Nógrád Megyei Hírlap, 2001. november (12. évfolyam, 254-278. szám)

2001-11-03 / 255. szám

2001. november 3., szombat __________________________________________________ A NÓGRÁP MEGYEI HÍRLAP MELLÉKLETE | T arjám színművészkarrier Erdélyben Nem érte meg a romániai forradalmat. Az erdélyi magyar boszorkányokéban. Mintha színjátszás egyik legnagyobb alakja, az 1916-ban - 85 évvel most lett volna, amikor Schiller ezelőtt Salgótarjánban - Hack Gyula néven született Halasi szabadságeszméivel érvelt, Gyula színész 1989 őszén elhunyt. mint a „Don Carlos” Posája, n__—_ !«LL,« --------------« CtiirfÍM ímkM liíí ■■ImhiIIIimH ixilnntnriqní Tpxná va rga Vilmos - joDura - a nagyváram un síuuio sannaz «ozeimimMii saigoiarjam irage- día-eloadasan Lucifer szerepéken az egyiptomi színben. Ó rendezte is az előadási FOTÓI P. TÓTH LÁSZLÓ A nyolcvanas évek közepén a Nagyváradra és Kolozsvárra ké­szülő „Tájak, Korok, Múzeu­mok” klubnak javasoltam, hogy Nagyváradon látogassák meg Halasi Gyulát. A Ceausescu-dik- tatúra miatt végül úgy döntöt­tek, nem mennek el. Egy alka­lommal megpróbáltam váro­sunkban is a nyomába eredni, de akkor még nem tudtam ere­deti nevét, így nem sikerült. Ezt a nemrég Nógrádban járt két ki­tűnő nagyváradi művésszel el­beszélgetve, Varga Vilmostól si­került megtudnom. Ez a találko­zás is inspirált jelen sorok meg­írására. Hack Gyula 17 éves koráig élt Tarjánban, ezután lett a kispesti színház statisztája. Szeged, majd Nagyvárad következett. Megúszta a második világhábo­rút, végig a színpadon volt. 1945 után azonban a demok­ratikus Petra Graza-rendszerben német neve miatt kényszermun­katáborba zárták. A szenvedések érlelték igazán nagy művésszé az 1949-től egyre inkább felfelé íve­lő pályáján. Amikor a „Színjátszó személyek” című könyvben megláttam fényképét, egy meg­gyötört munkásarc nézett vissza rám. Meglepődtem, hogy ezzel az arccal sorra játszotta az intel­lektuális szerepeket. Halasi Gyula haláláról a Nagyváradon született egykori szatmári színész, Dávid Sándor tudósított annak idején a „Film Színház Muzsikaiban. Az ak­kor közölt fényképen Kovács Apollóniával játszott együtt. Ináig Ottó (Neményi Üli első férje) így írt róla: - Emlékszik Halasira? Hallom a kérdést a hű­séges színházba járóktól. Ilyen­kor hitetlenkedve kapom fel a fejem. Mintha csak tegnap vagy tegnapelőtt láttam volna Ibsen „Nórá”-jának Helmereként, Parris tiszteletesként a „Salemi vagy az „Ármány és szerelem” Ferdinándja volt. Az „Úri muri” Szakmáry Zoltánjaként nagyon szerettem. Csodáltam hallatlan egyszerűségét, amellyel Steinbeck „Egerek és emberek” című művében remekbe formál­ta George-ot. Művészete a „Fizi­kusokéban tetőzött Dürrenmatt komikus tragédiájában Mőbiusként. Harmincéves szí­nészi jubileumát Clausen taná­csos szerepében ünnepelte. 61 éves korában végképp búcsút mondott a színpadnak. Állítják, korai távozás volt... Dicsérő és elmarasztaló kritikák kiváltotta érzelemviharokban edződött meg művészegyénisége. Négy­éves szünet után, 1949-ben kezdte újra pályáját. Játszott tra­gédiát és komédiát, klasszikuso­kat és sortársakat, prózát és operettet. Szabó Ernővel, Delly Ferenccel és más kiválóságok­kal...” Katona Szabó István gyűjtése szerint az alábbi jeles szerepe­ket is eljátszotta a nem kevésbé nevezetes darabokból: Biberach (Katona József: Bánk bán), Kop- jás (Móricz Zsigmond: Roko­nok), Szatyin (Gorkij: Éjjeli