Nógrád Megyei Hírlap, 2003. április (14. évfolyam, 76-100. szám)
2003-04-09 / 83. szám
6. oldal - Nógrád Megyei Hírlap GAZDASÁG 2003. ÁPRILIS 9„ SZERDA Túl drága ISPA-ajánlatok A problémák tisztázása segítheti a kohéziós alapok jobb felhasználását Budapest Az előzetesen kalkuláltnál legalább 30, esetenként azonban akár 100-120 százalékkal is drágább ajánlatok érkeztek az ISPA uniós segélyalap keretében megvalósítandó környezetvédelmi beruházásokra. Mivel az EU nem hajlandó a tervezettnél több pénzt adni, a MeH az Európai Bizottsággal, a PM-mel és a pályázókkal közösen keresi a finanszírozási gondok megoldási lehetőségeit. Eközben félő, hogy a beruházások megkezdése tovább csúszik. A 2000-es környezetvédelmi ISPA-projektek kivitelezési tendereinek bontásakor kiderült, hogy kizárólag legalább 30 százalékkal drágább ajánlatok érkeztek minden egyes projektre - közölte lapunkkal Becker László, a környezetvédelmi minisztérium főosztályvezetője. Egyes projektek esetében azonban a legjobb ajánlat is 100-120 százalékkal magasabb kivitelezési árat tartalmaz, mint amennyiről (mint finanszírozható felső plafonról) az EU és Magyarország 2000-ben a segély- program beindítását lehetővé tevő pénzügyi memorandumban megállapodott. Pontos számok egyelőre nem mondhatók, hiszen eredményt még nem hirdettek, de a költségtúllépés összességében tízmilliárd forintos nagyság- rendű. A tömeges költségtúllépésnek akár kedvező hatása is lehet, ha sikerül a levont tanulságokat az uniós segélyprogramok jövőbeni menedzsmentjénél hasznosítani. Szakértők többek között annak fontosságát hangsúlyozzák, hogy A 2000-es környezetvédelmi ISPA-projektek (projektbüdzsé, millió euró) Győr város szennyvíztisztító telepének fejlesztése [ Hajdú-Bihar megyei szelektív hulladékgazdálkodási rendszer létrehozása j Szegedi térség szennyvízkezelési rendszer és csatornahálózat fejlesztése j Miskolci regionális hulladékgazdálkodási program j Szeged regionális hulladékkezelési rendszer | Tisza-tó hulladékkezelés | Szolnok térségi hulladékgazdálkodási rendszer [ 14,500 18,738 66,650 12,900 12,797 8,140 10,280 VG-GMFIKA Forrás: Me évente felül kell vizsgálni a többéves projektek költség-előirányzatait. Nagyobb figyelmet kell fordítani a beruházások előzetes társadalmi elfogadtatására is, már a projektek előkészítési fázisában: ne ismétlődjön meg a közelmúltbeli sződi eset, ahol egy hulladék- lerakóhoz azért kell új helyszínt keresni, mert a lakosság helyi népszavazáson utasította el, hogy ebben a faluban legyen a többéves előkészítő fázison már túljutott beruházás. Hasonló a helyzet az előzetes környezeti hatástanulmánnyal, amelyet a jövő májusi EU-csat- lakozással megnyíló kohéziós alapok támogatásaihoz szintén előzetesen kell majd beszerezni. A mostani drágulásnak legalább öt oka vázolható fel, bár a helyzet projektről projektre más - hangsúlyozza Barátit Etele, az ISPA megvalósítását koordináló Nemzeti Fejlesztési Terv és EU Támogatások Hivatala (NFTH) elnöke. Egyrészt több esetben is az eredetileg tervezettnél magasabb színvonalú beruházásokra írták ki a tendereket, s a bekerült műszaki többlet szükségképpen emeli az árakat. Van olyan csatornázási beruházás például, amelyhez utólag aszfaltútépítés és buszmegálló létrehozása is kapcsolódott. Másrészt az 1999-2000-es projekttervezés idején nem számoltak azzal, hogy ilyen jelentős forintfelértékelődés következik be 2003-ra. Az inflációs hatások is drágítják a beruházásokat, jelenleg az építőipari kivitelezési árindex 41 százalékkal áll magasabban, mint 1999-ben. Harmadrészt kevés a tenderen részt vevő, a munkákat elvégezni képes cég, s nem lehet kizárni, hogy az oli- gopol piacon a versenytársak egymás közti megállapodásai is árfelhajtó tényezőként jelennek meg. Negyedrészt egyes projekteknél politikai nehézségek támadtak amiatt, ha 2000 óta lecserélődött az önkormányzati vezetés. Szerepel olyan hulladéklerakó a programban, amelynek megépítése elleni fellépés a nyertes polgármesterjelölt választási hadjáratának egyik központi eleme volt. Ötödrészt pedig az is elképzelhető, hogy tervezési hiba is becsúszott, bár az uniós támogatásoknál igen alapos az előkészítés, soklépcsős az előzetes minőségi