Nógrád Megyei Hírlap, 2001. március (12. évfolyam, 51-75. szám)

2001-03-10 / 59. szám

4. oldal - Nógrád Megyei Hírlap MUSORAJANLAT 2001. MÁRCIUS 10., SZOMBAT iTOÍ Íí'i SIS újsá# NEGYVEN ÉVE Salgótarjánban, a November 7. Filmszínházban befejeződtek az átalakítási munkálatok és ünnepélyes keretek között nyitják meg az új széles vásznúra átépített filmszínházat. Jövőben azok ré­szére, akik délután járnak dolgozni, a mozi délelőtt tart rendes előadásokat. Nógrádi Népújság, 1961. március 8., 1. o. Vanyarcon a termelőszövetkezetben a szövetkezeti gazdák teljes ütemben megkezdték a tavaszi munkát, a szántást, a vetést. A négy gép mellett munkához láttak a fogatok is. Nem ritka az olyan nap, amikor a gépek mellett 80 lovakkal hajtott eke hasítja a barázdákat. Nógrádi Népújság, 1961. március 8., 5. o. HARMINC ÉVE Kányás-aknán az év első két hónapjában 2137 tonna szénnel ter­meltek többet, mint amennyit a terv előírt. Az aknaüzem terme­lésének zömét a három nagy teljesítményű frontfejtésről szállít­ják felszínre. Géczi Lőrinc 90 tagú maróhengeres frontbrigádja különösen jó munkát végzett ebben az időszakban. Nógrád, 1971. március 5., 1. o. Az SBTC-Újpesti Dózsa bajnoki labdarúgó-mérkőzés iránt nagy­fokú érdeklődés nyilvánul meg. A hideg, havas időjárás ellenére a rendezők sok nézőre számítanak, hiszen igazi sportcsemegére van kilátás. Losoncról külön küldöttség érkezett, ajnely 800-1000 jegy biztosítását kérte. Nógrád, 1971. március 6., 7. o. HÚSZ ÉVE Az idegenforgalmi szervezetek, vállalatok, szövetkezetek, taná­csok részvételével szezon előtti tanácskozást tartottak tegnap Sal­gótarjánban. Az V. ötéves tervben a megye idegenforgalmi értéke­inek feltárása és hasznosítása eredményesen folytatódott. Ezt bi­zonyítja egyebek között, hogy Hollókőn újabb öt épületet vásárol­tak idegenforgalmi célra, javultak a turisták fogadásának feltételei. Nógrád, 1981. március 7., 1. o. Ilyen még nem volt - mondja minden túlzás nélkül Pap Zoltán, a nagybárkányi Kis-Zagyvavölgye Termelőszövetkezet személyzeti vezetője. - Középiskola költözött a faluba. Tavalyelőtt szeptembertől a szécsényi mezőgazdasági szakközépiskolával szerződést kötve le­hetőséget teremtettek, hogy helyben tanulhassanak, akik igénylik Nógrád, 1981. március 8. 7. o Hétről hétre milliók kísérték figyelemmel a Magyar Rádió és Te­levízió népdalversenyének nyilvános fordulóit. Nógrád megyét egy kórus és két szólista képviselte a döntőben. A „Röpülj páva” népdalverseny nagydíját - a népdalkórusok kategóriájában - a hollókői asszonykórusnak ítélte a zsűri. Nógrád, 1981. március 11., 1. o. TÍZ ÉVE Salgótarjánban a városházára tanácskozásra hívták a városban lé­vő iskolák, egészségügyi és művelődési intézmények vezetőit, gazdasági munkatársait. Az értekezleten részt vett Tolmácsi Fe­renc polgármester és dr. Oravecz Péter jegyző. Az összejövetel témája: a város költségvetéséből mire futja, mire nem? Új Nógrád, 1991. március 8., 1. o. Az idén önállóvá vált Terény község képviselő-testülete a leg­utóbbi ülésén elfogadta az ez évi költségvetést. Ebben fejlesztési célokra csaknem egymillió forintot irányzott elő. Az orvosi ren­delő felújítása 200 ezer forintba kerül. A művelődési ház mellék- épületeinek rendbetételére 250 ezer forintot költenek. Új Nógrád, 1991. március 8.,5. o. Összeállította: Bódi Györgyné dr. A Salgótarjáni Városi Televízió filmajánlata __________________________—Ao^m« <2., Htirti__________________________ A kit vadóc (norvég film) Rascal, a fiatal kamasz fiú kalandos történetei, mely során mindig bajba keveredik - de önhi­báján kívül. ______________________—íhmi» 13., «ram______________________ L opakodó (amerikai film) Oroszország távoli zugában, a világtól elrejtve őrzik a legütőképesebb harci gépet, a MÍG 35- öt, amit csak tűzbomba néven emlegetnek. A gép két működő prototípusát Vlad és Nadia ra­bolják el a bázisról. Kalil megbízásából, aki világuralmi terveihez kívánja felhasználni a titkos fegyvert. ____________________—Annm« i*-, «Tran*.____________________ Kakasdombi csendőr (jugoszláv film) Mindannyian tisztában vagyunk vele, hogy mivel tölti napjait egy rendörfelügyelö: piti zsebtol­vajok után kajtat. De tudjuk-e, hogy milyen az élete egy olyannak, akinek négy karrierhajhász exfelesége van, s öt imádnivaló gyermeke? Árvácska, (magyar film) Csőre kis állami lelenc, mindössze nyolc éve alatt megjárja az élet poklát. Kedvesanyám, Bazsamári, mind csak azért veszik magukhoz, hogy kihasználják. _____________________—Anyai« 16-, PÉHTBKI_____________________ A botiók Is tadnak ugatni, ugye? (norvég film) Megható, vígjátéki elemekkel tarkított történet egy fiatal lányról, akit súlyos testi fogyatékos­ságából adódó problémáinak leküzdésében egy - nagypapaszerepet betöltő - öreg barátja segíti. Abraxas (amerikai sci-fl] Abraxas egy zsaru, aki két galaxis között őrjáratozik társával. Az a feladata, hogy megakadá­lyozza, hogy a bolygók elpusztítsák önmagukat. Volt barátja, társa azonban árulóvá válik, s a sötét oldal mellé áll. Megbundázott mérkőzések (angol film) Izgalmas helyzetjelentés a foci világából, egy olyan sportdráma, amelyben az első futballcsa- lást leplezik le. Szombati rádió- és teievízióműsorok TV2,20.00: Magányos farkas - Számos bűnbanda garázdálkodik Amerika mexikói határvidékén. A bűnözők az illegális bevándorlók ki­zsigereléséből vagy drogcsempészésből élnek. Nem fenékig tejtől a motorizált texasi „lovas csendőr” élete. McQuade a legjobb rendőr a környéken. Minden tudására és ügyességére szükség van ahhoz, hogy szembeszálljon a fegyvercsempészbanda kegyetlenségéről hí­res főnökével. Közben beleszeret az egyik bandavezér feleségébe. KOSSUTH Óránként: Hírek. Időjárás. 