Nógrád Megyei Hírlap, 2001. május (12. évfolyam, 100-125. szám)

2001-05-29 / 123. szám

2. OLDAL Sü 91 SALGÓTARJÁN BALASSAGYARMAT MEGYEI KORKÉP PÁSZTÓ 2001. MÁJUS 29., KEDD Hagyományos és aktuális Műveltségi verseny a Kodályban - Irodalom, történelem, zene Folyik a vetélkedés: láthatóan jó hangulatban a versenyzők FOTO: GOCS ÉVA Komplex műveltségi vetélke­dőt rendeztek - nyolcadik alka­lommal - pénteken a salgótarjáni Kodály Zoltán Általános Iskolá­ban, a versenyt a házigazda intéz­mény csapata nyerte. Rajtuk kí­vül még hét iskolából érkezett öt­öt diák (hetedikesek és nyolcadi­kosok), akik irodalmi, történelmi, zenei és képzőművészeti tudásu­kat mérték össze. A verseny ugyan hagyomány­szerű, de ezen túlmenően idén kapcsolódott két másik ese­ményhez, illetve eseménysoro­zathoz is: a Magyar Pedagógiai Társaság által meghirdetett „ta­nulás ünnepéhez” (amelynek zá­ró rendezvénye volt) és a millen­nium évéhez. A Herold. Lászlóból, dr. Huszámé Kraft Valériából és dr. Szvircsekné Kispál Veronikából álló zsűri döntése alapján a máso­dik helyet a Bolyai János Gimná­zium, a harmadikat pedig az Álta­lános Művelődési Központ Somosi Általános Iskolájának di­ákjai szerezték meg, s a nyerte­sekhez hasonlóan könyveket és más tárgyjutalmakat kaptak. Hazafelé - mindenen át Tornádó a 21-esen - Ez itt nem Pest! Több tucat politikusi nyilatkozat sem árthatott annyit a bírósá­gok tekintélyének, mint a Császár Előd-ügyben Budapesten ho­zott másodfokú ítélet, amit egyébként azóta már minden elkép­zelhető fórumon elemeztek, elölről-hátulról. Alig két héttel ké­sőbb Balassagyarmaton tárgyaltak - szintén másodfokon - egy közlekedési ügyet, amelyben valószínűleg egy pillanatra sem merült fel, hogy felfüggesztett büntetést kellene kiszabni... Mint egy tornádó, úgy haladt a 21-es főúton Hatvan felé 1999. jú­lius 30-án egy Iveco, amelynek ve­zetője aznap még'vagy három­száz kilométert akart megtenni, ezért igencsak beletaposott a gáz­ba: Pásztó határában, a szécsényi elágazónál 112 kilométer per óra volt a tempó. K. János József ilyen sebességgel egy több autó­ból álló gépkocsisort kezdett előz­ni, ennek során ráhajtott a kanya­rodósávra, a járműforgalom elől elzárt területre, s átlépte a záróvo­nalat is. Mivel szembejövőt észlelt, visz- szatért a jobb oldalra, s egyúttal elkezdte állóra fékezni autóját. Az előtte mintegy 60 kilométer per óra sebességgel haladó Trabant ugyanekkor kezdett előzni egy ke­rékpárost, de közben saját sávjá­ban maradt. Az Iveco a személy- kocsi jobb hátsó és középső részét találta el, mire a műanyag autó függőleges tengelye körül, az óra­mutató járásával ellentétesen megpördült, a bal oldalra áttérve a szembejövő autónak csapódott, s végül az árokba borult. Az Iveco közben még elütötte a kerékpárost is, aki - csakúgy, mint a vétlen szembejövő - súlyosan sérült. A Trabant vezetőjét a mentősök sikertelenül próbálták újraéleszte­ni, lánya a rendkívül súlyos belső s külső sérülések - többek között koponyaalapi- és halántékcsonttö­rés, kétoldali szeméremcsonttö­rés, csípőízületi és csigolyatöré­sek, elmozdulásos combcsonttö­rés, hashártya mögötti bevérzés, agy- és májzúzódás, traumás ki­vérzés - ellenére életben maradt, bár maradandó fogyatékossággal gyógyult. Az Iveco vezetője és az autóban ülő másik két férfi a tárgyaláson azt állította, hogy a trabantos nem használt irányjelzőt a kerékpáros előzésekor, sőt a teherautónak azért kellett visszatérnie saját sáv­jába, mert a személykocsi már a bal oldalon haladt. Ilyen vallomást azonban egy évvel korábban, a nyomozás során még nem tettek, sőt, egyetlen más tanú sem erősí­tette meg a fentieket, ellenkezőleg: valamennyien azt látták, hogy az Iveco a szembejövő forgalom mi­att tért vissza a jobb oldalra, s ro­hant az ott haladó Trabantba. A Balassagyarmati Városi Bíró­ság K. János