Nógrád Megyei Hírlap, 2003. december (14. évfolyam, 277-300. szám)
2003-12-30 / 299. szám
2003. DECEMBER 30., KEDD HAZAI Nógrád Megyei Hírlap - 5. oldal KORKÉP A helyi gmndról a stadionba Magyar Bálint oktatási miniszter alap- hely 2006 szeptemberéig. A működésre vetően sikeresnek ítéli az elmúlt évet. szánt költségek azonban sajnos stagnál- Erre minden oka megvan: a tárca javas- nak. Ez persze feszültségeket jelenthet a latára 2003-ban módosult a közoktatá- gazdálkodásban: ezeken a feszültésége- si törvény, útjára indult a Világ-nyelv ken kívántunk oldani azzal, hogy a gazprogram és - az eladási adatok alapján dálkodást megkönnyítettük a felsőokta- száguld a Subnet Express. A minisz- tási intézmények számára, és a pazartért a mögöttünk álló évről és a 2004. lásra okot adó kötöttségeket lebontot- évi tervekről kérdeztük. tűk. Az intézmények szabadon gazdálkodhatnak az ingatlanaikkal. Ha az így- Offenzív éve volt a minisztériumnak, befolyt összeget beruházásokra fordítSok ötlet megvalósult, de mások eUenér- ják, átcsoportosíthatják előirányzatai- zést váltottak ki a társadalom egy részé- kát, maradványaikat átvihetik a követben. kezű évre, a felsőoktatási intézmények- A legtöbb kezdeményezésünk egyér- nek pedig a diákmunka után a minimál- telmű sikert aratott. Ilyen a Világ-Nyelv bér nagyságáig nem kell adót és járulé- Program, a Sulinet Expressz, vagy az a kokat fizetniük. törekvés, hogy a gyerekek használható, - Egy díjátadáson Ön azt mondta, korszerű tudást kapjanak az iskolában, hogy a felsőoktatási reform olyan, mint- Olyan javaslatunk nem volt, amely általá- ha egy hajót menet közben akarnánk ál- nos ellenérzést váltott volna ki a társada- építeni. Ez elég bonyolult feladatnak tet- lomból. Az igaz, hogy az elindult oktatá- szik. Melyek a legkritikusabb pontjai east reformnak vannak olyan elemei, ame- nek a folyamainak? lyek élérik vitát váltottak ki: vannak, akik - Az egyik, hogy egy elavult szemléle- lelkesen támogatják, vannak, akik nem. tét hogyan lehet teljesítmény- és minőség- Ez minden valódi reform esetében így elvűvé tenni. Amennyiben a legjobb taván. Ráadásul olyan kérdésekben hoz- nárokat és kutatókat nem tudjuk kiemeltünk döntéseket, amelyek - ahogy mon- kedően megfizetni, akkor elmennek pár dani szokás - beköltöznek az otthonok- száz kilométerrel nyugatabbra. Tudóméba, és a vacsora mellett is megvitathatók. nyos eredmények és jó oktatók nélkül az Milyen házi feladatokat kap a gyerek, ér- egyetemek leértékelődnek. Ha nem lé- telmetlen vagy értelmes dolgokat tanul-e, pünk, akkor ebben a versenyben Manem terhelik-e feleslegesen túl, miért keli gyarország fog lemaradni. Pedig nagykülönórákra járatni és tudjuk-e fizetni a részt rajtunk múlik, hogy milyen pozíciókülönóráját? Ezek mind napi témák egy kát vívunk ki magunknak. Az a kérdés, családban, ezért természetes, hogy véle- hogy pusztán a magyar piacra tekin- mény is van róluk. Örülök ennek, külö- tünk-e, vagy európai perspektívában nősen, mert ezek valóban olyan kérdé- gondolkodunk, csak a helyi grundon sek, amelyekkel szembe kell nézni. De akarunk-e focizni vagy úgy gondoljuk, említhetném a buktatás megnehezítését, hogy kimehetünk a Wembleybe is játsza- és az ehhez kapcsolt felzárkóztató fogla- ni. Azt hiszem, hogy arra kell töreked- kozásokat, vagy a tanári titoktartás kér- nünk, hogy a Wembleyben is tudjunk dését, amely a gyermekeket és a pedagó- futballozni. A felsőoktatási reform célja gusokat kívánja védeni. az, hogy rangos egyetemek minőségi tu- Volt olyan elképzelés, amibe beletört dást adjanak a diákoknak. a bicskájuk? - 2003. szeptember elején indult a- A tárca költségvetési