me­nedékhely), Kovács kapitány (Molnár Ferenc: Olympia), Catavencu (Caragiale: Elveszett levél), Apát (Kós Károly: Budai Nagy Antal). Ceausescu Romá­niájában a 60-as évek végétől a magyar színházak alig kaptak új státusokat. így a frissen végzet­teket csak úgy tudták foglalkoz­tatni, hogy ötven-hatvan éves színészeket nyugdíjba küldték. Ezért tért Kós Károly „Apát”-ja után ereje teljében Halasi (Hack) Gyula is pihenőre. Felje­gyezték róla, hogy sétáin akkori­ban meg-megállították az embe­rek: - Művész úr, nem játszik többé? Ilyenkor elterelte a szót. Fájdalmas lett volna a felelet. Közvetlen a színház mellett la­kott, de nyugdíjazása óta maka­csul kerülte még a nézőteret is... Sikerül-e még valaha nyomára bukkanni Tarjánban? MISKOLCZY ISTVÁN „PingSzving” Eszenyi Enikővel A nagy sikerű „A combok csókja” után Eszenyi Enikő színművésznő új táncszín­házi esttel jelentkezik, ezút­tal a ÜPC jóvoltából. A pro­dukció címe: „PingSzving”. írója és rendezője Böhm György. A show salgótarjáni előadása november 10-én, szombaton lesz, a József At­tila Művelődési Központban. „PingSzving!?” - vajon mit je­lent, jelent-e valamit? A szvitig legalább értelmes dolog, tudjuk, hogy micsoda. Higgyék el a showban a ping is értelmet nyer, igaz, hogy bolondosat. Elárul­nunk most még nem szabad, hogy mi lesz, de hogy jó lesz, az az egy biztos. Nem fognak unat­kozni, sem szomorkodni!” (Böhm György) Az előadás táncszínházi pro­dukció, önálló, „megírt” törté­nettel. A produkció a legna­gyobb hangsúlyt a szvingre te­szi, Eszenyi Enikő és profi tán­cosainak aktív közreműködésé­vel. A koreográfiát Bóbis László állította össze. A mulatságos és fordulatos történet során termé­szetesen más táncok is bemuta­tásra kerülnek, a teljesség igé­nye nélkül, egy-egy szám erejé­ig. Díszlet: Horgas Péter. Jelmez: Parádi Gabriella. A produkció országos premi­erje 2001. október 28-án volt a veszprémi Petőfi Színházban, amelyet 12 előadás követ az or­szág különböző nagyvárosai­ban. Salgótarjánban a már jel­zett időben, és helyen mutatják be, tehát a turné elején. ■ Liftgaléria Rómában Lakógyűlés adta rá áldását, ugyanis a galériának egy lift ad otthont. Egy négyszemé­lyes, 300 kilogramm teherbí­rású társasházi felvonó a ró­mai Pasquale Tola 42-ből. Ez a világ első liftes galériája. Az ötletgazda az 5. emeleten lakó Pino Rosati, grafikus és örök álmodozó. - Azzal kezd­tem, hogy éjszakánként mindig felerősítettem valamit a lift fala­ira. Egy rajzot, egy kisebb tár­gyat, keresztet, faliórát, egy put­tót, egy gázgyújtót. Vártam, hogy valald csatlakozzon az el­képzelésemhez. Egy ideig nem volt reagálás. Aztán egyik reg­gelre ott voltak a versek Dante Alighieri „Pokládnak első nyolc énekéből. Tehát a ház művésze­inek, vagy művészi hajlamú la­kóinak megtetszett az ötlet és a kiállítások anyagának elkészíté­sére, azok megszervezésére lét­rehoztak egy kis társaságot. Giuseppe Tobacco festményei­vel nyitottak. A katalógustól kezdve a büféig mindent a ház készített. Az asszonyok étvágy- gerjesztő tálainak receptjét a ter­vek szerint a következő kiállítás katalógusában ismertetik. A be­lépés díjtalan, illetve egy csen­getésbe kerül. Nyitvatartási idő nincs meghatározva. Gondolatok a Nem szándékozom örökbecsű költőnk nyomdokaiba lépni, hogy is tehetném? Magam is elcsodálkoztam azon a késztetésen, hogy nyilvánosan közzétegyem a gondolataimat. Nem könyvekről, vagy a nyüzsgésről, ami