4.33 Hatá­rok nélkül. 5.00 Reggeli krónika. 5.40 Házunk tája. 6.X Krónika. Sport 630 Közlekedés. 7.00 Krónika. Sport 8.00 Krónika. Sport 8.06 Kopogtató. 8.53 Fúvóm az énekem.,. 9.00 Közleke­dés. 9.05 Családi tükör. 9.35 Kézjegy. 10.00 Közlekedés. 10.05 Szombat dél­előtt 11.00 Közlekedés. 12.02 Déli krónika. 12.30 Faluról falura. 13.00 Közlekedés. 13.04 Új Zenei Újság. 13.40 Világstúdió. 14.05 Oxigén (ma­gazin). 15.04 Irodalmi újság (irodalmi hetilap). 16.X Tizenhat óra. 17.30 Népzenei portré. 18.X Esti krónika. 1820 Előfutam. 1825 Szemle. 19.05 Sportvilág. 1929 Otóslottó. 19.30 Esti mese. 19.40 Miska bácsi levelesládá­ja. 20.X Közlekedés. 20.04 A Rádió- színház bemutatója: Milyen anya va­gyok én?! 20.49 Zene. 21 .X Közleke­dés. 21.04 Árvácska - Móricz Zsig- mond regényének rádióváltozata. 21.52 Zene. 22.X Késő esti krónika. 22.20 A 23. óra. 23.X Hírek. Kenó. 23.04 Noktürn WKKHKSSMMM1 5.55 Körzeti magazinok. 9.X Családi tükör. 1830 Nemzetiségi műsor. 23.X A BBC magyar műsora PETŐFI 4.X Hírek. Időjárás. 4.32 Hajnali dal­lamok. 5.X Hírek. Időjárás. 5.55 Állo­máskereső. 6.X Hírek. Időjárás. 6.03 Pax rádió. 6.35 Sportszombat 7.X Hírpereek. 8.X Hazai slágerkívánsá­gok. 9.X Hírek. Időjárás. 9.03 Közle­kedés. 9.05 X éves a Rádíókabaré. 10.X Komolyta(la)n. 11 .X Hírek. Idő járás. 11.03 Közlekedés. 11.07 Csú­cson. 12.X Jó ebédhez szól a nóta. 13X Hírpereek. Vízállásjelentés, sport és közlekedés. 13.15 Daráló. 13.45 ízes történetek. 14X Szív kül­di... 15.X Hírek. Időjárás. Közleke­dés. 15X Kedvenceink kedvencei. 16X Operettparádé. 17X Hírek. Időjárás. Közlekedés. 17.05 Hogy tet­szik lenni? 17.X Varázsnaptár. 18.X Sportkoktél. 18.28 Közlekedés. 19X Hírek. Időjárás. 21.X Hírek. Időjárás. 21.04 Folklórfórum. 22X Kulissza. 23.X Hírpercek. 23.15 „Könnyű tava­szi szél...". 24.X Ép után... 1X Hí­rek. 2.X Hírek. 3.00 Hírek. 4X Hírek. 4.03 ..Csak a szépre emlékezem...”. 5.03 Nótacsokor nU I 6.30 Agrárvilág - válogatás 6.45 Ma reggel - válogatás 7.40 Feodor 7.45 Kukori és Kotkoda 7.55 Feodor 8.00 Magyar népmesék 8.05 Az én nevem Jimmy (ifjúsági tévéfilm - 3.) 8.30 Jövő-menő 8.55 Jó reggelt adj, Istenem! 9.05 Zanzibár 10.25 Aranyfüst - avagy: Mit üzen a múlt? 12.00 Hírek. Időjárás 12.10 BravoTv 13.10 Extrém koktél 13.25 A kölcsönkapott Föld 14.00 Taljánok Csizmaországban 14.30 Delta 15.00 Századunk 15.25 1100 év Európa közepén (57.) 15.55 Háló 16.30 TS- Újpest FC-Debreceni VSC labdarúgó-mérkőzés 19.00 Lottóshow 19.30 Híradó este 20.05 Bruhaha Kabaré a köbön 21.05 Csodavilág Viktor/Viktória 23.40 Elvira Madigan (svéd film) BT l 7.25 Kék Ég Légitársaság (ausztrál sorozat - 6.) 8.10 Agrárvilág 8.25 Roma magazin 8.50 Nemzetiségi magazin 11.25 Együtt 11.50 Néprajzi értékeink 12.00 Miénk a vár... (10.) 12.55 Kisváros 13.50 Azerac (sorozat-13.) 14.35 TS - BVSC-Barcelona KEK-elődöntő (vízilabda) 16.30 Volt egyszer... 17.25 Extrém koktél 17.35 Rögtön jövök! 18.30 A zongora ünnepe Keleten (2.) 18.45 Slágertévé 19.40 Esti mese 20.00 Híradó este. Sport 20.30 TS - Fedett pályás atlétikai vb 21.25 Madách Imre: Mózes Drámai költemény két részben 23.50 BravoTv 6.00 Gyökereink 6.30 Repülő ház 7.00 TV2-matiné 9.00 Cartoon Network 11.00 Sabrina, a tini boszorkány (am. ifjúsági sorozat) 11.25 Party Tv 12.25 Vadvilág 13.15 Széllovagok (német kalandfilmsor.) 14.10 Baywatch 15.10 Egyről a kettőre (amerikai vígjátéksor.) 15.35 Jó barátok 16.00 Conan, a kalandor 16.50 Szindbád kalandjai 17.40 Herkules 18.30 Tények (hírműsor) 19.00 Légi zsaruk (német akciófilm-sor.) 20.00 Magányos farkas (am. akciófilm) 22.00 Célpontban (amerikai akciófilm) 23.35 Végtelen határok (amerikai sci-fi sorozat) Tünékeny idő 0.25 A sötét szél (amerikai krimi) DUNA TV 5.30 Hírek 5.35 Legjava 7.10 Papírsárkány 8.30 Az én kis városom (kanadai sorozat-13.) 8.55 Isten hozta szigetünkön! (15.) 9.25 Ami igaz, az igaz 9.40 Hej, hej helyes beszéd! (ism.) 9.50 Nyelvőrző 10.05 Heuréka! Megtaláltam! 10.35 Heuréka diákkör 11.05 Hungária Litterata 11.50 Híradó 12.05 Nótacsokor 12.25 A protestáns egyházak és a politika 13.25 Ki lakik itt? 13.35 A fekete kalóz (olasz-spanyol kalandfilm) 15.15 Duna-sport Klíma Vili Kaposvár- Atomerőmű Paks (férfi kosárlabda-mérkőzés) 17.00 Kalendárium 18.00 Híradó. Sport 18.30 Mesefilmek 19.00 100 éve történt (magyar animációs film) 19.05 Üvöltő szelek (angol tévéfilm) 21.00 Híradó. Sport 21.35 A malvarrósai villamos (spanyol film) 23.20 Duna-sport 24.00 Híradó. Vers 0.15 A harmadik ember (angol thriller) 6.30 Ünnepnaptár 7.00 Kölyökklub 9.55 Disney-rajzfilmek 10.45 Csőrre töltve 11.20 Joker 11.25 Az első csók (francia tinisorozat) 11.55 Sztárok a szüleim (amerikai vígjátéksor.) 12.25 Autómánia (ismétlés) 12.55 Joker 13.00 Híradó Déli kiadás 13.10 Mortal Kombat Conquest (6.) 14.10 Babylon 5 (78.) 14.55 Idegenek (7.) 15.50 Mesék a vadonból: A törvény keze (francia-kanadai kalandfilm) 17.35 Az elveszett világ (22.) 18.30 Híradó. Esti kiadás 18.50 Fókusz-plusz (magazin) 19.15 Pasik (magyar vígjátéksorozat) 19.50 Kincs, ami van (am. akcióvígj) 21.30 Heti hetes 22.35 Poltergeist- Kopogó szellem (am. horrorsor., 9-10.) 0.15 Híradó Késő esti kiadás 0.30 Fókusz-plusz (ismétlés) Időjárás-jelentés 1.00 Divatklip HBO 6.30 Kétszer volt, hol nem lett (amerikai fantasztikus film) 8.00 Az élet szép (olasz film) 9.55 Csenő manók (amerikai családi film) 11.20 A csók (amerikai romantikus vígjáték) 13.00 Áramszünet - (amerikai thriller) 14.30 Az anyósom (francia vígjáték) 16.15 Sűrűbb mint a vér (amerikai filmdráma) 17.50 Gyilkosság a kisvárosban (amerikai krimi) 19.30 Jó barátok (amerikai sorozat) 20.00 Kinek a papné (am. zenés vígjáték) Kételyek között él Henry, a kis vallási közösség lelkipásztora. Úgy érzi, cserbenhagyja az ere­je és ítélőképessége. Meg akar­ja menteni az imaházat a kapzsi ingatlanügynöktől, de kifogyott a törvényes eszközökből. Hirtelen megjelenik egy „angyal"... 22.05 Ébren álmodó (amerikai romantikus thriller) 23.50 Szívet szívért (angol thriller) 1.15 Warlock 3: Az elveszett ártatlanság (amerikai horror) 2.50 Kinek a papné 4.55 Harag (lengyel thriller) TARJÁNI TV 18.05 Delfy és barátai 18.30 Visszatekintő 19.10 Farsangi bál a Kodály Zoltán Általános Iskolában 19.35 Kitüntetettjeink 19.55 TV-galéria Újhelyiné Csincsik Orsolya kiállítása 20.00 Képes recept Téma: allergia 20.30 Utószezon (magyar film) RTL Klub, 19.50: Kincs, ami van - Visszavonultan él a trópusi szige­ten Joe McGrai, az egykori titkosügynök. Régi társa, Walter Denkins megjelenése feldúlja nyugalmát. Walter arra kéri Joe-t, segítsen neki. A legenda szerint egy ékszerész több mint száz éve a szigeten rejtet­te el a vagyonát, és a rejtekhelyről térképet vésett egy teknős páncél­jára. Joe megtalálja a keresett teknőst. Alanso Richter, Joe és Walter régi ellenfele mindent elkövet, hogy megkaparintsa a kincset. Vasárnapi rádió* és teievízióműsorok KOSSUTH Óránként: Hírek. Időjárás. 6X Vasár­napi újság. 7.X Közlekedés. 8.25 Édíes anyanyelvűnk. 8.30 Magyar mil­lennium. 9.X Közlekedés. 9.05 Világ­óra. 10.04 Református istentisztelet közvetítése. 11.05 Gondolat-jel. 12.02 Déli krónika. 12.25 Harminc perc alatt a Föld körül (nemzetközi magazin). 12.55 Vasárnapi levél. 13X Közlekedés. 13.05 Névjegy. 14X Közlekedés. 14.04 Szonda. 14X Népdalkörök pódiuma. 15X Közlekedés. 15.04 Múvészlemezek. 16X Közlekedés. 16.04 Dokumen­tumműsor. 17.X A mi Időnk - Érté­kes percek és népszerű dallamok. 18.X Esti krónika. 19X Közleke­dés. 19.04 Sportvilág. 1925 Műsoris­mertetés. 19.30 Esti mese. 19.40 Cári Michael Ziehrer műveiből. 20X Köz­lekedés. 20.04 Mi a titka? - Várady Júlia operaénekes művészete. X.55 Közvetítés a Nemzeti Színházból - Madách: Mózes. 21.X Közlekedés. 22.X Késő esti krónika. 23X Zene. 24X Hírek. Totó 6X Körzeti magazinok. 9.X Világ­óra. 18.X Nemzetiségi műsor. 23X A BBC késő esti magyar műsora PETŐFI 6X Hírek. Időjárás. 6.03 Állomáske­reső. 6X Jó reggelt Európa! 7.X Hírpercek. 8.45 Sportreggel. 9.X Hí­rek. Időjárás. Közlekedés. 9.05 Karin­thy Színpad. 10.X Gordlusz maga­zin. 11.00 Hírek. Időjárás. Közleke­dés. 11.07 Slágerrandevú. 12X Jő ebédhez szól a nóta. 13X Hirper- cek. Vízállásjelentés, sport és közle­kedés. 13.15 Romhányi József: Igen­nem királykisasszony. 14.04 Magyar kuriózumok. 