Nógrád Megyei Hírlap, 2003. július (14. évfolyam, 150-176. szám)
2003-07-22 / 168. szám
2003. JÚLIUS 22., KEDD MEGYEI KÖRKÉP Nógrád Megyei Hírlap - 3. oldal Baráthi Ottó jegyzete Megy-e a megye? Hírlik, a „Hírnök” meg is írta, „átvilágítják” a megyei könyvtárat, amelynek dolgozói „egzisztenciális félelmükben már suttogni sem mernek, inkább hallgatnak”. Magam úgy tapasztalom, a könyvtárosok végzik munkájukat, mint mindig is: szakszerűen, előzékenyen, sőt még készséggel kommunikálnak is. Az viszont igaz, mintha kevesebb lenne a mosoly, s direktben nemigen nyilatkoznak a felröppent hírekkel kapcsolatban. Egyrészt, mert - állítólag - megtiltották nekik, másrészt meg nem is igazán rendelkeznek pontos információkkal saját sorsukat, jövőjüket illetően. Ebben az áldatlan állapotban nincsenek egyedül a megyei intézmények között, melyek mindegyikében ott lappang a megszűnéstől, leépítéstől való valamiféle fortélyos félelem, mint mindig is a nagy változások előtt. Márpedig itt állunk a közigazgatási rendszer reformjának kapujában, amely akár - ahogy az illetékes miniszter utalt rá - az ezeréves megyerendszertől való búcsúzást is jelentheti, s akkor bizony - ezt már én mondom - a megyei intézményeknek, s az ott dolgozóknak is annyi, ahogy azt szépen szoktuk mondani. Ettől rettegnek az ott dolgozók kellőképpen. Röviden: a regionalizáció áll a reform fókuszában, jelesül az, hogy a régiók - EU-csatlakozással is összefüggésben történő szükség- szerű kialakítása - mellett maradhatnak-e a megyék közigazgatási szintként vagy sem? Az eddig létrehozott hét tervezési-statisztikai régió nem érintette a megyék státusát, ám most az önkor- j mányzati - testülettel, vagyonnal döntési kompetenciákkal rendelkező - régiók, vagy másképpen a regionális önkormányzatok kialakításáról van szó, s így már erőteljesebben és közelebbről merül fel a megyék fennmaradásának kérdése. Jómagam megyepárti vagyok, s el tudom képzelni a szükséges régióalakítás mellet a megyék funkcionálását is. Valahogy úgy, hogy az EU-s fejlesztési források és támogatások megszerzése a regionális önkormányzat, a hazai támogatások felosztása, a kistérségi szintű fejlesztési feladatok menedzselése, a települési önkormányzatok munkájának segítése a megyei önkormányzat kompetenciája lenne. Jómagam nemhogy megszüntetném a megyei önkormányzatokat, de - horribile dictu! - hatáskörüket is növelném, tekintélyüket is erősíteném, imázsukat is visszaállítanám. Mert meggyőződésem: a megye jóval több, mint közigazgatási egység és szint, a megye kötődések, hagyományok, szokások, emóciók összessége is. A megye a szűkebb pátria, az a környezet, amelyben az ott lakónak komfortérzete is van, otthon is érzi magát. Ha ezt a nézetemet - amely nem csak az enyém - osztják a döntéshozók is, akkor a megye marad, s a megyei intézmények is, meg az ott dolgozók is. Ekkor már csak az a kérdés, hogy mely megyék alkossanak egy régiót? Nézetem szerint három szegény megyéből soha sem lesz gazdag régió, de még a felzárkózás is kizárt. Egyébként is a nógrádi ember a főváros felé orientálódik, s még inkább észak felé kacsingat, mert ott vannak rokonai, ismerősei, oda irányítják kötődései. Az önkormányzati régiók kialakításánál a ráció mellett az emóciókat is érdemes lenne figyelembe venni. Mondom én - a megyepárti. Egy hétig természetesen Salgótarján-Bácskatopolya Július 19-én azzal búcsúztak egymástól a Medves Hotel faházaiban egy hétig táborozó kárpát-medencei természet- és környezetvédő csoportok, hogy együttlétüket nem tekintik befejezettnek, csak objektív okok