Nógrád Megyei Hírlap, 2003. szeptember (14. évfolyam, 202-227. szám)
2003-09-29 / 226. szám
2003. SZEPTEMBER 29., HÉTFŐ SPORT TÜKÖR Nógrád Megyei Hírlap - 11. oldal Nagybátony legyőzte az eddig veretlen Érsekvadkert csapatát Labdarúgó megyei I. osztály, 7. forduló Baglyasalja - Kisterenye 8-1 (3-1) Balázs Attila (Nógrád Volán-Baglyasalja) négy gólt lőtt Salgótarján, 150 néző, vezette: Varga G. (Szulyovszky, HomyákT.). Nógrád Volán-Baglyasalja: Lázár - Kongorácz (Szerémi), Nánási, Váradi - Bartus, Gyetvai, Sebestyén, Kőházi, Botos (Kiss-Simon) - Balázs, Puporka L. (Bartkó). Edző: Tóth Ferenc. Kisterenye: Nagy Sztemácsik, Szűcs, Szécsi, Kun Szomora (Szeberényi), Marcsok, Eged, Zsemlyán - Balogh, Puporka L. Edző: Susán Attila. Gl: Balázs (4), Botos, Bartkó, Szerémi, Bartus, ill. Eged. Sárga lap: Bartus, Nánási, ill. Zsemlyán. Jók: Balázs, Kőházi, Bartkó, Bartus, Botos, ill. Kun, Szűcs. A hazai csapat közönségszórakoztató mérkőzésen tetszés szerint érte el góljait a kissé enerváltan játszó vendégek ellen. Tóth Ferenc: - Ezt az eredményt nem szabad túlértékelni annak ellenére, hogy nagyszerűen játszott csapatom, de ez a kötelező hárompontos mérkőzés volt. Susán Attila: - Ilyen arányban is megérdemelten nyert a nagyszerűen játszó Volán. Ifi: 2-1. F. T. Szécsény - Kisbágyon 2-1 (1-1) Szécsény, 150 néző, vezette: Kese (Godó, Ágoston). Szécsény: Tresó - Puruczki, Varga Z., Jusztin (Sümegi), Kómár - Galcsik, Kelecsényi P„ Kelecsényi G. (Gaál), Végh - Kuris P„ Lászlók. Edző: Stayer László. Kisbágyon-Karton: Prezenszki - Pisák, Kéri, Vészeli - Kovács Gy., Gulyka (Szőllősi) - Bognár, Kresák, Horváth (Komáromi), Proksza - Garai. Edző: Nagy Tamás. GL: Kuris R, Lászlók, ill Garai. Sárga lap: Jusztin, Kuris P„ Sümegi, ill. Vészeli, Kéri, Horváth, Komáromi. Kiállítva: Vészeli (második sárga lap után). Jók: Tresó (a mezőny legjobbja), Kuris R, Lászlók, Jusztin, Végh, ill. Pisák, Bognár, Garai. Küzdelmes, de a kritikán aluli játékvezetés következtében, durvasággal tarkított mérkőzésen a nagy becsvággyal játszó szécsényiek a jobb helyzetkihasználásuknak köszönhetően megérdemelten tartották otthon a három pontot a hajrában nagy mezőnyfölényben lévő vendégekkel szemben. Stayer László: - Mindig az ilyen „kötelező” győzelmek a legnehezebbek. Jeck Ferenc: - A helyzetek alapján nem érdemeltünk vereséget. A játékról még nem lehet beszélni, mert ilyen talajú pályán nem lehet futballozni. Ifi: 2-0. BARTUS ATTILA Romhány - Karancsberény 4-2 (1-0) Romhány, 200 néző, vezette: Verbói (Mohácsi L., Szász). Romhány: Dóbiás Koplányi, Szlezák, Máté (Sági) - Bartyik (Stvorecz), Bóta, Földvári, Rottek, Kristofik - Molnár, Varga T. (Bach). Edző: Kecskés József. Karancsberény: Ruzsinszki - Simon, Aranyi, Fodor Cs. P. - Klement, Szőke L., Szőke Sz„ Rács, Chladny (Gyetvai) - Kollár (Mezei K.), Mánczos (Freistag). Edző: Földi Attüa. GL: Aranyi (öngól), Molnár, Bach, Koplányi, ill. Fodor Cs. P. (2). Sárga lap: Bartyik. Jók: Dóbiás, Szlezák, Földvári, Bóta, Koplányi, ill. Fodor Cs. P. A hazai csapat 