Nógrád Megyei Hírlap, 2001. február (12. évfolyam, 27-50. szám)

2001-02-10 / 35. szám

A NOGRAD MEGYEI HÍRLAP MELLÉKLETE 2001. FEBRUÁR 10. | Húsz esztendeje fogalmazó­dott meg az a könyvkiadói igény, hogy „népművészeti öröksé­günk” című könyvsorozat kere­tében igényes, képekben gazdag kötetek mutassák be Magyaror­szág megyéinek és az országha­táron túli magyar népcsoportok­nak paraszti művészetét. Hama­rosan fölmerült a szándék, hogy az Európa Könyvkiadó gondozá­sában bemutatásra kerüljön a gazdag viseletkultúrájáról, fara­góhagyományairól, népszokása­iról és vallásos közösségi életéről ismert Nógrád megye népművé­szeti összefoglalása. Az 1980-as években azonban csupán három megye - Szolnok, Hajdú-Bihar, Csongrád - szakmai „Nógrád megye népművészete” Könyvbemutató és kiállításmegnyitó a balassagyarmati Palóc Múzeumban munkálatai haladtak célirányosan előre. A rendszerváltozás során a könyvkiadás, könyvpiac feltétel- rendszere gyökeresen átalakult. A megváltozott körülmények között, pályázati lehetőségek és helyi for­rások igénybevételével újabb há­rom megyének sikerült kötetet lét­rehoznia a század utolsó évtizedé­ben. Vas és Borsod-Abaúj-Zemp- lén megyét követően az ezredfor­duló könyvészeti újdonsága a „Nógrád megye népművészete” kötet. Lényegében a Palóc Múze­um korábbi és jelenlegi munkatár­sainak többéves kutatómunkája érett gazdagon illusztrált, 529 szí­nes és fekete-fehér képpel, vala­mint rajzzal bővelkedő kötetté. A könyvet dr. Kapros Márta szer­kesztette. Kiadását a Nemzeti Kul­turális Alapprogram, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma és a Jobbágy Károly Ala­pítvány anyagi tá­mogatása tette lehe­tővé. A munkafelté­teleket a Nógrád Me­gyei Önkormányzat Közgyűlése biztosí­totta. Nógrád megye a török hódoltságot követően sajátos ké­pet mutatott. A la­kosság nemzetiségi aránya a telepítések­kel és migrációval megnövekedett. A ma Szlovákiához tartozó területekkel együtt Nógrád megye kialakult la­kossága kétharmad részt magyar, csaknem egyharmad részt szlo­vák, valamint nem egészen két százalékban német. A városfejlő­dés hiánya, Nógrád megye dom­bos, hegyes, erdős tájai, a kis fal­vak gyenge minőségű kevés szán­tóföldje - ráadásul nemesi birto­kok közé szorulva - csak szerény gazdasági lehetőségeket nyújtot­tak a paraszti lakosság számára. Ilyen körülmények között a tradi­cionális paraszti életmód még a 19. század közepi jobbágyfelszabadí­tást követően is hosszú évtizede­kig fönnmaradt. így Nógrád falusi, mezővárosi lakossága sajátos, nép­művészetben is testet öltő válaszo­kat adott az országosan polgároso­dó korszak kihívásaira. A népművészet voltaképpen az élet majd minden összetevőjére ki­terjedt, azt átnemesítette. E megál­lapítás fordítva is igaz: egyén és te­lepülési közösség természetes mű­veltsége tükröződött a község öko­lógiai arculatá­nak, települési­építészeti képé­nek megformá­lásában, a szé­pen és célszerű­en megformált gazdasági esz­közökön, lakás­textileken és bútorokon, vi­selteken, a je­lentős részt ön- ellátóan kialakí­tott vallásos tár­gyi világban. A tárgyalkotó mű­vészettel együtt a folklórművé­szetek alkották a teljességet: a mindennapok szükségében, rituális valóságában, illetve az emberi élet és az eszten­dő szokásaiban, rendjében meg­nyilatkozó esztétikum, a népzene és a -tánc, valamint a népköltészet. Most a globalizációt előrevetítő új évezred kezdetén tanulságos és példaértékű a Nógrád megye nép­művészete című kötetbe foglalt, a művészettől el nem idegeneden hagyományos mentalitás, mint a legszélesebb társadalmi rétegek sajátja. Az egyes népművészeti ágak szerint Nógrád megye önma­gában is többszörösen tagolt, igen­igen