Nógrád Megyei Hírlap, 2003. december (14. évfolyam, 277-300. szám)

2003-12-01 / 277. szám

2003. DECEMBER 1., HÉTFŐ Nógrád Megyei Hírlap - 3. oldal MEGYEI KÖRKÉP Hasznosítják az örökséget Rétság A hét végén tartották Rétságon, a civil szervezetek házában a Hunyadi János Honvéd Nyugál- lományúak Klubjának szoká­sos éves közgyűlését. A rendez­vényen megjelent Erdős László ezredes, a Bajtársi Egyesületek Országos Szövetségének alelnö- ke, Riczler József nyugállomá­nyú alezredes, a klub elnöke, Kovács Aladár titkár, Makrai József nyugállományú alezre­des, a klub korábbi elnöke, Mezőfi Zoltán, Rétság polgár- mestere és Seres Sándor, a Nóg­rád Megyei Hadkiegészítő Pa­rancsnokság századosa. A rendezvényen megszabták a következő év feladatait, ismertet­ték a klub életének idei főbb ese­ményeit. Szóba került egy asszonykórus megszervezése a ta­gokból. A résztvevők beszámolót hallhattak az ez évi jövedelemfor­rásokról, az éves tagdíjak alakulá­sáról és arról, hogy eddig is és a jö­vőben is nagy segítség lesz majd a működésben a rétsági önkor­mányzat támogatása, s al adók egy százalékából befolyt összegek. Erdős László ezredes ismertette a Bajtársi Egyesületek Országos Szö­vetségének működését és hangsú­lyozta, hogy egyre több más szer­vezethez tartozó személyt tudhat maga mögött a szövetség, így pél­dáid rendőröket, vám- és pénzügy­őröket, tűzoltókat. Mezőfi Zoltán polgármester elmondta, hogy Rétság város XX. századi története szorosan összefonódik a meg­szűnt rétsági laktanya történetével. Az önkormányzat fontos feladata, hogy ezt az örökséget megfelelő módon hasznosítsa. Elhangzott, hogy ebben a mindenkori kor­mánynak is segítséget kell nyújta­nia, mivel hasonló probléma az or­szágban közel 200 megszűnt ala­kulatot érint. - A magyar állam ugyan egy forintért átadta az érin­tett településeknek a honvédségi épületeket a hozzájuk tartozó terü­letekkel, de ugyanakkor eladási ti­lalommal sújtotta azokat. Ez azt je­lenti Rétságon is, hogy az önkor­mányzat egyrészt nem adhatja el a laktanyát, másrészt pedig nem tud részt venni a pályázatokon, amik segítenének a hasznosításban - mondta a város vezetője. A rétsági önkormányzat kép- viselő-testülete célként tűzte ki, hogy rövidesen megoldja ezt a helyzetet. Időseknek kedveskedtek SÓSHARTYÁN A hagyományoknak megfele­lően ebben az évben is megtar­totta idősek napi ünnepségét Sóshartyán község önkormány­zata. Szombaton délután a képvi­selő-testület ebéddel, táncos mű­sorral, élő zenével és egyéb aján­dékokkal kedveskedett a helyi időseknek. A kultúrházban tar­tott rendezvényre mintegy 142 fő volt hivatalos. Azoknak a hatvan év fölöttieknek, akik mozgásuk­ban korlátozottak, a polgármes­teri hivatal munkatársai házhoz viszik a meglepetéseket. Ingyenes jogsegély Salgótarján A Fidesz salgótarjáni irodájában (Rákóczi út 13.) ingyenes jogse­gélyszolgálatot tartanak december 2-án. Véradók köszöntése SZÉCSÉNY Pénteken este a n. Rákóczi Fe­renc Általános Iskola aulájában meghitt ünnepség keretében köszöntötték Szécsény és térsé­ge önkéntes véradóik Horváth- né Németh Éva, a Magyar Vö­röskereszt megyei véradók ko­ordinátora, az ünnepség szerve­zője üdvözölte a megjelenteket Dr. Serfőzőné dr. Fábián Erzsé­bet, Szécsény város polgármeste­re köszöntőjében arról szólt, a véradók csodát tesznek azzal, hogy másokat mentenek meg. Majd azt mondta: a többszörös véradók erkölcsi tekintéllyel tud­nak hatni a többiekre, szomszé­dokra, munkatársakra és baráta­ikra. Dr. Baj Ilona, a salgótarjáni véradó állomás főorvos asszonya hangsúlyozva a véradás fontos­ságát, arról a különös emberi