2-0-ás vezetésnél ziccereket hagyott ki és erre majdnem ráfizetett. kecskés József: - Az utolsó tíz percben megjártuk a poklot és a mennyországot, de végül is a mennybe jutottunk. Földi Attila: - Sportszerű mérkőzésen még ilyen gyenge játékkal is pontot szereztünk volna, de 2-2 után Mohácsi már nem először téves ítéletével eldöntötte a három pont sorsát. Úgy gondolom az utóbbi időben nem véletlenül bírálták őt a vendégcsapatok. Ifi: 9-0. ________ _____ T. I. N agybátony - Érsekvadkert 3-1 (0-0) Nagybátony, 150 néző, vezette: Sipeki (Györgyfi, Pető). Nagybátony: Zsignár - Bakos, Kovács A., Józsa (Orosz II. T.) - Simon, Vámos, Mátyus, Orosz R, Orosz I. T. (Balogh) - Kovács T. (Almási), Hadusovszki. Edző: Sipkó Sándor Érsekvadkert: Szabó T. - Konopás, Szilágyi, Szabó L„ Kristók, - Pádár, Pintér Szabó A., Keresztes - Bogdány, Pribeli. Edző: Keresztes László. GL: Kovács T. (2), Simon, ill. Bogdány (11-esből). Sárga lap: Simon, Józsa, Bakos, Orosz II. T., ill. Konopás, Szilágyi. Kiállítva: Pintér. Jók: Kovács A, Vámos, Orosz I. T., Kovács T., ill. Szilágyi, Szabó L. A listavezető vendégek korán létszámhátrányba kerültek, ennek ellenére a mérkőzés jelentős részében taktikus játékkal próbálták késleltetni a hazaiak rohamait. A bátonyiak második gólját követően már az történt a pályán amit a házigazdák akartak, így teljesen reális végeredmény született. Sipkó Sándor: - Végre hazai pályán is megtört az átok és a mezőny egyetlen veretlen csapatát teljesen megérdemelten fektettük két vállra. Keresztes László: - A játékvezető nyolc perc alatt elintézte a mérkőzést. Ifi: 0-6. KÓS Jobbágyi - Mátranovák 1-3 (0-2) Jobbágyi, 150 néző, vezette: Hornyák K. (Gordos, Homyák J.). Jobbágyi: Mihály - Pintér, Oláh Sz., Cseh, Rácz - Kocsa, Fekete, Meggyesi (Oláh R.), Maksó - Sándor, Molnár. Edző: Kolacskovszkiné Kelemen Erzsébet. Mátranovák: Petróczi - Csikós G., Lakatos, Pintér, Tóth - Kakuk, Bornai (Sipos), Garami, Kővári (Torják) - Tábori, Csikós A. (Czene). Edző: Simon Gusztáv. GL: Fekete ill. Tábori (2), Csikós Attila. Sárga lap: Cseh ill. Pintér. Jók: Oláh Szabolcs, ill. Pintér Tábor. Alacsony színvonalú mérkőzésen, gyenge játékvezetés mellett a rutinosabb játékosokat felvonultató vendégcsapat szerencsés gólokat szerezve győzte le a rendkívül tartalékos hazai gárdát. Lánczi Imre, a Jobbágyi szakosztályvezetője: - Gyengén játszottunk, de játékosok dicséretére legyen mondva becsülettel küzdöttek. Sajnos rengeteg a sérültünk is, ezért más eredmény nem is születhetett volna. Tóth Miklós, a Mátranovák szakosztályvezetője: - Harmatgyenge játékot produkáltunk, de megszereztük a három pontot. Ifi: 2-3. KEREKES LAJOS Hasznos - Karancslapujtő 2-2 (2-2) Hasznos, 150 néző, vezette: Szűcs (Pap, Dósa). Hasznos: Szeles - Kárpáti, Korecz (Balog), Cristea, Batta - Vörös (Pádár), Kapás, Halász, Veres (Alapi) - Griffaton, Szűcs. Edző: Komáromi Tibor. Karancslapujtő: Horváth M. - Szalai Z. (Ajtai) Mikáva, Rigó, Híves - Balázs (Rozgonyi), Cseh, Szalai T., Tóth - Kovács B„ Kovács L. Csapatvezető: Tóth László. GL: Szűcs (2, mindkettőt 11- esből), ill. Tóth, Mikáva (11-es- ből). Sárga lap: Batta. Jók: Kapás, Cristea, Szűcs, ill. Mikáva, Híves, Balázs, Horváth M. A hazaiak a 15. percben már a második 11-esüket rúgták a Lapujtő hálójába, de a rossz kezdéstől a vendégek nem roppantak össze, fokozatosan átvették az irányítást és szabadrúgásból, majd büntetőből még az első játékrészben egyenlítettek. Utána az egységesebb csapatjátékot nyújtó vendég tinédzserek és a hazaiak tapasztalt egyéniségekre épülő játékából izgalmas, kemény küzdelem alakult ki sok kihagyott helyzettel, igazságos döntetlennel. Komáromi Tibor: - Gyenge játékunkkal saját magunknak tettük nehézzé a mérkőzést, a lelkesen játszó vendégek megérdemelten vitték el az egyik pontot. Tóth László: - Sportszerű, kemény mérkőzésen lelkes játékunkkal rászolgáltunk az egy pontra. Ifi: 5-3. TÓTH GYÖRGY Berkenye - Palotás 1-2 (0-2) Berkenye, 150 néző, vezette: Szép (Tolnai, Homoki). Berkenye: Hisbéli - Gere, Monostori, Krasnyánszki, Géczi (Hesz) - Hudák, Nyikos, Varga, Ferencz - Vanda, Hugyecz. Edző: Bodonyi Béla. Palotás: Őri - Csorba, Rizán, Géczi, Hegyi - Hóvári, Varga I., Egyed, Kocza (Csorba A.) Pintér (Maksó B.), Jele Z. Edző: Varga Lajos. GL: Ferencz, ill. Jele Z. (2). Sárga lap: Gere, Varga ill. Varga I. Jók: Hugyecz, Hudák ill. Őri, Csorba Cs„ Rizán, Jele Z., Hegyi, Varga I. Az első félidőben a vendégek két szabadrúgásból lőttek gólt, míg a második játékrészben fölényben játszó hazaiak nem tudtak kiegyenlíteni pedig megvoltak rá a helyzeteik, de ezeket rendre kihagyták. Bodonyi Béla: - Sajnálom a csapatomat, mert két szabadrúgásgól után nagy erőket mozgósítva lelkesen, akarok módon futballoztunk. Varga Lajos: - Az első félidőben két szabadrúgást jól végeztünk el, de a második félidőben minden játékosom jelesre vizsgázott küzdeni tudásból, ennek köszönhető győzelmünk a második félidei nagy mezőfölényben játszó Berkenye ellen. Ifi: 6-0. SCHMIDT JÓZSEF Szügy - Zagyvaróna 5-3 (2-1) Szügy, 250 néző, vezette: Szeles (Csikós, Vámos). Szügy: Szathmári - Bozány, Téti (Pásztor), Dombóvári, Helmreich - Hodászi, Benedek, Koleszár, Magos - Gyimesi, Tedás. Edző: Szalai István. Zagyvaróna: Szabó A. - Váradi, Király A., Isdinszki G„ Szolnoki - Fülöp (Debrei), Kaszás (Király T.), Kövesdi, Szabó Sz. - Isdinszki T., Mag. Szakosztályvezető: Isdinszki Rezső. GL: Gyimesi (2), Hodászi (2), Dombóvári, ill. Mag (2), Isdinszki T. Sárga lap: Koleszár, Magos ill. Debrei, Kövesdi. Jók: Helmreich (a mezőny legjobbja), Magos, Gyimesi, Hodászi, ill. Mag. Magas színvonalú mérkőzésen nehéz, de megérdemelt hazai győzelem született, Gyimesi és Hodászi vezérletével a sportszerű ellenféllel szemben. Palánki Zoltán, a Szügy szakosztályvezetője: - Sportszerű ellenfél ellen, többszöri egyenlő állás ellenére is sikerült itthon tartani a három pontot. Fair play díjat érdemel az ellenfél a pálya- választói jog felcserélése miatt. Isdinszki Rezső, a Zagyvaróna szakosztályvezető: - Addig még mi a kapufáig jutottunk, addig a hazaiak rugdosták a gólokat. De ilyen lyukas védelem mellett nem volt nehéz dolguk. Gratulálok a hazai csapatnak. Ifi: 3-3. KÁRPÁTI LÁSZLÓ A bajnokság állása 1. É.