Nógrád Megyei Hírlap, 2002. február (13. évfolyam, 27-50. szám)
2002-02-02 / 28. szám
2. OLDAL MEGYEI KÖRKÉP 2002. FEBRUÁR 2., SZOMBAT Faragó Zoltán: "T R £ P j Á Ó Érdekes ez a szombat, dátum szerint 2002. 02. 02. Csupa kettő, csupa nulla... Ráadásul gyertyaszentelő napja van, ami jeles időpont, mert, ha napos, derült az időjárás, akkor a népi bölcsesség szerint még igen hosszú lesz még a tél. Szó szerint úgy hangzik ez: „ha fénylik gyertyaszentelő, az izéket is szedd elő”. Mi a csoda az az izék? Nos, a régi házak rozsszalmábúl készült zsúpfedése, ami, ha nincs más, végszükség esetén a háziállatokkal is feletethető. Legalábbis így hallottam régen a nagymamámtól: ha a bölcsesség nem is állja meg a helyét, legalább már a forrása legyen hiteles... Meg aztán, más okból is sántít már e mondás: egy-két skanzent kivéve hol talál ma a gazda zsúpfedeles házat...? Medve több lehet az országban, aminek, ugye, ha meglátja a saját árnyékát, még illik visszabújnia a barlangjába, aludni egy jó hosszút a tél végéig... Bükkfák dajkája Csalóka ez a báránybőrbe bújt farkas, ez a január-februári tavasz. Megdőlt megint a melegrekord, akárcsak tavaly januárban, de kevés jele van annak, hogy a kutya megette volna a telet. Nagyot változott a világ pár nap alatt! Jó egy héttel ezelőtt kásás, nedves, de összefüggő volt a hótakaró Eresztvény környékén, az elmúlt hét végén már csak foltok maradtak a fehér lepelből, meg az ösvények váltak csúszóssá, mert a sétálók jéggé taposták rajtuk a havat. Tegnapra aztán még nagyobb lett a változás a kis Várberek-pa- tak partján. Teljesen elolvadt a hó, csak egy-egy folt maradt meg az örökké árnyékos mélyedésekben. A csermely kiszabadult a jég fogságából, csak itt-ott övezi a partját vastag jégkaréj. A víz halk csobogással szalad távoli tájak felé a mély meder aljában, egyébként csend van az erdő fái között - igazi téli némaság. A földön kúszó örökzöld borostyán levelei igazi színfoltot jelentenek az avar barnájában, akárcsak a madársóska összecsukódott, háromkaréjú levélkéi. Utóbbiakat jól konzerválta a hó, akár tavaszi hajtások is lehetnének, de jellegzetes, savanyú ízük elveszett a hidegben, mert amikor megkóstolom, nem érzem. A patak partján a bükkök és a gyertyánok között égerfák is állnak. Utóbbiak gallyai között csízek beszélgetnek. Behunyt szemmel hallgatva őket nincs tavaszi hangulata a dolognak: a halk csicsergés összeolvad, de bizony körülbelül ugyanígy hangzik most is, mint mínusz húsz fokban... Az erdő fái sem árulnak el semmiféle tavaszi jelet... Persze miért is árulnának? Tél van! Az igaz, hogy már a második fele, de nem szabad ebből túlzott következtetéseket levonni... Mindenesetre a puha, ázott avaron nesztelenek a léptek, az erdő most nem árulja el a benne járót, nem úgy, mit egy héttel ezelőtt... A patak partját nézegetve, most, hogy elolvadt a hó, feltűnik, hogy akad néhány partcsúszás. Általában mindegyiknek egy-egy fa áll - vagy dől meg valamerre - a közepén, s tartja gyökereivel a földet, még egy darabig. A víz azonban egy idő után elmos mindent, amivel bír, új ágat váj magának a csermely, szigetecskét hoz létre, kisebb köveket görget, hihetetlen lassúsággal... Néhány helyen valódi András-keresztet formálnak a keresztbe dőlt fák, máshol gyökereket mosott alá a víz, sőt, olyan gyertyánfácska is akad, amelyiknek gyökerei állnak az ég felé, mint valami furcsa korona. Egy helyen kis ártere is van a pataknak. Égerek állnak rajta, az alját pedig