a hallgatag tudósokat körülzsongja, bár erről a biztató jövés-menésről is érdemes lenne szót ejteni. A barátomról szólnék. Egy emberről, akivel találkoztam egy délután, pedig nem is volt jelen. Ott voltak a szobrai, valamennyi ő ' maga, szellemének kőbe, fába faragott, bronzba öntött megtestesítői. Rájuk csodálkoztam, és kérdezni kezd­tem őket. Őróla. Mi késztethet egy 15 éves sihedert, hogy elénk állítsa az öregséget a maga megereszkedett valójában? Amint áll ráncosán, fáradtan egy tejeskan­nával a kezében. Mi fűzte hozzá? A szomszéd ember hagyott mély nyomot, vagy a nagyszülők egyike? Hon­nan jött az a holdbéli lány, aki gyengéd-finoman és ün­nepélyes szelídséggel ül zsámolyán? Mennyire szerethe­ti áfát a barátom, ha ilyen türelemmel csiszolja, göm­bölyíti! Vagy akár a nyers követ, amiben játékos szen­vedéllyel benne látja a kuksoló nyuszit. Olyan emberrel találkoztam, aki hagyja magát meg­szólítani az anyagtól. Mert vajon más vágya sem volt, könyvtárban minthogy nyulat formázzon? Kötve hiszem, Szólt hozzá a kő: „...én vagyok a nyúl, szabadíts ki!” Nem kisebb mester jutott eszembe, mint a halhatatlan jó öreg Buonarroti: „...minden márványtömbben ott lakozik a szobor, csak a felesleget kell lefejteni.” (Kísértetiesen hasonlít a Bachnak tulajdonított mondásra: jól játsza­ni annyi, mint a megfelelő billentyűket a megfelelő idő­ben lenyomni.) Szinte közhelyszámba mennek ezek a mondatok mindaddig, amíg vésőt nem vesz az ember a kezébe. Onnantól kezdve munka, verejték és a mester­ség fölényes ismerete, aminek eredménye a szépség szo­bor alakban, amit szeretnék megsimogatni. A barátom ínyenc és nagyon kíváncsi. Megkóstol mindent, nem jár kitaposott úton, arra megy, amerről a kövek, fák hí­vogatnak. Ezért korlátái sincsenek, ...szabad! Nem szoktam, vagy csak ritkán, vendégkönyvbe ír­ni, most szerettem volna, de nem volt mivel. így üzenek Molnár Péternek, aki elfogulttá tett a ma­ga irányában. Büszke vagyok a barátomra, akiről ed­dig nem is tudtam, hogy az. Hát ezeket gondoltam én a könyvtárban, amit most megosztok mindenkivel. TOftJÁK VILMOS Levelezésben a líbiai elnökkel A világ egyetlen zászlómúzeumának kiállítása Rútságon Minden gyűjtőszenvedély bővíti az ember ismereteit, gazdagítja tu­dását, fegyelmezettségre szoktat. Az összeálló gyűjtemény aztán rengeteg örömöt okoz tulajdonosának, aki legtöbb esetben anyagia­kat és energiáit sem kíméli szenvedélye érdekében. Amikor azon­ban a gyűjtemény eléri azt a szintet, hogy a nagyközönség számára is bemutathatóvá válik, mikor már mindenkinek nyújt hasznos is­mereteket, akkor átmegy egy más minőségbe: kinccsé válik. Mint ahogyan Balogh László zászlógyűjteménye esetében is. Né­hány évtizede már, mikor a buda­pesti fiatalember a világon elsőként elhatározta, hogy gyűjteménye ré­vén megalapozza a világelső és má­ig egyetlen zászlómúzeumát. A Jó­zsefvárosi Kulturális Központ nyúj­tott számára helyet és segítséget az ötlete megvalósításához. Balogh László pedig azóta is folyamatosan és kitartóan gazdagítja a mára ran­gos múzeummá növekedett gyűjte­ményét. Szerencsés ember, kinek egybeesik a munkája és szenvedé­lye. Ma már több mint négyezer da­rabot számlál az a kollekció, amely­nek nemzetközi anyagából hozott Rétságra egy szép kiállításnyit. A megnyitón maga a gyűjtő mutatta be anyagát. Minden zászló meg­szerzésének története van. Kapott zászlót amerikai parlamenttől, leve­lezésben