-vadkert 7 5 1 1 26-7 16 2. Nagybátony 7 5 1 1 16-5 16 3. Baglyasalja 7 5 0 2 22-11 15 4. Berkenye 7 4 2 1 20-5 14 5. Palotás 7 4 1 2 12-8 13 6. Szügy 7 4 0 3 18-14 12 7. Kisbágyon 7 4 0 3 17-17 12 8. Hasznos 7 3 2 2 16-13 11 Zagyvaróna 7 3 2 2 16-13 11 10. Mátranovák 7 3 I 3 12-12 10 11. Karancsberény 7 3 1 3 14-16 10 12. K.-lapujtő 7 2 1 4 14-19 7 13. Romhány 7 2 0 5 11-18 6 14. Szécsény 7 2 0 5 7-18 6 15. Jobbágyi 7 0 1 6 8-24 1 16. Kisterenye 7 0 I 6 6-35 1 Az ifjúsági bajnokság állása 1. Szécsény 7 7 0 0 39-8 21 2. Kisbágyon 7 6 0 1 42-10 18 3. É.-vadkert 7 6 0 1 41-10 18 4. Romhány 7 5 0 2 24-20 15 5. Z.-róna 7 3 3 1 21-14 12 6. Baglyasalja 7 4 0 3 18-21 12 7. Mátranovák 7 4 0 3 18-25 12 8. K.-lapujtő 7 3 1 3 30-24 10 9. Szügy 7 3 1 3 27-24 10 10. Kisterenye 7 2 1 4 28-18 7 11. Nagybátony 7 2 0 5 31-26 6 12. Berkenye 7 2 0 5 13-15 6 13. Hasznos 7 2 0 5 17-23 6 14. Jobbágyi 7 2 0 5 13-64 6 15. K.-berény 7 1 0 6 1240 3 16. Palotás 7 1 0 6 1446 3 A góllövőlista állása 10 gólos: Bogdány (Érsekvadkert). 9 gólos: Szűcs (Hasznos). 8 gólos: Gyimesi (Szügy), Garai (Kisbágyon-Karton), Kovács T. (Nagybátony). Bogdány Csaba 7 gólos: Ferencz (Berkenye). 5 gólos: Vanda (Berkenye), Csikós A. (Mátranovák), Tóth Sz. (Karancslapujtő), Balázs A. (Nógrád Volán-Baglyasalja), Jele Z. (Palotás). 4 gólos: Kollár (Karancsberény), Szabó A. (Érsekvadkert), Tőre (Zagyvaróna), Tarlósi (Nógrád Volán-Baglyasalja), Sipiczki (Berkenye), Létrái (Karancsberény), Kovács L. (Karancslapujtő), Molnár Cs. (Romhány), Mag (Zagyvaróna), Bartkó (Nógrád Volán- Baglyasalja). 3 gólos: Kövesdi (Zagyvaróna), Tedás (Szügy), Kőházi (Nógrád Volán- Baglyasalja), Kiss-Simon (Nógrád VolánBaglyasalja), Kaszás (Zagyvaróna), Kakuk (Mátranovák), Pintér (Érsekvadkert), Hodászi (Szügy), Koplányi (Romhány). 2 gólos: Gulyka (Kisbágyon-Karton), Szőke Sz. (Karancsberény), Szunyogh (Berkenye), Kakuja (Érsekvadkert), Maksó B. (Palotás), Hadusovszki (Nagybátony), Bognár (Kisbágyon-Karton), Meggyesi (Jobbágyi), GubikÁ. (Érsekvadkert), Pádár (Érsekvadkert), Holtner (Hasznos), Kaszap (Jobbágyi), Varga Z. (Szécsény), Dombóvári (Szügy), Fekete (Jobbágyi), Simon (Nagybátony), Fodor Cs. P. (Karancsberény), Tábori (Mátranovák), Mikáva (Karancslapujtő), Lászlók (Szécsény). 1 gólos: Bozsó (Érsekvadkert), Orosz P. (Nagybátony), Orosz II. T. (Nagybátony), Kovács B. (Karancslapujtő), Kobka (Kisbágyon-Karton), Horváth (Kisbágyon- Karton), Mátyus (Nagybátony), Kovács Gy. (Karancsberény), Pálok (Szügy), Kresák (Kisbágyon-Karton), Burik (Kisbágyon-Karton), Griffaton (Hasznos), Kapás (Hasznos), Batta (Hasznos), Kocsa (Jobbágyi), Krasnyánszki (Berkenye), Teleki (Kisterenye), Tábori (Mátranovák), Kéri (Kisbágyon-Karton), Orosz I T. (Nagybátony), Kómár (Szécsény), Kanyó R. (Hasznos), Garami (Mátranovák), Cseh (Karancslapujtő), Hóvári (Palotás), Marcsok (Kisterenye), Benedek (Szügy), Alapi (Hasznos), Maksó M. (Jobbágyi), Kun (Kisterenye), Szomora (Kisterenye), Bóta (Romhány), Egyed (Palotás), Szaszovszki (Berkenye), Pribeli (Érsekvadkert), Fülöp (Zagyvaróna), Kelecsényi G. (Szécsény), Zsemlyán (Kisterenye), Varga T. (Romhány), Oláh S. (Karancsberény), Varga I. (Palotás), Géczi V. (Palotás), Keresztes (Érsekvadkert), Eged (Kisterenye), Bach (Romhány), Isdinszki T. (Zagyvaróna), Bartus (Nógrád Volán-Baglyasalja), Botos (Nógrád Volán-Baglyasalja), Szerémi (Nógrád Volán-Baglyasalja), Kuris P. (Szécsény), 1 öngólos: Rácz (Jobbágyi) a Palotás (1. fordulóban), Kiss (Jobbágyi) a Karancslapujtő (4.), Aranyi (Karancsberény) a Romhány (7.) ellen. B.T. A játék minden elemében jobbak voltak a vendégek Kosárlabda, NB II Közép-magyarországi régió, férfiak Bgy. Justitia - MAFC Martos 71-92 (10-21, 23-22,15-24, 23-25) Balassagyarmati Városi Sportcsarnok, 100 néző, vezette: Szlota, Antal. Bgy. Justitia: Simon 12, Kenyeres 13/9, Zólyomi 22/3, Lovászi 4, Koltányi 8. Csere: Tőzsér 4, Murányi 4, Pancsová 4/3, Péter, Szabó. Edző: Boronyai Tamás. Az eredmény alakulása. 6. perc: 4-13,15. perc: 23-29,19. perc: 26-37, 23. perc: 36-49, 28. perc: 40-62, 35. perc: 57-73. Kipontozódott: Lovászi a 38. percben. A mezőny egyik legjobb csapata ellen nem dédelgetett különösebb győzelmi álmokat a Boronyai- legénység, azt viszont mindenképpen meg akarták mutatni, hogy az utóbbi időben ők is fejlődtek. A fővárosi legénység már az elején tudtára hozta a hazaiaknak, hogy a bajnoki pontokat csak ők gyűjthetik be és nagyon gyorsan elhúztak. Zólyomiék mindent megpróbáltak, hogy szorosabbá tegyék a küzdelmet és a második negyed közepére sikerült is megközelíteni a műegyetemistákat, de még mielőtt vérszemet kapott volna az Ipoly- parti gárda ismét 10 ponton kívülre került. Nagyszünet után még egy rövid ideig tartották magukat a hazaiak, de öt perc elteltével a különbség ismét nagyra nőtt és az egyetemi gárda arra nagyon ügyelt a meccs befejező szakaszában is, hogy 15 pontnál közelebb ne kerüljenek hozzájuk Simonék. A sokkal esélyesebb MAFC magabiztos győzelmet aratott és nyitott kérdés maradt, hogy ha Simonék meg tudták volna ismételni múlt heti remek játékukat mindez vasárnap délután mire lett volna elég. Boronyai Tamás: - A játék minden elemében jobb volt az ellenfél. Egy kicsit bántó, hogy önmagunkhoz képest is halványabbak voltunk egy árnyalattal. Nincs mit tennünk dolgozunk tovább. K.F. Budapest maraton A férfiaknál Nagy László, a nők mezőnyében Földingné Nagy Judit nyerte a Kaiser's- Plus Budapest Maratont, amely egyben férfi és női országos bajnokság volt. A futófesztivál különböző távjait összesen közel 15 ezren teljesítették az ország legnagyobb szabadidősport-rendezvényén. Eredmények. Férfiak: 1. Nagy László (Kiskunfélegyháza) 2:24:37 óra, 2. Berecz Lajos (VSI Mezőtúr) 2:26:33, 3. Horváth Béla (Hunyadi DSE) 2:27:12. Nők: 1. Földingné Nagy Judit (Győri Dózsa) 2:41:55 óra, 2. Benkó Gabriella (Bp. Honvéd SE) 2:59:06, 3. Farkas Katalin (Micro SE) 3:04:21.