Nógrád Megyei Hírlap, 2003. november (14. évfolyam, 253-276. szám)
2003-11-06 / 256. szám
6. oldal - Nógrád Megyei Hírlap GAZDASÁG 2003. NOVEMBER 6., CSÜTÖRTÖK Piros lap az agráriumnak Szektorális kérdéssé minősült vissza a státnstörvény Budapest Csupán a közös agrárpolitika esetében jelzett komoly aggodalmat az Európai Bizottság Magyarországról szóló értékelése, itt viszont négy témakör kapcsán is haladéktalan és erőteljes intézkedést szorgalmazott. Günter Verheugen bővítési biztos a tagságra váró országokat értékelő jelentéseket az Európai Parlament plenáris ülésén bemutatva hangsúlyozta, hogy a jövőre csatlakozó országok felkészültsége nem jelent majd veszélyt vagy kockázatot az EU egységes piaca, illetve az uniós intézmények működése számára. A netán fennálló elmaradások többsége elsősorban a leendő új tagállamok számára járhat hátrányokkal, amennyiben ezek rendezéséig csökken az esélyük, hogy megfelelő mértékben részesüljenek a különböző közösségi támogatásokból. 1. A közösségi támogatások kifizetését szolgáló új ügynökség felkészítését „haladéktalanul fel kell gyorsítani, különös tekintettel ennek informatikai hátterére, az adminisztratív eljárás tisztázására, valamint a szükséges személyi állomány felállítására. 2. Az integrált nyüvántartási és ellenőrzési rendszer (IACS) működőképes állapotba hozása „súlyos késésben van mind technikai, mind pedig szervezési szempontból”. Tekintettel a még megoldandó feladatok mennyiségére, a hátralévő idő fényében „komolyan kétségbe vonható”, hogy Magyar- ország képes lehet a rendszert a csatlakozás időpontjától működtetni. A legnagyobb elmaradás itt is az informatikai rendszernél tapasztalható. 3. A vidékfejlesztési programok esetében Magyarország ké„Piros lapok” Brüsszeltől a csatlakozóknak Szlovénia Litvánia Csehország p Észtország [■ »üYirország É Szlovákia |wi Lettország Málta [■ Lengyelország szüksége ezek végrehajtását illetően „komoly aggodalmakat” kelt mindenekelőtt a „megoldandó teendők nagy mennyisége, a felelősség tisztázatlansága, valamint a gyenge együttműködés” miatt. 4. Az élelmiszer-biztonság esetében „jelentős mértékben” erősíteni kell még a megelőzést szolgáló intézkedéseket. A jelenlegi adottságok mellett nagy annak a valószínűsége, hogy nagyszámú élelmiszer-ipari létesítmény nem felel majd meg az EU-elvárások- nak a csatlakozás idején. az üzlet: az üzlet itt B! ED% , Illetve 40%-os percdíj-kedvezmény kisvállalatok részére Hl hLhhm I ■ r, * . * :l i~' ■- ' . . ■ / 11 :íteül A PannonRégió szolgáltatás kisvállalatok, vállalkozások számára jelent különleges kedvezményt, akik ezer szállal kötődnek közvetlen környezetükhöz: egy városhoz, egy megyéhez, egy régióhoz. A PannonRégió igénybevételével Ön választhat egy régiót, például az észak-magyarországit, ahonnan 20%-os percdíj-kedvezménnyel intézheti a hálózaton belüli telefonhívásait. Ajánlatunk rendkívüli, 40%-os percdíj-kedvezményt jelent, ha Ön olyan üzletfelet hív, aki szintén megrendelte a PannonRégió szolgáltatást az adott régióra. A szolgáltatás igénybevételének feltételeiről és a további részletekről ^díjmentesen hívható 06 80 62 80 62-es zöldszámunkon érdeklődhet. A szolgáltatást megrendelheti - akár már egy darab Pannon GSM üzleti előfizetéshez - a Pannon GSM hálózatából hívható 1741-es számon, vagy személyesen a Pannon GSM bemutatótermeiben országszerte. mert a döntések .helyben születnek PANNON GSM ▼ ▼▼▼▼ Al élvonal. * TŐZSDÉK, PIACOK, ÁRFOLYAMOK BOX MAX euro/ft dollar/ft eu/dollar * * 4" * 1 9721,64 244,9340 257,67 224,37 1,1474 U4% 1,0141 pMt-1,53 R 0.90 Ft-OZOcmt FTSE-100 (London) 4306,60 pont (-0,69%) Xetra DAX (Frankfurt) 3717,70 pont (-0,64%) CAC-40 (Párizs) 3393,25 pont (-0,92%) Arany (1 uncia) 383,40 USD (0,89%) Brent (1 hordó) 27,44 USD (-0,05%) 17 óra 45 perckor levett adatok GABONAÁRAK Szállítási Elszámolóár (Ft/t) határidő minimum maximum új előző TAKARMÁNYKUKORICA 2003. december 23100 37 700 36 800 37 000 2004. március. 