pozíciói nem nyelvtanulás éve. Melyek az eddigi ta- teljesen úgy alakulnak a következő év- pasztalatok? ben, mint ahogy szerettem volna. Ezzel - Mindenki tisztában van azzal, együtt úgy érzem, hogy amit célul tű- mennyire fontos a nyelvtudás. A szülők zünk ki, azt nagyjából el is tudjuk érni. pontosan tudják, hogy legalább egy ide- Vannak területek, amelyekre több pénz gén nyelv ismerete nélkül a gyermekeik jut jövőre. Ilyen a kutatásfejlesztés, komoly hátrányba kerülnek a tovább- amelyre a duplája jut a 2003. évi összeg- tanulásnál és a munkavállalásnál. A nek, és a korábbi sokszorosa fordítható Világ-Nyelv program legjelentősebb ré- kollégiumépítésre. 30 milliárd forint ér- sze a nyelvi előkészítő évfolyamok indu- tékben épül fel tízezer új kollégiumi lása az iskolákban. A körülbelül 1200 hazai középiskolából 490 jelezte, hogy elin- szerint a közoktatásban tanuló gyerekek dítja a programot. Ez egy rendkívül nagy 28 százaléka tanul különórán idegen szám, hiszen a jelentkezés önkéntes. Az nyelvet, és a szülők évi 40 ezer forintot fielőkészítő osztály lényege az, hogy a zetnek átlagosan ezekért az órákért. A gyerekek legalább egy idegen nyelvet gimnáziumokban ez az arány még na- mindenképp jól megtanuljanak, és a szü- gyobb, a diákoknak csaknem negyven löknek ne kelljen fizetni a különórákért, százaléka látogat iskolán kívüli nyelvtan- Ez annál is fontosabb, mert felméréseink folyamokat. Tervek és feladatok Az oktatási miniszter szerint a legnagyobb feladat, amely 2004-ben a tárcára vár, a felsőoktatási törvény módosítása. Az alábbiakban összefoglaljuk, milyen változások várhatók, ha a jogszabály az Oktatási Minisztérium elképzelései szerint módosul. AZ INGYENES DIPLOMA KITERJESZTÉSE Jelenleg csak az első diploma megszerzése ingyenes, így azok a hallgatók, akik az első diplomájukat költségtérítéses képzésben szerezték meg, később már nem részesülhettek ebben a kedvezményben. Az OM szerint ez igazságtalan hátrányt jelent azoknak, akiket költségtérítéses szakra vesznek fel elsőként, ezért a minisztérium az állami támogatási rendszer kiterjesztését tervezi a már korábban költségtérítéses képzésben részt vettek körére is. A feltételeket az új felsőoktatási törvény határozza majd meg. Az új szabályozás lehetővé teszi, hogy a korábban költségtérítéses képzésben részt vettek is egy diplomát ingyenesen szerezzenek meg, ha felvételt nyernek államilag finanszírozott képzésre. VERSENYHELYZET A FELSŐOKTATÁSBAN A törvénymódosítás bevezetné a kreditrendszert és a hallgatói utalvány (voucher) rendszerét, ami a várakozások szerint valódi versenyhelyzetet eredményez a felső- oktatási intézmények között. A hallgatói utalványrendszer a hallgatókhoz rendeli az állami támogatást, így az átjárhatóvá váló felsőoktatási rendszerben a hallgató magával viszi az állami normatívát, tehát az egyetemek közvetlenül megérzik, hogy a diákok mennyire elégedettek az adott intézménnyel. AZ UNIÓ-BELI TANULMÁNYOK SEGÍTÉSE A hallgatók külföldi tanulását könnyítené meg a jogszabály, lehetővé téve, hogy 2005-től a külföldi egyetemeken folytatott tanulmányok ideje alatt is igényelhető legyen a diákhitel, és hogy a magyar hallgatók az EU-csatlakozás után külföldi tanulmányútjaikra „magukkal vigyék” a rájuk eső támogatást. Szintén az uniós csatlakozás kapcsán vezeti be a jogszabály az úgynevezett intelligens kártyákat. Európában az egyetemek évek óta bocsátanak ki úgynevezett Campus kártyákat, amelyekkel a hallgatók azonosítják magukat. A magyar felsőoktatási diákigazolvány egyedüli lesz Európában: nemcsak azonosításra szolgál majd, hanem a szolgáltatások és kedvezmények széles körét lehet igénybe