg úgy hívják,, hogy a Duna-Ipoly Nemzeti Park börzsönyi tájegységvezetője. Nagyon nagy munka volt a nemzeti park létrehozása. Két dolog változott meg az életemben. Az egyik az, hogy a diósjenői erdészet élén egy 4600 hektáros területtel kellett foglalkoznom, ma pedig 32 ezerrel. Sokkal több lehetőségem van tenni a Börzsönyért, mint erdészetvezető koromban. Akkor is így gondolom, ha meg vagyok győződve arról, hogy a legszebb erdészeti beosztás az erdészetvezetőé. Ugyanakkor azt is tudom, hogy volt akkor egy sor dolog, amire nem jutott elegendő figyelem. Tudtam azt is, hogy az erdőben nem csupán fa és vad van, hanem törődni kellene a múlt emlékeivel is. Mai munkámnak pedig ez is része. Szélesebb téren kell a térséggel foglalkozni, hiszen kell értenünk a geológiához, a hidrológiához, a botanikához, a zoológiához, a joghoz, s a tájképi értékek megőrzéséhez is. Ez az érdekessége, de ez a nehézsége is a feladatnak. Sajnos kevés időm van az ismeretterjesztésre, mert a hatósági munka rengeteg feladatot ad. Pedig hatalmas igény volna rá, de csak a töredékét tudjuk teljesíteni. Ezt érzem a természetvédelem legnagyobb hibájának, hogy számtalan dologgal foglalkozik, de nem tudja igazán eladni magát. Sokan nem tudják, hogy mit csinálunk, de azt sem, hogy mi a gondunk.- Sokszor emlegetjük, hogy a Börzsöny országunk utolsó zárt egysége. Manapság divatos dolog azt hangoztatni, hogy mi az, mi máshol nem található. Mondjunk róla mi is néhány leget!- Azzal kell kezdenem, hogy már a terület kijelölésével a többi tájegységhez képest meghatározóbb szerepe van a táji értéknek. Elegendő, ha két olyan dolgot említünk ehhez, mint maga a zártsága, s a Dunakanyar jelenléte. Különlegessége, hogy nincs fennsíkja, nem volt tehát alkalmas a beépítésre, kevés az út, vannak viszont éles hegygerincek, hegyes csúcsok, mély völgyek. A másik különlegessége, hogy két növényföldrajzi választóvonal találkozik, hisz van egy sor olyan növényfaj, mely tőlünk északabbra nem található, de olykor néhány száz méterre, a gerinc másik oldalán teljesen más a flóra képe, s megjelennek a dérádöbbentünk arra, hogy a zárt Börzsöny milyen érték, egy feladat volt számomra, hogy találjunk valami olyan látnivalót, amit meg lehet mutatni a rohamosan növekvő külső érdeklődők számára. Egy sajátos paradoxon állt elő, tudniillik, hogy sokan látogatnak el a hegységbe megcsodálni a zártságát - aminek tulajdonképpen örülnünk kell - de minél többen jönnek, annál jobban veszít ezen varázsából. Ekkor vetődött fel, hogy viszonylag a peremterületen találjunk olyan pontot, mely méltán magára hívja a figyelmet. A vár, történelmi múltja miatt kínálta magát. Ma már nem igazán természetvédelmi feladat, hanem sokkal inkább - meglehet, nagy szavaknak tűnnek - hazafias kötelesség a nemzeti örökségünk kiemelkedő eszmei értékét jelentő várral való foglalatoskodás. Jómagam mintegy hatvan évvel ezelőtt jártam ott először. Találtam 1 néhány | fényképet a század- élőről. Ijesztő, hogy mek- i kora a

