Nógrád Megyei Hírlap, 2004. június (15. évfolyam, 126-151. szám)
2004-06-08 / 132. szám
2. oldal - Nógrád Megyei Hírlap REGIONÁLIS NAPLÓ BALASSAGYARMAT 2004. JÚNIUS 8., KEDD Egymás lejáratása nem európai érték Demus Iván Az európai parlamenti választások tétjéről, a hétvégi eseményt megelőző kampányról mondta el véleményét Demus Iván alpolgármester, az MSZP Területi Szövetségének elnöke.- Nem tartom elfogadhatónak, hogy a kampány során a minden áron győzni akarás politikai ellenfeleinket igaztalan állításokra, negatív hangulatkeltésre készteti, hiszen a tények meghamisítása sehová sem vezet. Ha tréfálkozni akarok, akkor a Fidesz legutóbbi választási szórólapjának címét a „bankárkormány”-t, úgy fordítanám le az előző kormányciklus időszakára, hogy „fanfárkor- mány". Ugyanis azt nem hiszem el, hogy az előző kormány mindent jól csinált, erről dicshimnuszok szólnak, pia meg ki sem vagyunk a bajból az ellenzék szerint. Európában a kormányzati ciklusok egymásra épülnek, az elkezdett folyamatok befejezést nyernek, a hibák pedig korrigálásra kerülnek. Nálunk minden választás olyan stílusú harc, amivel a társadalom veszít a legtöbbet, hiszen előtte zajlik ez a mérhetetlenül kemény politikai csata, az ízléstelen sárdobálás. Ebből sajnos, nem hiányzik a mai ellenzék populista demagógiája sem, a hazugságok gyártása, lásd a gázárral, a gyógyszerárakkal, a kórház-privatizációval való riogatás, mindezekkel a kilátás- talanság érzésének erősítése, a javuló gazdasági eredmények elferdítése. Tizenkét éve dolgozom strasbourgi partnerekkel, társadalompolitikusokkal, akik megrökönyödve nézik a magyarországi választási küzdelem színvonalát. Nem értik azt a hamisítást, amellyel a Fidesz az európai parlamenti választásokból olyan belpolitikát gyártott, mintha az ország a saját parlamenti választására készülne, mintha ez a jelenlegi kormány létét, legitimitását jelentené. Ez a történet pedig nem erről szól, hanem arról, hogy a legmegfelelőbb, legfelkészültebb, legkulturáltabb politikusokat küldje az ország az európai döntéshozatali fórumokba, érdekeink legmesz- szemenőbb képviseletére. A Fidesz választási rádiós reklámja például azt üzeni, hogy az európai pénzekből - amelyekhez mellesleg nagyon szigorú pályáztatás alapján lehet hozzájutni - csak kevesek gazdagodnak meg. Ennél nagyobb csúsztatással régen találkoztak az európai társadalmi folyamatokat ismerő polgártársaink! A közszol- gálatiság érvényesítése, a kiegyensúlyozott tájékoztatás, a parlamenti pártok által aláírt választási etikai kódex betartása az ellenzékre és a kormánypártokra egyaránt vonatkozik. Egymás lejáratása semmiképp sem lehet olyan eszköz, mellyel bárki választási győzelmet akarjon szerezni. Az érveket helyettesítő hazugságok, túlzások, lejárató személyeskedések, a gyűlöletkeltés nem vallanak ép- _______■ pen európai magatartásmódra. A mi Balassagyarmat jelenlegi városvezetését érinti, a képviselő-testület kezdetektől fogva kemény problémákkal találta magát szembe, hiszen az előző önkormányzat két ciklus alatt felvett nyolcszázhetven milliós hiteleinek kamatait nekünk kell törleszteni, ami meggátolja a fejlesztések lehetőségeit. Sajnos, kátyúk ezreit, papíron befejezett fejlesztéseket, gazdátlanul hagyott intézményeket, bezárt objektumokat örököltünk. Erről a munkáról a város polgárai 2002-ben kimondták ítéletüket, így a munkát nekünk kell folytatni. Készek és képesek vagyunk arra, hogy a választási programunk végrehajtásával fejlődjön Balassagyarmat és a régió központjává válva együttes cselekvésre bírja a környező településeket is. Kétségtelen, hogy európai uniós tagságunk hozzájárulhat fejlesztési terveink megvalósításához kiváltképpen akkor, ha a legjobb lobbistáinkat küldjük az európai intézményekbe. Szerintem ez a június 13-ai választások legnagyobb tétje - fejezte be nyilatkozatát Demus Iván. SZABÓ ANDREA Gyarmati fiú a Dalnokok Királya Ifj. Ember Péter ismert balassagyarmati zenészdinasztia sarja. 