Nógrád Megyei Hírlap, 2003. július (14. évfolyam, 150-176. szám)
2003-07-22 / 168. szám
4. oldal - Nógrád Megyei Hírlap M E G Y E I KÖRKÉP 2002. JÚLIUS 22., KEDD Jó bornak is kell a cégér Az EU-csatlakozás után világfajtákat is termelnek majd Az idei szőlőtermésről, a szőlőtermesztők érdekképviseleti szervezetéről, valamint a borok forgalmazásának feltételeiről kérdeztük a Mátraaljai Hegyközség pásztói szervezetének elnökhelyettesét, Manusek Bélát, a Vám és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságának (VPOP) kiadványa alapján. NMH-Információ- A szőlő szárazságtűrő növény, de nem ennyire - mondja Manusek Béla. - Különösen az új telepítések vannak veszélyben, hiszen lassan már nem lesz víztartalékuk, 40 centiméterre nyúló gyökerük ellenére. Idős szőlőknél, azaz korábbi telepítésnél pedig a fürtök lesznek kisebb súlyúak a szárazság és az napfényes órák számának növekedésével, ami hozzájárul a magasabb cukortartalomhoz. A hatályos bortörvény rendelkezése szerint a termelők és borelőállítók közfogyasztás céljából bort kizárólag az Országos Borminősítő Intézet (OBI) által kiadott forgalombahozatali engedély birtokában, az abban meghatározott mennyiségű, fajtájú, minőségű és évjáratú borminősül, amelyet közvetlenül a fogyasztóknak, illetve kis- és nagykereskedők részére értékesítenek.- E hónap 24-én tartjuk Pász- tón a hegyközségi közgyűlést, előtte pedig a választmányi tagoknak lesz egy összejövetele, melynek keretében helyzetfeltárással értékeljük az elmúlt időszakot. A hegyközségnek körülbelül 250 tagja van, ebbe tartozik minden olyan gazda, akinek 1500 négyzetmétertől nagyobb szőlőterülete van, vagy felvásárló, vagy borral, szőlővel foglalkozik. Mint Manusek Béla elmondta: a hegyközség célja, a mékek színvonalát, piacképességét emelni. Továbbá fontos, hogy védje a település érdekeit, közreműködjön a hegytáj közjóléti szerepének növelésében, a turizmus elősegítésében, a táj szépségének propagálásában. A borok közfogyasztás céljából történő forgalmazásának feltételei közé tartozik, hogy a borelőállítók az értékesítés során kötelesek mind a bortörvény, mind a jövedéki adótörvényben foglalt kötelezettségeiket maradéktalanul betartani. Fontos tudni, hogy a jövedéki adótörvény az OBI forgalombahozatali engedéllyel nem rendelkező bort adózás alól elvont terméknek minősíti, a bor mennyisége után pedig jövedéki bírság kiszabását rendeli el, amelynek összege minimum százezer forint. Amennyiben az eljárás során a bor származása és adózott volta sem nyer igazolást, a jövedéki bírságon felül a jövedéki adót is meg kell fizetni - hangsúlyozza a hatályos jogszabály. A közelgő EU-s csatlakozás kapcsán a mátraaljai hegyközség elnökhelyettese elmondta: egyrészt a hazai fajtákon túl világfajtákat is termelni fogunk, másrészt az arra érdemes hazai fajtáknak megfelelő promóció- val nagyobb hangot kell adni, hiszen a jó bornak is kell a cégér. A korszerű technika bevezetésére mindenképp szükség lesz a borászatban, a szőlészetben pedig a mérsékelt terhelésre, amely a metszésmódok megváltoztatását jelenti. Francia példával élve - emelte ki Manusek Béla - a 70 mázsa hektáronkénti terhelés a jellemző a jó minőség eléréséhez. SZE Tari István a pásztói pinceszeren FOTO: GYURIAN TIBOR ezt megelőző fagykár miatt. Mennyiségileg mindez jóval kevesebb termést jelent az eddigieknél, minőségben viszont jobbra számíthatunk, főként a tételt értékesíthetnek. A saját vagy család részére felhasználható bor 10 hektoliterig