Nógrád Megyei Hírlap, 2004. március (15. évfolyam, 51-76. szám)

2004-03-06 / 56. szám

2004. MÁRCIUS 6., SZOMBAT MEGYEI KÖRKÉP Nógrád Megyei Hírlap - 3. oldal HÍREK Balassagyarmat-Budapest MAGYAR DALOK A MEGA­SZTÁRBAN. E héttől kezdve megváltoztak a Megasztár éne­keseinek feladatai: minden ver­senyzőnek két dalt kell előadnia. Március 6-án két magyar mű­vész, Demjén Ferenc és Máté Pé­ter szerzeményeit éneklik. Két közös nótával lépnek fel a műsor végén a sztárjelöltek - szintén az említett szerzőktől. A balassa­gyarmati Gáspár László a „Ho­gyan tudnék élni nélküled” és a „Zene nélkül mit érek én” című örökzöldeket adja elő. Balassagyarmat ELESETT, MEGHALT. Csütör- tökön a reggeli órákban egy 63 éves férfi kerékpárral a Május 1. úton haladt, amikor rosszul lett és egyensúlyát vesztve a menet­iránya szerinti jobb oldali egye­netlen, fagyott útpadkára dőlt. Egy szemtanú szerint a férfi az esést követően beütötte fejét az útpadkába. A sérült a kórházba szállítást követően elhalálozott. Salgótarján KIÁLLÍTÁS. Az Általános Műve­lődési Központ Beszterce-lakóte- lepi Általános Iskola galériájá­ban március 9-én 10.50 órától látható Radics István festőmű­vész kiállítása. A tárlatot Orbán György rajztanár nyitja meg. A kiállítás április 20-ig tekinthető meg tanítási napokon. BIBLIAI SZABADEGYETEM. A József Attila Művelődési Központ­ban március 8-án 17 órakor Kárpá­ti Petronella beszél Jakab leveléről a bibiiá szabadegyetemen. MOTOR ÉS VÁLTÓ. Lopás vét ség megalapozott gyanúja miatt keresik a salgótarjáni rendőrök azt az ismeretlen tettest, aki a közelmúltban a Petőfi úton par­koló Trabantból eltulajdonította a benne lévő Suzuki-motort Tra- bant-váltóval együtt. A tulajdo­nost 45 000 forint kár érte. IDŐPONTVÁLTOZÁS. A város jegyzője értesíti a lakosságot, hogy március 8-án, hétfőn a pol­gármesteri hivatalban 9 órától kezdődik az ügyfélfogadás. FOGADÓSZOBA. Kovácsné Czene Csilla alpolgármester március 9-én 15 órától tart foga­dónapot az MSZP városi irodá­ján (Kossuth út 8.). Vizslás ÜNNEPI TAGGYŰLÉS. Éves taggyűlését tartja március 8-án a községi bányásznyugdíjasok szakszervezete. A kultúrházban 16 órakor kezdődő összejövetelt a szervezők nőnapi ünnepség­gel kötik össze, majd pedig bál lesz. ■ Tapasztalatszerzés Máltán Balról jobbra: Csank Csaba igazgató, Bocsok Józsefné koordinátor, dr. Louis Galea máltai oktatási miniszter, valamint Elisabeth és Joseph Mitcallef, a program máltai koordinátorai N A bátonyterenyei Fáy András Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium már hosszú évek óta részt vesz nemzetközi progra­mokban, melynek eredményeit igyekeznek saját képzési rend­szerükre adaptálni. Most a Tempus Közalapítvány Grundtvig 2 programjának keretében jártak Máltán, ahol a szülői részvétel lehetőségeit vizsgálták az idegen nyelvű oktatásban. NMH-információ- Máltát a legtöbb magyar úgy ismeri, mint turistaparadi­csomot: az angol uralom meg­döntése után (1964) nem adták fel az angol nyelvet, sőt kora gyermekkortól igen nagy energi­át fektetnek a játékos módsze­rekkel történő angolnyelv-okta- tásra - mondta bevezetésként Bocsok Józsefné koordinátor. - Ez tanulságos lehet számunkra is, hiszen az idegennyelv-tudás hazánkban is felértékelődött. A szülőket is bevonják a tevékeny­ségbe, olyan kiállításokat, akció­kat szerveznek, amelyben