1997-ben szerzett diplomát a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán trombitatanár és kamaraművész szakon, de már évek óta egy különös szenvedélynek él, méghozzá nem is akármilyen tehetséggel. A fiatalembert a könnyűzenei zeneszerzés, hangszerelés ejtette rabul. Péter mindenféle stílusban alkot: a funky, a big band, a popzene egyaránt közel áll hozzá. Stúdióeszközöket, stúdióhangszereket, berendezéseket, a zeneszerzéshez szükséges számítógépeket, mikrofonokat szerzett be magának az elmúlt esztendők folyamán. Első dalát 1998-ban a Groovehouse együttesnek írta, s a szerzemény lemezre is került. Az Erica C. Robby D. országos tánciskola szintén kért a gyarmati fiatalembertől egy nótát, melyből már valódi sláger lett „Rólad álmodom” címmel, s a dalhoz videoclip is készült. Ezután könnyebben jöttek a felkérések: Péter a Bubble Gum, az Ooops együtteseknek és Szandinak is szerzett zenét. A közelmúltban a TV2-n háromnegyed évig tartó műsort, a Dalnokok Ligáját minden szombaton este fél nyolctól éjfélig láthatták a nézők. A verseny egyik fellépője az Inflagranti együttes volt. A paródiaműsorban a bandák mások számait dolgozták fel, illetve a tőlük megszokottól eltérő stílusban kellett énekelniük. Az Inflagranti azt kapta feladatul, hogy a „Táncolj, cigánylány” című dalt Johann Strauss stílusában adja elő. A hangszerelést Ember Péter végezte el. Az ifjú zenész igencsak meglepődött, amikor a felvétel után fél évvel csengett a telefon, s a neves zenészekből, televíziós személyiségekből álló zsűri meghívta a díjátadóra. Az ünnepélyes alkalmon a bíráló bizottság és a közönség szavazatai alapján Péter lett a Dalnokok Királya, vagyis a legkiválóbb hangszerelő és zeneszerző. Az Eldorádó hangszerbolttól kapott 100 ezer forintos díjjal ismerték el Ember Péter tehetségét. A fiatalember mindenképpen zeneszerzéssel kíván a jövőben is foglalkozni, musicalt írna a legszívesebben. Örül, hogy visszatért a dallamos zene, s olyan előadóknak szándékozik zenét szerezni, akik az általa megálmodott muzsikát sikerre viszik. Legtöbbször a szöveget is maga írja a gyarmati fiú, aki az ötödik aranylemezt vette át a múlt hónapban, s minden reménye megvan rá, hogy a jövőben is sokszor találkozzunk nevével. SZABÓ ANDREA Népfőiskolái képzés a Balassagyarmati Fegyház és Börtönben Az Ipoly Menti Népfőiskolái Társaság (Balassagyarmat) a Balassagyarmati Fegyház és Börtönben a fogva tartottak részére intenzív kurzust valósított meg a társadalomba való beilleszkedésük elősegítésére és támogatására március április, május hónapokban . A képzést a Szerencsejáték Rt., a Jeruzsálemi Szent Lázár Katonai Ispotályos Lovagrend Szeretetszolgálat Alapítvány KHSZ (Budapest) segítette. A szakmai program együttműködés keretében valósult meg két civil szervezet között. A pályázó szervezet részéről Roszik Gábor elnökségi tag tartotta a kapcsolatot a balassagyarmati népfőiskolái szervezettel. Az ünnepélyes