avar borítja. Áprilistól micsoda lágyszárú növényzet alakul majd itt ki! A négylevelű farkasbogyó kalapnyi levelei, két-há- rom páfrányfaj, a szárazabb meredélyeken ikrás fogasír... Valóságos kis csodavilág, kár, hogy a terület szélén álló satnya, félig kiszáradt fákon ott a jelölés, hogy ki fogják vágni őket. Á természetben ezeknek is megvan a helyük, s most látható csak igazán, hogy milyen sokat dolgoztak rajtuk a harkályok: korhadt faforgácsok, kispár- nányi bükk-kéreg darabok hevernek a kiszáradt fák alatt, amiket a fák doktorai véstek le. Kicsit feljebb érve más érdekesség ötlik szembe: a parton álló égerek, mint a mindig vízközeiben élő fák, sűrű, a laza talajban is jól kapaszkodó támasztógyökereket fejlesztenek, amelyek sokszor bújnak ki a fa tövénél a földfelszín fölé. Egy ilyen vén éger tövén négy, karvastagságú bükkfa nőtt ki! A lehulló magok ott csíráztak ki, s jutottak elegendő fényhez és táplálékhoz... Érdekes: az éger itt a bükk dajkája, nevelőanyja, miután „szülőanyjuk”, valamelyik közelben álló vén szálfa útjukra bocsátotta őket úgy egy évtizede... Hollókorrogás hallatszik a magasból, nem is messziről... A kopasz gallyak között fel is fedezem a kis csapatot: nyolcán vannak! Néha valamelyikük kiált, de nem tudni, kinek jelezhet, hiszen egészen egymás közelében repülnek. Talán valahol távolabb van egy-két elmaradozó társuk is. Ugyanitt a patak medréből egy erősen korhadozó tuskó áll ki, ránézésre képtelenség megállapítani, hogy melyik fajhoz tartozott. A tetején néhány megbámult falevél között madársóska tenyészik és most is zöldellő vérehulló fecskefű ujjnyi hajtásai nőnek. A Várberek-patak partján mindenfelé jégkaréjok láthatók itt - nem csoda, ide soha nem süt be a nap - de sehol sem tartják már fogságukban a vizet. Néhol a fák tükröződnek a halkan csobogó vízben, máshol egy barna bükklevél úszik lefelé, hogy aztán átnevesedve elsüllyedjen, majd iszappá váljon valahol... Visszafelé fordulva feltűnik, hogy a hangos csízek az égerek koronájában hirtelen elhallgatnak, s amikor felnézek, azt látom, hogy egy karvaly csap közéjük. Kis termetű hím példány. Szárnya koppan a galy- lyakon, ahogyan valamelyik csíz után igyekszik, de nincs szerencséje, mert a csapatnyi madár szinte a ragadozó karmai alól menekül el, alacsonyabbra röppenve, fordulatot téve... A karvaly nem is erőlteti a dolgot, lassú szárnycsapásokkal, szemmel láthatóan új zsákmányt keresve repül tovább a fák koronája felett. Az erdő szélén, ahová fenyőket és híjákat ültettek pár évtizede, nagy hófoltok nyújtózkodnak, a sárossá vált, füves foltokon pedig itt is, ott is a vad százszorszép virágai pompáznak! Halottak persze, hogyan is élnének ilyenkor, de a november derekán hullott hó betakarta, hidegével pedig tartósította a rét parányi ékszereit. Amíg az egyik virágocskát csodálom, valami megmozdul az egyik hófolton, a fagyott jégkristályok között: gyufafejnyi, fekete pók igyekszik valahová, amíg el nem tűnik egy szélhordta bükklevél alatt. Különös ez a dátum, csupa, kettő, csupa nulla... Furcsaez az időjárás, tiszta tavasz az igazi télben... Mi lesz ennek a vége? A Hírlap postájából A Pf. 96 - A Hírlap postájából - az olvasók fóruma. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a beküldött leveleket rövidítve, szerkesztve közölje. A közölt levelek tartalmával a szerkesztőség nem feltétlenül ért egyet. Heti Válasz” - heti kérdéseinkre. Dr. Csongrády Béla felelős szerkesztő úrnak Egyenlődén versenyfeltételek Kedves Kolléga! Szomorú élménnyel kezdődött nógrádiságom. Nógrád megyei lakosként bejelentkezésem napjaiban került kezembe a Nógrád Megyei Hírlap 2002. január 25-i száma. Első oldalán Dudellai Ildikó „Tetszik, nem tetszik: politikai hetilap az iskolákban” című írása a Természet- és Társadalombarát Fejlődésért Közalapítvány „iskolák elleni merénylet”-éről. A merénylet - mint megtudhattuk - abban áll, hogy a közalapítvány fél évre előfizette saját lapját az iskolák számára: Nem a Sansz című pályázatismertetőt, vagy a Magyar Közlönyt. Csak - ahogy a megkérdezettek valamennyien elismerték - egy színvonalas lapot, amely „szép, igényes, tartalmilag rendkívül széles skálán mozog.” Akkor miért baj, hogy „még csak le se lehet mondani?” A magyar vidék pedagógusainak csak a Hócipő, a Kiskegyed, a Csók és Könny, meg az efféle kultúr- bóvli dukál? Van még igazgató, akinek az értékről nem az érték jut az eszébe, hanem hogy netán „kormánypárti”? Én is félni kezdek... Elemi bajom van Dudellai Ildikó első, oldalas cikkével. Nem párttagként, nem Fidesz-választóként, sőt az oktatási kormányzattal sok mindenben vitában állóként egyelőre szeretem a Heti Választ. Kultúrökológusként a Szent István Egyetem Mezőgazdaság- és Környezettudományi Kara Kultúröko- lógiai és Környezeti Kommunikációs Tanszékének vezetőjeként még különleges közöm is van hozzá. Adjunktusom, Dulai Sándor hosszas tanakodásaink után vállalta el a Heti Válasz „Környezetkultúra” rovatának szerkesztését. Miután évtizednyi időt dolgozott a Szabad Földnél, amelynek baloldali népi elkötelezettsége tán még Dudellai Ildikónak is közhely lehetett azokban az esztendőkben. A Heti Válasznál ma is különféle politikai beállítottságú kollégák dolgoznak. Sőt a lap különféle meggyőződésű szerzőktől közöl írásokat. Balról is, jobbról is. Szokatlan? Ez lenne a kormánypártiság? Avagy egy olyan közéletiség csupán, amilyenhez nem szoktattak bennünket az oldalakban gondolkodók? Az ilyen tágas közéletiséget csak az keverheti össze a kormánypártisággal, akinek minden gyanús, ami nem azonos az ő mindenáron ellenzékiségével. Megvallom, ettől az ellenzékiségtől ugyanannyira félek, mint a kritikátlan kormánypártiságtól. S mint magam is tanárember, bizton hiszem, hogy ezzel minden intelligens kolléga így van a Heti Válasszal „lerohant” iskolákban. Tudom persze: választásokra készülődünk. Nemcsak mi, választók. A pártok, a média is. A Nógrád Megyei Hírlap nyilván a baloldalon, s ez egy baloldali választói többségű megyében így van rendjén. Ami viszont nincs rendjén, az az ellenszenvből politizálás. A tartalmas baloldaliság a nemzet elesettebb, kiszolgáltatottabb részének okos képviseletét kell jelentse úgy, hogy a nemzetegészt sem vétjük szem elől. A Heti Válasz - Dudellai Ildikóval szemben - jelesre vizsgázott tartalmas baloldaliságból. Egyetlen magyar lap sem közölt a ma legkiszolgáltatottabb vidéki népesség, a parasztság, a „föld népe” sorsáról olyan drámai cikksorozatot, mint a Heti Válasz jelenleg is folyó „földvitája.” Az ilyen nemzetfelelős baloldaliságnak magam is híve vagyok. Akárcsak az értékőrző, nemzetfelelős jobboldaliságnak, amelyik nem oktondiul globalista vagy féktelenül gazda (g)ságpárti. Elek Istváné s csapata a mai magyar lehetőségekkel és lehetetlenségekkel vívódva minden oldalon a kiegyezni képes értékeket keresi. Mindannyiunk heti kérdéseire a felelős heti választ. Közös gondolkodásra hív közéletről, kultúráról, környezetről. A