Nógrád Megyei Hírlap, 2001. július (12. évfolyam, 151-176. szám)
2001-07-16 / 163. szám
2. OLDAL SALGÓTARJÁN MEGYEI KÖRKÉP PÁSZTÓ 2001. JÚLIUS 16., HÉTFŐ Negyvenkét év és néhány nap Gyimesi József nyugállományba vonul. Mint mondja, nem tétlenül képzeli el a nyugdíjas éveket, hiszen negyvenkét, munkában eltöltött éve folyamatosan a kihívásokról szólt, s ez nem szűnhet meg egyik napról a másikra. Az Émász salgótarjáni üzemigazgatójával a nógrádi régióközpontban beszélgettünk.- Hivatalosan július elsejétől vagyok nyugdíjban, vagyis pár napja, így hát elég szokatlan nekem ez a „feladat” - mondja tréfásan. - Világ életemben pontos ember voltam, elnézést a két perc késésért. Aktív koromban mindig csodálkoztam azon, hogy a nyugdíjas társaim soha nem érnek rá semmire. Úgy látszik egy hét alatt engem is elkapott ez a jelenség... Rengeteg elintézni valóm van, hiszen tizenkét évig éltem Salgótarjánban. Egy sor szálat kell elvarrnom, mielőtt visszaköltözöm Miskolcra. Gyimesi József számos barátot szerzett választott városában, s emellett aktív társadalmi életet is élt: tagja a megyei mémökka- mara elnökségének, s a Magyar Elektrotechnikusok Egyesületének megyei elnöke. Ezeket a megbízatásokat nem lehet itt hagyni egyik percről a másikra. Jegyzeteibe pillant: mint mondja, negyvenkét évet és egy napot dolgozott, ennek a nagy részét az Emász-nál. 1955-59 között a Bláthy Ottó Villamosipari Technikumban tanult, s mivel akkoriban divat volt, hogy a végzősöket egy év fizikai munkára küldték, Gyimesi Józsefnek sikerült elhelyezkednie Miskolcon a Lenin Kohászati Műveknél, karbantartó villanyszerelőként, műszerészként. 1960. május 25-én jött át az Émász-hoz.- Kiviteli tervezői ajánlatot kaptam, amit elfogadtam, s három évig ténykedtem ezen a területen, a miskolci üzletigazgatóság kötelékében - emlékszik. - Amikor hazamegyek, s felnézek az utcai hálózatra, ma is meg tudom mondani, mi volt vele a probléma, amikor terveztem. Két év katonaság következett, s mikor visszajött, már a központhoz tartozott a tervező csoport. Néhány hónap után műszaki fejlesztési előadóvá nevezték ki, s egészen 1974-ig e minőségében dolgozott. Akkor megkeresték őt a miskolci - akkor már - üzemigazgatóságtól, hogy legyen az ott megalakított tervező és kivitelező csoport vezetője. Elvállalta, majd egy átszervezés folytán beruházási és tervezési osztállyá alakultak át, melynek a vezetését 16 éven át látta el.- Nagyon szerettem ezt a munkakört, kicsit nosztalgiát is érzek, ha eszembe jut, de 16 év után úgy éreztem, hogy elfogynak a problémák. Ha sokáig ül az ember a vezetői székben, akkor egyszer csak azt veszi észre, hogy nincs min törnie a fejét. Márpedig én világ életemben szerettem az élet sűrűjét, a kihívásokat, legyen mit megoldani. Most, hogy visszagondolok, ez azért is érdekes, mert a Halak jegyében születtem, s ez nem tipikus jellemvonásuk - mondja. Ekkoriban írták ki a pályázatot a salgótarjáni üzemigazgatóság helyettes vezetőjének beosztására. 1989. október elseje már Salgótarjánban találta Gyimesi Józsefet. Teljesen új területtel kellett megismerkednie, az üzemigazgató mellett. Két évvel később az igazgatóból vezérigazgató lett, így Gyimesi József megbízottként vezette a salgótarjáni üzemigazgatóságot. 1992. április elsejétől nevezték ki üzemigazgatóvá, amit nyugdíjazásáig töltött be. A szűk tíz év alatt többszöri átszervezést élt meg kollégáival, erre az időszakra esett a privatizáció is. Volt, amikor üzemigazgató volt, s volt, amikor üzlet- igazgató. Minden alkalommal pályáznia kellett, de főnökei nem láttak okot a váltásra.