ők is részt vesznek. Gyakran kérde­zik véleményüket, meghallgat­ják és megvalósítják javaslatai­kat. Fő célkitűzésük a tanuló és a szülő érdekeinek figyelembe­vétele, a szülők „megnyerése” a pedagógiai célokhoz. Bocsok Józsefné elmondta: konkrét feladatokkal látják el a szülőket, egyértelműen tudo­másukra hozva, mit, miért és hogyan gyakoroljanak szinte észrevétlen módon otthon. Az angol nyelv oktatásában rend­kívül sok segédeszközt (köny­vet, bábot, kazettát) használ­nak. A Máltán lakó angolokat bevonják a felolvasásokba, dra- matikus játékokba, hogy az ere­deti kiejtés rögződhessen a ta­nulókban. Mindent megpróbál­nak kommunikációs formában oktatni, hogy fejlődjön a be­szédkultúra. Közös rendezvé­nyeken fogadják az oktatás ösz- szes külső segítőjét és a beszél­getés során megköszönik mun­kájukat.- A mi iskolarendszerünk egyik súlyos problémája még mindig a tanárcentrikusság, hi­szen ő a szakma tudója - jegyzi meg Bocsok Józsefné. - Csak néha elfelejtkezünk arról, hogy a középpontba a tanulót és a mi munkánkat kívülről értékelő szülőt, mint az oktatás „megren­delőjét” kellene állítani. Ezáltal nem csökkenne szakmai presz­tízsünk, sőt a szülők bevonásá­val munkánk hatékonyabbá vál­na. A máltai oktatás egyik fő fej­lesztési területe a pici ország­nak, hiszen a turizmus miatt muszáj a vendégekkel kommu­nikálniuk. Jellemző, mennyire érdeklődnek az oktatás iránt: in­terjú készült velünk a máltai te­levízió számára, és 3 tagú tanár­küldöttségünk találkozott az ok­tatási miniszterrel is. HEGEDŰS Szlovák-magyar kapcsolatok (Folytatás az 1. oldalról) alkalommal, egy órában, 15 ta­nuló részvételével beindult a szlovák nyelvű oktatás szakkör formájában.- A szlovák művészeti érté­kek közvetítése és ápolása je­gyében továbbra is célunk két- három alkalommal színházláto­gatást szervezni Besztercebá­nyára - mondta Egyed Ferdi­nand. A magyarországi szlovák kisebbség 46 tagja legközelebb március 12-én látogat Beszterce­bányára a Carmen ősbemutató­jára. Ez év őszére pedig a szlo­vák operaház vendégszereplé­sét tervezik Salgótarjánban, amikor a Csárdáskirálynőt te­kinthetik meg az érdeklődők. Ebben az ügyben Kovácsné Czene Csilla és a besztercebá­nyai alpolgármester már egyez­tetéseket folytattak.- Ez évben kötöttünk egy szerződést a Nógrád Megyei Mú­zeumok Szervezetével, melynek eredményeként közös- pályáza­tot nyújtunk be egy olyan kiad­vány megjelentetésére, amely a Salgótarján és környéki szlovák­ság történetét dolgozná fel - fűz­te hozzá Egyed Ferdinánd. Az alpolgármester megerősít­ve az elnök által elmondottakat, szintén tartalmasnak ítélte a ta­valyi együttműködést. Az idei év formálódó tervei közül a kul­turális, művészeti rendezvénye­ken túl kiemelte a város általá­nos és középiskoláinak a szlo­vák nyelvi oktatásba való be­kapcsolódását.- Új feladatként jelentkezik a felsőoktatási konzorcium kap­csán a szlovák önkormányza­tokkal való kapcsolatfelvétel, hi­szen a felsőfokú képzésben szá­mítunk az ottani fiatalok részvé­telére is - hangsúlyozta Kovács­né Czene Csilla, majd hozzátet­te: - Az idei év - az uniós tagság révén - új távlatokat nyit a nem­zetközi kapcsolatok, de különö­sen a szlovák-magyar együtt­működés területén. SZ.E. Faragó Zoltán Vadat űzni félj övének... Együtt vadászott valamikor a közelmúltban né­hány honatya Bereg