zárásra június 3-án került sor. A megvalósult képzés célja volt a bv. intézetben elhelyezett fogva tartottak általános iskolai ismereteinek pótlása, a meglévő ismeretek felfrissítése élethez közeli megoldási helyzetekben, valamint a funkcionális analfabétizmus mérséklése, a szabadulás utáni reszocializációs folyamat megkönnyítése. Egy későbbi szakmai képzési program megkezdésére is lehetőség nyílik. A börtön vezetése részéről Kertész Sándor parancsnok és dr. Budai István parancsnokhelyettes olyan fogva tartottakat ajánlott részvételre, akik rendelkeznek alapiskolai végzettséggel és várhatóan a 2004. év végéig szabadulnak. Az előkészítést Gyurovics Zsolt osztályvezető és Varga László vezető nevelő segítette. A kurzus során feldolgozott témakörök között szerepelt többek között az álláskeresés, a problémamegoldó gondolkodás, a konfliktuskezelés, az önismeret, emberismeret, Magyarország közigazgatása , valamint a kémia, történelem, földrajz, magyar nyelvtan és irodalom témaköre. Az oktatást két csoportban, csoportonként két tanár egyidejű jelenlétével szervezték meg. A csoportok induló létszáma 15 fő volt. A jelentkezés a fogva tartottak részéről önkéntes formában történt. Az első beszélgetésnél többen jelezték motivációnak, hogy csak jól szeretnék érezni magukat. Megfogalmazódott az is, hogy a képzés foglalkozzon a stresszhelyzetek kezelésével, egészség- ügyi felvilágosítással, „az élet dolgaival”. A tanárok számára érdekes és újszerű élmény volt a „börtönhelyzet”. A foglalkozás vezetésében, megtartásában Benkóné Huszárik Katalin, Deák Istvánná, dr. Soltiné Selymes Zsuzsanna, Trollné Babka Zsuzsanna és Diósi László vett rész. A pedagógus kolléganők az első alkalmakat némi szorongással élték meg, mely a fogva tartottakkal kialakított jó kommunikáció révén teljesen oldódott. A „hallgatók” szívesen jártak a foglalkozásokra. Többségük rendszeresen készült a két időpont között a kiadott témakörökből. A lemorzsolódott hallgatók aránya 10%. SZABÓ ANDREA A választás félidei értékelése A közelgő európai parlamenti választások kapcsán kérdeztük tapasztalatairól, véleményéről a térség Fidesz-MPSZ-es országgyűlési képviselőjét, Bállá Mihályt.- Egy évvel ezelőtt az a megtiszteltetés érte a magyar ország- gyűlés döntése folytán, hogy az Európai Parlament delegált megfigyelője lehetett. Mit jelentett konkrétan ez a feladat?- Egy 24 fős delegáció tagjává váltam, s képviselőtársaimmal részt vehettünk a döntések előkészítésében, csak szavazati joggal nem rendelkeztünk. A delegációnak 10 MSZP-s, 9 fideszes, 3 MDF-es, 2 SZDSZ-es képviselő volt a tagja. Aktívan 18-19 társam ténykedett a frakció- és bizottsági üléseken, melyeken hozzászólási joggal rendelkeztünk, a plenáris üléseken szavazati jogunk nem volt. Jó magam a fejlesztési és együttműködési bizottságban dolgoztam. Az elmúlt egy év nagyon tanulságos volt, mert megtapasztalhattuk azt, hogy a döntésekben hazánk nemzeti érdekei érvényesülni tudnak. Közben megtanulhattam, hogyan is működik az európai döntéshozatal, az ügyeket mely bizottságokban, mely „ajtóknál” kell intézni. A plenáris üléseken hozzászólási lehetőségünkkel sok mindenre lehetett befolyásunk. Módosító javaslatokat nyújtottunk be, melyeket teljes jogú tagsággal rendelkező külhoni képviselőtársaink vállaltak fel. Surján László képviselő- társam előterjesztette például a csatlakozó országok támogatásának 600 millió eurós módosító javaslatát, melyet az EP