kontroll. A beruházások lassú beindulásához vezethet néha az is, hogy a részt vevő önkormányzatok nem, vagy csak nagyon nehezen tudják előteremteni a szükséges önrészt. Ez a helyzet például a Hajdú- Bihar megyei regionális hulladékgazdálkodási program esetében. URKUTI GYÖRGY Változó döntési kompetenciák Vagyonnyilatkozatot kell tenniük az Megújította pályázati rendszerének szabályozását a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) - tudtuk meg. Sávos döntési kompetenciát vezetnek be, amely csak a 30 millió forint feletti kötelezettségvállalásnál ír elő miniszteri döntést. A bírálóbizottság tagjainak ezúttal vagyonnyilatkozatot kell tenniük. Két hét az agrárminiszternek Budapest Országos demonstrációt tartanak a sertéstermelők, ha Németh Imre agrárminiszter két héten belül nem hoz megfelelő piacstabilizáló intézkedéseket - döntött tegnap a gazdálkodói érdekképviselet. A termelők tegnapi ülésükön bizottságot bíztak meg azzal, hogy az FVM vezetőjével közvetlenül tárgyaljon. Nem tartják ugyanis megfelelőnek a tárca eddigi lépéseit, és kifogásolják, hogy a májustól esedékes ágazati szabályozásról semmilyen információval nem rendelkeznek. A gazdák az elmúlt napokban már több spontán megmozdulást is szerveztek a túltermelés és a romló értékesítési lehetőségek miatt. Az okoz alapvető gondot, hogy a felvásárlási árak kilónként 30-40 forinttal alacsonyabbak a 285-300 forintra taksált önköltségnél. Ennek oka, hogy a termelői felmérések szerint legalább 80 ezres sertéstöbblet alakult ki az országban, bár az FVM ebből hivatalosan csak 30 ezret ismer el. A tárca a napokban növelte az élő sertések exporttámogatását, de a gazdák szerint ezzel sem oldotta meg a problémákat. HAZAFI LÁSZLÓ Budapest A GKM a pályázatkezelés hatékonyságának javítása, illetve az európai uniós gyakorlatot figyelembe véve újította meg pályázati rendszerét - tudta meg lapunk Dubéczi Zoltán főosztályvezetőtől. Az április 1-jétől hatályba lépett szabályozás mindenre kiterjed, a pályázati konstrukció tervezésétől a meghirdetésen keresztül a pályázat kezeléséig, valamint az eredményesség vizsgálatáig. A korábbiaknál sokkal részletesebb belső előírások a szaktárcán kívül a pályázatokban közreműködő többi szervezetre - a Magyar Államkincstárra, a Magyar Vállalkozásfejlesztési Kht.-ra, az Energia Központ Kht.-ra, valamint a Magyar Fejlesztési Bank Rt.-re - is vonatkoznak. A kötelezettségvállalási mechanizmusban a pályázati rendszer racionalizálását és az európai uniós gyakorlatot szem előtt tartva új elemként jelenik meg a sávos kompetencia. Ez azt jelenti, hogy a korábbi gyakorlattal ellentétben csak 30 millió forint fölött írnak elő miniszteri döntést, azaz kötelezettségvállalást. Emlékezetes: a Széche- nyi-terv keretében meghirdetett pályázatok elbírálása minden esetben miniszteri döntéssel zárult. A 2003. évi pályázatoknál viszont már a 10 millió forint fölötti, de 30 millió alatti döntések helyettes államtitkári, míg a 10 millió alattiak főosztályvezetői jóváhagyást igényelnek. A kis összegű, de nagy darabszámú pályázatok - mint például a lakossági energiatakarékosság tárgyában meghirdetettek - gyorsabban zárulhatnak. Az uniós gyakorlat figyelem- bevételével határolták el ugyanakkor élesen a pályázat döntéselőkészítési folyamatában a szakmai értékelést és a bizottsági elbírálást. A bírálóbizottságok kisebb létszámúak lesznek elbírálóknak- korábban tíz fő felettiek voltak -, tagjaiknak pedig vagyonnyilatkozatot kell tenniük. Ez vonatkozik azokra is, akik az említett közreműködő intézményekben a pályázatkezelés során részt vesznek a döntés-előkészítésben, vagy a szabályzat alapján saját hatáskörben döntést hozhatnak. A nagyobb értékű projekteknél külső szakértőket is felkérnének. Dubéczi Zoltán elmondta: valamennyi pályázattípusnál kidolgozták az értékelés objektivitását biztosító összehasonlító és mutatószámrendszereket, értékelési elveket és módszereket. Ezek alapján nemcsak a megfelelés minősíthető, hanem a megfelelés mértéke alapján rangsorolhatóak is a pályázatok. Az értékelési eljárásokat pedig már a pályázati dosszié tartalmazza. Ebben benne van a szerződéstervezet, a szerződésmódosítási kérelem mintája, valamint a támogatható