miatt szüneteltetik a tábort. Nos, nem sokáig, mert a következő együttlétre már július 27-től sor kerül, mégpedig a vajdasági Bácskatopolyán. Itt a Karancs-Medves tájain immáron 3. ízben fogadta vendégeit a Jomosi Kultúráért Egyesület környezetvédő csoportja, Molnár Zolán szaktanár vezetésével. A részt- /evők között köszönthettük: a fel- /idéki Fülek, a kárpátaljai Szalóka, \z erdélyi Oltszem és Lupény, va- amint a délvidéki Ada és Bácskatopolya képviselői mellett, az anyaországi Mezőberényből, Ru- dolftelepről, Budapestről, Salgótarjánból és Somosról érkezetteket. A hetes kemény terepmunka mellett, mindennaposak voltak a tudományos igényű előadások, a népi kézműves foglalkozások, a táncházak, a játékos és szórakoztató vetélkedők, de volt éjszakai túra, lovaglás, íjászbemutató, házi kenyérsütés és az ÁNTSZ segít- . ségével parlagfű-program. Egy hétre helyre állt a „rend”, a Kárpát-medence magyar gyermekei országhatártól függetlenül megélhették az együvé tartozás csodás érzését. S hogy még egy örömhírrel szolgáljunk, eláruljuk, hogy a tábor lakói közül az egyik csoport tagja fogyatékos fiatalok voltak. De ez senkinek nem tűnt föl, nekik sem. Szóval van még mit tanulni a felnőtteknek... Mozgáskorlátozottak juliálisa Készül a bográcsgulyás a hangulatos belső udvaron FOTÓ: GÓCS ÉVA Salgótarján A Mozgáskorlátozottak Egymást Segítők Egyesülete megalakulásától - 1989-től - hagyományos jelleggel rendezi meg juliális programját.- Evekkel ezelőtt a Dolinkát választottuk rendezvényünk helyszínéül, de a mindenki által ismert rossz körülmények miatt kiszorultunk onnan - mondta Uramecz János, az egyesület elnöke. Idén mintegy száz ember vett részt a hét végén az egész napos juliális programon, amit a József Attila Művelődési Központ belső kertjében rendeztek meg. A résztvevők már korán reggel elkezdték az ebéd, a bográcsgulyás készítését. Az egyesület tagjait a karancsaljai, valamint a Szlovákiából érkezett csákányházi népdalkörök szórakoztatták, a zenét pedig Szabó Gyula szolgáltatta. SZE Zene határok nélkül Hangszeres előadói verseny és művészeti fesztivál A balassagyarmati Rózsavölgyi Márk Művészeti Iskolában immáron 17. alkalommal rendezik meg a nemzetközi muzsikustábort, versenyt és művészeti fesztivált. A zenei tábort első ízben 1987-ben hirdették meg, azóta minden év július 21-31. között várják a zeneszerető fiatalokat. A tábor rangját mi sem jelzi jobban, minthogy tanárai a magyar zeneoktatás kiemelkedő személyiségei. hangversenyeket, július 29-én a hangverseny első részében a versenygyőztesek koncerteznek, a második részben zenekari est keretében Vivaldi Négy évszak és Charpentier Te Deum-ja hallható a szimfonikus zenekar és a vegyes kar előadásában. A A muzsikustáborban a délelőttök a zenei oktatás jegyében teltek el F0T<j. archív Balassagyarmat Minden évben itt oktatnak a budapesti Liszt Ferenc Zeneakadémia, művészeti szakközépiskolák, zeneiskolák zenepedagógusai, valamint évről évre eljönnek neves vendégprofesszorok Európa több iskolájából, neves zenekaraiból. A muzsikustábor résztvevői a 12-25 év közötti muzsikusok közül kerülnek ki: pályakezdők éppúgy jelentkez- ' hetnek, mint a néhány éve zenét tanulók, de teljesen kezdőket nem fogadnak. Az oktatás egyénre szabott. A hagyományokhoz híven a „Zene határok nélkül” nemzetközi muzsikustábor művészed vezetése versenyt hirdet a tábor hallgatói számára, az egyéni hangszeres versenyre két kategóriában lehet nevezni: Weiner Leó műveinek előadásával és 1945 után íródott magyar művek előadásával. A verseny célja a magyar