Nógrád Megyei Hírlap, 2002. július (13. évfolyam, 151-177. szám)
2002-07-19 / 167. szám
2. oldal - Nógrád Megyei Hírlap M E GYEI SZOLGÁLTATÁS 2002. JÚLIUS 19., PÉNTEK KORKÉP Tanulmányút Görbeországban A Nógrád Megyei Közművelődési és Turisztikai Intézet, a Nógrád Megyei és Salgótarján Megyei Jogú Városi Tourinform Iroda július 24-25-én Nógrád megyei turisztikai tanulmányutat szervez. A meghívottak köre elsődlegesen a célterületet jelentő térségek turisztikai szakmai szervezeteire: a szakmai sajtóra, a budapesti, a dunakanyari és az alföldi Tourinform- irodák, beutaztató irodák, turisztikai hivatalok, regionális marketingigazgatóságok, befektetésösztönző szervezetek körére terjed ki. A részvétel ingyenes, a jelentkezők számára a Nógrád Megyei Közművelődési és Turisztikai Intézet biztosítja a költségeket. A tanulmányút során a szervezők a résztvevők számára bemutatják a salgótarjáni föld alatti bányamúzeumot, amely Nógrád megye egyik legnagyobb európai hírű büszkesége, 1980 óta Salgótarján első ipari műemléke, hazánk első föld alatti bányamúzeuma. Történeti kiállítással, külszíni bemutatóval, skanzennel (szállítóeszközök, mozdony, csille, vagon látható) várják itt az érdeklődőket. A 280 m hosszú, 36 m szmtkülönb- ségű folyosórendszert végignézve a látogató képet kap a hazai szén- termelés mintegy százéves fejlődéséről, megismerkedhet a legkezdetlegesebb kézi munkamódszerekkel, felszerelésekkel és a korszerű gépi frontfejtés berendezéseivel. A múzeumi sétát követően a résztvevők egy előadás keretében megismerkedhetnek Nógrád megye turisztikai értékeivel, s az egyes kistérségek turisztikai fejlesztési projektjeivel. A rövid ismertetőket követően a szakemberek ellátogatnak a Medves- fennsíkra és Salgó várához. A Medves Európa legnagyobb, 15 km2-es bazaltfennsíkja, átlagos magassága 550 m. Legismertebb csúcsa a Salgó és az 571 m magas Boszorkánykő. Salgó vára 625 méter magas bazaltvulkáni kúpon áll, Salgótarján egyetlen műemléke. A 13. században emelték, szerepe igazán a török harcok idején vált hangsúlyossá. Falépcsőn juthatunk fel a fellegvárba, még feljebb pedig a vár sziklabércre épült tornyába. Letekintve szép kilátásban lehet részünk. A vártúrát követően a tanulmányút a VII. nógrádi folklórfesztivál nyitórendezvényén, az Europikniken folytatódik tovább. A Nógrád megyében és Szlovákiában zajló rendezvény 11 helyszínen, 44 együttes részvételével zajlik. Az Europiknik a külföldi együttesek számára nyújt ismerkedési lehetőséget, amely leginkább a közös éneklés (fesztiváli himnusz), beszélgetések és táncház keretében nyilvánul meg. A fesztivál megnyitóján történő részvételt követően egy másik csodálatos vár „bevételére” kerül sor: Somoskő váráról már a 14. századból való írásos dokumentumok is megemlékeznek. A16. században a török harcok martalékává lett, míg végül a Rákóczi szabadságharcot követően végleg eltűnt a föld színéről. A vár csúcsos tornyának északi oldalán feltűnik a híres bazaltömlés: a bazaltoszlopok a kihűlés során a csaknem 500 méteres magasságban orgonasíp formáját öltve szilárdultak meg. A vár alatti Petőfi-emlékliget- ben a költő 1845. évi látogatására utaló Petőfi-kunyhó látható. A vár ugyan Szlovákia területén áll, ám útlevéllel április 1. és október 31. között 8-tól 20 óráig november 1. és március 31. között 8-16 óráig látogatható. A napi program a salgóbányai Medves Hotelban végződik. A következő napon az ipoly- tamóci őslábnyomos lelőhely és a nógrádszakáli Páris-patak völgyének megtekintésére kerül sor. Ipolytamóc a világ harmadik leggazdagabb őslábnyomos lelőhelye. A település igazi látványossága a Csapásvölgy, ahol szenzációs tudományos értékű ősnövény- és ősállatlenyomatokat találtak. Az egyik legnevezetesebb lelet a több millió éves ősfenyő, melynek magassága 56 m, átmérője 120 cm volt. Ezen kívül ötezernél is több 20 millió éves növénymaradvány, valamint ősállatok egykor lávahamuval beszóródott lábnyomai láthatók. A Botos-árokban ezrével kerültek elő cápafogak. A geológiai tanösvényt 1986-ban nyitották meg, 1995 óta hivatalosan is az összeurópai természeti örökség részét képezi, az Európa Tanács diplomával tüntette ki. A160 ha-os természetvédelmi terület ma a Bükki Nemzeti Park gondozásában áll. Nógrádszakált természetvédelmi terület övezi: az Ipoly folyó sok évmilliós munkájának tanúbizonysága a Cserhát legkeletibb nyúlványainak határán, az Ipoly túlpartjáról áthúzódó andezit- takaró. Az andezitvulkánosság záróakkordjaként létrejött „laj- tamészkő rétegek” érdekessége abban áll, hogy rengeteg kövülettel bírnak. A lajtamészkő- képződés folyamata 13 millió évvel ezelőtt ért véget, de még a manapság jellemző szántóföldi művelés során, a szántóföldek barázdái között is láthatóvá válnak az ősmaradványok: tengeri sünök, fésűs kagylók, csigák nyomai. A Páris-patak medrében megbújó, palóc „Grand-kanyonnak” is keresztelt 15-20 méteres, szinte teljesen függőleges falú völgy igazán hitelesen támasztja alá a fenti tényeket: a homokos, karcos felszín szép ősi levéllenyomatokat őrzött meg, míg más helyütt óriási, opá- lozott, vörös színben pompázó fa- törzs mutatkozik meg. Több példát láthatunk több tonna súlyú, hatalmas gránittömbök előfordulására is. Ezek a vízmosásban sorakozó kőzettömbök a hajdani folyam vizének roppant erejére engednek következtetni. A Páris- patak valójában nem is patak, hiszen nem tapasztalható állandó vízfolyás a medrében. Az év nagy részében teljesen száraz, csapadékos időben azonban szép vízesések képződnek a szakadékban. Az itt felhalmozódó üledék hatalmas mennyiségének látványa tiszteletet parancsoló, lenyűgöző, méltán számot tarthat geológusok, amatőr természetbúvárok, turisták érdeklődésére. TÖZSÉR ANETT „Kapásom van!” - Horgászsarok Csak hűsöltek a halak Szombaton tartotta éves versenyét a salgótarjáni Tóstrandon a megye talán legkisebb horgászvízén működő egyesülete. Délelőtt a verseny idején a kánikulai meleg távol tartotta az élesre fent horgokon felkínált csaliktól az említésre méltó nagyságú pontyot, amurt, harcsát és társait. Mindössze - a foci mellett a pecázásban is tehetséges - Csatlós Tamás horgára akadt egy 1,2 kg-os amur, amellyel - és még néhány törpével - versenyt lehetett nyerni. Este aztán megindult. Több szép ponty is akadt és szakításról is beszámoltak a jelenlévők. A kudarc okozta bosszúságot - a tavon horgászók több éve a megye legeredményesebb horgászai közé tartoznak - jelentősen enyhítették a bográcsban készült és a versenyzők által elfogyasztott finom falatok. * A mára méltán országos hírűvé vált palotási tó augusztus 3-tól 10-ig a vendégeké lesz. Huszonhat csapat nevezett a II. Palotás Kupa bojlis horgászversenyre. így ki kell tegyék a „megtelt” táblát. Várnak csapatot Szlovákiából, hat csapat képviseli Nógrádot. A verseny pénzdíjért (is) folyik. Felvételünk a bátonyterenyei verseny után készült- HOROG Hét végi ügyeletek Orvosi készenlét Salgótarján: A hét végi orvosi, (sürgősségi) ügyeleti ellátás péntek 16 órától hétfő reggel 8 óráig tart. A központi ügyeletet (felnőtt és gyermek) az Ady Endre út 3. szám alatt lévő egészségügyi létesítményben kereshetik fel a fenti napokon. Telefon: 32/410-853. Az anyatejgyűjtő állomáson - szintén az Ady Endre út 3. szám alatt - a fenti napokon reggel 8-9 óra között veszik át a tejet. Balassagyarmat: a Rákóczi fejedelem út 66. szám alatt, a 6. sz. rendelőben péntek 16 órától hétfő reggel 8 óráig lesz ügyeleti ellátás. Telefon: 35/301-621. Bátonyterenye, Rétság: A megszokott helyeken lesz ügyeleti ellátás, péntek 16 órától hétfő 8 óráig. Bátonyterenyén: az Ózdi út 60. szám alatti rendelőben, tel.: 32/353-344; Rétságon: a József Attila út 13. szám alatti rendelőben, tel.: 35/350-561. Szécsény: a Rákóczi út 113. szám alatt - péntek 16 órától hétfő reggel 8 óráig - lesz az ügyeleti ellátás. Telefon: 32/370-432. Pásztó: a gondozóházban, a Hársfa utca 1. szám alatt (a rendelőintézet mögötti Semmelweis utcai bejáratnál) péntek 16 órától hétfő reggel 8 óráig tart a háziorvosi ügyeleti ellátás. Tel.: 32/561-020, vagy 32/561-000/2191-es mellék. Lelkisegély-telefonszolgálat: Salgótarjáni körzet: 32/311-600. (Este 18 órától reggel 6 óráig ingyenes!) Balassagyarmati körzet: 06-80/505-502. (Ezen szám csak a 35-ös körzetből hívható!) Gyógyszertárak nyitva tartása Hét végi ügyeleti ellátást - péntek 16.30 órától hétfő reggel 07.30 óráig - az alábbi gyógyszertárak tartanak megyénkben: Salgótarjánban a Főtér 2. sz. alatti Kamilla patika; Balassagyarmaton a Rákóczi út 51. szám alatti Szent György gyógyszertár; Bátonyterenyén a Nagybátony, Ózdi ut 31. szám alatti Elixír patika; Pásztón a Fő út 54. sz. alatti Korona gyógyszertár; Szécsényben a Rákóczi út 67. szám alatti Szent Háromság patika; Rétságon nincs ügyelet. Állatorvosi ügyeletek Magyar Állatorvosi Kamara Nógrád Megyei Szervezetének magán-állatorvosi (betegbejelentés) ügyeleti szolgálatán a hét végén - péntek 14 órától hétfő reggel 6 óráig - az alábbi orvosok tartanak ügyeletet: Balassagyarmat és Szécsény ügyeleti körzet (B - gyarmat, Szécsény, Szügy, Rimóc, Terény működési területei): dr. Barna Róbert Balassagyarmat, Óváros tér 17/A., tel.: 06-35/314-176; mobil: 06-20/468-4111; Rétsági ügyeleti körzet (Rétság, Romhány, Diósjenő, Dejtár, Nézsa, Nagyoroszi, Érsekvadkert, Drégelypalánk működési területei): dr. Dobos Attila Rétság, Börzsönyi u. 33., tel.: 06-35/350-140, mobil: 06-30/9581-175; Salgótarjáni ügyeleti körzet (Salgótarján, Cered, Litke, Karancslapujtő, Bátonyterenye, Mátraterenye működési területei) :dr.Mag Gyula Salgótarján, Kővár út 4., tel.: 06-32/421-307,06-20/9362-008; Pásztói ügyeleti körzet (Pásztó, Kálló, Alsótold, Ecseg, Palotás, Márkháza működési területei): dr. Osgyán Béla Palotás, Szabadság u. 24., tel.: 06- 32/480-002, mobil: 06-30/384-7288. A Nógrád Megyei Állategészségügyi és Élelmiszerellenőrző Állomás hatósági állatorvosi ügyelete a hét végén (péntek 14 órától hétfő reggel 8 óráig) az alábbiak szerint lesz: Rétság és környékén (Rétság, Romhány, Diósjenő, Dejtár, Nézsa, Nagyoroszi, Érsekvadkert, Drégelypalánk működési területei): - dr. Barna Róbert, 2660 Balassagyarmat, Óváros tér 17/A., tel.: 06- 35/314-176; Balassagyarmat, Szécsény és környékén (B.