adómentes, közfogyasztásra forgalomba hozottnak pedig az a bor szőlőműveléssel és a bor előállításával foglalkozók tevékenységét - a minőségvédelem érdekében - előmozdítani, összehangolni, valamint az előállított térNyári zenei tábor A zenetábor résztvevői FOTO: ESLA Nogradmegyer Hagyományteremtő nyári programot szerveztek Nóg- rádmegyerben, a Mikszáth Kálmán Általános Iskolában. Az idén először zenei tábor biztosított aktív pihenést az iskolásoknak. Az egyhetes program során az érdeklődő tanulók több hangszerrel és számítógépes zeneszerkesztő programmal ismerkedhettek meg. Mozilátogatás, sportolás és diszkó színesítette a diákok nyári táborát. Zenei tudásukat stúdiófelvételek során CD-lemezre rögzíthetik. A tábort a 2002/2033-as tanévben működő zeneszakkör folytatásaként Antalné Boda Anna Mária,szervezte és vezette. Antal Gyula az iskola frissen kinevezett igazgatója a fentieken túl elmondta, hogy öt tanuló részt vett Salgóbányán a közlekedésbiztonsági táborban az éves vizsgán elért jó eredményük elismeréseként. KEREKES LAJOS Idősek Világa NMH-Információ Hároméves munkáját értékelte nemrégiben a Nyugdíjasok Országos Képviselete, az ülésen ennek megyei szerve is képviseltette magát Fiikor Balázs személyében, aki az Idősek Világa júliusi számának címlapján, a vele készült interjúban számol be a fórum fontos, a közérdeklődésre is számot tartó részleteiről. A Séta az idősek egészségéért címmel közölt írás a sajátos, már az idősek részvételével is zajló programot ismerteti. A nyugdíjasok megyei képviseleténél történt személyi változásokról, a réteget érintő országgyűlési döntésekről is beszámol a kiadvány, amely visszapillant a népfőiskolái tanévzárásra, s megemlékezik a közelmúltban elhunyt Ozsvár Istvánról, a nyugdíjasmozgalom kiemelkedő személyiségéről. Sajátos része a kórház egészének a humánpolitikai osztály Az egészségügyben a legértékesebb és egyre fogyatkozó tőke a humán- erőforrás, vagyis maga az orvos és a szakdolgozó. Á humán tőke a gazdasági növekedés legfontosabb tényezője. Az Európai Unióhoz történő csatlakozás küszöbén több kérdés fogalmazódik meg az egészségügy emberi erőforrását érintően. Annak érdekében, hogy a döntéshozókhoz olyan információkat juttassanak el, ami ennek a tőkének a megőrzését és gyarapítását elősegíti, a valós helyzet ismerete elengedhetetlen. Kajtor Erzsébet a Szent Lázár Megyei Kórház szervezési és humán igazgatója. 1969-től dolgozik az egészségügyben. Többdiplomás, alapdiplomája közgazdász, emellett humánszervező, szakközgazdász és egészségügyi menedzser. Jelenleg a pécsi doktoriskola végzős hallgatója. Elsődlegesnek tartja, hogy a kórházi dolgozók képezzék magukat, s erre a legjobb példa a saját pályafutása.- Az Egészségügyi Gazdasági Vezetők Egyesülete egy felmérést készített, mely kiterjedt az ország valamennyi kórházára és integrált szakrendelőjére - fogalmazta meg Kajtor Erzsébet, a Szent Lázár Megyei Kórház szervezési és humán igazgatója. - A visszaküldési arány nagyon kedvező, 80%- os volt, az adatok így általánosíthatók. Az országos felmérés is jelzi, hogy az egészségügyben komoly gondok vannak, elsősorban a szakorvosi területen. Már jelenleg betöltetlen állásokkal kell működtetni a rendszert, és számos probléma ehhez hozzá fog kapcsolódni, az unióhoz való csatlakozás révén is. Az orvosok diplomája EU- konform, nyelveket beszélnek a fiatalok és így a lehetőségek tágulnak. A világhálón a jelenlegi bérezés többszörösét meghaladóan válogathatnak az állások között. A vidéki kórházakhoz hasonlóan nálunk a helyzet még rosszabb. Eddig az orvosi egyetemek vonzáskörzetében kevésbé volt orvoshiány, mint a távolabb eső vidékeken. A végzett orvosok abban a környezetben helyezkedtek el, ahol tanultak. Azokon a területeken, régiókban, ahol az életkörülmények rosszabbak, a lakosság szegényebb, kevésbé vonzza a környék az orvos-utánpótlást. Az a tapasztalat, hogy a Nógrád megyéből tanulmányokat folytatók sem jönnek vissza és nem hasznosítják nálunk a szaktudásukat. A más megyékből érkezőknek pedig mi miatt lennénk vonzók? A Szent Lázár Megyei Kórház Nógrád megye egyik legnagyobb foglalkoztatója. A létszámunk 979 fő, ebből 142 az orvos, egyéb egyetemi végzettségű - biológus, vegyész, pszichológus, gyógyszerész -10 fő, egészségügyi szakdolgozó 257 fő. Három műszakban dolgozó egészségügyi szakdolgozó 311 fő, gazdasági műszak ügyviteli 58 fő, fizikai dolgozó 211 fő. A létszám többségét az egyműszakos asszisztensek és a három műszakban dolgozók teszik ki. Az üres állásunk 29, melyből 23 orvos. Ebből is látszik, hogy intézményünk fő gondját az orvosi létszám pótlása okozza. Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy a szakdolgozóink, ápolóink létszáma folyamatosan biztosított, s külön szerencse, hogy szakképzettséggel rendelkezőkkel. Több kórházhoz hasonlóan mi is foglalkoztunk azzal a gondolattal, hogy Szlovákiából vagy Erdélyből igényeljünk ápolónőket. Erre azért nem került sor, mert sikerült magyar, és szeretném hangsúlyozni, hogy megfelelő képzettségű szakdolgozókkal visszapótolni az esetleges munkaerőhiányt. Gondot a szakképzett gyógytornászok utánpótlása okoz. Sajnos ők a vállalkozói világban és a fővárosban helyezkednek el, nem a vidéki kórházaknál. A Semmelweis egyetem oktató kórháza vagyunk, de más egyetemekkel is - a debrecenivel, szegedivel, pécsivel - nagyon jó kapcsolatban vagyunk. Jelenleg 20 rezidens dolgozik a kórházunkban. Orvoshiányunk enyhítésére rendszeresen járunk állásbörzékre és az Interneten, a közlönyökben is állandóan jelen vagyunk a hirdetéseinkkel. Kénytelenek vagyunk kiemelt bérrel hirdetni, ahhoz, hogy valaki felfigyeljen az álláshirdetéseinkre. Ez feszültségek forrása, melyet korrigálni kell a már itt dolgozó orvosok esetében is. Ide kívánkozik, hogy a városnak nincs csábító ereje a fiatal értelmiség körében. Problémánk az is, hogy a lakáslehetőségek korlátozottak. A legtöbb vidéki kórház velünk szemben az állás mellett folyamatosan lakást is tud biztosítani az új munkaerőnek. Az orvos és nővérszállónk nagyon rossz állapotban van, renoválásra, felújításra szorul. Átmenetileg albérletet tudunk biztosítani azoknak, akik hozzánk jönnek dolgozni, és a továbbiakban megpróbáljuk az önkormányzatok segítségével megoldani a lakás-kérdés problémáját is. Az új rendszerű rezidens-képzés sem kedvez a vidéki kórházaknak. Nagyon sok olyan gyakorlatot kell eltölteniük az orvos rezidenseknek más kórházak akkreditált osztályain, hogy nem tud megteremtődni a kötődés a kórházhoz. Ennek hatására nagyon sokan ott helyezkednek el, ahol a gyakorlatot töltik. Korábban, ha valaki az általános orvosi egyetemre járt, előszerződést kötött valamelyik intézménnyel, melyben tanulmányai után dolgozott. Rájöttek, hogy az előszerződéses rendszernek nincs értelme, mert időközben ezt a szerződést föl lehetett bontani. A fiatal orvosnak semmi hátránya nem származott a szerződésbontásból. Ez évtől a rezidensekkel mindenféle munkajogi kapcsolat, amely a jövőre nézve biztonságot adhatna a kórháznak, megszűnt. A piacgazdaságra való áttérés óta bevezettek olyan orvoslátogatói munkaköröket, ahol sokkal kedvezőbb feltételekkel kínálnak munkát, elsősorban a fiatal orvosoknak. Vonzza a fiatal értelmiségieket a gépjármű, a kötetlen munkaidő és az, hogy nem kell nekik beilleszkedni egy nagyon kemény, fegyelmezett, hierarchikus rendbe. Másik elszívó terület volt a kórházak részéről a háziorvosi szolgálat. Ez kedvező a betegeknek abban a körzetben, ahol a jól képzett szakorvosok helyezkedtek el, de a kórházunknak nem kóivez. Szomorú, hogy egyedül Salgótarján városában nem működik gyermekügyelet. Az is gond, hogy az összes nem kórházi jellegű probléma a kórházi szakorvosi ügyeletre zúdul. Nagyon sokan a kórházi ügyeletet terhelik olyan problémákkal, melyeken máshol is tudnának segíteni. Mindez szakorvosainknak túlzott terhet jelent. Ahhoz, hogy a kor színvonalának megfelelően lehessen tevékenykednünk, prioritásként kell megemlíteni a képzéseket. Itt az okozza a gondot, hogy régebben a tanfolyamok, továbbképzések ingyenesek voltak, de most már kemény összegeket kell fizetni a megszerezhető tudásért. Ezek az összegek zömében a kórházat terhelik, hiszen célunk, hogy sokoldalúak legyenek a dolgozóink. A költségek csökkentése érdekében Budapesten bérelünk egy lakást, így a lehetséges képzésekben résztvevőknek nem kell hazajárniuk minden nap és fizetni az útiköltséget. A megyei önkormányzattól, mint tulajdonostól, évente kapunk támogatást, de ennek a többszörösére lenne szükség. A hiányt nekünk kell pótolni, melynek érdekében folyamatosan figyeljük a pályázati kiírásokat. Az orvosainkat a lehetőségeinkhez képest igyekszünk megtartani. A bérezés a közalkalmazotti illetménytábla alapján történik. Ezzel is a szellemi foglalkoztatottak a népgazdasági átlag alatt vannak az egészségügyben. Ahhoz, hogy kicsit vonzóbbak legyünk a fiatalok számára is „kínálunk” nyugdíjkiegészítő, nyugdíjpénztári támogatást, étkezési hozzájárulást, albérleti támogatást. Alapítottunk egy helyi, Szent Lázár Megyei Kórházért elismerő címet, pályázat révén német angol, számító- gépes tanfolyamokon vehetnek részt a dolgozóink, lehetőség van a csereüdültetésre, minden évben rendezünk kórházi majálist, megünnepeljük május 12-ét, mely az ápolók nemzetközi napja. Ekkorra alapítottuk a Szent Lázár Megyei Kórház kiváló ápolója címet is. A dolgozóinkkal együtt naponta megfelelünk és lépést tartunk a rohanó világgal. Legjobb szakmai tudásunkkal kezeljük betegeinket és nyitunk új lehetőségek felé, hogy minél szélesebb körű ellátást tudjunk biztosítani. *** Öt éven belül országos szinten várható a munkaerőhiány a szakorvosoknál többek között: gyermekgyógyászat, radiológia, onkológia, sebészet, szülészet-nőgyógyászat. Szagdolgozóknál a szakképzett három műszakos ápolók, gyógytornászok, higiénikusok, a műtős és anaes- thesiológiai szakasszisztensek között. Remélt változások között szerepel az egészségügyi pálya presztízsének mielőbbi helyreállítása és a hosszú tanulási időt elismerő, a képzettséggel, a leterheltséggel és a felelősséggel arányos bérezés. Mielőbb meg kell állítani a pálya- elhagyást és újragondolni a szakképzés rendszerét. A jogszabályok harmonizációját meg kell teremteni, össze kell hangolni a teljesítményfinanszírozást, az ügyeletet, a heti 36 órás munkaidőt, a személyi minimumfeltételeket és annak finanszírozhatóságát. Kajtor Erzsébet, a Szent Lázár Megyei Kórház szervezési és humánigazgatója