zeneszerzés nemzetközi megismertetése, Weiner Leó műveinek bemutatása. Csak azok nevezhetnek a versenyre, akik a tábor résztvevői. Versenyezni szólóhangszerrel lehet, hangszerkíséretről szükség esetén a muzsikustábor szervező- sége gondoskodik. A produkciókat öttagú zsűri bírálja el, az egyfordulós verseny összdíjazása 200 ezer forint. A fesztivált július 22-én este a nemzetközi muzsikustábor tanárainak hangversenye nyitja. Július 23-án az eddigi versenygyőztesek muzsikálnak, július 24- én lesz az egyéni hangszeres verseny két kategóriában. Július 25- 28. között a nemzetközi muzsikustábor hallgatói adnak fesztivált július 30-án gálakoncert zárja. A 17. nemzetközi muzsikustábor, verseny és művészeti fesztivál védnöke Kocsi László, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának államtitkára, Falvai Sándor, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem rektora, Dóra Ottó, a Nógrád Megyei Ön- kormányzat Közgyűlésének elnöke és Lombos István, Balassagyarmat polgármestere. HEGEDŰS E. HÍREK Terény CSÁNGÓ TÁBOR. Idén első al kálómmal rendezte meg július 13-tól 20-ig a terényi önkormányzat, a Nógrádi Mecénás Alapítvány és a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztérium támogatásával a csángó gyermektábort. A színvonalas rendezvényre Csángóföldről érkeztek a felső tagozatos fiatalok, akiket a katolikus parókián szállásoltak el. A csaknem negyvenfős csapat rengeteget kirándult és szinte bejárta az országot. Ezen túl kézműves-foglalkozásokkal és táncházzal szórakoztatták a jelenlévőket a szervezők. A tábor lakói a Szent Anna-napi búcsún is részt vettek és igényes, zenés, táncos műsorral szórakoztatták a közönséget. Terény-Eger JUTALOMÚT. A közelmúltban megtartott nemzetiségi napon egy terényi csapat is részt vett és a színvonalas műsorért jutalom- útban részesült. A csapat a rendezőkkel és a kísérőkkel együtt, csaknem hetven fővel a napokban utazott el Egerbe, ahol meglátogatták a Szépasszony-völgyet és a helyi strandot. Bátonyterenye SZÓPÁRBAJ. A Kastélykerti Művelődési Házban július 23-án 14-16 óráig „Szópárbaj” címmel nyelvi játékokat kínálnak a szünidős diákok szórakoztatására. SZALMATERCS NYUGDÍJASKLUBOK SZÓLISTATALÁLKOZÓJA. A közel múltban rendezte meg a Búzavirág népdalkor a nyugdíjasklubok szólistatalálkozóját. A rendezvényen csaknem 170 fő vett részt Nógrád megye minden részéről. A találkozó nagy siker volt. Samsonhaza PARLAGFÜIRTÁS. A helyi ön kormányzat és az ÁNTSZ szervezésében ma ebben a községben lesz parlagfűirtás. A munkálatokat irányító településvezetés azt kéri a lakosoktól, minél többen vegyenek részt az allergiát okozó gyomnövény szedésében, s ki-ki a saját, közvetlen környezetét is tegye parlagfűmentessé. Barna KÖZMUNKÁLATOK. Az iskolai és óvodai nyári felújítások tennivalóit végezték az elmúlt hetekben a közmunkások. A közhasznú foglalkoztatottak és a közhasznú munkások következő csoportja - augusztusban - többek közt a temetőt teszi majd rendbe, az elgyomosodott részeket kaszálja, takarítja az önkor- mányzat tervei szerint. ■ Munkát adnak hallássérülteknek ’ár hét múlva iskolapadba ülnek, szakmát anulhatnak, majd dolgozhatnak azok a hal- ássérültek, aki jelentkeznek, részt vesznek i salgótarjáni Szív a Szívért Alapítvány or- zágosan egyedülálló programjában. NMH-Információ A megyei munkaügyi központtal, a balassagyar- nati Mikszáth Kálmán középiskolával „szövetkez- e” az alapítvány Phare-pályázaton vett részt és a izenhét nyertes pályázó egyike lett. Szakács Ferencné alapítványi titkár szerint az ál- iluk kialakított modell