- Valamennyi átszervezéskor az lebegett előttünk, hogy a fogyasztó azt lehetőleg ne is vegye észre - teszi hozzá. - Volt is egy szlogenünk: a fogyasztó a király! Úgy gondolom, hogy a mostani átszervezés is ezt a célt szolgálja. Igazgatóként is azt vallottam, s ezt elmondtam a vezető kollégáimnak is, hogy nem a beosztás számít, hanem a feladat, s én mindössze első szeretnék lenni az egyenlők között. Mindenki „tiszta lappal” indult nálam, s ez a helyzet a vezető stáb sok tagját szinte felszabadította, aminek a hatására rendkívül szép eredményeket értünk el. Tarjám évei alatt egy esetben kellett fegyelmi eszközt használnia egyik vezető kollégájával szemben, de ennek sem lett „kirúgás” a vége. Gyimesi József előtt főbenjáró bűn volt, ha valaki ivott a munkahelyén. Nemcsak ezért, mert ez általában tilos, hanem a dolgozó saját érdekében, hiszen az áramszolgáltatás az egyik legveszélyesebb üzem.- Nem szeretek érdemeket hangoztatni, de annak nagyon örülök, hogy az üzemigazgatóság a vezetésem alatt nagyon kevés balesetet produkált. Ennek egy feltétele volt: a munkafegyelem szigorú, következetes betartása. A munkavédelmi hiányosságokért keményen büntettem. Voltak évek, amikor nem volt balesetünk, a tíz év folyamán egy kollégát veszítettünk el baleset következtében. Nagyon nehezen dolgoztam fel, nagyon sajnáltam az illetőt... A vizsgálat azonban egyértelműen az ő felelősségét állapította meg - mondta. E rendkívül termékeny évtized számos szakmai sikert hozott. S bár nem szívesen emel ki közülük egyet, mégis a rétsági 120 kV-os állomás beruházása maradt a legemlékezetesebb, nagyságrendjénél és a térségre gyakorolt hatásánál fogva. Az elismerések sem maradtak el, Gyimesi József szakmai életútját számos kitüntetés övezte. Ezek közül a Magyar Villamosener- gia-ipar Megújításáért 1994-ben kapott emlékérmet emelte ki, amely nem sok szakember otthonában díszük.- A mi generációnk tudott önzetlenül dolgozni, akkoriban nem szőtte át a világot a pénz utáni hajsza. Volt, hogy egy-egy óvodának, iskolának ingyen terveztük meg a villamos hálózatát - emlékszik.. Gyimesi József családja Miskolcon maradt, fia informatikus mérnökként dolgozik az Émász-nál, leánya pedig energetikai mérnökként a Borsodchem-ben. Nyugdíjasként természetes, hogy haza vágyik. Miskolc hívja, s talán az újabb kihívást is felkínálja majd. Az viszont biztos, hogy ezután több ideje jut majd kedvenc hobbijaira, a zenehallgatásra és a kertészkedésre.- Az életemet a folytonos változás jellemezte, talán ezért olyan kedves nekem Lndvig Bőmé, német gondolkodó egyik megállapítása: Semmi sem tartós, csak a változás! Én szeretem a változásokat, ma sem tudnék elvegyülni a szürkék táborában. S bár feltett szándékom, hogy visszaköltözöm Miskolcra, társadalmi megbízatásaim okán szeretnék gyakran visszajönni Tarjánba. S drukkolok az ittenieknek, hogy az újabb átszervezést is ugyanolyan rugalmassággal viseljék el, mint az eddigieket, s ne adják alább az eredményeket sem! T. N. L Acélgyár: a maszatolás ideje lejárt! Nyilatkozott lapunknak Ormándi Sándor, a SAC Rt. új vezérigazgatója A napokban több újságcikk is foglalkozott a Salgótarjáni Acélárugyár Rt.