Józsefet halálos köz­úti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt 2 év 6 hónap fogház­ra és a közúti járművezetéstől való 3 évi eltiltásra ítélte, az első fokú határozatot a védő 51(1) oldalas fellebbezése ellenére a Nógrád Me­gyei Bíróság helybenhagyta, a fel­függesztés ilyen tartamú szabad­ságvesztés mellett egyébként a tör- vény szerint eleve kizárt. s. j. f. Honismeret, nem hivatásosoknak A Nógrád Megyei Múzeum és a Nógrád Megyei Levéltár idén is meghirdeti a Nagy Iván honis­mereti pályázatot, néprajzi, történeti, iroda­lom- és művészettörténeti, természettudomá­nyi és műemlékvédelmi kategóriában. A pályázaton részt vehetnek egyének és csoportok, akik múzeumi gyűjtéssel, történetírással nem hiva­tásszerűen foglalkoznak. A pályázatnak felnőtt és if­júsági (18 éves korig) tagozata van. Pályázni lehet bármely önálló helyszíni gyűjtésen alapuló, levéltári kutatáson nyugvó, eredeti ismeretet és tényanyagot feltáró tanulmány beküldésével. Egy pályázó több dolgozatot is benyújthat. A felnőtt és if­júsági kategóriában elfogadunk egyéni és csoportos munkákat is. A múzeumok és a levéltár munkatársai szakmai segítséget és konzultációs lehetőséget biztosítanak a pályázók részére. A díjak odaítéléséről bírálóbizottság dönt. Kiemel­kedő pályamunka esetén különdíjat is odaítél. A pá­lyamunkákat múzeumaink adattárában helyezzük el és kéziratnak tekintve az érvényes jogszabályok sze­rint kezeljük. A pályázatokat mellékletekkel együtt - térkép, fénykép, rajz, egyebek - két példányban, gépelve kér­jük beküldeni. Személyi lapon a pályázat beadásakor fel kell tüntetni a következő adatokat: név, lakcím, foglalkozás, a gyűjtés helye, ideje, adatközlők, szak­mai segítséget adók. Pályázatokkal kapcsolatos kérdéseikkel a múzeu­mainkat - Balassagyarmaton a Palóc Múzeumot, Szécsényben a Kubinyi Ferenc Múzeumot, Salgótar­jánban a Nógrádi Történeti Múzeumot, a Pásztói Múzeumot, valamint a Nógrád Megyei Levéltárat (Salgótarján, Bem u. 6. - Balassagyarmaton Hétvezér u. 25.) kereshetik fel. A pályamunkák beküldése határideje: 2001. no­vember 1. Cím: Nógrád Megyei Múzeum, 3100 Salgótarján, Múzeum tér 2. Felvilágosítást a fenti címen és a 32/310-140, 314- 169 telefonon lehet kérni. Szétesőben a távhőszolgáltatás? Bár nyakunkon a nyár, de már a tél gondjairól tanács­koznak a társasházak lakói Balassagyarmaton, ahol szinte minden lépcsőház aláírta a távfűtésből kiválás szándéknyilatkozatát. Azt mondják, hogy az idő sürget és a fűtési szezonra el kell készülni a lépcsőházak új fű­tési rendszerének. Ez most a legújabb variáció a távfű­tés dolgában, amelyet a fogyasztóvédelmi egyesület he­lyi szervezetét is megalakító lakók már mindenképp szeretnének megvalósítani, hogy végre önállósuljanak az önkormányzattól. A lakók azt mondják, hogy elegük van a folyama­tos fűtésdíjemelésekből. Ha anyagilag megengedhetnék maguknak, legszívesebben az egyedi fűtést választanák. A lehetséges legkisebb rossz a lépcsőházak önálló fűtésé­nek kialakítása és ezt szeret­nék a gyarmati társasházak lakói. Ezek a tervek az ország más lakótelepén már megva­lósítás alatt állnak és ha a ba­lassagyarmatiaknak sikerül a távfűtést ilyen kis egységek­re bontva megszüntetni, ak­kor ez mások számára is kö­vethető példát jelent. A város vezetésének már régi terhe a távfűtési szolgáltatás biztosí­tása, amelynek új módozatá­ra keresi a megoldást, hogy hosszú távon rendeződjön az ügy. Ennek érdekében távfűtési tanulmányok sorát készítették és erősen elköte­lezte magát a testület a biofűtés mellett, amelyet a lakótelepek és a kórházzal egységes rendszerben kép­zelnek el. Ez az elgondolás valósággal fellázította a táv­fűtéses házak lakóit, akik egyre egységesebben léptek fel az önkormányzattal szemben, mondván, hogy ne döntsenek az ő zsebükre a hozzájárulásuk nélkül. Úgy érzik az érintettek, hogy