szépséges tájain: aligha számí­tott ott, hogy ki a fideszes, ki a szocialista, ki az „emdéef’-es. Derék dolog, én örülök neki, ugyanis bebizonyosodott: ha már egyszer fegyvert fog a Tisztelt Ház, nem számít a pártállás! Az erdőn váll­vetve küzdenek képviselőink, holott a parlament­ben éppen egymás ellen mennek. Még szerencse, hogy az ülésterembe nem mehetnek puskával, mert ahogy ott néha egymásra tüzelnek... Elképzelni is rossz, hogy valamelyikük előko­torja az aktatáska fenekéről a lefűrészelt csövű luparát! Aztán fel- rémlenek a pletykák bizonyos parlamenti ülések utáni sörözések­ről, ahol megintcsak nem az anyázás az első, de ez más kérdés. Szóval, valamiféle házon kívüli együttműködés csak van a kor­mánypárt és az ellenzék között, ami jó dolog, de ez a beregi vadá­szat mégsem fér a fejembe! Merthogy a hírekben arról is szó esett, hogy egy vállalkozó hívta meg a parlamenti vadászklub egyes tag­jait, a saját költségére, ami tízmillió forintra rúgott. Tudjuk jól, a vadászat nem az egyszerű ember sportja, de az is biztos, hogy tíz­millió forintért már nem csak süldőcskék és tarvadak kerültek puskavégre. Aztán az egyik képviselő még azt is nyilatkozta, hogy vendéglátójuk nem várhat tőlük semmiféle ellenszolgáltatást, sőt, még csak lobbyzni sem nagyon tudnak az érdekei mellett. Bizto­san így van, de valamit még mindig nem értek: akkor az a vállal­kozó miért nem engem hívott meg vadászni? Tőlem aztán tényleg nem remélhet semmit! Legfeljebb azt, hogy az élményt megírom. Aztán az ember nem szívesen vadászik olyan társaságban, amit nem szeret, úgyhogy számomra kézenfekvő a következtetés: a jobb- és a baloldal igenis kedveli egymást, mert az első helyen azért mégiscsak magyarok vagyunk! A hírfogyasztó meg, aki - mondjuk - tévénéző Józsi bácsi, előbbi­ekből annyit hall, hogy a rendőrség vizsgálatot indított amiatt, hogy a tilalmi időbe átcsúszva ejtettek el valami vadat a nagyurak, de ez aligha lesz bizonyítható. Ami meg a legérdekesebb, az rejt­ve marad: a gazdaság és a politika összefonódása, az egyszerű emberek számára elérhetetlen álomsport, a vadászat ürügyén... HÁROMKŐ TAKARÉKSZÖVETKEZET Szeretné gyorsan, kényelmesen és biztonságosan intézni pénzügyeit, miközben megőrzi pénzének értékállóságát? Forduljon a Háromkő Takarékszövetkezethez, ahol egyéni igényeinek megfelelően választhat ajánlatainkból! Lakossági és vállalkozói bankszámla: • Készpénz be-és kifizetés, • Rendszeres és eseti átutalások indítása, fogadása, • Nemzetközi bankkártyák forgalmazása, • Szolgáltatói díjszámlák limitfigyeléses teljesítése, • Folyószámla hitelkeret igénylése, • Szabad pénzeszközeinek egyszeri vagy folyamatosan ismétlődő lekötése különféle időtartamra, • Befektetési tanácsadás, • Állampapírok helyben történő jegyzése, tőzsdei forgalmazása, • "E-banking" szolgáltatás, melynek segítségével telefonon leké rdezheti egyenlegét, SMS üzenet formájában a számlájára érkező jóváírásokról, bankkártya tranzakciókról értesítést kérhet. Fiókjaink: Salgótarján, Klapka Gy. út 1. Tel.: 32/521-230, 521-233, Bátonyterenye, Ózdi út 47. Tel.: 32/355-708, Cered, Petőfi út 5. Tel.: 32/406-177, Karancslapujtő, Rákóczi út Tel.: 32/447-321, Litke, Kossuth út 18. Tel.: 32/453-115, Mátraterenye, Kossuth út 191. Tel.: 32/362-308, Kazár, Hunyadi út 6. Tel.: 32/341-439, Hóhalom, Petőfi út 7. Tel.: 32/482-148, Buják, Felszabadulás út 10. Tel.: 32/488-088, Kálló, Rákóczi út 3. Tel.: 32/477-014, Vanyarc, Veres P. út 54. Tel.: 32/484-400, Bag, Petőfi tér. 14. Tel.: 28/504-020 Együtt tovább, jövet-menet... GYORS PÉNZHEZ JUTÁS PIACI ZÁLOGHÁZ a salgótarjáni vásárcsarnok területén, a LOTTÓZÓ mellett. Kiemelt tevékenysége az arany ékszer fedezete melletti záloghitelezés. Kedvező feltételek, szakszerű ügyintézés, előnyös futamidő és ésszerű kamatkondíciók mellett. Szeretettel várja ügyfeleit az alábbi nyitva tartás szerint: Hétfő: zárva Kedd-Péntek 8.00-14.30 Szombat: 8.00-13.00 Telefon: 32/423-378 Rekordszámú sérült megyeszerte Gyula vezető mentőtiszt. - Nem emlékszem, hogy valaha lett vol­na ilyen nap - még a „kemény” tél idején sem - mikor ennyien estek el, csúsztak meg, koccan­tak az utakon, mint m'ost. Dél­utánra javult a helyzeti de dél­előtt volt olyan település ­Mátramindszent, Mátraalmás - amelyet szinte meg sem lehetett közelíteni. Szerencsére súlyos baleset a délutáni órákig nem történt, de azt hiszem joggal mondhatom, hogy a nap rendkí­vüli volt - mondta Tamási Gyula. Március van, nem április, mégis megtréfál minket az idő­járás. Állítólag még másfél hétig „nem mászunk ki a télből”. A megyeszékhelyről még el sem takarították a havat, s máris újabb réteggel gyarapodott. Sze­rencsénkre hamar elkezdett ol­vadni, de még így is megkeserí­tette a közlekedők életét, né­hány települést pedig néhány órára szinte teljesen elzárt a kül­világtól. Megnehezítve ezzel a mentősök munkáját is, akiknek munkája megsokszorozódott, sőt kimagaslóan sok lett.- Rekordszámú sérültet vit­Péntek reggel egyfolytában havazott Salgótarjánban FOTÓ: RIGÓ TIBOR Országszerte nem számítottunk a tegnap hirtelen leesett hó­ra. Hazánk felett felhőket még a meteorológiai térképek sem mutattak. Akkor miből esett le ez a pár centi, mely miatt a forgalom jelentősen lelassult az ország középső részén? Ta­lán Holle anyó megrázta a párnáját. NMH-információ tünk-be a pénteki nap folyamán - tájékoztatta lapunkat Tamási Allianz ® Hungária Piacvezető részvénytársaságunk, az Allianz Hungária Biztosító Rt. olyan új munkatársakat vár, akik becsülik a tradíciókat, az emberi méltóságot és készek egy sikeres csapat aktív tagjaként az ügyféligények professzionális szolgálatára. Most Borsod, Heves, Nógrád megye településeiről keresünk belépőket állománygondozó képviselői feladatok ellátására. Leendő munkatársunk feladata továbbá a kapott biztosítási állomány ápolása, bővítése, szerződések előkészítése, a vállalat képviselete. Olyan, legalább érettségivel rendelkező pályázók jelentkezését várjuk, akik jó tárgyalási és kommunikációs készséggel, kellő rátermettséggel és üzleti érzékkel rendelkeznek, valamint tudnak és akarnak önálló munkavégzéssel, keményen küzdeni céljaik eléréséért. A jelentkezésnél az értékesítési tapasztalát előnyt jelent. Munkatársainknak versenyképes jövedelmet, hat hónapig garantált kezdő támogatást, folyamatos és ingyenes képzést, valamint egy piacvezető nagyvállalat stabilitását nyújtjuk. Ha hirdetésünk felkeltette az érdeklődését, küldje bizalommal fényképes önéletrajzát 10 napon belül elmünkre. Allianz Hungária Biztosító Rt. Értékesítési osztály "Képviselő" 3527 Miskolc, Ady E. u. 16. jkertesz@ahbrt.hu

Next

/
Oldalképek
Tartalom