Nógrád Megyei Hírlap, 2002. február (13. évfolyam, 27-50. szám)
2002-02-23 / 46. szám
2002. FEBRUÁR 23., SZOMBAT A NÓGRÁD MEGYEI HÍRLAP MELLÉKLETE I „Kicsi a hajó, de tiszta a lobogó”- Még lapszerkesztő voltam, amikor kiderült, hogy Nógrád megyében van egy szerző, aki a hajózással kapcsolatosan publikál. Középfokú szakirányú végzettséggel rendelkezik, annak idején a Dunán hajózott. Annál is inkább érdekelt a dolog, mert én is meglehetősen szorosan kötődtem világéletemben a hajózáshoz. Az újpesti hajógyárban voltam géplakatostanuló, s a gyártás szinte minden fázisába belekóstoltam. Apám innen ment nyugdíjba, megbecsült személyzeti vezető volt. Azon a szigeten, ahol manapság a fesztiválokat tartják, az én fiatalkoromban pezs- gett az élet. Ezernyi kellemes emlék fűz oda is - mondja szinte egyszuszra T. Pataki László író, a Navigare Press Kiadó tulajdonosa, vezetője.- Szóval ez a magyarázata a hajózásra utaló névnek Salgótarjánban, Nógrád megyében, azaz az ország olyan szegletében, ahol még víz se nagyon van, nemhogy hajózható folyó vagy tó.- Ez az egyik, a személyes tényező, de a másik, az általánosabb érvényű szempont is rokon ezzel. Ugyanis úgy éreztem, hogy tartozunk annyival a megszüntetett magyar hajógyártásnak - amely sorozatban állította elő a 1100-1300 tonnás hajókat, az úszódarukat, köztük a háború utáni elsőt, a „József Attilát”, amelyik az ostrom utáni hídépítésben nagy szerepet játszott - és a Nagy Lajos király óta létezett, de 2000 decemberében szintén „halálra ítélt” magyar hajózásnak, hogy legalább az emlékét, az irodalmát továbbéltetjük. Ezért szövetkeztünk Katona Miklóssal, a bevezetőben említett nógrádi hajós szerzővel, s a „Magyar Du- na-tengerhajózás regénye” című könyvét - amelynek DDr. Capt. Fotó A magyar Duna-tengerhajózás regénye című kötet címlapjáról ■ Juba Ferenc egykori hajóskapitány kalandos élete adja a vázát - már a mi kiadónk - a Pat-Press Bt. - jelentette meg. Ennek mintegy műhelyeként jött létre 2001-ben és tevékenykedik a Navigare Press, amely már jegyezte Vághó Ferenc „A ‘Zsófia’ vendégkönyvéből, avagy jegyzetek egy hosszú élet margójára” című kötetet. E két könyvvel kiadónk egy hajózástörténeti sorozat alapjait vetette meg.- Ennyit röviden a múltról és hogyan tovább?- Következetesen megyünk ezen az úton, azaz kiállunk a magyar hajózás ügye mellett és ennek részeként a hajózási irodalmat akarjuk újra magasra emelni. Nem nosztalgiázunk, kemény, tudatos har- ____ cot vállalunk. Arra törekszünk, hogy a magyar hajózás múltjából látassuk a jelenben a bántó hiányt. Svájc például mindössze 18 kilométernyi hajózható folyószakasszal rendelkezik mégis van 24 tengerjáró hajója. Ausztriának sincs tengere, de van hajóparkja. A Navigare Press mottója, jelszava, vagy divatosan szólva szlogenje a következő: „Kicsi a hajó, de tiszta a lobogó”. Magyarországnak ugyan hajója már nincs, de egy lobogót (és nem zászlót, ahogyan egyesek tévesen mondják a hajókkal összefüggésben) még őriz egy tengerész Újpesten. Ez nagyon fontos, mert ezzel válik folyamatossá lobogóviselési jogunk, amit nem köny- nyű kiérdemelni. Ami viszont a konkrétumokat illeti: már nyomdában van kiadónk újabb kötete, amelynek „Hajóportrék” lesz a címe. Az összes 1945 és 2000 között létezett magyar tengerjáró rajza, műszaki leírása, illetve fotója benne találtatik majd a teljes nacionáléjával együtt. A könyv Horváth József tengeri hajóskapitány, Szimon Miklós hosszújáratú tengerészkaHárman, akik őrzik a magyar hajózás emlékét: Szimon Miklós, Katona Miklós és T. Pataki László ■ pitány és Katona Miklós (akit a „A magyar Duna-tengerhajózás regénye...” című könyvéért a Magyár Tengerészek Egyesülete a tagjai közé választotta) munkájaként jelenik meg, de egy interjú erejéig az én