tevékenységek és az elszámolható költségek pontos és részletes felsorolása is. így a pályázó előre tudhatja, hogy a szerződés- kötéshez, illetve az elszámoláshoz milyen kötelezettségeknek kell megfelelnie. MAGOS KATALIN A NAP SZAMAI Érték Változás BUX tőzsdeindex 7899,74 pont-0,52% DJ Stoxx 50 2281,38 pont-1,43% Forint a sávban-11,38% +5 bp Euró forintban 244,66 Ft-0,15 Ft Euró dollárban 106,85 cent +0,64 cent Dollár 229,13 Ft-1,52 Ft Korrekció vette kezdetét Európa főbb börzéin az elmúlt napok emelkedését követően, a tőzsdeindexek 1,5-1,8 százalékos mínuszt mutattak a nap végén. A háttérben a gyenge gazdasági adatok húzódtak meg. A tengerentúli tőzsdéken sem volt kedvezőbb a helyzet, az indexek előző napi záróértékük körül mozogtak. A Budapesti Értéktőzsde is követte a nemzetközi trendet: a BÉT 0,5 százalékkal lejjebb, 7899,74 ponton zárt. A blue chipek közül egyedül a Mól tudott erősödni. GABONAÁRAK Szállítási határidő minimum maximum Elszámolóár (Ft/t) új előző TAKARMÁNYKUKORICA 2003. május 21100 28 000 22 250 22190 2003. július 21700 27 000 22 900 22 900 2003. november 22 600 26 500 23000 23000 2003. december 23100 27 500 23400 23100 TAKARMANYBUZA 2003. május 20 000 24 500 21 900 22 000 2003. augusztus 20 700 24 400 21000 21000 2003. szeptember 20700 24 300 21250 21250 2003. december 23 600 23 600 22 600 22 600 BÚZA 2003. május 21 800 28050 22160 22 010 2003. augusztus 22 250 29000 23 230 23190 2003. szeptember 22450 25 700 23 500 23300 2003. december 23950 27 200 24100 23 950 Forrás: Budapesti Árutőzsde UJ TESCOK NYÍLNAK További hét Tesco-áruház nyílik az idén Magyarországon - közölte Paul Kennedy vezérigazgató. A Tesco Globál Áruházak Rt. tavaly 236,8 milliárd forint nettó bevételt ért el, ami 26 százalékos növekedés a 2001. évi 187,6 milliárd forintos forgalomhoz képest. A társaság az idei évben ugyancsak két számjegyű növekedéssel számol. A Tescónak jelenleg 26 áruháza van, ebből ötöt még tavaly adtak át. Gazdaság ÉS TÁRSADALOM KÉPZÉSI REFORMOT SÜRGETNEK Fékezi Magyarország tőkevonzó és a hazai vállalatok versenyképességét a szakképzett munkaerő hiánya. Egyes becslések szerint a gazdaságnak jelenleg 100 ezer fő fizikai munkát végző dolgozóra lenne szüksége. A szakképzési törvény módosításáról már zajlik az országgyűlési vita. BŐVÜLÉST VÁRNAK A ZÖLDIPARBAN A környezetvédelmi iparban a gazdaság egészére jellemző növekedésnél jóval nagyobb bővülés következik be az elkövetkező években, ami a szektor GDP-n belüli részesedését is jelentősen megnöveli - derül ki a GKI Rt. tegnap közzétett felméréséből. A 11 ezer cég megkérdezésével elkészített vizsgálat szerint a magyarországi vállalatok együttes környezetvédelmi kiadásai 2005-re évi 790 milliárd forintra nőnek. Ezen belül a vállalatok közvetlen környezet- védelmi célú beruházásainak értéke 2005-ig évi 12 százalékkal fog növekedni. VÁLLALATOK ÉS PIACOK 18. MATÁV TELEFONKÁRTYA-BÖRZE Az idei évben egy alkalommal, 2003. április 12-13-án kerül megrendezésre a Matáv Telefonkártya-börze, amelynek helyszíne a Matáv Rt. székházának aulája és konferenciaterme lesz (Budapest I., Krisztina krt. 55.). Látványos programokkal, különleges kártyák kiállításával, értékesítésével és árverésével, kártyabarlanggal, cserelehetőségekkel és meglepetésekkel várják a résztvevőket. A belépés díja 100 Ft, de vásárolható börze-belépőkártyaként használható 500 Ft-os telefonkártya is, amelyre a vendég ráfényké- peztetheti magát. A kártyán szereplő összeg a kártyáról teljes egészében lebeszélhető. 100 EZREN VÁLASZTOTTÁK A FELEZŐ DÍJCSOMAGOT A Felező díjcsomagot használó Matáv-ügyfelek száma átlépte a 100 ezret. A február 1-jén bevezetett szolgáltatásra február végéig 40 ezren, a további kedvezmények hatására márciusban másfélszer annyian, 60 ezren fizettek elő. Az oldal a VILAGGAZDASAG alapján készült. www.vg.hu A VEZETŐ ÜZLETI NAPILAP s háztartás Csatlakozunk Európához. Átvesszük az Európai Unió szigorú ellenőrzési rendszerét. Környezetbarát védjeggyel látjuk el azokat a termékeket, amelyek kiváló minőségűek, és a környezetet kevésbé szennyezik. így segítjük, hogy a magyar családok otthona egészségesebb legyen. Mert egy európai országban így természetes. Minisztérium