kö­rültekintőbben is eljárhatott volna az önkormányzat, amellyel szemben nagyot csökkent a bizalmuk. A fel­zúdulásnak máig tartanak a hullámai és miig az önkor­mányzat pályázatokat írt ki a távfűtésre, a lakók már dön­töttek, hogy elegük van ab­ból, hogy más mondja meg mi a jó, mennyibe kerül és saját útjukat kezdték kita­posni. Ez szó szerint így van, mert eddig valóságos Canossát jártak be és még hátravan egy-két csata az ön- kormányzattal, de remélik, hogy végre megérti a testület az idők szavát és hagyja önállósulni a távfűtésben ér­dekelteket. Szinte minden közös képviselő már megtartotta a leszakadásról szóló lakó­gyűlést, ahol a lehetőségek­ről részletes tájékoztatást adtak az Országos Fogyasz­tóvédelmi Egyesület helyi szervezetének képviselői, Reznicsek István és Décsi Péterné. Az önálló hőellátás lehetőségének megteremté­se érdekében szétnéztek a fűtési piacon és ajánlatokat kértek a hőellátó rendszer kialakítására és üzemelteté­sére. Meghatározták a fő szempontokat, amelyekben elsőbbséget élvez a fűtés ha­tékonysága, üzembiztossága és a felhasznált földgáz kor­rekt mérhetősége, valamint a hőellátás költségeinek a csökkentése. A leglényege­sebb kikötés az volt, hogy a beruházást a költség megta­karításából kell finanszíroz­ni, a lakók anyagi megterhe­lése nélkül. Az ajánlatok kö­zött nem egy akadt, amely mindezt vállalta. Sőt még olyan beruházá­sok is akadtak, akik a lapos tetejű házak tetőterét beépí­tenék, amely csökkentené a fűtéskorszerűsítés költsége­it, mert a lakók vételárhoz jutnának. Ez a lehetőség mérsékelné a lakáshiányt, amely a lakásépítések leállá­sa óta állandó probléma. A balassagyarmati utcaképet is javítanák a tetőtér-beépíté­sek hasonlóan, az ország más településeihez, ahol ezt az utat járják. A lakók bizalmát elnyerő cég a társasház meg­bízásából eljár a gázszolgál­tató felé és biztosítja a föld­gáz-vételezési lehetőséget, még a hálózatfejlesztési hoz­zájárulást is rendezi. Miután kiépítik a lépcsőházat ellátó gázrendszert, beépítenek egy olyan kondenzációs falikazánt, amely a fűtést és használati melegvíz-igénye­ket egyaránt képes ellátni. A Hírlap postájából A Pf. 96 • A Hírlap postájából • az olvasók fóruma. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a beküldött leveleket rövidítve, szerkesztve közölje. A közölt levelek tartalmával a szerkesztőség nem feltétlenül ért egyet. Az édesanyák nem tudnak haragudni Május első vasárnapja sok édesanya számára örömün­nep. Még azoknak is, akik kü­lönböző okok miatt, szociális otthonba kerültek. Most is az otthon kerítésén belül egy pá­don, szorosan egymás mel­lett, olyanok, mint szürke kis madarak, csupán az arcukon dereng egy kis pirossága a vá­rakozásnak. Nagyon várják a gyereket, vagy az unokát, aki­től egy ölelést, vagy egy szál virágot, talán még süteményt is kapnak. Milyen boldogság, akikhez látogatók jönnek. Na­pokon át, kifogyhatatlanul er­ről beszélnek. Sajnálkozva kérdezik meg azt a mamát, akihez már ta­valy sem jöttek a gyerekek, és az idén is elmaradtak: miért nem jönnek, hiszen itt laknak a városban? A mama pedig védi a gyer­mekét. Jött volna az - mondja - de hát nincs ideje, igen fon­tos ember, vállalkozó, állan­dóan utazik, üzletet köt, fel­sőbb emberekkel tárgyal, még A fűtés szabályozását korszerű automatika végzi és úgy állítják be, ahogy a közqs képviselő kéri. A rend­szer lehetőséget ad bizonyos egyéni takarékosságra is, mert a lakások hőfo­gyasztását bizonyos mérté­kig szabályozni lehet a ter- mosztátos radiátorszelepek beépítésével, amelyek azon­ban növelik a futamidőt. A beruházó szolgáltat, karban­tart, fizet mindent és behajt­ja az esetleges tartozásokat is. A lakók a hődíjban csak az elfogyasztott földgáz árát fizetik, az alapdíjban benne vannak az összes fenntartási és üzemelési költségek, a gáz alapdíja és a