Nógrád Megyei Hírlap, 2002. szeptember (13. évfolyam, 204-228. szám)
2002-09-21 / 221. szám
2002. SZEPTEMBER 21., SZOMBAT A NÓGRÁD MEGYEI HÍRLAP MELLÉKLETE I Panka ápolónő akar lenni Fejezetek egy boldog Down-kóros kislány és családja életéből A korai fejlesztés nagyon fontos, én magam is sokat foglalkoztam ezzel, de a legjobban akkor fejlődik a fogyatékos gyerek, ha „normál” közösségben, környezetben lehet. Azt tapasztaltam, hogy az ilyen körülmények között mindig felnő a feladathoz. Gyöngy Anna, egy családanya, a Panka naplója címmel most megjelent rendkívüli kötet szerzője mondta ezt könyve salgótarjáni bemutatóján.- Talán négyéves lehetett Panka, amikor először fogalmazódott meg bennem világosan a már régóta érő gondolat: a korai fejlesztés igazából nem a gyerek beprogramozását jelenti, nem arra van szükség, hogy előírt feladatokat rutinszerűen végrehajtassunk velük: nekünk kell egy kicsit tudatosan megváltoznunk. Azt a képességünket kell elsősorban fejlesztenünk, hogy észrevegyük: mitől csillan fel a szeme, mikor kacag fel, hova húzza a kezünket. Ahelyett tehát, hogy minél több szakembert próbálnánk betáblázni a hetirendjébe állandóan csak azon tépelődve, hogyan kéne még fejleszteni, sokkal fontosabb arra törekednünk: minél tartalmasabban és szórakoztatób- ban töltsük el vele az első éveket - tanácsolja bevezetőjében a szerző. Gyöngy Annának szíve vágya, hogy írása (melynek kiadása az Értelmi Fogyatékosok és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetsége megbízásából valósult meg) segítse megteremteni annak lehetőségét, hogy a fogyatékosok nem fogyatékos társaik között nőhessenek fel. Testvéreikkel járjanak egy iskolába és boldog, önbizalommal teli, teljes életük legyen.- Azáltal, hogy fogyatékos gyerekünk született, bizonyos értelemben én is fogyatékos lettem, állandó megaláztatásokat éltem át - érzékeltette az új élethelyzet kezdeti nehézségeit az édesanya, aki tisztában van azzal, hogy itthon, ha a fogyatékosok szülei minden erejüket latba vetik is a fenti célok érdekében, csak a kisegítő iskoláig jutnak el... Azt vallja: egyáltalán nem törvény- szerű, hogy az értelmi sérült kirekesztett legyen, a család nyűgöd; tan folytassa megszokott életét. Ő maga egészen eddig ezért küzdött, s az eredmény (mivel férje külföldön kapott munkát, lánya négy ország óvodáját, iskoláját próbálta ki, s mindenütt megállta a helyét), jelenleg angol gimnáziumba jár. Idehaza mindenekelőtt szemléletváltozásra van szükség, az iskolarendszerünket kell megváltoztatni. Gyöngy Anna az utóbbival kapcsolatban egyik fia megjegyzését idézte: „anya, milyen érdekes, odahaza mindig arra voltak kíváncsiak az iskolában, amit nem tudtam. Itt (mármint Katalóniában) pedig arra, amit tudok.” A mai tizennégy éves Panka ápolónő szeretne lenni. Édesanyja mosolyogva említi, hogy már gondol a férjhez menésre is. Pankának rózsaszín a távol: egy alkalommal embert, fát, virágot, napot rajzolt Aztán a rózsaszín filctollát kérte, csinált vele egy foltot és azt mondta: ez a távol... _____________________(mji G áspár Győző polgármestersége - Áruló a csapatban Gáspár Győző, a Romantic frontembere megint kitalált valamit. Most éppen polgármesternek jelöltette magát szülőfalujában, Nógrádmegyerben. Persze más miatt is alaposan felborzolódtak a kedélyek a Gáspár-csapatban; többek között erről is beszélt a Romantic egyetlen férfi tagja. A csekély korkülönbség és a régi ismeretség okán engedtessék meg alábbiakban a tegeződés... Ennek érdekében hétvégén megnyitnánk a tornatermet és a sportpályát, mert a hétvége abszolút a családé lenne.- Úgy hallom, nem függetlenként indulsz, hanem pártszínekben. Gáspár Győző és „leányai" hihetetlen népszerűségre tettek szert- Már ezerszer visszanéztem az adást. Belátom, hibáztam. Nem szándékosan, mások „jóindulatának” köszönhetően alakult így - kezdi a beszélgetést a platinalemezes popzenész.- Miben hibáztál?