li fajok. Csak a virágos növények száma eléri az ezerkettőszázat. Néhánynak már a neve is elgondolkodtató. Hiszen ilyenekkel büszkélkedhetünk mint havasalja rózsa, északi szirti páfrány, alhavasi varázslófű, szibériai nőszirom, s még sorolhatnánk. Néhá- nyuk talán még a jégkorszak maradványa, melyeket jószerivel máshol szinte fel sem lehet lelni hazánkban. A pirosló nádtippant még a Kárpátmedencében sem írták le máshol. Zártsága, s gazdag növényvilága törvényszerűen hozzá magával gazdag állatvilágát. Sok madárfajnak a Börzsöny az utolsó mentsvára. A leg-ek között feltétlenül említenünk kell a hegység 350 ismert állandó forrását, melyek zöme ma még iható. Van köztük olyan is, ami 900 méter magasságban fakad. A geológia felépítés érdekessége, hogy - különösen szakértő szemmel - felismerhető a valamikori vulkán alakja.- Szóljunk a Börzsöny kultúrtörténeti énékeiről is!- Erdőmémökként, természetvédőként talán el kellene ismernem a botanika, a zoológia kiemelt fontosságát, de úgy gondolom, hogy azok az értékek is igen fontosak számunkra, amelyekkel sajnos a kelleténél kevesebbet foglalkozunk. A mai Magyar- ország területén például egyedül a Börzsönyben közelítettek fát úszta- tással a Szén-patak tájékán. A Királyrét környéki vízgazdálkodási rendszert már a 18. század végén egy olyan egységbe szervezték a vasbánya vízellátása érdekében, mely az akkori európai vízmémöki színvonal csúcsát jelentette. A Kemence-völgyben található Cukorháznál juharfából állítottak elő cukrot, melyről máshol nem hallottam. Az ötvenes években épült a rózsás-völgyi kötélpálya, melynek egész Közép-Európában nem volt párja, hiszen 760 méter volt a hossza, úgy, hogy nem volt közbenső alátámasztása. Maradványai még láthatók, én még láttam működni. Nagyon sok mindent lehetne még sorolni, hisz említeni kell még a Nagygálrét üveghutáit, melyek a legrégibb magyarországi hasonló működés nyomait őrzik, de itt kellene szerepelni a hegység 23 várának is.- Emeljük ki közülük azt, amelyik köztudottan jórészt önnek köszönheti mai állapotát!- A Drégelyvár szerintem nem csupán a börzsönyi várak egyike! A '90- es években, amikor tulajdonképpen

változás a gyermekkori képhez viszonyítva. Úgy éreztem, hogy az utóbbi időkben felgyorsult pusztulása folytán, ha nem teszünk valamit megóvására, ötven év múlva csak a helyét fogjuk tudni megmutatni annak, ahol Szondi a hősiesség példaképévé vált katonáival. Az első követ 1989-ben falaztuk vissza, azóta - az idei évet nem számítva - 861 köbméter falat emeltünk olyan körülmények közt, mely nem egy átlagos kőművesi teljesítményt igényel. Helyenként három méter harminc centi a falvastagság, s volt, hogy fentről lefelé kötélen függve folytak a munkálatok. 1991-ben létrehoztuk a Drégelyvár Alapítványt azért, hogy - miután ide nem forgathatók a természetvédelem pénzei - legyen egy szervezet, amely a pénzügyi hátterét is jelenti a törekvésnek. Szerencsére jó partnerre találtunk a drégelypalánki önkormányzatban, akik az erejűkhez mért támogatáson túl a ma már hagyományossá váló Szondi-napokkal büszke élvezői is az eredményeknek. Nem az a cél, hogy az egész várat fölépítsük, hanem hogy unokáink is megérezhessék azt a történelmi levegőt, amely mindenkit megérint, aki veszi a fáradtságot, s ellátogat a hegytetőre. Úgy gondolom, hogy Drégelyvár Szondinak és százötven vitézének sírhelye. Ebből eredően csak olyan tevékenységet szabad megengedni ott, ami ehhez méltó. Nem arra gondolok, hogy ott zokogni kell, de meg kell akadályozni a bóvli felvitelét. Van még egy dédelgetett tervünk, az, hogy a várnál általunk finanszírozott régészeti ásatás során előkerült leleteket egy drégelypalánki múzeumban mutassuk be a látogatóknak. Meg is érdemli ez a település. Nagyon sok pénzre van még szükségünk. Nagyon örülünk minden szponzori támogatásnak, de az igazi az volna, ha tízmillió ember adakozásával valósulna meg mindez. Hogy mindenki egy kicsit magáénak is érezze a magyar hazafiság e nemzeti szimbólumát!

Minden kitüntetésre igaz, hogy rangot ad viselőjének. Ha végigtekintettünk az elmúlt évek Szontagh Pál- díjasai igen rangos mezőnyén, számos kiváló életutat megjárt, sokunk elé példaként állítható nagyszerű embert ismerhetünk meg bennük. Néhá- nyan vannak közöttük, akikre úgy is tekinthetünk, hogy ők maguk is rangot adnak a díjnak. Általuk válik igazán elismeréssé a további adományozás. Teszáry Károly e legrangosabb réteghez tartozik! ____________■