Nógrád Megyei Hírlap, 2004. február (15. évfolyam, 27-50. szám)
2004-02-11 / 35. szám
6. oldal - Nógrád Megyei Hírlap 2004. FEBRUÁR 11., SZERDA GAZDASÁG Ötezer magyar kutató az USA-ban A csatlakozás után az EU is „agyelszívó” lehet Magyarországról Forrás: VG-gyűjtés Budapest Míg Európa változatlanul Amerikától tart az agyelszívás terén, Magyarországot immár két irányból - az Egyesült Államokból és az EU-ból - fenyegeti veszély, állítja Kroó Norbert, a Magyar Tudományos Akadémia főtitkára. Jelenleg 400 ezer lehet azoknak az európai kutatóknak a száma, akik az Atlanti-óceán túlpartján keresik a boldogulást, s lényegében azon dolgoznak, hogy versenyképesebbé tegyék az Egyesült Államokat. Közülük minimum ötezer magyar. Május 1-jétől kitárulnak az EU kapui is, ahol szintén tárt karokkal várják a tehetségeket. Európa már jó ideje küzd azért, hogy megállítsa és megfordítsa az Egyesült Államokba történő agyelszívást. Ahhoz, hogy az EU - miként célul tűzte ki maga elé - 2010-re a világ legversenyképesebb tudás alapú régiója legyen, a számítások szerint legalább 700 ezer új kutatóra lenne szükség. További fontos feltétel, hogy a kutatás-fejlesztésre (k+f) szánt pénz az EU-tagoknál elérje a GDP 3 százalékát, és ebből kétharmad részt a vállalati szektor álljon. Az Európai Bizottság tavalyi felméréséből viszont az derült ki, hogy a „külföldön” tevékenykedő európai kutatók alig 13 százaléVWSAFIKA kának áll szándékában belátható időn belül a hazatérés. A Time magazin összeállításából az is kitűnik, hogy az Egyesült Államok 2000-ben 287 milliárd eurót, 121 milliárddal többet költött kutatásra és fejlesztésre, mint az EU, s ugyanekkor az európai cégek 79 milliárd euróval kevesebbet szántak erre a célra, mint az amerikaiak. Nem lehet megspórolni a jövőt sem az Európai Unióban, sem Magyarországon - véli Kroó Norbert, az MTA főtitkára. Hazánkat ráadásul nemcsak az Egyesült Államokból fenyegeti az agyelszívás veszélye, hanem a csatlakozás napjától az EU-ból is. Szerinte mindazonáltal maga a jelenség érthető: az Egyesült Államokban jobbak, kiszámíthatóbbak és stabilak a kutatási lehetőségek, többcsatornás a finanszírozás, és- amit egy kutató többre tart a fizetésnél - izgalmasak a feladatok. Tehát egyáltalán nem baj, ha kimennek a szakemberek, csak jöjjenek és főleg csábítsák őket haza. Ezért is fontos a költségvetési megszorításoknál a körültekintés- figyelmeztet az MTA főtitkára. A jövőben a növekedés a tudás alapú iparágakból fog táplálkozni - idézi a Time magazin Andrew Wyckoffot, az OECD elemzőjét. Az EU a 2000-ben elfogadott lisz- szaboni stratégia keretében - egyelőre kevés eredménnyel - megkísérli kialakítani a tudomány „közös piacát”, az Európai Kutatási Térséget. Ennek érdekében az Európai Bizottság azt szeretné elérni, hogy a 2007-től kezdődő következő költségvetési időszakban a közösség növelje kétszeresére a kutatás és fejlesztés támogatását. _________________■ V esztegetési ügy a földalapnál Budapest Vesztegetés gyanújával rendőrségi feljelentést tett és belső vizsgálatot indított az FVM a nemzeti földalap egyik jelzálog-hitelezési ügyében. A tárca vezetése az eset kapcsán az állam- titkári rangú köztisztviselők előtt közölte: meneszti azokat a munkatársakat, akiknél kétes ügy merül fel. Rendőrségi feljelentést tett és belső vizsgálatot rendelt el az FVM vezetése annak kapcsán, hogy a tárcához tartozó nemzeti földalapkezelő szervezetnél (nfa) vesztegetés gyanúja merült fel - tudta meg lapunk. Benedek Fiilöp közigazgatási államtitkár megerősítette információinkat. Értesüléseink szerint egy ügyfél százezer forinttal és „más ajándékkal” igyekezett előnyös elbírálást elérni föld- vásárlási jelzáloghitelügyében. Az elkövető ismert, de