- Megbíztam a körülöttem lévőkben. Számomra most a legfontosabb az, hogy indulok a választáson, a polgármesteri székre pályázom. Titkos szándékom volt, hogy építtetek egy játszóteret Nógrádmegyerben. A TV2 stábjával ellátogattunk a falu mostani első emberéhez, aki a kamera jelenlétében megkérdezte tőlem, hogy „mi járatban?”, majd elővette az asztalán heverő tervezetet, melyen egy játszótér alapjai voltak. Megállt egyből az ütőerem, totálisan leblokkoltam. Teljesen nyilvánvaló, hogy van köztünk egy áruló, aki szállítja az információkat a konkurenciának.- Megvan a „tettes”?- Utólag jöttem rá, hogy ki az elkövető, és biztosíthatom, hogy meg is kapja majd a méltó jutalmát, mint minden bűnös.- Ki találta ki a polgármesterséget?- A lelkem diktálta. Kell a változás abban a faluban! Tettek kellenek, akkor majd lesz fejlődés. Nem dumálni kell, hanem cselekedni! Csak a magam példáját tudom felhozni, mert homokból várat építettem. A semmiből jöttem fel olyan szintre, ami kevés embernek adatik meg. Te tudod a legjobban, hogyan indultam! El akartam érni valamit, amiért rengeteget dolgoztam. A falu ugyanígy szívügyem. Olyan falut akarok, ahol boldogok és vidámak az emberek. Vidámak pedig legutoljára akkor voltak, amikor édesapám csinált egy alapítványi koncertet a kultúr- házban és azt megfinanszírozta.- Mik a polgármesteri célkitűzéseid?- Lehet, hogy most komolytalannak tűnik, de elsősorban a gyerekek polgármestere szeretnék lenni. A gyerek az elsődleges szempont mindenki életében, nem pedig a pénz és a karrier. Mindenki a csemetéjének dolgozik, hogy neki még több legyen. Én például olyan iskolát teremtenék nekik, ahová élvezettel járhatnak nap mint nap, továbbá meleg ebédet és tanszereket kapnának. Pont- rendszerben szeretnék taníttatni. Amelyik gyerek jól tanul, az kap egy sztárvendéget. Beszélgettem velük, a legtöbb Máriót, V-Tech-et, és TNT-t akar. Amelyik ügyes lesz, az meg is kapja! Könnyű nekik ezt megígérni, ugyanakkor nekem könnyű is lesz megteremteni, mivel ezekkel a zenekarokkal kollégák vagyunk, sűrűn találkozunk. Jó hangulatot akarok a faluban!- Való igaz, viszont a legnagyobb jóindulattal sem beszélhetek erről, hiszen titok- tartási szerződés köt, amit nem szeghetek meg. Ha itt lesz az ideje, az egyik Jó estét, Magyarországban leleplezem.- Ha nem téged választanak, akkor nagyon sénő- dött leszel?- Nem. Ez egy játszma. Négyen indulunk, majd meglátjuk. Szeretem a kihívásokat. Annyi biztos, hogy én a kapcsolataimon keresztül már több szponzorunktól pénzt szereztem a falunak, ami a számlámon áll. Ha megválasztanak, lesz miből várat építeni. Amennyiben nem én nyerek, akkor azt mondom, hogy emberek, nem fogadtátok el a jót, és nagy szeretettel nyújtom át ezt a nem kis összeget Sóshartyánnak és Magyargécnek.- A többi jelölttel milyen a kapcsolatod?- Az egyikből sztárt csináltam a tv által, róla ne beszéljünk. A másiknak köszönök, a harmadikkal pedig kifejezetten jóban vagyok. Utóbbira már rá is fogták, hogy szövetkeztünk, pedig egyszerűen csak tiszteljük egymást.- Sikerszériád közismert Az elismerések nem szédítettek-e meg? Változtál azóta valamit emberileg?- Nem lettem „gizdább”, ha erre gondolsz. Nem vagyok nagyképű, ugyanaz a Gáspár Győzike vagyok, aki voltam. Annak ellenére, hogy tényleg megy a szekér, már produkciós irodánk is van, ami csak és kizárólag a Romantic ügye ivei foglalkozik.- Már abszolút csak a Romárukból élsz?- Igen. Ráadásul a zenekarból mind a hárman a TV2 alkalmazottai vagyunk 2004. december 2- éig. Az összes létező műsorukban szerepelünk. A polgármesteri kampányomban is kiemelten se gítenek.- Sokan megkeresnek, amióta befutottál?- Sokan. Ami meglepő, hogy olyanok is veszik a bátorságot és hívnak, akik odáig mindig azt mondták nekem, hogy soha nem lesz belőlem semmi.- Pénzt kémek?- Olyan is előfordul. De elsősorban lelki támaszra van szükségük. Akinek kell, annak én segítek.- Mit keresel Tarjámban?- Evelin lányom ide jár a Kodály Zoltán Általános Iskolába, jöttünk vele mi is. Nem tehetek róla, de imádom Tarjánt. Pesten is vettünk egy lakást, de azt egyikünk sem szereti. Itt jó.- Melyik utcában laktok?- Tudják azt az emberek. Mindenki tudja! De bárki felhívhat reggel 10 és délután 6 között a 20- 470-3636-os telefonszámon, valamelyikünk biztos, hogy felveszi az együttesből.- Hogy van a baba?- Jól van, köszönjük, csak éppen nem alszunk, mert a kisasz- szony felcserélte a napszakokat. Nappal alszik, éjjel virraszt. Én meg pelenkázom..., amikor itthon vagyok. Bea, a feleségem bánja azt a napot, amikor sikeres lett a Romantic. Pont a múlt héten beszélgetett Galambosné Bogival, egymást pangálták. Ha egy kicsit lefogy, majd csinálok neki is egy zenekart, hogy ne unatkozzon... SÁNDOR ANDRÁS Aki kétszer örült a kitüntetésének Érdemes és eredményes munkássága elismeréseként a Magyar Köztársaság arany érdemkereszt polgári tagozata kitüntetésben részesült Bodnár Benedek, a Salgótarjáni Városgazdálkodási és Üzemeltetési Kft. ügyvezető igazgatója. Az augusztus 20- ai ünnepségen nem tudott személyesen részt venni, ezért a kitüntetést szeptemberben veszi át. E magas elismerés kapcsán kértük meg, ossza meg olvasóinkkal, hogyan lett a Balaton- parti ifjú vízi mentősből egy hegyvidéki iparváros talán leginkább „szem előtt” lévő szolgáltató cégének első számú irányítója.- Megvallom, váratlanul ért a kitüntetés híre - mondja elöljáróban, szokásos szerénységgel. - Ugyan tavaly, a cég fennállásának 50. évfordulóján felmerült a felügyelet részéről egy kitüntetés gondolata, ám akkor nem sikerült. Idén meg én nem tartózkodtam Magyarországon az átadás időpontjában, ezért igazi meglepetés lett a dologból: kollégáim egy üveg pezsgővel fogadtak azon a reggelen, amikor a Magyar Közlönyben közzé tették a kitüntetésem tényét. Mindez talán azért volt szokatlan, mert egy baki következtében az országos híradásból is lemaradtak nevek, így az enyém is. A közlönyben aztán tisztázódott a dilemma, így aztán rendkívül jólesett az a tömérdek gratuláció, amit ezt követően kaptam nemcsak a munkahelyemen, hanem az önkormányzatnál dolgozó kollégák, barátok, részéről is. így marad igazán emlékezetes ez a történet... 1971-ben kerültem Salgótarjánba, s mindig is a város kötelékében dolgoztam. Mérnökként a mélyépítő üzemnél kezdtem. 1980 után már városgazdálkodási feladatokat is elláttunk, lévén, hogy megtörtént • a két terület és a kertészet fúziója. Ez a változás az érdeklődési körömre is szerencsés hatással volt: építőmérnök létemre beleástam magam a szolgáltatási területbe, s ezen belül is a környezetvédelembe, ami az évek során szinte hobbimmá vált. Az elmúlt évtizedekben egy sor szakmában merítkezhettem meg: a mélyépítés mellett rálátásom volt a köztisztaság alakulására, a kertészetre, s pár éve még a lakásgazdálkodásra is, hiszen hozzánk tartozott a bérlakás-kezelés. A városüzemeltetés igen széles szegmensébe kóstolhattam így bele. A szívemhez azonban a környezetvédelem áll a legközelebb, illetve azon belül is a hulladék- gazdálkodás. Ebbe a szakterületbe szinte bele rágtam magam, nem véletlen, hogy szakmai sikereim legtöbbje ehhez kötődik az utóbbi időkben. Ennek a munkámnak a csúcsa a tavaly átadott csókáspusztai kommunális hulladék-feldolgozó és lerakó. Azt azonban nem gondolom, hogy ez a mű lenne az apropója annak, hogy ma erről a kitüntetésről beszélhetünk. 1971 óta számos olyan feladatot kaptam és oldottam meg erőmhöz mérten, amelyre utólag nagyon büszke vagyok. Szerettem „nyüzsögni”, a szó nemes értelmében, ezért soha semmiből nem közösítettek ki, a feladatok sűrűjében mindig részt tudtam venni. A sikerekben persze közrejátszottak a szerencsés körülmények, de a szakmailag jól felkészült kollégák éppúgy. Hajtott a vágy, hogy családomnak a lehető legtöbbet nyújtsam, s ez mindig több és több munkát, feladatot eredményezett. Aztán azt veszi észre az ember, hogy már szabad idejében is dolgozik. Nem rejtem én véka alá, hogy érik kritikák a munkánkat. Persze, hogy szeretnének az emberek szebb, tisztább városban élni, de ehhez mindannyiunknak szemléletet kellene váltani, másrészt a pénzügyi lehetőségek is szűkösek. És ennek ellenére siker, hogy megépült a lerakó, hogy szinte újra cseréltük a szállítójárműveket, hogy megkezdődött a közterület-karbantartó géppark korszerűsítése. A szűkülő anyagiak bennem sokkal inkább a kihívást erősítik, mint a panaszt. Azt, hogy mozgósítsuk a rejtett képességeket, még többet mozogjunk az országban, hogy a vállalkozásaink révén pótolhassuk a hiányzó forrást. Országos viszonylatban egyáltalán nincs szégyenkezni valónk. Ezt a mentalitást egyébként szülőhelyemtől örököltem, ahol - nagycsaládosok lévén - minden betevőért keményen meg kellett küzdeniük a szüleimnek. Én magam is korán kezdtem el dolgozni, emlékszem, az akarattyai vízi mentősöknél 700 forintot kerestem havonta. Az is büszkeséggel tölt el, hogy ezt az állást is pályáztatás útján nyertem el, igen népes mezőnyben, így legalább a család a taníttatásom költségei alól mentesült, a korai munka nevelő hatásáról már nem is beszélve, s ekkor vásároltam az első komoly öltönyömet is. Én nem föladtam akkortájt a Balatont, hanem nagyon is tudatosan jöttem Salgótarjánba, az akkor remekül prosperáló, nagy lehetőségeket kínáló, fejlődő iparvárosba. Munkát, lakást kaptam; ezt nem lett volna szabad visszautasítanom. Akkoriban a dunántúli, vagy balatoni perspektíva a közelébe nem jöhetett a tarjámnak. Azóta megváltozott sok minden, de ennek ellenére mondom: nem bántam meg! Mert amit elértem, az ide köt. Nyaralni sem nagyon jártam „haza”, drágának találtam még a külföldi üdülésekhez képest is. Természetesen a szüléimhez gyakorta hazalátogatok. Az elismerést megkapván, azt sajnálom csak, hogy ebbéli örömömben a feleségem már nem osztozhatott, hiszen év elején veszítettem el... Pedagógusként ő is magas elismerésben részesült egy évvel korábban. Hozzám hasonló habitusú volt, az iskolának élt... Gyermekeink már kirepültek a családi fészekből: leányom visszament a Dunántúlra, Veszprémbe, a fiam pedig itt maradt, s - nyilván nem véletlen - a környezetvédelemmel keresi a kenyerét az Észak-magyarországi Környezetvédelmi Egyesülésnél. Szándékosan hagytam utoljára kollégáimat, hiszen nélkülük ma nem ülnénk itt egy kitüntetés apropóján. Ők azok, akik benne vannak a falamon látható elismerésekben, oklevelekben, tanúsítványokban. Talán a szakmai fel- készültség mellett az őszinteség az oka, hogy stabil gárda vesz körül évek óta. Mindazonáltal nem tagadom: a szerencse legalább ennyire szövetségesem volt. Mert ha annak idején nem Tarjánba kerülök, ha nincsenek azok a lehetőségek, amelyek voltak, s ha nincs, aki észre vegye, hogy jól dolgoztam, akkor hiába lapozgatnánk a Magyar Közlönyt... Elégedett nem voltam, s valószínűleg soha nem is leszek. Most is új szervezeti struktúrát építünk, és fejlesztési elképzeléseink is vannak. Szeretek évekkel előbbre járni, mint ahol tartunk. Ha nincs perspektíva, nincs új kihívás, akkor rosszul érzem magam. Volt persze, hogy emiatt nem kaptam támogatást, túlzásokra hivatkozva. Csak akkor jöttek rá, hogy a prognózisom helytálló volt, amikor az idő is engem igazolt. Hamar gondolkodtam, de sikerült is bizonyítanom. A városban is látom a jövőt, nagyon bízom benne, hogy mielőbb dinamikus fejlődési pályára áll. Ahogy sikerült a hetvenes években végrehajtani egy nagyszabású városrekonstrukciót, térségvezető szerepre szert tennie, most ugyanez érzékelhető. A hullámvölgyeket előbb-utóbb kiheveri Salgótarján. Reménykeltő az idegenforgalmi potenciálja, alakul a foglalkoztatáspolitikája, csak azon a bizonyos holtponton kell átlendülnie. Szép környezete, tartalmas történelme erre predesztinálja. LEJEGYEZTE: T. NÉMETH LÁSZLÓ
