Nógrád Megyei Hírlap, 2001. május (12. évfolyam, 100-125. szám)

2001-05-29 / 123. szám

2001. MÁJUS 29., KEDD MEGYEI KÖRKÉP BÁTONYTERENYE 3. OLDAL Tisztújítás a Fidesz pásztói szervezeténél A Fidesz-Magyar Polgári Párt pásztói városi szerveze­te a közelmúltban tartotta meg a kétévenként szokásos tisztújító közgyűlését, me­lyen részt vett Becsó Zsolt országgyűlési képviselő, a párt megyei választmányá­nak az elnöke is. Az új tagok felvételét követő tisztújítás keretében Kriston Pé­ter eddigi elnök, a város alpolgár­mestere megköszönte a hat éven át tartó bizalmat, de a megszapo­rodott közéleti szerepvállalásaira és várható egyéb feladataira te­kintettel nem vállalta az újabb je­lölést. A szervezet új elnöke Becsó Károly politológus lett, aki a szervezetnek, annak megalapí­tása (1989 novembere) óta aktív tagja és megyei közgyűlési kép­viselő, az idegenforgalmi és mű­emlékvédelmi bizottság alelnö- ke. Az elnökség tagjává válasz­tották még Kőszegi Pál önkor­mányzati képviselőt és Kriston Péter alpolgármestert. Nagyok voltak a „Csöppek” Huszonkét diák színjátszó együttes vetélkedett a Weöres Sándor színjátszóverseny területi döntőjén Vácon. Nógrád képvise­letében jól szerepelt a cserhát- surányi iskola színjátszó csoport­ja és a Rózsavölgyi Márk Művé­szeti Iskola „Csízió” együttese. A diák színjátszók megyei verse­nyében feltűnt a balassagyarmati Dózsa György iskola „Csöppek” csapata, az első négy együttes kö­zött bejutott az országos gálára. Hírek Salgótarján GYÓGYÍTÁS GYERTYÁVAL. Különleges, gyertyával történő kezelési módszerrel ismerked­hetnek meg az Egészséges Éle­tért klub május 29-i, keddi, a József Attila Művelődési Köz­pontban 16.30 órakor kezdődő rendezvényének résztvevői. A téma Budapestről érkező elő­adója - aki be is mutatja a terá­piát - Héra Dorottya. PÁsnró SZÍNHÁZLÁTOGATÓ KOL­LÉGISTÁK. A Tittel Pál Kollé­gium diákjai május 29-én a bu­dapesti Madách Színházban megnézik a Chicago című elő­adást. Az utazási költség és a színházjegy árának nagy részét a Pásztói Kollégium Alapítvány vállalta, a résztvevőknek 300 forinttal kell hozzájárulniuk a kiadásokhoz. DIÁKOTTHONI KITÜNTE­TÉS. A Tittel Pál Kollégium ve­zetése a középiskolai kollégiu­mi diáktanáccsal együtt meg­alapította a Pásztói Kollégium Örökös Tagja kitüntetést. Az oklevelet és a tárgyjutalmat az idén ötödik alkalommal Nyári Kinga kapta meg, aki három éven keresztül a diákönkor­mányzat titkára volt. A francia tagozatos végzős diáklány tár­sainak több mint 40 százalékos támogatását nyerte el a kitünte­téshez. REKONSTRUKCIÓ, FENN­TARTÁS. A Zagyva-völgyi Víz­gazdálkodási Társulat alaptevé­kenysége keretében az idén re­konstrukciós munkát végez a Kis-Zagyva-patakon, fenntartá­si feladatokat lát el a Céklás- völgyi, a Bujáki- és a Szuha- patakoknál. Rekonstrukciós fel­adatokra több tízmilliót fordíta­nak. Megrendelés alapján kivi­telezik Hatvan város csapadék­víz-elvezetését, Pásztón pedig a szennyvízcsatorna-hálózat ki­építésében vesznek részt. Gép­bérletből több mint egymillió forintra számítanak. BÁTONYTERENYE ÜGYESSÉGI VERSENY. Má jus 30-án 9 órától rendezi meg immáron nyolcadik alkalom­mal a 3. Számú Általános Isko­la a regionális kerékpáros ügyességi versenyt. 