írásom is szerepel benne. A könyv megjelenését a Mahart is támogatja. Ugyancsak nyomdakész a „Magyar tengerészversek” című kötet. Katona Miklós az Adriai-tenger mélyén nyugvó Szent István csatahajóról tervezi az újabb könyvét, többek között a búvárok elbeszéléseit is felhasználva. Később majd feldolgozzuk és kiadjuk az 1945 előtti hajók albumát is. Az Interneten honlappal rendelkezünk, amely Texasban, San Antonióban van bejegyezve. Ott a „Navigare magazinéban olvashatók terveink, s a velünk kapcsolatos legfrissebb információk. A Magyar tengerészek Egyesületével együttműködve tervezzük közzétenni a „Merre járnak a magyar tengerészek?” című rovatot, amely azokról szól, akik ugyan más lobogó alatt, de ma is hajóznak. Ugyancsak várható a mi honlapunk összekapcsolása a Mahart éval.- A magyar tengerésztársadalom hogyan fogadja az önök törekvéseit?- Jó érzéssel mondhatom, hogy tetszéssel. „Tengerészgyalogságnak” hívnak bennünket és nagyon becsülik, elismerik azt a munkát, amit végzünk. Amikor „A magyar Duna-tengerhajózás regényednek volt a bemutatója Budapesten, megjelent ott szinte valamennyi nagy öreg „tengerimedve”. Ők, akik hatalmas értékekkel, piros- fehér-zöld lobogó alatt járták a világ tengereit, mára szétszéledtek, nyugdíjba mentek, felesleges emberekké váltak. Sorsuk láttán igazi megrendülést éreztem... CSONGRÁDY BÉLA Irigy és kesernyés Felizgatva, de kielégítetlenül indult haza vasárnap este a telt háznyi közönség a József Attila Művelődési Központból. Irigy Hón- aljmirigy-koncertre készültek. Másfél óm gondtalan szórakozásra, röhögésre, együlténeklésre. Kesernyés szájízzel mentek haza. A koncert pontosan kezdődött. Tét ház, pótszékek. A harmadik számra a közönség együtt éneket, tapsot a zenészekkel, kezdődött egy nagy but, de ezzel vége is lett. Negyedik számként bekonferálják Komáromi Istvánt, a vendéget. Szépen énekel, jó számokat, Az ilyen jelenetekből kellett volna több_______fotó: p.tóth László csak a közönség nem rá kíváncsi. A második számnál többen el- } i hagyják a termet. A harmadiknál még többen. Nem veszi észre? j Másról szól a szerződése? Énekel tovább. Füttyök, bekiabálások. I Komáromi lenyomja a programját - hét, nyolc számot elénekel, j | gyér tapsban távozik. Mirigy vissza, öt szám, meghajlás, vége. A történet ennyi. Talán csak annyival több, hogy a koncert után ? csalódott a közönség. A második rész nem tudta visszahozni az el- j ejtett hangulatot, elmaradt a jó buh. Emlékszem, valamikor réges-rég divat volt az élőzenekor. Megbol- I dogulí Fanyúlék, az Edda előtt. Emlékszem, nem mindenki fogadta szívesen. Patakyéknak azonban fontos volt a buh. Olyan M órát j } nyomtak, hogy csuda és a KÖZÖNSÉG - így csupa nagybetűvel - j mindent megkapott, amire tárt. Igazából Komáromit sajnálom. Le- 1 { énekli ateljes magyar mezőnyt, szépen és érthetően. Jó dabkat ír. A \ közönség meg kifütyüli. Kifütyüli, mert mást nem várt, mást kapott, j A baj az, félek értem Mirigyéket. Hatszáz embernek ennyi is f I elég. Ott vannak a tévék, a rádiók, velük van tele a sajtó, velük no- 1 veinek nézettséget, olvasottságot. Hatszáz ember, ugyan már. Oda- } figyelni egy telt ház hangulatára. Minek?! Azt fehételezni sem me- { rem, hogy nem képesek végigcsinálni egy rendes koncertet. { Könnyű ma sztárnak lenni Magyarországon. Túl sokan él- { j nek a sztárcsinálásból és ők mindent megtesznek azért, nehogy j { üres legyen a zsebük. Kérem, azért uraim ott a Mirigyben vi- f j gyázzanak. Önöket sokan szeretik, szívesen hallgatják, kelle- f | mes szövegeiket, dalaikat. Önök kiemelkednek a sztárocskák § | soraiból. Ma még... Losonczi Tamás a Nógrád Megyei Szuperinfó ! felelős szerkesztője, Salgótarján I „Csohány Kálmán kortársai” Csohány Kálmán kétszeres Munkácsy-díjas, érdemes