Nógrád Megyei Hírlap, 2004. augusztus (15. évfolyam, 179-202. szám)

2004-08-11 / 187. szám

2004. AUGUSZTUS 11., SZERDA HAZAI Nógrád Megyei Hírlap - 5. oldal KORKÉP Sorozatosan elcserélt betegek Rövid időn belül három betegcsere történt Csongrád megyé­ben. A szaktárca vezetői szerint emberi mulasztás áll az ügyek hátterében. Míg mások - ellenzéki politikusok, szakmai ér­dekképviseletek - az egészségügyi ellátórendszer tragikus álla­potával, a dolgozók túlterheltségével magyarázzák a történte­ket, s néhányan felvetik Kökény Mihály szakminiszter szemé­lyes felelősségét is. Szeged - Szentes Legutóbb egy intézményen belüli szállításnál cseréltek össze két be­teget a szegedi városi kórházban. A történtek során - bár egészség- károsodás nem történt - a felelő­sök ellen mégis fegyelmi indult. A betegcserét tíz percen belül ész­revették. A beteget szobatársa he­lyett szállították át a kórház Il-es részlegéből a város másik pontján lévő I-es részlegbe, majd ahogy a tévedés kiderült, azonnal vissza­vitték. A kórház megbízott vezetője, Piros Györgyi belgyógyász főorvos „logisztikai hiányosságnak” minő­sítette az eseményeket. Hangsú­lyozta, hogy súlyát tekintve nem hasonlítható össze a július elején történt, tragikus kimenetelű beteg- cserével, amikor a városi kórház­ból tévesen koponyaműtétre kül­dött idős férfit a szegedi idegsebé­szeti klinikán megoperálták, ami után pár nappal elhunyt. Az újabb esetet már tisztázták, az érintett dolgozókkal szemben „fegyelmi felelősségre vonást al­kalmaznak” - közölték Szegeden. A városi kórházban azon a napon kezdték el a betegazonosító csuk­lópánt bevezetését, amelyen a má­sodik betegcsere történt. A megbí­zott vezető hangsúlyozta, hogy a korábbi, tragikusan végződött esettel kapcsolatban továbbra is hírzárlat van, folyik a vizsgálat. Megvan a döntés Meghozta döntését a szentesi kórházban történt kórlapcsere ügyében a fegyelmi tanács, ám csak szerdán hozzák nyilvános­ságra, mert az érintett orvos nem vett részt a tanács ülésén, s előbb őt kívánják tájékoztatni. Az érintett főorvos adminisztratív vétséget követett el. A két szegedi eset mellett a szentesi kórház egyik orvosa ellen is fegyelmi vizsgálatot indítottak, mert a doktor egy kórlapkivonaton felcserélte két idős - azonos veze­téknevű - beteg nevét. A tévedést maga a kezelőorvos jelentette felet­tesének. Kiderült: a hosszú ügye­letben túlterhelt orvosnak nem volt ideje elkészítem a hazabocsá­táshoz szükséges zárójelentést, ezért a számítógépen kinyomtatta a kórlapkivonatot. Mivel a téves névre kiállított kórlapon a terápiás javaslatok jók voltak, ezért a páciensre nézve nem jelentett nagyobb veszélyt ez a névcsere. A főigazgató sajnálatát fejezte ki az eset miatt. Ám köz­ben az intézmény vezetője ellen is - próbaperként - büntetőfeljelen­tést helyezett kilátásba egy önkor­mányzati képviselő amiatt, mert nem biztosított kellő pihenőidőt a „vétkes” orvosnak. EUROPRESS Megkezdték a betegek azonosítását szolgáló karszalagok használatát UBRAHÁM LÁSZLÓ, mühibape- rekben jártas ügy­véd: - A minisztérium hivatalos álláspontjá­val szemben az a véleményem, hogy nem csupán az I egyes dolgozók sze mélyes felelősségéi kellene firtatni, hanem aő rendszerhi­bákat is. Ahol öt-hét ember sorozato­san tévedhet, ott nagyon komoly za­var van a mechanizmusban. Csoda, hogy a csongrádihoz hasonló esetek eddig még nem kerültek nyilvános­ságra. Egy európai, civilizált ország­ban hasonló esetben a felelős minisz­ter biztosan felajánlaná a lemondását. SELMECZI GABRIELLA, a Fidesz-MPSZ ; egészségpolitiku­sa: - Medgyessy Péternek már ko­rábban meg kellett volna fontolnia Kö­kény Mihály leváltá­sát, mivel tényke­dése hozzájárult az egészségügy általános romlásához. Minisztersé­ge alatt már kétszer vontak el mil- liárdokat a területtől. Az a baj, hogy Kökény nem a betegeknek, hanem Draskovics Tibor pénzügyminisz­ternek akar megfelelni, nála pedig az számít jónak, aki a legtöbb pénzt tudja elvonni a saját tárcájától. ÁGH ATTILA politológus: - Kö­kény Mihály mi­niszteri széke nem ezek miatt a botrá­nyok miatt inog, hanem az egész­ségügy általános problémái miatt. Az egészségügy reformja nehezen halad, nagy az elégedetlenség törvényhozási szinten is. Sokkal nagyobb problé­mák vannak, amelyek titokban ma­radnak. Nem lehet persze minden ilyen botrányt a miniszter nyakába varrni, de tény, hogy az ágazat ál­talános rossz helyzetéért a minisz­tert terheli leginkább a felelősség. Mindkét koalíciós párt elnöke megbeszélést folytatott tegnap Medgyessy Péterrel a kormányátalakításról. Konkrétumokról nem született döntés, de szóba került egy fejlesztési miniszté­rium létrehozásának a gondolata, valamint egyes tárcák meg­szüntetésének vagy átszervezésének a lehetősége. Budapest Fejlesztési minisztériummá ala­kulhat át az európai integrációs tárca nélküli poszt - mondta Ko­vács László, az MSZP elnöke a Medgyessy Péterrel folytatott egyeztetés után. - Ez a tárca nél­küli miniszteri poszt megmarad­na, de nem a Külügyminisztérium hatáskörébe rendelt európai in­tegrációval foglalkozna, hanem inkább a hosszabb távú fejlesz­tési koncepcióval, konkrétabban annak 5-10 éves tervezésével. Kovács László a sportminiszté­rium és az informatikai tárca fel­adatainak átszervezésével kap­csolatban közölte: ilyen szerveze­ti átalakítás nem szükségképpen, de együtt járhat minisztériumok megszűnésével, és esetleg új tárcák létrehozásával. A lényeg az, hogy a kormány működése ne többe, hanem kevesebbe ke­rüljön. A szűkszavúan nyilatkozó Kun- cze Gábor a megbeszélés után azt mondta: konkrét személyi kérdé­sek és tárcacserék nem kerültek szóba, ez a következő egyezteté­sek témája lesz majd. Az SZDSZ el­nöke kijelentette: pártja támogatja a kormányfő azon törekvését, hogy hatékonyabb, fegyelmezet­tebb, a döntéseket gyorsabban meghozó és azok megvalósulását több figyelemmel kísérő kormány jöjjön létre. A szabad demokraták első embere a minisztériumok szá­mának csökkentése kérdését és az informatikai tárca esetleges meg­szüntetését is korainak tartja. Kuncze nem mondta meg, mikor egyeztet újra a miniszterelnökkel, de a kormányátalakításról kijelen­tette: annyi hír terjed már, és annyi részben téves, részben átmeneti helyzetet tükröző információ jele­nik meg, hogy ezt túl sokáig húzni nem szabad, a döntésnek nyilván belátható időn belül meg kell szü­letnie. Medgyessy Péter korábban augusztus végére ígérte kormány­átalakítási elképzeléseinek nyilvá­nosságra hozatalát. BARANYA RÓBERT Marad a sportminisztérium Cáfolták a szocialista politikusok azokat a híreket, amelyek szerint meg­szűnhet a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium. Arató Gergely, a párt frakcióvezető-helyettese közölte: a konzultációk alapján úgy tudja, hogy a miniszterelnök nem szünteti meg a tárcát, bár a lehetőség fel­merült. Medgyessy Péter kormányfő hétfőn találkozott az MSZP fiatal­jait tömörítő Mozaik Klub tagjaival, akik a megszüntetés ellen érveltek - mondta Arató. Hozzáfűzte: azért lényeges a sportminisztérium fenn­tartása, mert az idén alakult meg a Nemzeti Sporttanács, amelynek a munkájában fontos a tárca szerepe, és ugyanilyen szerep jut a minisz­tériumnak az ifjúsági törvény megalkotásában. A konzultáción arról nem esett szó, hogy ki vezeti a minisztériumot a jövőben. Jön az egészségügyi reform Budapest Az egészségügyi miniszter ve­szi át az ágazati reform irá­nyítását a posztjáról távozó Radnai György kormánybiz­tostól - közölte Medgyessy Pé­ter miniszterelnök az Egész­ségügyi, Szociális és Család­ügyi Minisztérium vezetői ér­tekezletén. A miniszterelnök olyan egész­ségügyet akar, amelyben nem cserélnek össze betegeket, nin­csenek túlhajszolt orvosok, és ahol mindenki tisztában van az­zal, hogy a kiadásokat közpénz­ből finanszírozzák. Medgyessy Péter hatékony, megelőzésre tö­rekvő, a betegek gyógyulását egyenlő eséllyel garantáló ellá­tást vár a szakmától. A minisz­terelnök szerint tarthatatlan, hogy a fővárosban és környé­kén 15 százalékkal több pénzt fordítanak gyógyításra, mint például Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. A kormányfő a szakminisztertől azt kérte, hogy az egészségügy reformjá­nak eredményei már ebben a kormányzati ciklusban érzékel­hetők legyenek. Kökény Mihály egészségügyi miniszter a találkozó után el­mondta, hogy néhány héten be­lül a kormány is dönt a reform- tervezetről, amelynek lényege a regionális fejlesztés erősítése, a betegek esélyegyenlőségének megteremtése. Hamarosan min­den régióban kiírják a pályázatot a térségi egészségügyi ellátás­szervezői feladatokra, amelyre tőkeerős szervezetek jelentkezé­sét várják. Az ágazat modernizá­ciójának lényege, hogy a közpén­zek felhasználása a betegek gyógyulásának útját kövesse, az öröklött intézményrendszer min­denáron való finanszírozása he­lyett - hangsúlyozta a miniszter. A reform irányítását végző Radnai György a jövőben várha­tóan a pénzügyi tárca közigazga­tási államtitkára lesz. NÉMETH ZSUZSA Tippeljen: ki lesz az MSZP elnöke Tisztújításra készül az MSZP. Azt követően, hogy Kovács László pártelnök egyértelművé tette: nem vál­lalja tovább ezt a tisztséget, elkezdődtek a találgatások, hogy ki lehet az MSZP új elnöke. A jelölőbizottsághoz végül is tizennégy név ke­rült. Azóta többen nyilatkoz­tak úgy, hogy nem - vagy most nem - vállalják a meg­mérettetést. A kör tehát szű­kült. Ma a legvalószínűbb je­löltek heten vannak. Arra kérjük olvasóinkat, hogy tippeljenek: október 15-én, a tisztújító kongresz- szuson ki lehet az MSZP új elnöke. Tippjeiket telefonos üzenetrögzítőnk összegezi, s azt lapunk jövő szombati szá­mában tesszük közzé. Hívja azt a telefonszámot, amelyet az itt felsorolt nevek mögött talál, s ezzel arra tippel, hogy az adott politikust választják majd meg október 15-én az MSZP elnökének. GYURCSÁNY FERENC - jelenleg az MSZP Gyór-Moson- Sopron megyei elnöke, gyermek-, ifjúsági é: HILLER ISTVÁN - jelenleg az MSZP alelnöke, a nemzeti kulturális örökség minisztere. 06-81-300-204 JUHÁSZ FERENC - jelenleg az MSZP elnökségének tagja, honvédelmi miniszter. 06-81-300-205 LAMPERTH MÓNIKA - jelenleg az MSZP elnökségének tagja, belügyminiszter. 06-81-300-206 SZEKERES IMRE - jelenleg az MSZP alelnöke, a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára. 06-81-300-207 SZILI KATALIN - jelenleg az MSZP elnökhelyettese, az Országgyűlés elnöke. 06-81-300-208 TOLLER LÁSZLÓ - jelenleg az MSZP elnökségének tagja, Baranya megyei elnök, Pécs megyei jogú város polgármestere. 06-81-300-209 Hírek Siralmas helyzetben A Fidesz szerint siralmas helyzetben van a magyar kör­nyezetvédelem intézmény- rendszere, amit folyamatos költségvetési megszorítások és létszámleépítések jellemez­nek. Medgyesy Balázs, a párt zöld tagozatának elnöke sze­rint a dorogi hulladékégető­mű okozta szennyezés eseté­ben fél nap kellett a kárelhárí­tás megkezdéséhez, miközben a lakosság veszélyben volt. mti Balkáni cukor Az agrárkormányzat segítsé­gét kérik az esetleges piaci zavarok megelőzésére a vám­mentes uniós balkáni cukor­import miatt a magyar cukor­vertikum szereplői. Koczka Zoltán, a Cukor Terméktanács titkára közölte: korábban már levelet írtak a Földművelés- ügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumnak, hogy a bal­káni cukorimport esetleges kedvezőtlen hatásainak kivé­désére a magyar agrárkor­mányzat tegyen lépéseket Brüsszelben, mti Megérkezett a segély Megérkezett az árvíz sújtotta harmincöt település önkor­mányzatának számlájára az a 75,8 millió forint, ame­lyet a Hernád menti védeke­zésre fordítottak. Az összeget a Belügyminisztérium a köz­ponti vis major alapból térítet­te meg. A polgármesteri hiva­talok péntekig jelezhetik pluszköltségeiket, ahogy a magántulajdonú ingatlanok kárairól is nekik kell leadni az összesítést, mti Beteg őz Egy Győrszentivánnál elgázolt őzsuta testén fekélyeket és da­ganatra utaló gócokat talált az állatorvos, ezért a tetemet további vizsgálatok céljából az állat-egészségügyi központ­ba szállították. Az állatot a győri hulladékégető közelében találták. Egy névtelen bejelen­tő még két hasonlóan beteg őzet látott a környéken. A győri polgármesteri hivatal felkérte a vadásztársaságot, hogy lőjék ki a beteg állatokat, és a tetemeket szakértők vizs­gálják meg. mti Hátrányban Tizedik alkalommal rendez nyári tábort a hátrányos hely­zetű fiatalok számára a Kiút Szociális és Mentálhigiénés Egyesület Lipóton. A nyolcna­pos táborozáson 34 gyerek vesz részt. A hajléktalan szü­lők gyermekeiből, állami gon­dozott fiatalokból, roma szár- mazásúakból álló csapatnak olyan programokat szervez­tek, amelyeken keresztül erősödnek közösségi élmé­nyeik, egymás iránti toleran­ciájuk. MTI írótábor Megnyílt a Tokaji írótábor, amelynek fő témája idén „Európa és az irodalom”. A se­regszemlén a magyar irodalom helyzetét, esélyeit és lehetősé­geit vitatják meg a szakma képviselői. A háromnapos eseménysorozaton kétszáz­húsz vendég vesz részt, um Levél az ügyésznek Rogán Antal, a Fidesz frakció­vezető-helyettese a legfőbb ügyészhez fordult a kakaóbiz­tos számítógépek ügyében. Le­velében a politikus arra kéri az ügyészséget, hogy vizsgálja meg: valóban fennáíl-e az ár-ér- ték aránytalanság az ügyben. Rogán azt is tudni szeretné, hogy a közbeszerzési eljárás­ban nyertes szállító cég meny­nyiért vette a gépeket a gyár- tótóL MTI FOTÓ: DÉLMAGYARORSZÁG/KARNOK CSABA A kormány (egyelőre) a helyén van

Next

/
Oldalképek
Tartalom