célja nem teljesen világos - mondta Tömör László, az nfa megbízott elnöke. A jelzálogügyekben ugyanis a földalap közvetlenül semmilyen forrással vagy támogatással nem vesz részt, mivel a hiteleket a bankok nyújtják az igénylőknek. Az nfa a tranzakciók során csupán garanciát vállal arra, hogy a pénzintézetektől a fedezetként szolgáló földet megveszi, ha az adósok nem fizetnek. Mint ismert, az nfa a föld- iclzálog-hitelezés élénkítése érdekében tavaly több megállapodást is kötött a bankokkal. Az év végéig viszont csupán 1,3 milliárdnyi hitel kihelyezéséhez vállalt garanciát, mivel időre volt szükség a pénzintézetek, az értékbecslők és a földalap közötti eljárási rend kidolgozásához. Szakértők ugyanakkor az idén már a földjelzáloghitelek jelentős növekedésére számítanak. Az FVM ezért is törekszik arra, hogy elejét vegye a visszaélések gyanúját felvető ügyeknek - tudtuk meg. Újraosztható osztalékok Budapest Nem nyereségesek, vagy legalábbis nem fizetnek osztalékot a parlamenti képviselők cégei - ez az egyik tanulsága az idei vagyonnyilatkozatoknak, a tulajdonosi jövedelmek feltüntetésének elmulasztása azonban évek óta tendencia. Tavaly hét parlamenti képviselő felügyelőbizottsági helye szűnt meg, egy kivételével mind ellenzékiek, az öt újonnan feltűnt ilyen pozícióban pedig kizárólag kormánypártiak ülnek. Á parlamenti képviselők közül 138-an tulajdonosok gazdasági társaságban, és hat olyan honatya képviselő váratlan és szembeakad, aki osztalékból származó tűnő vagyongyarapodása, ha közjövedelmet is feltüntetett vagyon- ben nyugodtan érvelhet azzal, nyilatkozatában. Bár osztalékot hogy csak elfelejtette cégéből nem kötelező minden évben származó jövedelmeit feltüntetni, fizetni, és nyilván akadhatnak Tavaly csak kormánypárti veszteséges vállalkozások is a képviselők jutottak új felügyelőképviselők kezén, a nagy számok bizottsági helyekhez: az idén törvénye alapján mégis gyanít- kilenc új ilyen viszony szerepel a ható, hogy sokan „elfelejtették” táblázatban. A Fideszből egyedül ilyen jellegű jövedelmeiket. Ez Mádi László jutott egy igazgató- ugyanakkor - az esetleges adó- tanácsi tagsághoz. Az „elvesztett” trükkök leplezése mellett - első- helyek tekintetében ugyanakkor sorban azért aggályos, mert az az ellenzék vezet: hét megbízás éves vagyonnyilatkozatok egyik tűnt el a vagyonnyilatkozatok- alapvető funkcióját teszi lehetet- ból, hattal ellenzéki képviselők lenné: aligha érhető tetten egy bírtak. ______________________■ A fordulatra várnak A gazdaságról szóló nyilatkozatot tervez a Vállalkozók Országos Szövetsége és a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara. A két szervezet pénteki konzultációján harminc-negyven nagyvállalkozó és szövetség mellett Draskovics Tibor pénzügyminiszter-jelölt is részt vesz. Budapest A jövő hétfői pénzügyminiszteri esküjére készülő Draskovics Tibor egyeztetéseinek sorában kiemelten fontos állomás következik február 13-án, pénteken. A MKIK és a VOSZ közös szervezésében nagyszabású konzultációt tartanak a magyar gazdaság helyzetéről. A megbeszélésen a pénzügyminiszter-jelöltön és a két szervezet elnökén - Demján Sándoron és Parragh Lászlón - kívül a magyar gazdasági élet legfontosabb szereplőinek zöme részt vesz. Az eseményre harmincnegyven nagyvállalkozót várnak, de más munkaadói szervezetek képviselői mellett - úgy tudjuk - gazdaságkutatók is meghívást kaptak. Mint az egyik résztvevő fogalmazott, szeretnék mindazokat meghallgatni, akik véleménye mérvadónak számít a gazdaság- politika vonatkozásában. A Munkaadók és Gyáriparosok Szövetsége „hivatalosan” valószínűleg nem társul az akcióhoz. Egyik illetékese ugyanakkor azt mondta, a tanácskozáson lesznek MGYOSZ-os üzletemberek is. Az ülésen