23 300 39700 38740 38850 2004. május 25400 40500 39750 39800 2004. július 34100 40 800 40090 40000 TAKARMANYBUZA 2003. december 22 500 43700 42 900 42900 2004. március 24100 40300 44410 44410 2004. május 33500 45 000 45000 45000 2004. augusztus 24 000 32 200 29 600 29 600 BÚZA 2003. december 23950 45 000 44 800 44 900 2004. március 24 200 46 600 46 500 46 500 2004. május 33 500 47 500 47 000 47430 2004. augusztus 30000 34100 31 290 31 290 Forrás: Budapesti Árutőzsde PANNON-OFFENZIVA Három-négy éven belül a Pannon GSM Rt. árbevételének közel a fele már a céges ügyfelek forgalmából származik. Ehhez a céges ügyfélbázist a következő években mintegy 50 százalékkal kell növelni - vázolta a második legnagyobb hazai mobilszolgáltató középtávú üzleti tervét Klaus Rasmussen vezérigazgató. Gazdaság ÉS TÁRSADALOM ÚJ TERMÉKDÍJ ITALPALACKOKRA? Az egyszer használható, kétliteres műanyag italpalackokra darabonként 10+50 forint termékdíjat vetnének ki 2005-től egy, a környezetvédelmi tárcánál készített koncepció szerint. Az anyagot most küldték ki szakmai egyeztetésre. Az italpalackok, flakonok, bevásárlószatyrok, valamint a különféle dobozok, ládák és raklapok forgalmazóit érintené érzékenyen, hogy a termékdíj megállapításánál 2005-től darab alapú díjszámításra térnének át. A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztériumban (KVM) készült - lapunk birtokába került - javaslat indoklása szerint ez azért indokolt, mert a jelenleg érvényes, súly szerint kivetett termékdíj nem módosítja olyan mértékben a csomagolás, és ezáltal a termék fogyasztói árát, hogy a környezetvédelmi szempontok megfelelően érvényesüljenek. Úgy tudjuk, a koncepciót a héten küldték ki az első szakmai egyeztetésre. Italok esetében az egyszer használható, kétliteres műanyag palackokra darabonként 10+50 forint, kisebb kiszerelések esetén valamivel kevesebb díjtétel kiszabása szerepel a koncepcióban. A többször használható, úgynevezett többutas, kétliteres palackokra 10 forint, az ennél kisebb kiszerelésű visszaváltható palackoknál alacsonyabb összeget javasolnak a KVM szakértői. A koncepció szerint a termékdíjfizetésre kötelezett cégek, a hasznosítási előírások teljesítése esetén is, csak a tízforintos díjtétel alól szerezhetnének mentességet mindkét palacktípus esetén. A fennmaradó részre nem lehetne mentességet kapni. VÁLLALATOK ÉS PIACOK REKORDPROFIT A RICHTERNÉL A megugró eladások mellett az egyszeri készletátértékelésnek is köszönhető, hogy a Richter Gedeon 9,449 milliárd forintos adózott eredménnyel zárta a harmadik negyedévet, közel 50 százalékkal túlszárnyalva az előző esztendő azonos időszakának adatát. A lengyel Polfa maradék 49 százalékos pakettjének megszerzése 30 millió dolláros kiadással járhat. CHARTERJÁRAT JÖVŐRE A FISCHERTŐL Nem kizárt, hogy a jövő évtől a cseh Fischer Air is indít chartergépeket Magyarországról. Ez - szakemberek szerint - a hazai charterárak csökkenését eredményezheti. Jelenleg két társaság, a Malév charterosztálya és a cseh tulajdonú Travel Service osztozik a piacon. A két társaságnál egyébként az idén télen jó szezonra számítanak, hiszen a téli hónapokra lekötött gépek száma meghaladja a tavalyit. Az uniós csatlakozást követően a magyar légtérhasználat liberalizációját kihasználva, a Fischer Airrel együttműködve Magyarországról is indít saját üzemeltetésű charterjáratokat a Fischer Hungária Utazási Iroda - közölte érdeklődésünkre Szi- rányi András, a cég ügyvezető igazgatója. Bár jelenleg még nem tisztázott, hogy melyik reptérről indulnak majd a repülőgépek, jövő nyáron mindenképpen indítunk járatokat Magyar- országról - hangsúlyozta Szi- rányi András. A magyar iroda korábbi profiljának megfelelően a charterjáratok leggyakoribb úti célja várhatóan Spanyolország lesz - tette hozzá az ügyvezető igazgató. Az oldal a VILAGGAZDASAG alapján készült. A VEZETŐ ÜZLETI NAPILAP www.vg.hu