venni velük. Az intelligens kártya megkönnyíti a tanulmányi ügyek intézését, használható lesz fizikai és logikai beléptetörendszereknél, és egyfajta hallgatói „pénztárcádként többek között jegyzetek vásárlásánál is. JOBB HALLGATÓI JOGÉRVÉNYESÍTÉS A felsőoktatási törvény módosítása révén a hallgatói jogérvényesítés új útja nyílhat meg: a hallgatók a felsőoktatási intézmény döntése, intézkedése vagy mulasztása ellen az intézményen belül panasszal, majd felülbírálati kérelemmel élhetnek, és ezt követően az intézmény döntése ellen bírósági eljárást kezdeményezhetnek. ESÉLYEK A FELSŐOKTATÁSBAN Az óvodától a diplomáig tartó egységes, esélyteremtő program keretében a hátrányos helyzetű fiataloknak segít a minisztérium bejutni az egyetemekre. Az OM által kidolgozott mentorprogram keretében az intézmény felveszi azt a hátrányos helyzetű jelentkezőt, aki az adott szakon az államilag finanszírozott ponthatár 80 százalékát, de legalább 72 pontot elér.- Nem túl drága a nulladik évfolyam elindítása?- A program tényleges költségei nem most jelentkeznek, hanem négy év múlva, amikor a diákok nem „mennek ki” a közoktatásból, hanem egy évvel tovább maradnak. Ráadásul a kormány külön támogatást fizet a nyelvi előkészítő osztályokba járó gyerekek után az iskolafenntartóknak. Ez a körülmény is közrejátszott abban, hogy könnyen és nagy támogatottsággal fogadtattuk el a tervezetet. A gyerekek boldogulása szempontjából ma már elengedhetetlen, hogy megtanulják kezelni a számítógépet, és beszéljenek legalább egy idegen nyelvet.- Fél éve „robog” a Sulinet Expressz. Beváltotta a program a hozzá fűzött reményeket?- Az oktatás tartalmi megújítása feltételezi azt, hogy otthon legyen számítógépe a gyereknek, hogy a tanár hozzájuthasson a számítógéphez. Az eddigi vásárlások alapján több mint 30 ezer új számítógép került az otthonokba az elmúlt fél évben, és 100-120 ezer gépet újítottak fel a program keretében. Ez meglehetősen nagy szám, a programnak mégis 3-4 évig kellene így folytatódnia, hogy felzárkózzunk az európai mezőny első harmadába. Liberális politikusként egy adó- csökkentő program mellett köteleztem el magam. A Sulinet Expressz program irányított adócsökkentés. Az üzenete pedig az, hogy amennyiben beruházol az információs társadalom otthoni infrastruktúrájába, akkor ennek az értékét - meghatározott mértékig - levonhatod az adódból. Ez az ország számára hosszú távon nagyon fontos, ugyanis jelenleg a háztartások kevesebb, mint húsz százaléka rendelkezik számítógéppel Magyarországon, és még kevesebb internetkapcsolattal. Szeretnénk, ha ez az arány öt és nem tizenöt év alatt nőne 70 százalékra, hogy Magyarország ne sereghajtó legyen Európában, hanem dinamikusan fejlődő nemzet. Nem is beszélve arról, hogy az internetes távmunka és a felnőttképzés új perspektívái nyílhatnak meg, ha elterjed hazánkban a számítógép és a világháló használata. Ráadásul miközben a diákot támogatjuk, mert az ő „nevében” veszi meg a szülő a gépet, a szülőt és a nagyszülőt is segítjük, hiszen az ő otthonába kerül a számítógép.- Az utóbbi hetekben sok visszajelzés érkezett vidékről, hogy kifogyóban vannak a készletek és az elmúlt napokban már Budapesten is áruhiány lépett fel. Átmeneti gondokkal küzd a program, vagy oda a lendület?- A karácsony előtti vásárlás olyan méretet öltött, amelyre a kereskedők nem voltak felkészülve. Ugyanis nekik szembe kellett nézniük azzal a problémával, hogy ha túl sok terméket rendelnek meg, akkor az a nyakukon maradhat. Ha keveset, akkor nincs árukínálatuk. A vásárlási kedv hihetetlen gyorsasággal nőtt az elmúlt hetekben, ezért néhány helyen elképzelhető, hogy hiány van valamelyik termékből. Azért hozzátenném, hogy a program első évében járunk, ez a „teszt- időszak”. Nagy örömmel tölt el, hogy már az első félév felülmúlta a várakozásainkat.