áll kormányfőkkel, kirá­lyokkal, a világ legtávolabbi orszá­gával is. Számos alkalommal váltott levelet Kadhafi líbiai elnökkel, ki­nek politikusi ideje alatt hétszer is változott immár az ország hivatalos zászlaja. Több alkalommal előfor­dult, hogy cselhez folyamodva szer­zett hadban álló népektől lobogót. Balogh László gyűjti a magyaror­szági települések zászlaját. ígérte is, hogy egy legközelebbi alkalommal abból hoz kiállítást Rétságra, hozzá­téve, hogy sajnos van olyan Nógrád megyei település, amely a sokszori megkeresés ellenére sem reagált ké­résére. így ma még nem teljes a ki­állítás, de Balogh László sosem adja fel. Újra és újra levelet ír, bízva ab­ban, hogy kérése előbb-utóbb meg- hallgatásra talál. ________véch józsbf „ Szép vagy muzsika!” Aranyos szécsényi dalosok Ötödik arany fokozatú minősítését sze­rezte meg a szécsényi Erkel Ferenc ve­gyes kar az áfész-kórusok országos mi­nősítési hangversenyén Jászberényben. A Lévárdi Beáta karnagy vezetésével mű­ködő kórus műsorában rangos szerzők szá­mai - többek között - Praetórius: Szép vagy muzsika!, César Frank: Panis Angelicus, Bárdos Lajos: Csillagvirág, Purcell: Lobt den Herrn - szere­pelnek. A ve­gyes kar előadá­sának színvo­nalát nagymér­tékben emelik a közreműködők: Demeter Mária (cselló), Mizsák Georgina (zon­gora), Palánki Éva (fuvola), akik különbö­ző iskolák zene­tanárai, de sze­retettel dolgoz­nak a kórussal, amelyet a leg­utóbbi zsűri is úgy minősített, hogy az egysé­ges hangzás, a szép tiszta éneklés és a jó megformálás jel­lemző rá. Az Erkel Ferenc vegyes kar 1973-ban ala­kult meg Leukó József karnagy irányításával, mint szövetkezeti kórus és hamarosan a he­lyi és megyei rendezvények rendszeres sze­replője lett. 1981-ben Borda István vette át a karnagyi pálcát és az ő vezetésével szerezte meg 1989-ben Vácott a kórus az első arany fokozatú minősítést, amelyet 1993-ban Gyu­lán már a második ilyen elismerés követett az országos versenyen való kiváló szereplé­sért. 1994-től Lévárdi Beáta zongoratanár, karnagy vezeti az énekkart, amely további elismeréseket aratva 1997-ben Pápán, 1998- ban Egerben kapott arany fokozatot. A szécsényi vegyes kar országos ismertsé­gét szolgálják sikeres rádiófelvételei. A kü­lönböző korosztályt tömörítő énekkarnak a művelődési és művészetoktatási központ ad otthont. A Szécsény jó hírét országszerte, sőt a határokon túl is terjesztő kórus az önkor­mányzat támogatásával működik. A kedd es­ténkénti próbákon elmaradhatatlanok a leg­régebbi kórustagok, köztük a hetvenes évei­ben járó Istók Ferencné, Velencei Antalné és velük dalolnak a legfiatalabbak, köztük Bagó Zsófia, Mizsák Georgina és társaik. A fiatal karnagy legfőbb segítőtársai közé tartozik a szécsényi zeneiskola igazgatója, Csuka Lász­ló, aki a basszus szólamot vezeti. A szécsényi vegyes kar rendszeresen szerepel a város ün­nepein, a telt házat vonzó karácsonyi és far­sangi hangversenyeken. Szívesen fogad el meghívást a kórus a jótékonysági estekre, hogy a dal segítségével szerezzenek örömet. November 16-án ünnepli a szécsényi zeneis­kola fennállásának 10. évfordulóját. Az ünne­pi hangverseny műsorában fellép az ötszörös arany fokozatú minősítést szerzett Erkel Fe­renc vegyes kar is. SZABÓ ENDRE Az Erkel Ferenc nevét vielö kórusban együtt énekelnek nők és férfiak, idősebbek és fiatalabbak ■

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom