Nógrád Megyei Hírlap, 2004. június (15. évfolyam, 126-151. szám)

2004-06-30 / 151. szám

■ Eleinte szép, napos lesz az idő, majd beborul az ég, és eső, esetleg kisebb záporok is előfordulhatnak. A hőmérsék­let 24 fokig emelkedik. Terény-Balassagyarmat t««rakor az egyesület alakúié közgyűlésé. Ügyeletes újságíró: Juhász Anita Telefon: (32) 416-455 Kattintson rá! www.nogradmegyeihirlap.hu www.vilaggazdasag.hu www.holgyvilag.hu www.kiskegyed.hu www.gyongy.hu www.mindmegette.hu Mintegy 30 iskolás tett cserkészfogadalmat tegnap Terényben, ahol a cserkész­jelöltek már napok óta tábo­roznak. Az ifjú cserkészek valamennyien a balassagyar­mati Szent Imre Keresztény Általános Iskola és Gimnázi­um tanulói. Az ünnepi alkalmat megtisz­telte jelenlétével dr. Roszmun András, a Magyar Cserkészszö­vetség országos elnöke, Németh István területi elnök, Arató László, a Magyar Cserkészszö­vetségen belül működő Tábor­kereszt katolikus szövetség ve­zetője, valamint Fáy Dániel, a község polgármestere. A táboro­zok „ házigazdája” Lencsés Zsolt festőművész volt. A cserkészmozgalmat 1907- ben alapította az angol Baden Powell, s Magyarország egyike volt az első csatlakozóknak 1912-ben, főként Sík Sándor ka­tolikus költőnek köszönhetően - tudtuk meg a cserkészszövetség képviselőitől. A politikamentes mozgalom ökumenikus, a fele­kezetek együttműködésére épül, (Folytatás a 3. oldalon) Köztisztviselők napja Salgótarján 9^771215"9 01000" 04151 A város címzetes főjegyzője, Óvári Péter tájékoztatása szerint július elsején a polgármesteri hi­vatalban szünetel az ügyfélfoga­dás. A köztisztviselők jogállásá­ról szóló törvény alapján július 1. a köztisztviselők napja, amely a közigazgatási szerveknél munkaszüneti nap. Június 30- án, szerdán a hivatal valameny- nyi irodáján 8-12 óra között lesz ügyfélfogadás. Médiapartnerünk: FM radio 100.4 Éjjel-nappal egész Nógrádban! www.radlofocus.hu Gasztronó PARTNERÜI MIAI NK „IGAZI” ÉS „CSIRKE” A PIACON. Ennyi eső után megörvendeztetik a gyűjtőket a tölgyesek, cseresek, később a bükkösök is az „igazi gombával, rókagombával, tölcséres gombával és más kalaposokkal is. A salgótarjáni vásárcsarnokban a kora reggeli órákban árulják legtöbben az ízletes húspótlókat, akárcsak a bárnai Torják Györgyné. ____________________________________ fotó: gyurián tibor I DŐJÁRÁS i,\ FIESTA] ÉTTEREM ÉS VENDÉGLŐ I Éttermünkben már köze! * 30 féle koktélból is választhat! Szép pillanat volt az ifjú cserkészek eskütétele FOTÓ: RIGÓ TIBOR Díjakat adtak át Balassagyarmat A város önkormányzatának tegnapi képviselő-testületi ülé­sén öt tanévre meghosszabbítot­ták Pálinkás Zoltánná, a Mese­erdő óvoda vezetőjének, vala­mint Lavaj Árpádnak, a Bérczy Károly középiskola igazgatójá­nak a megbízatását. A „Balassagyarmat kultúrájá­ért” díjat az önkormányzat Erdő­diné Piatrik Valériának, a Ma­dách Imre Városi Könyvtár olva­sószolgálat-vezetőjének adomá­nyozta, a „Balassagyarmat egészségügyéért” elismerésben pedig dr. Hatvani László nyugal­mazott kórházigazgató főorvost, valamint Bárányáé Koczka Er­zsébet iskola- és ifjúsági szakvé­dőnőt részesítette. A Kábel Tv Kft. könyvvizsgá­lójává Szőllősi Sándort válasz­tották. Az önkormányzat belé­pett a Települési Önkormány­zatok Országos Szövetségébe, amelynek célkitűzése az önkor­mányzati érdekek és jogok kol­lektív képviselete az országos érdekképviseleti szerven ke­resztül. A képviselők együttmű­ködési megállapodást kötöttek a Rendőrökért Közbiztonsági Ala­pítvánnyal, amely többek között a közrend és közbiztonság vé­delmét, a bűncselekmények (Folytatás a 3. oldalon) Egyesületi félév-záró Salgótarján Félév-záró foglalkozását tar­totta a Belszervi Betegek Salgó­tarjáni Egyesülete. (Bebese) Az egészséges táplálkozás népsze­rűsítésével, illetve kóstolóval egybekötött összejövetelen a ta­gok összeállították a szeptem­berben induló második évad munka tér vét. Az elmúlt hónapokban tizen­nyolc rendezvényt tartott az egyesület, a témakörök közül az első évadban a csontritkulásról szóló előadások, megbeszélések kaptak megkülönböztetett fi­gyelmet. Volt közös programjuk a népfőiskolával, részt vettek a patikanapon és a reumatológiai napon is. ményt, ami idegenkezűségre vagy bűncselekményre utalt volna. A vizsgálat eddigi adatai sze­rint a 16 éves ipolyvecei fiú több társával fürdőzött az Ipoly folyón található zsilipnél, amikor a sod­rás magával ragadta. Az ügyele­tes orvos véleménye alapján a halál feltételezett oka vízbefulla- dás. Az ügyben a balassagyarma­ti rendőrkapitányság folytatja a vizsgálatot: a tisztázatlan körül­mények miatt rendkívüli halál­esetről van szó, ezért indokolt a rendőrorvosi boncolás. Ipolyvece Hétfőn Ipolyvecénél holtan emeltek ki a búvárok egy 16 éves fiút az Ipolyból. Kaszás Ot­tó alezredes, a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószó­vivője elmondta: hétfőn pár perccel 14 óra előtt jelentette a mentők diszpécsere a balassa­gyarmati kapitányságra, hogy az Ipolyba merült egy fiatal fiú. Hi­ába volt a gyors riasztás, a búvá­rok már csak a fiú holttestét tud­ták a felszínre hozni nem sokkal 15 óra után. A helyszíni szemle során nem találtak olyan körül­Tánc mindhalálig Lovas Henrietta kétszeres mambóvilágbajnok, többszö­rös Európa- és magyar bajnok volt a főintsruktora annak a tánctábomak, amelyet a salgó­tarjáni Főnix Táncklub rendezett, napi nyolcórás foglalkozásokkal. : T 4­HAROMKO TAKARÉKSZÖVETKEZET Egyedi Kiemelt kondíciók! Tel.: 32/521-248. lakossági számlabetét. Együtt tovább jövet menet. Isten és haza szolgálatában Hogyan tovább SBTC? Eddig sem arról volt híres az SBTC, vagy az NB Il-es labda­rúgócsapatot működtető Salgó t«das öblös SC, hogy dúskálna az anyagi javakban, de most már nagyon úgy fest, hogy a korábbiaknál is nehezebb időszak következik. Elragadta a sodrás 977121590100004151

Next

/
Oldalképek
Tartalom