14.34 Memoriter. 15X Hírek. Időjárás. Közlekedés. 15X Egy arc. 15.30 Daráló. 16.X Popta­risznya - B. Tóth László műsora. 17X Hírek. Időjárás. 17X Sporthí­rek. 18.X Közlekedés. 18.30 Sport- összefoglaló. Totó. 19.X Hírek. Idő­járás. 19X Drogambulancia. XX Bethlen Miklós élete leírása magától. 21X Hírek. 21.03 A Rádió Dalszín­háza. 22.X Zeneterem. XX Hírper­cek. Sporthíradó. 23.15 Arcok, emlé­kek. 24X Éjfél után... 1X Hírek. 2.X Hírek. 3.X Hírek. 3.03 Örökzöld dallamok Budapestről 2/2.4.X Hí­rek. 4.03 Nóták TV2,20.00: Két apának mennyi a fele? - Autólopás miatt nyolc hó­napot ült a húszéves Alice. Szabadulása után az apja keresésére in­dul. A néhány hete elhunyt édesanyja nem tudta megmondani, hogy két régi szerelme közül ki az apja. A két apajelölt korábban zűrös éle­tei élt, de már visszavonultak. Most mégis harcba szállnak, ugyanis az Alice által meglovasított autók egyikében az orosz maffia pénze, az öt­venmillió dollárt tartalmazó bőrönd lapuk. Alice élete veszélybe kerül. 11.25 Dumagép 11.50 Sport2 12.20 Észak és Dél (amerikai kalandsorozat) 13.10 Puputeve-akció (amerikai western) 15.10 MacGyver (amerikai krimisorozat) 16.00 Xena 16.50 Sentinel - Az őrszem 17.40 Száguldó vipera 18.30 Napló 20.00 Két apának mennyi a fele? (francia akcióvígj.) 22.05 Columbo (amerikai krimisorozat) 23.30 Börtönvilág (magyar dok.-film- sorozat) 24.00 Magyarország holnap 0.30 Babe (am. dráma) 14.10 Millenniumi krónika 14.40 Szentimentális groteszk... avagy a Zsidó Színház művészei (orosz dok.-film) 15.30 Tűzzel-vassal (4/4.) 16.20 Királyi sírok 16.40 Ebből is egy kicsikét... 16.55 „Meséljen még!" 18.00 Heti hírmondó 18.35 Híradó. Sport 19.00 Mesefilm 19.25 Talentum István Márta (dok.-film) 20.00 A világörökség kincsei (angol sor.) 20.15 Téli vendég (angol film) 22.00 Duna-sport Jégkorong bajnoki döntő 23.45 Vers 6.30 Gazdatévé 7.00 „így szól az Úr!” 7.05 Feodor 7.10 Kukori és Kotkoda 7.20 Feodor 7.25 Magyar népmesék 7.30 Feodor 7.35 Az én nevem Jimmy (ifjúsági tévéfilm - 4.) 7.55 Vasárnap-sziget 9.30 Főtér 11.00 Szent Domonkos rendje Magyarországon 11.25 Rejtett értékeink 12.00 Hírek. Időjárás 12.10 Szerencsepercek 12.40 Tv-klinika 13.10 Boxutca 13.40 Nekem ne lenne hazám? 14.00 Dante: Isteni színjáték - Pokol 15.00 Örömhír 15.30 Ars Hungarica 16.00 TS­Herz FTC-Volgográd Bajnokok Ligája női kézilabda 17.35 Koffer 18.05 A gépkocsi természetrajza 19.00 A Hét 19.45 Híradó. Időjárás 20.05 Hovatovább! 21.05 Operettbál, 2001 22.00 TS-Gól! Az NB l-es mérkőzések összefoglalója 23.00 Zizi Jeanmaire a Zenith színpadán B I 6.30 Ma reggel - válogatás 7.25 Gazdatévé 7.50 Egyházi műsorok 10.00 Magyar Ház 10.30 Zenebutik 11.25 Jövő-menő 12.05 Zanzibár 13.25 Kapás van! 13.55 íz-lelő. Automobil 14.25 Szószóló 14.50 Aero magazin 15.20 Tanuljunk Európát! 15.45 Háló (riport-dok.-film) 16.15 Európai utas 16.40 Önök kérték! 17.40 Bruhaha 18.30 Tündéri est a reform­korból (zenés tv-játék) 19.05 Készült 1941-ben 19.15 Filmhíradók 1941-ből 19.30 Régi nyár (magyar film) 21.00 TS 22.00 A Hét. Híradó 23.00 Boccaccio 70 (3.) 23.50 Körhinta (10/9.) 0.20 Főtér 6.00 Reggeli gondolatok 6.30 Szemtanú (angol ism ­terjesztő sorozat) 7.00 TV2-matiné 9.00 Cartoon Network 11.00 Sabrina, a tini boszorkány DUNA TV 5.30 Hírek 5.35 Legjava - Kalendárium 7.10 Papírsárkány 8.20 Az én kis városom (kanadai sorozat -14.) 8.45 Hej... helyes beszéd! 8.55 Rendhagyó történelemóra (41.) 9.35 Magyar történelmi arcképcsarnok 9.50 Végre vasárnap van! 11.50 Híradó 12.05 Zenés percek 12.25 Emlékképek 12.45 A nagymama (magyar film) írrel KLUB 6.30 Az érzékszervek birodalma 7.00 Kölyökklub 10.25 Csőrre töltve 10.55 Az első csók 11.20 Joker (telefonos villámjáték) 11.25 A mi huszadik századunk 12.20 Receptklub 12.55 Joker 13.00 Híradó. Déli kiadás 13.10 Könnyek az esőben (amerikai film) 15.00 Félix - Kutyának áll a világ (1.) RTL Klub, 20.00: Lézermisszió - Elrabolják a világ legnagyobb gyé­mántját és Braun professzor lézerfegyver-szakértőt. Michael Gold kü­lönleges ügynöknek kell kiszabadítani. Az ügynököt elkapja a KGB. Majdnem megölik. Menekülés közben csatlakozik hozzá a professzor vonzó lánya, Alissá, A sivatagban együtt néznek szembe a hidegvé­rű KGB-ügynökökkel és a lelketlen fegyverkereskedővel, Eckhardttal, aki csapdába csalja, és egy gyémántbányába hurcolja őket. 16.30 Nehéz napok egy Föld nevű bolygón (8.) 17.25 Amazon - Az őserdő foglyai (4.) 18.20 Hatoslottó-sorsolás 18.30 Híradó. Esti kiadás 18.50 Akták 19.10 Az igazságosztó (6.) 20.00 Lézermisszió (amerikai akciófilm) 21.35 Veszélyes út Hawaiiba (amerikai akciófilm) 23.15 Híradó Késő esti kiadás 23.30 Országház Heti magazin 24.00 A mi huszadik századunk (ismétlés) 1.00 Akták (ismétlés) 1.25 Divatklip HB0 6.30 Mozi! Mozi! Mozi! 7.00 Kell egy gyerek! 8.30 Korpa között (amerikai vígjáték) 10.05 Babar (rajzfilmsor.) 10.30 Jó barátok 11.00 Vágyaim netovábbja (amerikai vígjáték) 12.50 Rögbi Rómeó (ausztrál film) 14.20 Gésák (angol dok.-film) 15.10 Nehézfiúk (amerikai vígjáték) 16.45 Gyilkosságból kitűnő (amerikai thriller) 18.15 Molly, vár a világ (amerikai vígjáték) 20.00 Ronin (am. akciófilm) 22.05 Ha szeretsz, meghalsz (francia akció-vígjáték) 23.30 A felforgató (am. film) 1.15 Nyomozati jogkör (amerikai thriller) 2.50 Néma sikolyok 4.40 Gerjedek a vonalaidra TARJÁNI TV 18.05 16. nemzetközi dixielandfesztivál 18.35 Visszatekintő 19.15 Vendégünk: dr. Szili Katalin, az Országgyű­lés alelnöke 19.37 TV-galéria 19.40 Sportiskola Salgótarjánban 20.00 Szivárvány sztár 20.30 Elválunk, szerelmem? (amerikai film)

Next

/
Oldalképek
Tartalom