-nél, a többségi tulajdonos által kezdeményezett belső vizsgálattal, amelynek eredményeként lemondott az igazgatóság elnöke, s új vezérigazgatót nevezett ki a tulajdonos a cég élére. Ormándi Sándor interjút adott lapunknak terveiről, a nagy múltú gyár jövőjéről, az általa képviselt reorganizációs program teendőiről. Ezúttal a lapunk szombati, július 14-ei számában közült interjú folytatását adjuk közre Másodszor sem hitelesítették A pásztói jegyző, a helyi választási iroda vezetője másodszor is megtagadni a városban népszavazást kezdeményező aláírásgyűjtő ívek hitelesítését, s így újból megfeneklett a helyi aszfaltkeverő üzem esetleges építése ellen tiltakozók mozgalma. Tasi Borbála jegyző az MTI érdeklődésére elmondta: már a formai ellenőrzés sem állta ki a próbát, így a tartalmi vizsgálatra már nem is került sor. Megítélése szerint ugyanis az íven szereplő kérdés nem egyértelmű, nem pontos, nem szakszerű,- A népszavazás kitűzését kezdeményező íveken konkrétan, pontosan, egyértelműen kell a kérdést megfogalmazni - jelentette ki a jegyző. Előzményként elmondta: a pásztói önkormányzat eladott egy 13 hektáros területet a Magyar Aszfaltgyártó Kft.-nek. A város lakói úgy tudják, hogy a társaság aszfaltkeverő üzemet akar rajta építeni.- A telek tulajdonosa egyelőre nem nyilatkozott szándékairól - mondta az önkormányzati jegyző. Hozzátette: nincs döntés az üzem építéséről, engedélyt sem kértek az önkormányzattól. A város lakói azonban feltehetően nem óhajtanak kész tényekkel szembesülni, ezért nekifogtak a helyi népszavazás kitűzését kezdeményező aláírások gyűjtésének. Az akció egyik kezdeményezője, Kiss József, a helyi környezetvédő csoport tagja elmondta, hogy harmadszorra is nekivágnak a gyűjtőívek hitelesítésének.- Eddig 1200 aláírás szerepel a lapokon - mondta Kiss József. Rámutatott: hitelesítés híján ugyan a listát nem lehet figyelembevenni népszavazás kezdeményezéséhez, egy petíció benyújtásához azonban így is megfelel.- A népszavazás kitűzéséről sem mondunk le azonban, hanem újra megfogalmazzuk a gyűjtőíven szereplő kérdést - mondta Kiss József.- A történtek visszavetették-e azt a banki törekvést, hogy a privatizáció előkészítése felgyorsuljon?- A folyamat mindvégig mederben volt tartva, másrészt az MFB gyorsan meghozta a szükséges intézkedéseket. Én úgy ítélem meg, hogy az MFB jó gazda módjára lépett. Mindamellett ez a cég még mindig nehéz helyzetben van, nem alapvetően a vezetés miatt, bár volt vezetési hiba is. Sokkal inkább a piaca miatt, hiszen az ágazat nyereségtermelő képessége az óriási konkurencia harc miatt igen csekély. Világszerte tőkekoncentrációkkal, fúziókkal próbálják megőrizni a versenyképességüket a különböző, még talpon lévő társaságok. Óriási az árverseny, a forint közben erősödött, elősegítve az olcsó importot, az exportpiacon pedig termékeink drágultak. Az előre menekülésnek egy módja van, a költségek csökkentése és intenzív kereskedelmi munka. A cél olyan versenyképes kapacitás kiépítése az EU-csatlakozásig, ami képes lesz választ adni az új kihívásokra, azaz, a versenyhelyzetre. Csak akkor leszünk versenyképesek, ha versenyképes költségszin- ten állítjuk elő termékeinket és rugalmasan, gyorsan reagálunk a piaci igényelne. Erre mindössze néhány évünk van! Ha utolérjük az EU-szintet, akkor újabb versenybe kezdhetünk, hogy továbbra is talpon maradjunk.- Korábban hallani lehetett a gyártmányfejlesztés gyorsításától is, új technológiák meghonosításától Hol tart ez most?- Pillanatnyilag ez a terület megtorpant, de feltett szándékom, hogy megfelelően felkészült emberek bevonásával ezt felélesszem. Alapvetően azonban pénz kell hozzá, sok száz millió forint. S visszaköszön a már említett probléma is, amely az értékesítési csatorna gyengeségeit vázolta. Az elmúlt évben nagyon kis lépéssel haladt a gyártmányfejlesztés, ezen most mindenképpen változtatnunk kell. S az is biztos, hogy az elmúlt 20-30 évben nem kellett eladni a termékeinket, jöttek érte. Most el kell tudni adni.