művész alapozta meg Pásztó képzőművészeti gyűjteményét a 70-es években. A szülőföld szeretete, a Pásztóhoz való szoros kötődése nemcsak gazdag művészetében mutatkozik meg, hanem abban is, ahogyan támogatta Pásztó kulturális fejlődését. Előszeretettel rendezett itt kiállításokat, saját műveinek egy részét is a városnak ajándékozta, bízva abban, hogy ezzel egy jövőbeni nívós galéria alapjait teremti meg. Példáját művészbarátai is követték, s így mintegy 400 műalkotás gyűlt össze. Csohány Kálmán 1980-ban bekövetkezett korai és tragikus halálával a gyűjtemény és a galéria ügye sajnálatos módon elakadt, s a képzőművészeti alkotások rengeteg hányattatáson mentek keresztül. Kezdetben a város még a puszta raktározására sem tudott alkalmas helyet biztosítani, a gyűjtemény több helyen szakszerűtlenül tárolódott, mindaddig, amíg 1998 tavaszán visszakerültek a Pásztói Múzeumba, ahol már biztosítottak voltak a kedvező raktározási feltételek. 2001. decemberében a Csohány-galériával egy időben nyílt meg egy időszaki kiállítás e művek legértékesebb darabjainak válogatásából „Csohány kortársai” címmel. A kiállított szobrok és festmények alkotói között többek között olyan neves művészek szerepelnek, mint Gerzson Pál, Hincz Gyula, Bartha László, Hibó Tamás és Szabó Vladimir. Hincz Gyula „Emlékezés II.” című művének színskálája harsány, vibráló, már szinte lüktető. A vonalak lendülete, pergő ritmusa bevonja a szemlélőt egy mögöttes világba, a képzelet, az emlékezés világába, és saját emlékeiből feleszmélve jut vissza a valóságba, a kép elé, hogy továbbléphessen Szabó Vladimir festőiskolájába. A balassagyarmati születésű alkotó képén egy műterembe kapunk bepillantást. Az agg művész-tanár festőtanon- cainak, művészpalántáinak magyaráz, mellette a két tökéletes szépségű ruhátlan, pózba merevedett testtartású modell. A kép jobb oldalán álló székben egy idős hölgy ül, a hajdani szépség, az egykori modell, utalva arra, hogy a szépség is, mint minden a földön múlandó, csak a művészet örök. Az elmúlás vízióját erősíti meg a modellek mellett felállított csontváz is, mely az elmúlás jelképe. Szabó Vladimir művészete mögött mindig bölcseleti fedezet áll: ebben rejlik művészetének, mesélő stílusának nagysága is. ■ Bartha László Kossuth-díjas, kiváló művész „Finálé”-ja, „Cir- kusz”-sorózatának egyik igen jeles darabja. A „Moldvai csángóknál” című festménye a természetelvű és nonfiguratív piktúra határmezsgyéjéről származik. Gerzson Pál, Hibó Tamás, Bér Rudolf, Kmetty János további olyan nevek, akiknek alkotásai ezen a kiállításon is igen figyelemre méltóak. SHAH GABRIELLA művészettörténész Amit a szél formál és a nap beragyog „Izrael közel és távol" - Szilárd Klára kiállítása Budapesten Claire Szilard, azaz Szilárd Klára világhírű festőművész kiállítása nyílt meg a napokban Budapesten, a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltárban „Izrael közel és távol” címmel. A tárlatot Várnai Shorer Judit, Izrael Állam magyarországi nagykövete, Kováts Albert festőművész és B. Túrán Róbert, a rendező intézmény igazgatója nyitotta meg. Kurátor: Jerger Krisztina művészettörténész. A hatalmas érdeklődés kísérte ünnepi megnyitóra Nógrád megyéből, Salgótarjánból és Hollókőről is többen érkeztek, korántsem véletlenül. Szilárd Klára műveiből Salgótarjánban, a Balassi Bálint Megyei Könyvtárban 1991-ben rendeztek emlékezetes kiállítást, Hollókőn pedig ugyancsak jól ismerik a művészt, aki több időt töltött a faluban, s az ottaniakról ragyogó portrésorozatot készített. Szilárd Klára „Izrael közel és távol” című kiállításán a látogató legmeghatározóbb élményei közé tartozik a ragyogás, égő színek áradnak a képekből, szikrázó formák kápráztatják el a szemet. Életöröm, vidámság, az életbe vetett mélységes hit, Izrael szellemisége sugárzik minden egyes alkotásból. Élet és művészet nem választható szét Szilárd Klára munkásságában, miként az emlék és a képzelet sem. Nincs ezekben a művekben semmiféle spekuláció, jóllehet az éppen alkalmazott festői és szobrászati stílusok változatosak, a színek és a formák természetes áradása minden mással szemben összetéveszthetetlenné, öntörvényűvé teszi ezt a meghökkentően gazdag és most is folyamatosan gazdagodó életművet. Miként az izraeli tájban, így a sivatag valóságában is magától értetődők a színek és a formák, amiket a szél formál és a nap beragyog, úgy ezeken a képeken sincs semmi fölösleges dísz, semmi külön „magyarázatra” szoruló elem. Ebben a művészetben minden valódi, semmi sem kitalált, talán éppen ezért emelkedik a legmagasabb rendű költői képek lélegzetelállító magaságába, az életet élő, álmait álmodó ember meg- kérdőj elezhetetlen, egyúttal jelképi erejű vallomásává a létezés egyszeri és megismételhetetlen csodájáról, a véges és a végtelen egylényegűségéről. Egyáltalán nem lehet véletlen, hogy éppen a sivatagban hangzott föl az idők mélyén az Úr hangja, abban a súlyosan valóságos tájban, amelyben parányinak érezheti magát az ember, de ugyanakkor a végtelen részének is. Ez a szigorú táj ugyanis annyira valóságos, hogy az már a legelvontabbal azonos. Reális és szürreális ilyen módon van jelen Szilárd Klára művészetében is. A művész, aki 1944-ben a halál, a zsidóüldözés elől volt kénytelen elmenekülni Magyarországról és pár évi svájci tartózkodás után 1951-ben Izraelben lelt otthonra, 1993-ban családi okból települt vissza szülőhelyére. A jelenlegi kiállítás az Izraelben töltött 42 év alkotásaiból nyújt válogatást. Jelentőségét növeli, hogy Magyarországon először mutatja be az izraeli üvegablakok terveit. Ez a művészeti ág eddig nem volt honos az ős-új országban, megteremtése az ő nevéhez fűződik. Jelenleg is tizennégy zsinagóga és több más középület őrzi az általa alkotott üvegablakokat, amelyek tündöklő fénnyel sugároznak Jeruzsálemben, Tel-Avivban, Rámát Ganban és másutt. Szilárd Klára huszonhat éven át élt Jaffa óvárosában, amelynek ódon sikátorai, vénséges kőházai, a tengerről fújó szél, a dús növényzet, a röpködő és éneklő színpompás madarak, az illatok tömény áradása az engesztelhetetlenül tűző sárga nap alatt életének és művészetének részévé vált. A kiállításon bemutatott akvarellsorozata azt a Jaífát idézi, amelynek több időmarta épülete, utcája, az arab építkezés és a zsidó negyed jellegzetes épületegyüttese már nincs, csak e lapokon él tovább ragyogó színekben, a folyton tajtékzó tenger sós illatának emlékével. Mindez annyira lebegő és tündöklő, mint maga az emlék, ugyanakkor annyira valóságos, hogy az ember szinte arra gondol, most lép be Szilárd Klára jaffai házának zöldre festett kapuján, hogy aztán az ablakon kipillantva a kéklő tengerpartra lásson, ahonnan valamikor Jónás indult el Ninivébe. Intimitás, színesség, vidámság és bensőségesség, otthonosság árad ezekből az akvarel- lekből, amelyeket a nap színe itat át. Miként a nap ég a művész már emlegetett sivatagi olajképei fölött is. A sivatag, a Holt-tenger melletti hegyek, a sivatagból kinövő párizsi házak, a csavart törzsű fák, Szodoma környéke, a kínzóan forró szelek rohamaival ostromolt vidék már- már a kozmosz fölfoghatatlan végtelenségét idézi. Csaldiogy mindez „idelent” van, egyszerre közel és távol, miként Izrael földje Szilárd Klára és mindazok szívében, akiknek még jelent valamit az a nyugati kultúra, amelynek erkölcsi alapja e fényverte földön született meg. Ennek valóságos csodáját mutatja meg ismét ez a kiállítás. A tárlatotmárcius 14-ig tekinthetik még az érdeklődők. BÓOI TÓTH ELEMÉR Jaffa (akvarell) Üvegablakterv