ér­tékről szólt, amit a véradók kép­viselnek. A szervezők 150 vér­adónak adtak át elismerést, ki­tüntetést. Közöttük volt a 110- szeres véradó, a szécsényi Vikor István és a rimóci Déska Berta­lan, aki száz alkalommal adott vért és a pösténypusztai 90-sze- res véradó, Torda Pálné. Az ün­nepeiteket a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola diákjai és a Kö­rösi Csorna Sándor Gimnázium és Szakközépiskola növendékei műsorral köszöntötték. Az ösz- szejövetel közös vacsorával, ba­ráti beszélgetéssel zárult. SZ.F. Fergeteges tánc a Muzsla-gálán Művészeti munkájuk elismerését nemzetközi fesztiválokon nyert díjak jelzik A Muzsla kísérő zenekara több mint két órán át húzta a talpalávalót (prímhegedű), Sipos Antal (brá­csa) és Nagy Szabolcs (nagybő­gő) összetételű zenekar, amely a műsorszámok közötti szüne­tekben boncidai és kalotaszegi népzenével szórakoztatták a közönséget. A gála végén a szlovákiai Muzsla település polgármeste­re, Drapák Károly köszöntötte a 20 éves együttest, és meghívta egy vendégszereplésre a hatá­ron túlra. Sisák Imre ország- gyűlési képviselő, Pásztó pol­gármestere egy országházi láto­gatásra invitálta az együttes ak­tív és volt tagjait. A pásztói kép­viselő-testület ajándékaként az utánpótlás csoportnak 50 ezer, a „nagy Muzslának” 100 ezer forintot adott át munkájuk tá­mogatására. HEGEDŰS ERZSÉBET (Folytatás az 1. oldalról) Amint azt Tóth Lászlóné, az együttes vezetője elmondta, az együttes 1983-ban alakult. Ere­detileg Tóth Imréné, Jolika hívta össze a régi táncosokat, akik ak­kor még csak a maguk örömére táncoltak Mihályné Szklenár Mária irányításával. Ebből a magból jött létre Rákos Csaba vezetésével Muzsla néptánce­gyüttes, melynek nevét Faludi Sándomé találta ki. Az együttes művészeti vezetője, Ágoston László elmondta, hogy jelenleg 25 koreográfiájuk van. Az együt­tes voltaképpen önfenntartó: műsorokat adnak, s ami a költsé­gek kiegyenlítése után megma­rad, azt tudják a koreográfiára, új ruhákra fordítani. Amint azt Ágoston László kiemelte, igye­keznek kihasználni a pályázati lehetőségeket is, de mindez ke­vés lenne, ha szülők és néhány szponzor nem támogatná őket. 1983 óta a Muzsla néptánce­gyüttes jelentős művészeti cso­porttá fejlődött: repertoárjuk felöleli a Kárpát-medence ma­gyar tánckincsét, művészeti munkájuk elismerését a nem­zetközi fesztiválokon nyert dí­jak jelzik. Fogékonyak az újra is, amelyből ízelítőt kaphattak a jubileumi gála nézői: „Eddig vendég...” címmel táncszínházi bemutatójuk nagy sikert aratott. A Muzslát csaknem fennállása óta kíséri a Jankóra Miklós Párosán szép az élet FOTÓK: GYURIÁN TIBOR „Ünnepre jöttünk zengő énekszóval” Szombaton este Szécsényben mindazok, akik számára örö­met, élményt jelent a kórusmuzsika hallgatása, megtöltötték a művelődési ház nagytermét, hogy részesei legyenek az Er­kel Ferenc vegyes kar jubileumi előadásának. Ünnepi díszbe öltözött a színpad, a szereplők, mi, hallgatók is ünnepi alka­lomra készítettük fel a lelkünket. Amikor a nézőtér elsötéte­dett, a teremre csend ült, mert a közönség érezte, hogy most valami csodálatos dolog fog történni. Ez megtörtént. Szívből szólt a dal, amely szívekre talált. Szécsény A kórusmuzsika legfiatalabb képviselői, a tízéves városi gyer­mekkar szép kórusmű tolmá­csolásával kedveskedett a „nagy testvérnek”. Dr. Serfőzőnő dr. Fá­bián Erzsébet polgármester asz- szony köszöntőjében szólt a megalakulás körülményeiről, át­tekintette a kórus három évti­zedét. Kiemelte a korábbi két karnagy, Leokó József, Borda Ist­ván és a jelenlegi vezetőjük, Lévárdi Beáta lelkiismeretes