gazdag történeti-kulturális- közigazgatási egység. Vallási fele- kezetenként, településcsoporton­ként, de nem ritkán még falvan- ként is megfigyelhetők az önálló, jellemző karaktert biztosító, sajá­tos műveltségi, művészeti jegyek. Másrészt viszont ez a közösségre, s benne egyénre szabott lokális kultúra teret engedett az egyes „di­vatváltások”, újítások befogadása számára, aminek következtében - a kereszténység integráló szellemi­sége mellett - meglepően egységes európai népművészet figyelhető meg különféle fáziseltolódásokkal és szinte csak kontinentális lépté­kű tagolódással. A „Nógrád megye népművésze­te” című könyv döntően a 19. szá­zad közepétől a 20. század köze péig terjedő időszak tárgyi és do­kumentációs anyaga alapján mu­nak a kötetet a február 14-én, szer­dán a múzeum épületében sorra kerülő ünnepi könyvbemutató rendezvény keretében, délután 2 órától. A kötetet méltatja K. Csilléry Klára professzor asszony, a nép­rajztudomány akadémiai doktora, a könyv lektora. Majd a szerzők vetített képekkel adnak ízelítőt a könyv egyes fejezeteiből. Hofer Ta­más elhelyezi Nógrád megyét az ország népművészeti térképén, Zólyomi József a nógrádi tájról és lakóiról, Flórián Mária a parasztvi- seletekről, Kapros Márta a szőtte­sekről, hímzésekről, Lengyel Ág­nes a pásztoiművészetről, Felföldi László a tánc- és zenei hagyomá­nyokról, Limbacher Gábor a vallá­sos népművészetről szól. Ezt köve­tően délután 4 órától megnyílik „Szép tárgyak dicsérete” címmel a könyv anyagából rendezett kiállí­tatja be Nógrád megye sajátos mű­vészeti teljesítményét. A Palóc Múzeum munkatársai tisztelettel ajánlják Balassagyarmat város minden érdeklődő polgárá­tás. A megnyitón közreműködik Pál István dudás, a népművészet mestere. _________________DR. UMBACIgn oABQR megyei múzeumigazgató Mintegy missziót teljesít Ladányi András Váci Mihály „Élj tiszta tüzedben” című könyvével, amely 2000 novemberében, Váci halálának 30. évfordulójára látott napvilágot. A tatabányai szerző - aki már eleddig is sokat tett a méltatlanul háttérbe szo­rult (szorított), 46 éves korában elhunyt Váci Mihály költészeté­nek megőrzéséért, értékeinek megismertetéséért - több mint harminc, jobbára ismert személyiséget kérdezett meg a költő­höz, illetve munkásságához fűződő érzelmi és értelmi viszonyá­ról. Az interjúk sorában a Balassagyarmaton élő festőművész, Réti Zoltán és a Benczúrfalván alkotó ifj. Szabó István szobrász- művész is kifejtette véleményét. Keblemre ölellek emberiség Nógrádi alkotók vallomásai a Váci Mihály-emlékkönyvben Ifj. Szabó István Váci-szobra Nyíregyházán __ _ __________■ L adányi András a Réti Zoltán­nal folytatott beszélgetés előtt idé­zi Juhász Máriának, Váci Mihály feleségének a Kortársban csaknem harminc esztendeje megjelent írá­sát: „s Réti Zoltánnak akkor nem kisebb és nem nagyobb szerep ju­tott osztályrészül Váci Mihály életé­ben, mint az első ébresztőé, ő kezd­te erősítgetni a fiatal vidéki tanító művészhajlamait, ő beszélt neki előszóra főváros irodalmi és képző- művészeti életéről ” Egy ilyen beve­zető után nyilván sokakban felme­rül - különösen szűkebb hazánk­ban, Nógrád megyében - hogy mi­ként került ez a két ember ilyen szoros kapcsolatba. Réti Zoltán el­meséli, hogy 1944 őszétől mint ifjú tanító, illetve képzőművészeti főis­kolai hallgató a nyíregyházi bokor- tanyavilág egyik evangélikus isko­lájában tanított. Együtt Vácival, aki egy évvel korábban került oda, s miután ő a közelben gyerekeske- dett, sok olyasmit tudott e vidék­ről, ami a nagyoroszi születésű Ré­tinek bizony furcsa, szokatlan volt. ,Még most is ropog a fogam alatt a sárga tirpák homok, hallom a vég­telen csendben fel-felugató tanyaőr­ző kutyákat, ...íátom a kétség- beesett, reménytelenül aggódó ka­tonafeleségeket, a maszatosan bá­jos gyerekarcokat és a nagy, üres nyomort, a reménytelen szegénysé­get” - mondja Réti Zoltán, aki vi­szont Váci Pest és a művészetek iránti kíváncsiságát igyekezett ki­elégíteni. ,Az hozott össze ben­nünket, hogy én is szenvedélyesen szerettem beszélni olyannal aki­nek önálló véleménye van." Ké­sőbb a front elől menekülve Váci Nógrádban kötött ki, s egy darabig Érsekvadkerten Réti Zoltán szülei­nél lakott, majd - Réti protezsálásá- val - Csesztvén kapott tanítói ál­lást, ahol a kis templomban orgo­náit, sőt még prédikált is. „A beszé­dében az árva menekülő katonák­ról szólt és ez műidig megríkatta a csesztveieket. így váltunk el 1944 novemberében” - emlékezik Réti Zoltán. Ezt követően találkozásaik megritkultak, de kapcsolatuk nem szakadt meg: 1964-től egészen ha­láláig Váci számos levelet küldött Rétinek, aki e leveleket a Palócföld­ben publikálta is. „Megvettem min­den könyvé... Egy nagyon kedves, melegszívű, jópofa, közvetlen ifjú­kori barátot láttam benne. Amikor összetalálkoztunk, ő ugyanazt a hangot ütötte meg velem szemben, mint régen” - nyilatkozza Réti Zol­tán a Kossuth-díjas költőről. „Rokonságot látok Vád Mihály, az édesapád és a te műveid között: a szegénység ábrázolását, az el­esettekért való küzdelem egyszerű formanyelven való megjelenítésé” - szólítja meg Ladányi András ifj. Szabó István szobrászművészt. „Ezt nem lehet kiiktatni, gyer­mekkoromban belém ivódott a szegénység és a Vád Miskának is szegény élete voü a Nyírségben. Az voä a döbbenet, amikor elmen­tem hozzájuk. A város szélén ott volt az a kis házacska, amiben szüld laktak, de tudtam, hogy nem ott született, mivel láttam már a szülőházukat, hiszen arról Andris (Váci Mihály fivére, akivel ifj. Szabó mint képzőművészeti főiskolai hallgató a Dési Huber Képzőművészeti Népi Kollégium­ban, majd albérletben egy szobá­ban lakott - a Szerk.) rézkarcot ké­szített” - mondja - egyebek mel­lett - ifj. Szabó István Váci ereden­dő környezetéről, ahonnan külde­téstudatát is hozta magával. Váci Mihály rendszerváltás utáni alulértékeltségének fő oka az a felfogás, amely szerint ő az előző rendszer szekértolója volt. Ez csak annyiban igaz, hogy szo­cialista felfogású volt, a kisemmi­zetteken akart mindig is segíteni, a nehéz sorsúakat akarta felemel­ni. Valóban volt néhány úgymond „vonalas” verse is, de, hogy nem értett mindenben egyet az akkori politikával, azt Szabó István is megfogalmazza: „A hivatalos ve- zéést utolsó éveiben elég egyértel­műen bírálta. Elkábították, be­csapták az embereké, és ezt Mis­ka nem nagyon bírta. Mint képvi­selő is valóságos tényeket tárt fel és ez nagyon kényelmetlen volt a számukm. Vád nem volt lekötele­zét, 6 a népnek volt elkötelezettje, mindig is erről írt. Ez volt az alap­állása." Az interjúban szó esett arról is, hogy ifj. Szabó István készítette Nyíregyházára a legnagyobb köz­téri szobrot a költőről. Egy földön álló Vácit ábrázolt, kitárt karok­kal. Miért? „Vád Miskával ez a szoros emberi, baráti kapcsolat, úgy él bennem, hogy ő egy nyitott szívű, kitárulkozó ember, és min­dig azt mondta: „Keblemre ölellek emberiség." Ezért van kitárva a keze” - válaszolja ifj. Szabó Ist­ván. Mint a fentiek is igazolják, La­dányi András könyve hozzájárul ahhoz, hogy Váci Mihályról mint emberről és mint költőről reáli­sabb kép alakuljon ki a köztudat­ban és azoknak legyen igazuk, akik szívében - mint a nevét vise­lő iskolák esetében - tovább élnek igaz versei. CSONQRÁDY BÉLA Váci Mihály: Fsö a homokra - Réti Zoltán olajfestménye ■

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom