Nógrád Megyei Hírlap, 2004. augusztus (15. évfolyam, 179-202. szám)

2004-08-11 / 187. szám

I 6. oldal - Nógrád Megyei Hírlap GAZDASÁG 2004. AUGUSZTUS 11., SZERDA Vitatható eredmények a turizmusban Külföldi látogatók száma (ezer fő) 3200 jan. febr. márc. ápr. máj. jún. VG-GRAHKA Forrás: KSH Budapest Bár a statisztikai adatok élénkülést mutatnak a turiz­mus forgalmában, a cégeknél ez a kedvező irányú elmoz­dulás nem érezhető. Több szakember szerint ugyanis csak a tavalyi, nagyon gyenge évhez képest jók az adatok. A legfrissebb KSH-adatok szerint az első félévben élénkült a keres­kedelmi szálláshelyek külföldi vendégforgalma: a vendégek szá­ma 11, a vendégéjszakáké 6 szá­zalékkal nőtt. Az EU-országokból érkezett vendégek hárommillió éjszakát töltöttek el a magyar ho­telekben (háromszázalékos bő­vülés). A belföldi forgalomban ugyanakkor a vendégszám két, a vendégéjszakáké pedig három százalékkal csökkent. Az orszá­gos összesített adatok szerint a szobakihasználtság is három szá­zalékponttal javult, s elérte a 43 százalékot. Szintén növekedést je­leznek a kereskedelmi szálláshe­lyek bevételei: a realizált 82,2 mil­liárd forint - folyó áron - 16 szá­zalékkal haladja meg a 2003 első hat hónapjának adatát. Kiugró az 53 gyógyszálloda eredménye: a vendégéjszakák száma 16 száza­lékkal emelkedett, a kihasznált­ság 57 százalék volt. Szakmai vélemények szerint azonban az első féléves néhány százalékos növekedés még min­dig szerény, mivel csak a gyenge tavalyi évhez hasonlítva jelent előrelépést. A vendégszám növe­kedése pedig - az elmúlt években erőtelesen megnőtt szállodai ka­pacitás miatt - cégszinten csekély mértékben érezhető csupán. A társaságok helyzetét az is rontja - fejtette ki lapunknak Betegh Sándor, a Danubius Rt. vezérigaz­gatója hogy éppen a megnőtt kapacitás miatt a szobaár a 2000. év szintjén van. Ráadásul folya­matosan romlik a vendégek fize­tőképessége is. Az országos adatok nem tükrö­zik a vidéki helyeztet, hiszen a tu­ristaforgalom csaknem 60 száza­léka Budapesten realizálódik, így ha enélkül vizsgáljuk az adatokat, akkor a vidéki hotelekben még rosszabb a helyzet. Mint Hülvely István, a Hunguest Hotels Rt. ve­zérigazgatója a Világgazdaságnak elmondta, a kedvező országos tendencia a főleg vidéki hoteleket üzemeltető Hunguestnél nem ér­zékelhető. A hotelcégeknél főleg a jövedelmezőséggel van a baj; mi­közben a vendégszám csekély mértékben nő, a szobaár csök­ken, addig a költségek - energia, nyersanyag, áfa - tetemesen emelkedtek. A Danubiusnál csak az idei három százalékpontos áfaemelés 600 millió forintot visz el - mondta Betegh Sándor. A statisztikák szerint az egy- és a kétcsillagos házakban jelentős - csaknem 23, illetve 18 százalé­kos - bevételcsökkenés volt. En­nek oka - Hülvely szerint - nem az, hogy több lett az igényesebb vendég, hanem, hogy az adóter­hek növekedése miatt egyre több, nem lánchoz tartozó hotel csú­szik át a szürke- és feketegazda­ságba. A vendéglátásban a frekventált helyeken működő éttermekben a tavalyi szinten maradt a fogalom, ám az ezen kívül eső helyeken még egy gyenge tavalyi év után is- becslések szerint - 18-20 száza­lékos a csökkenés - mondta la­punknak Háber Tamás, a Vendég­látók Ipartestületének elnöke. Eb­ben szerepet játszik - egyéb okok mellett - a német nyugdíjasok számának csökkenése is. Ami az idei kilátásokat illeti, Betegh úgy véli, a következő hó­napokban nehéz lesz tartani a ta­valy őszi fejlődési ütemet; 2003 második félévében jelentős volt az élénkülés, így túl jó évre nem lehet az idén számítani. A turiz­mus kilátásait rontja, hogy az idei évben a Magyar Turizmus Rt. a tavalyinál jóval kevesebbet költhet marketingre, ami 1-2 év múlva hozza meg kedvezőtlen hatását. Kevesebbet kapnak mézükért a termelők ________ Budapest Á tlagosan húsz százalékkal csökkent a méz termelői ára az uniós csatlakozás óta. A tavalyi 21,9 ezer tonnás méztermésnél mintegy 20 százalékkal kisebb termés várható az idén, a méhé­szektől azonban ennek ellenére harminc százalékkal olcsóbban veszik át a mézet: a virágméz 600 forintról 440-re, az akácméz 800 forintról 610-ra csökkent ki­logrammonként - tájékoztatta a Világgazdaságot Bross Péter, az Országos Magyar Méhészeti Egyesület elnöke. A helyzetet súlyosbítja a hazai méhészek tő­keszegénysége. A termelők kénytelenek közvetlenül a per- getés után eladni mézet, ezt nyá­ron azonban csak a világpiaci ár alatt tudják megtenni - hangsú­lyozta Bross Péter. A kínai mézimport mindezek mellett csak olaj a tűzre, hiszen az Európai Unió július 15-én en­gedélyek sorához kötötte, de el­vileg engedélyezte az ázsiai im­portot az egységes európai piac­ra. Szakértők szerint az olcsó méz tovább csökkenti a világpia­ci árakat. Az árak csökkenése ar­ra is visszavezethető, hogy Nyu- gat-Európában is átalakultak a vásárlási szokások, a méz hat­van százalékát nagyáruházak­ban adják el, háttérbe szorult a közvetlen termelőtől, illetve a szakboltokban történő vásárlás - mondta lapunknak Léner Jó­zsef, a Magyar Mézkereskedők és Mézcsomagolók Egyesületé­nek elnöke. A szakember hozzá­tette: szerinte a jó minőségű és az európai piacon erős pozíciójú akácmézet várhatóan nem fe­nyegeti az olcsó kínai méz meg­jelenése. Ezt alátámasztja az is, hogy az uniós piacon a magya­rért egy euróval magasabb árat is ki lehet alkudni, mint más or­szágból származó akácmézért. TÓTH GABRIELLA MAGYAR ÁLLAMPAPÍR ■A1 LEGBIZTOSABB ■ HATTER^ A biztonság életünk minden pillanatában, mindannyiunk számára egyaránt fontos. Céljainkat is csak úgy valósíthatjuk meg, ha olyan hátteret tudhatunk magunk mögött, amely biztonságunkat mindenko garantálja: Magyar Állampapír - a legbiztosabb hattér, a legbiztonságosabb befektetési forma. ■ www.alSampapir.hu TŐZSDÉK, PIACOK, ÁRFOLYAMOK ■in A MAX A Eurő/Ft A Dollár/Ft A EU/Dollár As T 11415,79 T 253,9127 T 247,34 T 200,93 1,231 0«% 8,3316 pont 0.87 n 0.03 Ft 0.50 Mit FTSE-100 (London) 4343,60 pont (0,68) Xetra DAX (Frankfurt) 3720,64 pont (0,82) CAC-40 (Párizs) 3533,06 pont (1,02) Arany (1 uncia) 403,00 USD (0,00) Brent(1 hordó) 43,21 USD (0,21) 17 óra 45 perckor levett adatok GABONAÁRAK Szállítási Elszámolóár (Ft/t) határidő minimum maximum új előző TAKARMÁNYKUKORICA 2004. november 23700 32 020 23700 23740 2004. december 24 500 32 000 24 500 24 500 2005. március 26 250 32 930 26100 26 250 2005. május 28 200 43 000 27 600 27600 TAKARMANYBUZA 2004. szeptember 21 000 32430 21 300 21 300 2004. december 22 000 30000 22 250 22400 2005. március 24400 24 400 24 300 24 300 2005. május 25000 25000 24 900 24 900 TAKARMANYARPA 2004. szeptember 23 200 27 500 22 000 22 000 2004. december 21 900 24 000 23500 23500 OLAJNAPRAFORGO 2004. október 48000 62 800 49 800 49 800 2004. november 49 800 57 500 50 000 50000 2004. december 51 000 58 000 51 000 51 000 BÚZA 2004. szeptember 23 500 35 500 23310 23 620 2004. december 25 200 36 000 24 900 25 200 2005. március 26 650 35 200 26100 26 650 2005. május 27150 35 300 26 400 27150 REPCE 2004. szeptember 52 800 56300 50 000 50000 Forrás: Budapesti Árutőzsde KÍNAI TŐKE A MALÉVBA Egy új, nemzetközi regionális társaság fontos részeként is megőrizné a Malév nevet és a magyar nemzed jelleget a kínai Hainan légitársaság, amely biztosan indul a magyar légicég privatizációs pályázatán - közölte hainani sajtótájékoztatóján Csen Feng, a HNA Group elnöke. A cég egyébként a Budapest Airport magáno­sításába is beszállna. Gazdaság ÉS TÁRSADALOM A MAGAS BÍRSÁG IS VÉGREHAJTHATÓ Az eddigi legnagyobb hazai kar- tellügy érintettjei, a július 22-én rekordösszegű bírság megfizeté­sére kötelezett autópálya-építő cégek megkapták a GVH ver­senytanácsának írásba foglalt határozatát, amely mától olvas­ható a hivatal honlapján is - érte­sültünk. A versenytanács által kirótt, több mint hétmilliárd fo­rintos bírságot bíróság előtt megfellebbezhetik, de annak nincs halasztó hatálya a bírság befizetésére. SZÉCHENYI KÁRTYÁT NEM KAPNAK A FUVAROZÓK A fuvarozók ismét nem kapnak Széchenyi Kártyát, s attól tarta­nak, hogy a meglévőket is visz- szavonják. Az EU ugyanis tiltja az állami támogatást - egyebek között - a személyszállítás és az árufuvarozás területén, a hitel­kártya pedig kamattámogatást élvez. Az érdekképviselet a prob­léma megoldása érdekében is­mételten a kormányhoz kíván fordulni. DRÁGUL AZ ÉLET BUDAPESTEN A világ legdrágább két városa Tokió és Oszaka, ám Párizs - Oslóval együtt - ott lohol a nyo­mukban. Mindeközben Buda­pest sem lett olcsóbb: főváro­sunk a 97. helyről egy év alatt a 88. helyre drágult. VÁLLALATOK _______ÉS PIACOK_______ R EMEK FÉLÉVET PRODUKÁLT AZ FHB A lakáshitelezés ütemének csök­kenése és a kisebb kamatrés elle­nére 250 százalékkal tudta növel­ni a Földhitel- és Jelzálogbank (FHB) Rt. első félévi profitját a bázisidőszakhoz képest. Ráadá­sul a második negyedévi ered­mény több mint 300 millió fo­rinttal haladja meg az első há­rom havit. BAUMAG: HITELEZŐI VÁLASZTMÁNY A csődtörvényben megjelölt tör­vényes határidőig bejelentkező 5527 Baumag hitelező (károsult) közül csaknem 2200 volt jelen, il­letve képviseltette magát kedden a Kisstadionban. A csődtörvény­ben rögzített 40 napos határidő alatt 5527 hitelező 19 milliárd fo­rintos hitelezői igényt jelentett be, 40 napon túl további 500 ügy­fél több mint 1 milliárdot. FITOPHARMA: HÁROMMILIÓS BÍRSÁG A Gazdasági Versenyhivatal ver­senytanácsa a fogyasztói dönté­sek tisztességtelen befolyásolása miatt hárommillió forintra bírsá­golta a Fitopharma Gyógynö­vény Forgalmazó és Élelmiszer­előállító Kft.-t, mert a Gyógynö­vény Kutató Intézet Rt. engedé­lyezését megkerülve 32 fajta, kis­kereskedelmi forgalomba egyál­talán nem is hozható növénnyel kereskedett. www.vg.hu Az oldal a VILAGGAZDASAG alapján készült. A VEZETŐ ÜZLETI NAPILAP

Next

/
Oldalképek
Tartalom