kidolgozásához fel kellett érképezni, milyen munkaterületen lehetnek ered- aényesek a hallássérültek, s mit „szól” ehhez a aunkaerőpiac. Végül arra az eredményre jutottak, ogy a szóban forgó fogyatékkal élők a fejlettebb ézügyességüket és szépérzéküket a pék- és cuk- íszmunkában jól kamatoztathatják. Hogy a mun- ába helyezésükkel nem lesz gond, arra egyrészt z a garancia, hogy ez a kettő hiányszakma. Az lapítvány karancssági sütőüzemében tizenkét észtvevőnek adnak munkát, a többiek cukrászatokban, pékségekben helyezkedhetnek majd el a munkaügyi központ segítségével. Szakács Ferencné arról is tájékoztatott, hogy huszonnégy 18-35 év közötti felnőtt vehet részt a programban, de a munkaügyi központ készséggel enyhít azok elhelyezkedési gondjain is, akik esetleg akkor jelentkeznek, amikor már „betelt” ez a létszám. Elmondta továbbá: a képzés során speciális pedagógiai módszereket is alkalmaznak azért, hogy megkönnyítsék a szakma elsajátítását, a munkába állást, s hogy az iskoláztatás ideje alatt ösztöndíjban részesülnek a hallássérültek. Talán szokatlannak tűnik, de a felkészítés, a foglalkoztatás lényegében azáltal mozdítja majd elő a réteghez tartozók igazi társadalmi beilleszkedését, hogy az iskolában és a majdani munkahelyen kommunikálásra, vagyis beszédre, állandó kapcsolattartásra, s ami ehhez elengedhetetlen, a hallókészülék állandó használatára „készteti” őket. A programra még lehet jelentkezni, a második felvételi beszélgetést július 24-én 9 és 13 óra között tartják. _________________________________________ffU) Cél a térség megismertetése Három hónapja működik Bátonyterenyén a Tourinform-iro- da. A Nógrád Turizmusáért Egyesület kezdeményezésére létrejött, a megyei munkaügyi központ által támogatott, pályakezdő fiataloknak munkalehetőséget biztosító tájékoztató központ kistérségi szinten igyekszik népszerűsíteni, közreadni a térség turisztikai értékeit, tájékoztatja az ideérkezőket a programokról. Bátonyterenye A város és környékének adottságai még mindig kevésbé ismertek: azt gondolnánk, hogy csak az ország távolabbi vidékein, de a tapasztalatok mást mutatnak. Sokszor még az itt élők sincsenek tudatában, milyen csodálatos természeti, kulturális értékekkel, adottságokkal rendelkeznek, mint például a tranzitforgalom, a vallási turizmus több évtizedes népszerűsége Szentkúton, a bakancsos turisták kedvelt területe, a környékbeli tavak horgászoknak nyújtott paradicsom, egyáltalán a Mátra, a Cserhát adta vonzerő. A helyzetelemzés során megállapítható, hogy mindezek ellenére nem jelentős az úgynevezett programturizmus, mégpedig azért, mert kevés az országos jellegű rendezvény, esemény. Kevés a vendéglátó- és szálláshelyek, ezért elsősorban egynapos időtartamra korlátozódó programok a jellemzőek. Mindezek változtatását, jobb kihasználását hivatott elősegíteni, biztosítani az iroda. Városi szintű rendezvényeken való rendszeres részvétellel, helyi kapcsolatok kiszélesítésével, a meglévő lehetőségek, ajánlatok összegyűjtésével, folyamatos figyelemmel kísérésével igyekeznek feltérképezni a turisztikai szempontból számba vehető szolgáltatásokat. Ugyanakkor a helyi érdeklődőknek szeretnének egyre gazdagabb információt adni például osztálykirándulások szervezéséhez, vagy bármely belföldi kirándulási lehetőségek megismeréséhez. Tehát nem utazási irodaként működnek, tevékenységük az idegenforgalom fejlesztését hivatott szolgálni, program- ajánló, figyelemfelkeltő, a látnivalók, értékek közreadása, továbbadása, népszerűsítése, a turisztikai értékek feltárása tevékenységük alapja.