-gyar- mat, Szécsény, Szügy, Rimóc, Terény működési területei): dr. Perjés Zoltán, 2660 Balassagyarmat Béri B. Á. u. 13., tel.: 06-35/311-187; Salgótarján és környékén (Salgótarján, Cered, Litke, Karancslapujtő, Bátonyterenye, Mátraterenye működési területein): dr. Mag Gyula, 3100 Salgótarján, Kővár u. 4., tel.: 06-32/421-307, mobil: 06- 20/936-2008; Pásztó, Palotás és környékén (Pásztó, Kálló, Alsótold, Ecseg, Palotás, Márkháza működési területei): - dr. Osgyán Béla, 3042 Palotás, Szabadság út 24., tel.: 06-32/480-002. Istentiszteletek és miserendek Salgótarján: Római katolikus templomok: Főplébánia: szombaton reggel 7.30 órakor, vasárnap de. 10 órakor, este 17.30 órakor kezdődik a szentmise. Szent József-tempbm: szombaton 18 órakor, vasárnap 8.30 és 10 órakor lesznek a szentmisék. Forgách-telepi kápolna: havonta vasárnap reggel 7 órakor tartják a szentmisét. Szent Lázár Kórház kápolnájában vasárnap 16 órakor van a szentmise. Zagyvapálfalván: szombaton 18 órakor, vasárnap 11 órakor lesz szentmise. Baglyasalja: vasárnap 8.15 órakor tartják a szentmisét. Zagyvaróna: szombaton 18 órakor, vasárnap 10 órakor kezdődnek a szentmisék. Somoskőújfalu: vasárnap 8.15 órától lesz a szentmise. Rónafalu: vasárnap de. 8.30 órakor kezdődik a szentmise. Evangélikus templom: istentisztelet vasárnap a Salgó úti templomban 10.30 óra, Zagyvapálfalván 13.30 órakor. Baptista imaház: istentisztelet vasárnap 9.30 óra. Református templom: istentisztelet vasárnap 10 óra. Adventista egyház st.-i gyülekezete (Munkásotthon tér 5„ SZÜV mögött): istentisztelet pénteken 18 órakor, szombaton 10.45-12, 14.30-15.30 órakor. Hit Gyülekezet: istentisztelet a városi sportcsarnokban minden vasárnap 15 órától. St. Ezüstfenyő otthonban: minden hónap első péntekén 10 órától kezdődik az istentisztelet. Balassagyarmat: Római katolikus templom: szombaton este 18.30 órakor, vasárnap 7, 8.30,11, és 19 órakor kezdődik a szentmise. Új templomban: minden vasárnap 9.45 perctől lesz a szentmise. Evangélikus templomban: isten- tisztelet vasárnap 9, 10 és este 18 órakor. Református templom: istentisztelet minden vasárnap 10 órakor, alkalmi ünnepeken úrvacsorái szolgálat. Bosco Szent János szalézi plébánia-templomban: vasárnap 7.30, 9.11.30 és 18 órakor kezdődnek a szentmisék. Hit Gyülekezet istentisztelete minden vasárnap 16 órától a balassagyarmati művelődési és oktatási központban, Balassagyarmat, Rákóczi F. u. 50. szám alatt. Balassagyarmati kórház kápolnájában: minden vasárnap 15.30 órakor istentisztelet. Szécsény Római katolikus templom: szombaton reggel 7 órától, este 19.30 órától, vasárnap 7, 9.30,11 és este 19 órától lesznek a szentmisék. Református istentisztelet: minden hónap 3. vasárnapján 17 órakor az evangélikus templomban. Evangélikus istentisztelet: minden hó 3. vasárnap reggel 8.30-tól az evangélikus templomban. Pásztó: Római