- Mekkom önállóságot kapott a tulajdonostól a folyamat gyorsítá- sám?- Nagy önállóságot kaptam, élvezem az igazgatóság támogatását és bizalmát, a pénz pedig a hamarosan kidolgozandó program függvénye. Olyan ez a mostani helyzet, mint egy lyukas lufi: befogok 3-4 lyukat, de még egy csomó lyukon szökik a levegő. Egyelőre a tartalékokat kell megtalálnunk, abból kell „pénzt csinálnunk”. A program összeállítása folyamatban van, jelenleg egy akcióterv mentén dolgozunk, vagyis a felmerülő problémákat egyenként vesszük számba és oldjuk meg.- Boldvai László, a város ország- gyűlési képviselője egy nyilatkozatában előre vetítette bizonyos tőkeinjekció lehetőségé. Megerősítené ezt a banki szándéka?- Boldvai úr azt nyilatkozta, hogy tárgyalt az MFB általános vezérigazgató helyettesével, és szóba került közöttük az, hogy a hitelt ne kelljen visszafizetnie a gyárnak, hanem tőkeemeléssel kvázi elengedné azt. Ennek több előnye is lenne: nem kell kamatot fizetni, javul a tőkeszerkezet, ugyanakkor ez nem javítja az érzékenységét a vállalatnak, mindössze tüneti kezelés lenne.- Néhány gazdasági szakember azt javasolta, hogy ésszerűbb lenne most eladni a gyárat, mintsem az adófizetők pénzén életben tartani, ez lenne számára az igazi piád megmérettetés. Egyetért ezzel?- Nem értek egyet azzal, hogy ezt a gyárat most mesterségesen tartjuk életben. A SAC Rt.-nek van jövője, itt egy olyan szakmai kultúra honosodott meg, amit vétek elkótyavetyélni. Erre bizonyíték az is, hogy dolgozóink olyan nehéz problémákat oldottak meg - pl. a Lafil-gyártás területén - amit komoly német cégek sem tudtak. Van tehát egy olyan szellemi kapacitás, egy olyan komoly szellemi hozzáadott érték, amire lehet építeni. Az az anekdota jut eszembe, hogy a háború után lebombázták az egyik iparos gyárát, s megkérdezi tőle egy másik iparos, mi lesz most veled ezután. Az hó't nyugodtál válaszol: de megvannak még az embereim! Van piacunk! Van konkurenciánk is, de ettől nem megijedni kell, hanem a szükséges szellemi váltást mielőbb meg kell lépni. Nem a legyártott terméknek kell piacot találni, hanem olyan piaci információt kell szerezni, ami eladható terméket eredményez. Minden azon múlik, tudjuk-e kezelni a folyamatot, a jelentkező problémákat. Ha igen, akkor nincs baj. Nagyobb baj, hogy egy kicsit apatikus a hangulat, amin nem csodálkozom. Az elmúlt időszakban mindig jött valaki és ígért valamit, ami aztán nem mindig teljesült. Tavaly például nem volt prémium, idén pedig még nem volt bérfejlesztés...-Az itt töltött két hét alatt sike- rült-e átvilágítania annyim a céget, hogy kimondhassa, mi az alapvető probléma a működésé illetően?- A SAC Rt. alapvető baja, hogy nem elég jól szervezett! Mert se nem centralizált, se nem decentralizált. Mindenből van benne egy kicsi, ami sohasem fog összeilleszkedni. Az egyik irányzat a profit- centerekben látja a hatékony apparátust, aminek a kialakítása el is indult itt, de nem működik. Van egy másik irányzat is, amelyik a centralizációt részesíti előnyben. Nekünk ebbe az utóbbi irányba kell most elmozdulnunk. A „sza- kértősdinek” is véget kellett vetni, mivel nem volt hatékony. Augusztus végére ezen túl kell lépnünk, a „maszatolás” ideje lejárt.