elfogadott, de végül is az Európa Tanács módosítása alapján 100 millió eurós nyereség lett belőle. A 24 képviselő a 6-os európai közlekedési folyosóhoz is módosító javaslatot indítványozott, mely a magyarországi 2-es főutat szintén érintette volna. A kormány azonban nem vett részt a tanácskozáson, hiányzott az előkészítő lobbimunka. így kudarcba fulladt a közös elképzelés, mely a magyarországi autópálya-építést is felgyorsította volna. Sajnos, 2015-ig erre vonatkozólag nem látok komoly esélyt. A jövőben viszont alkalmazni kell megszerzett ismerete- Bállá Mihály inket a hazai döntés--------------h ozatalban és nemzeti parlamentünk munkájában is. A június 13-ai szavazáson az embereknek mérlegelniük kell azt, hogy azokat a képviselőket célszerű kiküldeniük az Európai Parlamentbe, akik a magyar érdekeket mindenek fölött állónak tekintik.- Hogyan zajlott a brüsszeli munka?- A Fidesz-MDF frakció az Európai Néppárt frakciójához tartozik, mely a legnépesebb tábor. Nélkülük döntés nem születhet. A képviselők szakbizottságokban dolgoznak, melyek az európai intézményeknek felelnek meg például az oktatás, a kultúra, a gazdaság, a környezetvédelem területén. Az EU döntéseit az adott bizottság tárgyalja meg. A Fidesz listáján Járó- --------- ka Szilvia a tervek szerint az emberjogi bizottságban a kisebbségi ügyekért felel, Schmitt Pál az ifjúságikulturális bizottságban, Szájer József a jogi-külügyiben, Surján László a költségvetésiben működik (utóbbi az északi régiót is képviseli), tehát szakpolitikai csoportok szerint állt össze a Fi- desz-lista. Kemény munka a szakbizottsági, nem lehet havonta egyszer kiutazni, ahogyan azt például Demszky Gábor elképzeli. Sajnos, a szocialistáknál álképviselők állnak a lista él én, akik be is jelentették, hogy nem mennek ki dolgozni az Európai Parlamentbe. Szerintem ez a választók akaratának semmibevétele, ami a többi uniós országra nem jellemző. Én heti kb. 2-3 napot kint töltöttem megfigyelőként, s tapasztaltam, milyen fáradságos munka a döntéshozatal előkészítése.- Miben látja a közeljövőbeli választás jelentőségét?- Egyértelműen belpolitikai választást is jelent, a jelenlegi kormány kritikáját is magában foglalja majd a végeredmény. Az elmúlt két évben sajnos, visszafejlődött térségünk, csupán 500 millió forint érkezett régiónkba. Az alapszolgáltatások korlátozása (posták megszüntetése, iskolák összevonása, buszjáratok eltörlése, lakástámogatások csökkentése) a kormány megszorító politikáját jelzik, s fejlesztések helyett visszafejlődés észlelhető. Az EP legutolsó országjelentése több dologban elmarasztalta a jelenlegi mezőgazdasági helyzetet is. Az eladósodás rohamosan nő, az önkormányzatok több százmilliós hiánnyal küzdenek, mert a közalkalmazotti béremelésnek nem volt meg a fedezete, az önkormányzatok normatív támogatása hiányzik. Veszélybe kerültek a vállalkozások, az intézmények. A gázáremelés a nyugdíjasok számára 40-50 százalékos többletterhet jelent, a gyógyszeráraknál nem megoldás a hatósági árstop. Idén nem növekedett a minimálbér, s a béremelést a kormány visszavette a közműdíjakban. Az embereknek már a hónap másodikharmadik hetében megélhetési gondjaik vannak. Kérem a választókat, hogy minél többen vegyenek részt a szavazáson, s mondják el véleményüket. Ahogyan majdnem minden uniós országban, az európai parlamenti választások hazánkban is félidei értékelést adnak az adott kormány munkájáról. SZABÓ ANDREA FOTÓ: RIGÓ TIBOR