munkáját. Elmondta, hogy az elmúlt években öt alkalommal kapták meg az arany minősítést, volt rádiófelvételük, felléptek az ország számtalan helyén. Vége­zetül sok sikert kívánt további szereplésükhöz. Halmosi György, a Palóc COOP Rt. vezérigazgatója átadta a COOP Rt. és a Palócker Rt. ajándékát, s bejelentette, hogy az Áfészek Országos Szövetsége nívódíjjal tüntette ki a kórust. Lévárdi Beáta karnagy meg­köszönte az önkormányzatnak az anyagi támogatást, amelyből az új ruhát vásárolták a kórus tagjai részére. Köszönetét mon­dott a szponzoroknak. Elismerő oklevelet adott át azoknak, akik az alapítástól tagjai a kórusnak. Dombóvári Józsefnek, Velenczei Antalnénak, Komád István- nénak, Máté Józsefnénak, Istók Ferencnének, Várkonyi Balázs- nénak. Megköszönte a szólam- vezetők, Csóka László, Bobály Csaba, Várkonyi Balázsné segítő munkáját. Varga Lászlóné kórustag kar­nagyuknak mondott köszönetét a szakmai munkáért, a csoporthoz való emberi hozzáállásáért. Bőgős Tamás, a ház igazgatója egy em­léklapot adott át a karnagynak, s bejelentette, hogy a magyar kóru­sok szövetsége emléklapot kül­dött a jubiláló kórusnak. Az est során fellépett a jász­berényi Székely Mihály kórus C. Nagyné Tori Márta vezetésével, akik Lehel városának jókívánsá­gát hozták el Rákóczi városába a kórusnak. Az Erkel Ferenc vegyes kar előbb klasszikus zeneszerzők kórusműveivel kedveskedtek a közönségnek, amelyben zongo­rán közreműködött Barát Vitaiina, Mizsák Georgina, trombitán Beszkid József, fuvo­lán Palánki Éva. Megható, felemelő érzés volt amikor a korábbi két karnagy, akik már nincsenek közöttünk, emlékére elénekelték az Égi szent béke, jöjj című művet. A kar a műsor második részé­ben népdalfeldolgozásokat adott elő. A jubileumi műsor a salgótarjáni szimfonikus zene­kar, melynek koncertmestere Oraveczné Orsós Erzsébet, a szécsényi és a jászberényi kórus közös előadásával ért véget. Szombaton este szép zenei élménnyel lettek gazdagabbak azok, akik részesei voltak a jubi­leumi hangversenynek. A műve­lődési ház aulájában ez alka­lommal nyílt meg a kórus tíz évét bemutató kiállítás. SZENOGRÁDI FERENC Meseország Palócországban Pár hete Cered, most szombaton Iliny község adott otthont a palóc mesemondóverseny elődöntőinek. A legjobbak kerül­nek a balassagyarmati döntőre, amit Luca napján rendez­nek meg. Ide már érkeznek felvidéki, borsodi és hevesi pa­lóc mesemondók is. Iliny Ha csak egy napra is, de Me­seországgá változott szomba­ton Iliny község művelődési háza. Az ötödik alkalommal megrendezett palóc mesemon­dóverseny közel negyven résztvevője tizenhét nógrádi település népmeséjét adta elő társainak és a zsűrinek. Az in­tézmény színháztermében cse­répkályhák ontották a meleget otthonossá varázsolva a helyi­séget, de nem kevés melegség érkezett a palóc szobának be­Felkészülés a nagy mesemondásra rendezett színpadról is. A lel­kes ifjú előadók tájegységük népviseletébe öltözve léptek a Meseország színpadára. A egész napos programot a balas­sagyarmati Mik­száth Kálmán Művelődési Köz­pont és az ilinyi önkormányzat rendezte, igen sok helybeli tá­mogató hozzájá­rulásával. A Nemzeti Kulturá­lis Örökség Mi- nisztériuma nagyban hozzájá­rult ahhoz, hogy a népi értékek fia­tal hordozói mél­tó módon szere­A szobabelsőnek berendezett színpad peljenek, s a díjazás se marad­jon el. A mesemondóverseny - melynek eredményeire későb­bi lapszámunkban még vissza­térünk - táncházzal zárult, majd vacsorára vaddisznó­pörköltet szolgáltak fel. KÉP ÉS SZÖVEG: GYURIÁN TIBOR Az ilinyi Horváth Evelin A varsányi Csizmadia Zoltán

Next

/
Oldalképek
Tartalom