- Mit tekint 2004 legfontosabb feladatának?- A jövő év alapvetően a felsőoktatási reform éve lesz. A felsőoktatási reform törvényi keretbe foglalása, és azoknak a nagy beruházásoknak a beindulása, amelyek a felsőoktatáshoz kötődnek. STEINER KATA - FÁBIÁN LÁSZLÓ Hírek Eredményes gyűjtés Az Esélyegyenlőségi Kormányhivatal közlése szerint várakozáson felüli sikerrel zárult Lévai Katalin esélyegyenlőségi miniszter karácsonyi ajándékgyűjtési akciója. A Katalin-bálon összegyűjtött 55 millió forintból vásárolt ajándékokat 35 településre juttatták el. A megyékben is gyűjtöttek: a magánszemélyek mellett sok cég is ajánlott fel termékeiből, euroPRESS Ovi-jelentés Egyhangúlag elfogadta a testület munkáját lezáró jelentést az óvoda- és iskolabezárások okait vizsgáló eseti bizottság. Jauernik István (MSZP) a bizottság kormánypárti társelnöke kijelentette: nem sikerült olyan jelentést letenni az Ország- gyűlés elé, amely a bizottság minden tagjának közös álláspontját tükrözné. A jelentés külön-külön tartalmazza a kormánypárti és az ellenzéki képviselők megállapításait és javaslatait, europress Szocialista kritika Lendvai Ildikó arra kérte a köztársasági elnököt, hogy ha a jövőben vissza kíván utasítani egy törvényt, akkor azt tegye meg péntek délután, hiszen alig hihető, hogy hétfő reggelre születik meg az álláspontja. A MSZP frakcióvezetője hozzátette: furcsa és groteszk tanulsága volt az évnek, hogy a parlamenti félévek rendszeresen az államfő által visszautasított törvényjavaslatok tárgyalásával kezdődtek és végződtek, mti Elhatárolódás Az Országos Cigányönkormányzat (OCÖ) elhatárolódik Horváth Csabáriak, a Vas megyei cigány önkormányzat vezetőjének azon kijelentéseitől, miszerint pénzért toboroztak tagokat az MSZP aktivistái saját szervezetükbe - jelentette ki Kö- vesi Vilmos, az OCÖ elnökhelyettese. Horváth december 22-én azt mondta: a megyében élő romáknak 500-1000 forint közötti összegeket kínáltak az MSZP-be való belépésért, mti Sikeres adóbeszedés Az adóhivatal teljesítette feladatát 2003- ban. Abból a szempontból sikeresnek is ítélhető a tevékenysége, hogy nehéz körülmények között is teljesíti a költségvetésben előirányzott adóbevételeket - jelentette ki Király László György, az adóhivatal elnöke. Hozzátette: az általuk kezelt államháztartási bevételek nagyságrendileg 5,530 milliárd forintot tettek ki. MTI Garancia az időseknek Várhatóan jövő év februárjában jelenik meg az a kormányrendelet-módosítás, amellyel az Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium meg akarja előzni a visszaéléseket az idősotthoni elhelyezésekkel kapcsolatban. Szabó Sán- dorné szociálpolitikai helyettes államtitkár kijelentette: a tárca célja az, hogy megelőzze az intézményekben lakók ellehetetlenülését, és garanciális elemeket építsen be rendeletbe, mti Tilos-ügy A IX. kerületi rendőrkapitányság állás- foglalásra átküldte az ügyészségnek a Honfoglalás 2000 Egyesület bejelentését a Tilos Rádióban elhangzottak miatt. Eközben az MDF parlamenti frakciója írásban bejelentést tett Polt Péter legfőbb ügyésznek, mert szerintük a rádió megvalósította a közösség elleni izgatás bűntettét. Gusztos Péter (SZDSZ) szerint azonban eltúlzott és álságos, hogy egyesek a rádió betiltását követelik „egy részeg műsorvezető otromba, megengedhetetlen megnyilvánulása” miatt. A rádió tulajdonosa, a FIKSZ Egyesület kizárta a műsorkészítésből azt a munkatársát, aki szenteste azt mondta: „Kiirtanám az ösz- szes keresztényt!” europress ■