rendszerváltás előtt és óta annyi mindent csináltak már közpénzen. Nem a primitív számtan szerinti huszonmillióinkért, hanem milliárdja- inkért. Számonkéretlenül. Csak értéket, felelős gondolkodást nem szabad közpénzen terjeszteni? _________________ PB. OYŐRMIAOY SÁNDOR e gyetemi docens Tisztelt dr. Győri-Nagy Sándor Úr! Mindenekelőtt engedje meg, hogy szeretettel köszöntsük Önt Núgrádban. Levele alapján örömmel konstatáltuk, hogy személyében egy magasan képzett értelmiségivel gazdagodott szellemi életünk, s lapunk levelezési rovatában is udvariasan, igényesen megfogalmazott gondolataival tette le névjegyét. Mint friss nógrádi, azonban természetszerűen nem lehet tisztában az itteni helyzet valamennyi részletével. Előfordul, hogy valaki nem ért egyet valamelyik cikkünkkel, mint ahogyan ez most az Ön esetében is történt a Dudellai Ildikó nevével fémjelzett írással, amely azt elemzi, hogy milyen hatást váltott ki a megyében a közismerten kormánypárti orientáltságú „Heti Válasz” előfizetése a tanintézetek számára. Lapunkban nem azért tettük ezt szóvá, mert a hetilap jobboldali beállítottságú, hanem azért, mert a piacgazdaságban számunkra elfogadhatatlan az ilyen intézkedés. Addig ugyanis, amíg a mi újságunkra - a megye egyetlen napilapjára - pénzszűke miatt nincs mód számos iskolában előfizetni - pedig a lokális, regionális ügyekben sehol máshonnan nem tudnak a pedagógusok, az oktatási intézmények dolgozói tájékozódni - amíg óriási erőfeszítésünkbe kerül olvasóinkat megtartani, gyarapítani, etikátlannak érezzük a „Heti Válasz” hivatalból történt finanszírozását, az egyenlőtlen versenyfeltételeket. Kicsit hasonló ez a megkülönböztetés ahhoz, amit most az Európai Unióban helyeztek kilátásba az újonnan felveendő tagországgal szemben a mezőgazdasági támogatást illetően. Mindebből egyáltalán nem következik, hogy mi az Ön által megnevezett kiadványokat, „kultúrbóvlikat” preferálnánk. Mi nem vontuk és vonjuk kétségbe, hogy a „Heti Válaszánál különféle politikai beállítottságú kollégák dolgoznak. Számunkra ez egyáltalán nem szokatlan, a mi szerkesztőségünkben sincs másként, de lapunk ettől függetlenül pártatlanságra, semleges magatartásra törekszik. Erre számos példát tudnék mondani, de legyen elég a balassagyarmati „Civitas Fortissima” kezdeményezés általunk történt felkarolása. Lapunk javasolta ugyanis, hogy a város 1919-es hőstettének napja - január 29-e kapja meg a kormánytól a „Bátorság napja” titulust. Indítványunkat több száz aláírás erősítette meg, s az ünnepi napra Orbán Viktor miniszterelnök levelet küldött az Ipoly-parti városba, amelyben emlékhely létesítését helyezte kilátásba. Erre a város 10 millió forintot is kap a kormánytól. Nem tudjuk, hogy Ön miért véli Nógrád megyét baloldali választói többségűnek. Hiszen a megyei közgyűlésben a rendszerváltás óta többségben van a jobboldal, jelenleg dr. Surján László Szécsény, Bállá Mihály Balassagyarmat képviselőjeként van az országgyűlésben, a falvak lakosságának nagy százaléka vallásos beállítottságú. Reméljük, fentiek alapján reálisabban ítéli meg Ön is a nógrádi viszonyokat. Ismételten köszönjük magvas gondolatait és kérjük legyen a jövőben is lapunk rendszeres olvasója, sőt közreműködője. Munkájához további sok, sikert és erőt, egészséget kívánunk: ___________________________________csohorApy béla f elelős szerkesztő Jégbefagyva: a természet műalkotása____________________* szerző felvételei Patak kanyarog a fák között