beruházás finanszírozásának a költsé­gei. A lépcsőházi fűtések ki­alakításával, ebben az eset­ben 10 éves futamidővel szá­molva a jelenlegi fűtési díj mintegy öt százalékkal ol­csóbb lenne és csak az inflá­ció és a gáz árának növelésé­vel változna. Mivel kis egysé­gekről van szó, a takarékos­kodás jelentős fűtésdíjcsök­kenést is eredményezhet. A balassagyarmati távfűtéses lakásokban élők azt remélik, hogy az önkormányzat tisz­tességesen elszámol velük, mert a közel ezer lakás nem kevés pénzt fizetett fűtésre az elmúlt évek alatt és mivel fejlesztések nem történtek, az amortizációs pénzeknek meg kell lenni. Arról nem is szólva, hogy ez a tél is enyhe volt és a húsz százalékkal megemelt fűtésdíjból ma­radnia kellett a kasszában. Ez pedig visszajár. Mindezek azt tükrözik, hogy a lakótelepek esetében is vannak fűtéskorszerűsítési lehetőségek, a távfűtésen kí­vül, csak szét kell nézni az il­letékeseknek is. A távfűtésre kötelezett önkormányzatok számára sem közömbös, hogy mennyire tudnak kö­zelíteni a lakásonkénti egye­di fűtéshez, amely a fűtésdíj beszedésének egyik biztosí­téka. Ha pedig áz érintett la­kók törekednek a minél na­gyobb önállóságra, mint Ba­lassagyarmaton is történik, akkor ennek csak örüljön az önkormányzat és adjon meg minden segítséget a megva­lósuláshoz, mert csak a kín­jaitól szabadul meg. SZABÓ ENDRE repülőgéppel is utazik. Tavaly nem jöhetett el, mert akkor építették a szép, nagy négy­szobás házukat. Kidobálták a régi bútorokat, kacatokat. Nagy fejtörést okozott nekik, hogy hová tegyék a mamát. Végül is úgy döntöttek, hogy itt lesz a mamának a legjobb, ahol hasonló korú öregekkel elbeszélgethet. Éjfél is van már, amikor a lakótársak el­csendesednek, elalszanak. A mama azonban nem tud aludni. Arra gondol, hogyha egyszer végleg lehunyja a sze­mét, a fiának el kell jönnie ide az otthonba, hogy a hivatalos ügyeket intézze. Akkor majd mennyi, mennyi vádló tekin­tet fogja érni és ő már nem tudja megvédeni ettől a fiát. A fiát, azt az áldott, drága, jó em­bert, aki biztosan szereti őt, csak hát nagyon elfoglalt. Már két éve, hogy nem is látták egymást, amióta ide bekerült. Talán majd jövőre találkoz­nak, ha addig még élni fog. ___________________VERBOVSZKI EMILHÉ S algótarján NÓGRÁDI, HÍRLAP KÖZÉLETI NAPILAP Kiadja: Nógrádi Média Kiadói Kft. Felelős kiadó: KOPKA MIKLÓS ügyvezető igazgató. Szerkeszti: a szerkesztőbizottság. Felelős szerkesztő: DR. CSONGRÁDY BÉLA. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Salgótaiján, Erzsébet tér 6., Posta- liók: 96. Szerkesztőségi telefon: 32/416-455, telefax 32/312-542. Kereskedelmi igazgató: PLACHY GYÖRGY. Hirdetési és terjesztési csoport telefon: 32/416-455, fax.: 32/311-504. Balassagyarmati szerkesztőség: Bgy., Kossuth út 15. Tel.: 35/301-660. Az előfizetők részére Salgótaiján vonzáskörzetében a Célvonal Kft.ftel.: 30/9433-548, 30/9951-279), Balassagyarmat és Pásztó vonzáskörzetében a Karton Kft. (tel.: 30/34-70-864, 32/475-727) juttatja el a lapot. Terjeszti a BUVIHÍR Rt. és a kiadó saját terjesztési hálózata. Előfizethető közvetlenül a Nógrád Megyei Hírlap kiadójánál, a balassagyarmati szerkesztőségben, a hírlapkézbesítőknél és átutalással a KHB Rt. 10400786 07804984 00000000 számú számlájára. Előfizetési díj egy hónapra 895 Ft, negyedévre 2685 Ft, fél évre 5370 Ft, egy évre 10 740 Ft. Nyomtatás: Egri Nyomda Kft. Felelős vezető: vezérigazgató. HU ISSN 1215-9042. * Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a Nógrádi Média Kiadói Kft. az Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., az Axel Springer-Magyarország Kft., a Harlequin Magyarország Kft., a Hungaropress Sajtóterjesztő Kft. előfizetéses megrendelését teljesítse, azok akcióira, kiadványaira, szolgáltatásaira felhívja a figyelmet. szerkesztőségi rendszerrel készült.

Next

/
Oldalképek
Tartalom