katolikus templom: szombaton este 18.30 órától, vasárnap 9.30 és 18.30 órától kezdődik a szentmise. Evangélikus templomban: vasárnap 9 órakor kezdődik az isten- tisztelet. Hit Gyülekezet: istentisztelet a gyülekezeti házban (volt áfész- épület) vasárnap 15 órakor. Rétság: Római katolikus templom: szombaton 18 órakor, vasárnap 9.30 órakor kezdődnek a szentmisék. Evangélikus imaház: vasárnap 8.30 órától evangélikus istentisztelet. Református istentiszteletet: minden páratlan vasárnap 8 órától tartanak a művelődési házban. Bátonyterenye: Római katolikus templomok: Nagybátony falu): vasárnap 11.00 órakor lesz a szentmise. Bányavárosban: szombaton 16 órakor tartják a szentmisét. Maconka: vasárnap 8.30 órakor kezdődik a szentmise. Kisterenye: szombaton 18 órakor, vasárnap reggel 8.30 órakor lesz az ünnepi szentmise. Ezüstfenyő otthonban: (Bátonyterenye) minden szombaton 16 órakor az intézmény könyvtárában: katolikus szentmise. Mizserfai otthonban: minden héten szombaton, 14 órától van szentmise. Szentkút: A kegytemplomban: vasárnap 9 és 10.30 órakor kezdődnek a szentmisék. Skandináv lottó Nyerőszámok Nyeremények A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint a jú- A 29. heti Skandináv lottó nyereményei a kö- lius 17-én megtartott 29. heti Skandináv lottó sor- vetkezők: soláson a következő számokat húzták: 7 találatos szelvény nem volt, a 6 találatosokra, Első számsorsolás: 5,12,20,25,29,31,35. egyenként 215 ezer 543, az 5 találatosokra 4850, a Második számsorsolás: 7, 8,16,28, 30, 31, 32. 4 találatosokra pedig 803 forintot fizetnek. %TA TTTTlT i Kiadja: Nógrádi Média Kiadói Kft. Felelős kiadó: KOPKA MIKLÓS ügyvezető igazgató. Szerkeszti: a szerkesztőbizottság. Felelős szerkesztő: DR. CSONGRÁDY BÉLA. Felelösszerkesztő-helyettes: FARAGÓ ZOLTÁN. Szerkesztőség VIl 1/ U A 11 tfjjp' U I U I AU és kiadóhivatal: Salgótarján, Erzsébet tér 6., Postafiók: 96. Szerkesztőségi telefon: 32/416-455, telefax 32/312-542. Kereskedelmi igazgató: PLACHY GYÖRGY. Hirdetési és terjesztési csoport telefon: 32/416-455, fax.: 32/311-504. 11 V/vJlYril/ megyei IlllVlJíll Balassagyarmati szerkesztőség: Bgy., Kossuth út 15. Te!.: 35/301-660. Az előfizetők részére a KER-T.O.M. Bt. munkatársai kézbesítik a lapot. Kérésével Salgótarján térségében hívja a 06-20-566-33-55, Balassagyarmat térségében ________________K«am>»Fiup______________ a 06-30-908-77-71, Pásztó térségében a 06-30-475-83-80-as telefonszámot. Az áruspéldányokat terjeszti a BUVIHÍR Rt. és a kiadó hálózata. Előfizethető közvetlenül a Nógrád Megyei Hírlap kiadójánál, a balassagyarmati szerkesztőségben, a hírlapkézbesítőknél és átutalással a KHB Rt. 10400786 07804984 00000000 számú számlájára. Előfizetési díj egy hónapra 1195 Ft, negyedévre 3585 Ft, fél évre 7170 Ft, egy évre 14 340 Ft Nyomtatás: Egri Nyomda Kft. Felelős vezető: vezérigazgató. HU ISSN 1215-9042^ teijsäga . * Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a Nógrádi Média Kiadói Kft. j „ * az Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., az Axel Springer-Magyarország Kft., a Harlequin Magyarország Kft., a Hungaropress Sajtóterjesztő Kft. előfizetéses megrendelését teljesítse, azok akcióira, kiadványaira, szolgáltatásaira felhívja a figyelmet. ! sarnufeF» „ntemi «.ä