1992-ben megyei rendezvényként indí­tották útjára a gyógypedagógiai intézmények tanulói számára, de az utóbbi öt évben már regi­onális versenyként tartották számon. A kerékpáros ügyessé­gi verseny két részből áll: a gye­rekek számot adnak elméleti tudásukról, a versenypályán pedig gyakorlatban mérhetik össze ügyességüket. A rendez­vény szervezésében, lebonyolí­tásában évek óta fő támogató a Nógrád Megyei Rendőr-főkapi­tányság és a bátonyterenyei rendőrkapitányság. Hugyag FALUNAP. A község önkor­mányzata június 2-án rendezi meg a településen a falunapot. A sok érdekes program mellett átadják a díszpolgári címeket, ebéd után sport és kulturális versenyek kínálnak kéllemes szórakozást. Erdőkürtön játszottak a dengelegiek Az új játékok nagy örömet okoztak a kicsiknek ■ Fából készült szabadtéri játé­kokat kaptak az erdőkürti gyerekek szombaton a faluvé­dő, szépítő és fejlesztő egyesü­let jóvoltából. A civil szervezet volt az egyik rendezője a szombati gyermek­napnak is, amelynek alkalmából hagyományteremtő szándékkal meghívták az egyházasdengelegi gyermekeket is, akik szintén ki­próbálták a játszótér nagyszerű játékait. A tervek szerint a jövő­ben ezen a napon más-más kör­nyékbeli település gyermekeit lát­ják majd vendégül azért, hogy er­dőkürti társaikkal együtt múlas­sák az időt. Az így kialakuló kap­csolatok révén bepillantást nyer­hetnek egymás életébe, megis­merkedhetnek a települések szo­kásaival, s az sem közömbös, hogy az együtt játszó, sportoló gyerekek között tartós barátságok szövődhetnek. ■ Támogatás nélkül is megkezdik a beruházást Az aggályok ellenére egyhangú döntés született Salgótarjánban (Folytatás az 1. oldalról) tárgyalásos eljárás, az időbe azonban már csak ez fér bele. Mint hangsúlyozta, az ön- kormányzatok önhibájukon kívül kerültek ebbe a helyzetbe. Állami támogatások pótló­lagos bevonására már nincs idő. Mint a tegnapi ülésen kiderült, vízközmű­társulati hitellel megoldható, hogy a hiányzó 1 milliárd forint rendelkezésre áll a beruházás megkezdésekor. A beruházás így nem számí­tott terhet ró az önkormányzatra és a lakos­ságra. hiszen 4500 háztartás érintett a fejlesz­tésben. Az, hogy ők vállalják-e a költségeket, akkor derül ki, amikor majd megkezdődik a lakás-takarékpénztár szervezése. A tényleges kiadás háztartásonként nem lesz több 60 ezer forintnál - fogalmazták meg a közgyűlésen. Langár Tamás, a Fidesz-frakció vezetője bejelentette, az aggályok és a komoly kocká­zati elemek ellenére megszavazzák az előter­jesztést, mert azt szeretnék, ha megvalósul­na a beruházás. Puszta Béla, Salgótarján polgármestere úgy fogalmazott, egyértelmű, hogy kármentésről van szó. Ismertette, hogy mivel a négy önkor­mányzat minden központi pályázaton sikere­sen szerepelt, joggal bíztak abban, hogy a kor­mány támogatja az ISPA-pályázatot, Nógrád megye legnagyobb szennyvíz-beruházását, amely formai és tartalmi szempontból sem bí­rálható. A polgármester, előzetes egyeztetésre hivatkozva elmondta, az országos közbeszer­zési tanács döntőbizottsága hivatalból meg fogja támadni az eljárást. A testület mérlegeli majd, mennyiben hibáztatható a kialakult helyzetért az önkormányzat. Salgótarján közgyűlésének hétfői döntése azt jelzi: az utolsó lehetőséget is meg akarják ragadni, hogy ne vesszen el a pályázati pénz és megvalósuljon a beruházás, valamint hogy a négy önkormányzat ne legyen okol­ható azért, hogy lemond az elnyert támoga­tásokról. Nógrád megyéből ez volt az egyet­len projekt, amely bekerült az ISPA által tá­mogatható programok körébe. Puszta Béla polgármester hangot adott annak is, hogy a mikrotérségi szennyvízprogrammal akkor lett gond, amikor nem a szakmai szempon­tok váltak a legfontosabbá. Mint elmondta, Salgótarjánban 50%-os a csatornázottság, ez­zel szemben a nyertes városok között van olyan is, ahol ez az arány 80%-os. Kazáron, ugyanebben az ügyben ma tart­ja együttes ülését Kazár, Vizslás és Mátraszele képviselő-testülete. DUDELLAI ILDIKÓ Nem lesz akácmézzel folyó Kánaán Fagy, vihar, virágzás csak foltokban - Keseregnek a méhészek Az áprilisi mínusz hat fokban nem csak az ország északi ré­szein fagytak le az akácvirág-kezdemények, kevés kivétel­től eltekintve máshol is ez a helyzet. Sőt, abban a kevés ki­vételben sincs sok köszönet a méhészek számára, mert az érintett települések környéke, az egyes tájékok méreteikhez képest méhekkel terheltek. Pár nap és júniust írunk, sok gazda azonban még most is a te­let emlegeti, mégpedig a viszony­lagos enyhesége miatt igen elsza­porodott kártevők és a májusi fa­gyok miatt. Többen úgy vélik, Pongrác, Szervái' és a másik két fagyosszent azért fagyoskodott az idén, mert elmaradt a téli hi­deg. Ennek előjele volt a húsvéti fagy, emiatt a méhészek most kedveszegettek. Vannak, akik el sem vándoroltak, ugyanis jó elő­re feltérképezték hol voltak képe­sek kibírni az akácerdők az ápri­lisi hideget, s az eredmény ko­rántsem szívderítő. Mint Gyepesi Béla, az Országos Magyar Méhé­szeti Egyesület Nógrád Megyei Szervezetének elnöke érdeklődé­sünkre elmondta, keseregnek a méhészek,- mert bár akadnak olyan területek, ahol megmaradt az akácvirág, viszont a nektárt adó képességével gond volt, illet­ve van, tehát a vándorlás inkább ráfizetés. így sajnos, szűkében lesz az idei akácméztermés. Utánpótlás szempontjából és ön­magában a napraforgóban sem lehet különösebben bízni, hiszen nagyon jó minőségű vetőmag és nagy vetésterület kellene, de ezek a feltételek már évek óta nincsenek meg. Babka János, Magyargécben hatvannyolc csa­láddal méhészkedik. Távolabbi vidékeken élő méhésztársaitól tájékozódott, hová lenne érde­mes elmenni, így nemrégiben - megszakítva a hagyományt, nem Dabason - Lakitelken járt a mé- heivel. Tapasztalatairól szólva azt emelte ki, hogy a napi hordás mennyiségével mérve elfogadha­tó lett volna az út eredménye, csakhogy az akácos meg volt ter­helve, érthetően mások is igye­keztek kiaknázni a lehetőséget. Túl ezen a legutóbbi vihar, a többnapos hajnali hideg, a szeles idő tovább rontotta az esélyeket. Nem szólva arról, hogy a tarra vágásokkal egyre fogynak az akácerdők... A természet a szeszélyes idő­járással is jól kijön, a szűkmarkú­ságot váratlan bőkezűséggel el­lensúlyozza. Ma senki sem tudja, hogy a méhészkedés részese lesz-e valamilyen formán ennek a bőkezűségnek, s ha igen, mi­ben és mennyiben. Legfeljebb bízni lehet abban, hogy jön még borúra virágözön. _________________________Bfl K IS ÓVODÁSOK NAGY ÖRÖME. Lapunk gyermeknapi rajzpályázatán a legsikeresebb kollektívának minősült balassagyar­mati II. számú, Meseerdő óvoda vezetőjének Pálinkás Zoltánnénak és a gyerekeknek lapunk felelős szerkesztője, dr. Csongrády Béla és kiadónk igazgatója, Kopka Miklós (jobbról) adta át tegnap a jól megérdemelt jutalmakat.____________________fotó; rigó tibor S ZLOVÁKUL VERSELTEK. A közelmúltban hatodik alkalommal rendezték meg a Nézsai Általános Is­kolában a kistérségi szlovák ének-, vers- és prózamondóversenyt, amelyen nyolc településről 63 diák mérhette össze tudását. A verseny végén minden gyerek csuhérózsát kapott ajándékba, amelyet Szarka Lajosné, a népművészet mestere készített._____________________________________________________■

Next

/
Oldalképek
Tartalom