- Gondolkoztak-e egy eséleges stratégiai partner bevonásán? Ormándi Sándor ■- Valóban segítené a privatizáció előkészítését, ha jönne egy szakmai, vagy pénzügyi befektető. De gondoljunk csak bele: a gyár most egy kis túlzással egy „szatócsbolt”, itt minden van: csőgyártás, kovácsolás, huzal- gyártás, feldolgozott termék stb. Ma a befektetők inkább szűkítik a palettát. Nehéz olyat találni, akinek ez mind kell. Adódik a másik verzió: akkor keressünk nyolc befektetőt, csupa kis „gyémánt” van itt, vigye! De látni kell, a géppark zöme elöregedett, ami egyáltalán nem vonzó. Viszont az is kitörési pont lehet, hogy a kapacitás szűkítésével a felszabaduló ipari területet kiajánlanánk azoknak, akik a mi termékeinket dolgozzák fel. Ha sikerülne megnyerni őket, az azt is jelentené, hogy magunk köré szerveztük a piacunkat. Ha ez a szimbiózis megerősödik, az adott vállalkozó kivásárolhatná az adott tevékenységet. A megoldás érdekében folynak tárgyalások, de döntés még nem született róla.- Egyéért-e a gyárat célba vevő politikusi megnyilatkozásokkal? Mit szeretne hallani tőlük?- Az egyik nyilatkozatban azt olvastam, hogy a SAC Rt. nem vállal súlyának megfelelő társadalmi, közéleti szerepet. Néhány példával szeretném bizonyítani az ellenkezőjét. Nehéz pénzügyi helyzetünk ellenére 58 fiatalt foglalkoztatunk a nyári időszakban gyárunkban, többnyire dolgozóink gyerekeit. Megbízásokat adunk helyi vállalkozóknak, például szállítási feladatra. Szakképzésre a térség szakiskoláinak 8 milliót adtunk a múlt évben. Továbbá, fenntartjuk a nagy múltú kultúrotthonunkat, támogatjuk a nyugdíjas szakszervezetet, de kap az acélgyári horgászegyesület, az Illyés Gyuláné Speciálpedagógiai Központ, s csupán idén 1,8 millió forintot tesz ki a tanulmányi szerződések vonzata. Alapvető feladatunk a hatékonyság növelése és a foglalkoztatás összhangjának a megteremtése, a 750 fő munkahelyének a fenntartása, ebben volna jó élvezni a politikusok segítségét, támogatását, mint ahogy nagy segítségünkre volt a HYFERP-program által felkínált lehetőség is. Létezik például egy munkahelymegtartó hitelkonstrukció, amihez csakis a képviselők okos lobbyjával juthatnánk el. Ez akár ötvenmillió forintot is jelenthetne az acélgyárnak... T. NÉMETH LÁSZLÓ NÓGRÁDI HÍRLAP KÖZÉLETI NAPILAP Kiadja: Nógrádi Média Kiadói Kft. Felelős kiadó: KOPKA MIKLÓS ügyvezető igazgató. Szerkeszti: a szerkesztőbizottság. Felelős szerkesztő: DR. CSONGRÁDY BÉLA. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Salgótarján, Erzsébet tér 6., Postafiók: 96. Szerkesztőségi telefon: 32/416-455, telefax 32/312-542. Kereskedelmi igazgató: PLACHY GYÖRGY. Hirdetési és teijesztési csoport telefon: 32/416-455, fax.: 32/311-504. Balassagyarmati szerkesztőség: Bgy., Kossuth út 15. Tel.: 35/301-660. Az előfizetők részére Salgótaiján vonzáskörzetében a Célvonal Kft.ftel.: 30/3832^478, 30/9951-279), Balassagyarmat és Pásztó vonzáskörzetében a Karton Kft. (tel.: 30/34-70-864,32/475-727) juttatja el a lapot. Terjeszti a BUVIHÍR Rt. és a kiadó saját teijesztési hálózata. Előfizethető közvetlenül a Nógrád Megyei Hírlap kiadójánál, a balassagyarmati szerkesztőségben, a hírlapkézbesítőknél és átutalással a KHB Rt. 10400786 07804984 00000000 számú számlájára Előfizetési díj egy hónapra 995 Ff negyedévre 2985 Ft, fél évre 5970 Ff egy évre 11 940 Ft Nyomtatás: Egri Nyomda Kft. Felelős vezető: vezérigazgató. HÜ ISSN 1215-9042. * Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a Nógrádi Média Kiadói Kft. az Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., az Axel Springer-Magyarország Kft., a Harlequin Magyarország Kft., a Hungaropress Sajtóteijesztő Kft. előfizetéses megrendelését teljesítse, azok akcióira, kiadványaira, szolgáltatásaira felhívja a figyelmet. szerkesztőségi rendszerrel készült.