az elképzelések szerint közös nyüatkozatot fogadhatnak el a gazdaság állapotáról. Ennek részleteit nem ismertették lapunkkal, ám az egyes elemek között bizonyosan helyet kaphat a versenyképesség, a szakképzés, a munkaerő-áramlás, illetve az elosztási rendszerek reformjának témaköre. ■ ír és romániai lakásbefektetők Tavaly közel ezer budapesti lakás tulajdonjogát szerezték meg külföldi állampolgárok több tízmilliárd forint értékben. , Zömük saját használatra vett, de folyamatosan nő a kisbefek- ■ tetők, különösen az írek érdeklődése. TŐZSDÉK, PIACOK, ÁRFOLYAMOK Dollár/Ft EU/dollár £ __________ZUR 0.50 cent FTSE-100 (London) _ 4402,40 pont_ __ (-0,72%) X etra DAX (Frankfurt)_________4110,80 »1___________(0,29%) C AC-40 (Párizs)____ 3668,45 _ pont _ (0,13%)__ A rany (1 uncia) _____ __ 409.00 USD (0,39%) B rent (1 hordó) _____ _ 30,12 USD (0,95%) 1 7 óra 45 perckor levett adatok GABONAÁRAK Szállítási Elszámolóár (Ft/t) határidő minimum maximum új előző TAKARMÁNYKUKORICA 2004. március 23300 48 500 40 200 40 300 2004. május 25400 44 350 41 200 41100 2004. július 34100 45 500 42 010 42000 2004. november 30000 32020 31 000 31 000 2004. december 30500 32000 31 550 31 550 2005. március 31 000 32 930 32450 32450 2005. május 31 800 43000 33150 33150 TAKARMANYBUZA 2004. március 24100 50400 48400 48400 2004. május 33500 45000 48300 48300 2004. augusztus 24 000 32 200 29 850 29800 2004. szeptember 29600 32430 30 340 30 300 2004. december 30000 30000 31 600 31 600 BÚZA 2004. március 24 200 52 500 47 900 47 900 2004. május 33 500 52470 48000 48 000 2004. augusztus 30000 34100 32010 31 800 2004. szeptember 29 800 35500 32 500 32 500 2004. december 33050 36 000 33700 33650 Forrás: Budapesti Árutőzsde BUX * 10040,65-0.S9V, MAX t 236,5804 1.7917 pmt Euró/Ft * 263,61-I.MR ÉLRE TÖRNE A K&H Az időtényezőnél fontosabb, hogy törvényesen zárjuk le az Equities- ügyfelek kártalanítási ügyét - mondta a Kereskedelmi és Hitelbank (K&H) vezérigazgatója. John Hollows szerint a brókercég körüli botrány nem okozott törést a hitelintézet javuló számaiban, a 2003. évi tervek teljesültek. Nem a legolcsóbbak szeretnénk lenni, hanem a legjobbak - mondta. Gazdaság ÉS TÁRSADALOM VÁLLALATOK ÉS PIACOK INGATLANELADÁSBÓL A miniszter elismeri, hogy a megszorítások érintik az egészségügyi tárcát. A már megkezdett fejlesztéseket nem állítják le, a tervezettek egy részét halasztják későbbre. ZÁRT AJTÓK A nemzeti agrárkerekasztal különbizottsága zárt ajtók mögött kezdte meg munkáját. A találkozón megvitatták az úgynevezett akut helyzetben lévő ágazatok problémáit. Gödöt Stand up Comedy Klub A DUMASZÍNHÁZ Mindnyájan ismerjük öt! zonseg” meg a saláta és a sor mellet? roBudapest Tavaly mintegy ezer ingatlant vásároltak Budapesten a külföldiek, ami néhány százalékkal meghaladja az előző évi ügyletek számát. Elénkebb érdeklődés mutatkozik az ír befektetők részéről. Ezt bizonyítja, hogy a napokban Dublinban egy kiállítással egyI bekötött fórumot rendeztek az ot- 1 tani befektetők számára a budapesti lakáspiacról. A külföldiek közül a legnagyobb számban és értékben i azonban még mindig a németek vásárolnak, ők közel 140 fővárosi ' lakás tulajdonjogát szerezték ; meg tavaly, de egyre több a ro- mán és az amerikai vásárló - tájékoztatta lapunkat Dargay Eszter, a fővárosi közigazgatási hivatal osztályvezetője. A vásárlás célját illetően vegyes a kép, hiszen sokan saját használatra vesznek lakást, míg vannak, akik (különösen az írek) befektetési szándékkal szereznek tulajdonjogot, bízva a jelentős áremelkedésben. A külföldiek körében a legkeresettebbek a régi, belvárosi lakások, a legtöbb ingatlant ugyanis az V., VI. és a VII. kerületben, valamint Újlipót- városban adták el. ____________■