Nógrád Megyei Hírlap, 2001. február (12. évfolyam, 27-50. szám)
2001-02-21 / 44. szám
2001. február 21. szerda Szeretettel köszöntjük ELEONÓRA nevű kedves olvasóinkat! Az Eleonóra arab eredetű görögösitett név, jelentése: Isten az én világosságom. Védöszentje: Szent Eleonóra angol királynő, aki élete végén kolostorba vonult. Virága: orhidea. A kát. liturgikus naptárban Damiani Szent Péter Püspök, egyháztanitó. A Nap kél: 6.39 órakor, nyugszik: 17.17 órakor. liGlBLETES SZERKESZTŐ: Fara»« Zoltán RIPORTER: n kolaj László : (32) 416 - 455 165 évvel ezelőtt, 1836. február 21-én született St. Germaine-du-Valban (Sarthe) Leo Delibes (ejtsd: Dölib - képünkön) francia zeneszerző, korának kedvelt színpadi szerzője, a romantika könnyebb fajsúlyú ágának művelője. Friss ritmusú, dallamos zenéje teljesen megújította a balettet (Coppélia - 1870, Syilvia - 1876). Világhírre a Lakmé (1883) című operájával tett szert. Járt Magyarországon és 1879-ben Párizsban zenei ünnepséget rendezett a szegedi árvízkárosultak javára. 15 éve, 1986-ban hunyt el Budapesten Máriássy Judit József Attila-díjas írónő. Filmforgatókönyvei közül említjük az Egy pikoló világos, a Nem ér a nevem és a Karambol címűeket. 30 esztendeje, 1971-ben hunyt el Nyugat-Berlinben Tilla Durieux (ejtsd: Dürjö, Ottilie Godefroy) osztrák színésznő. 1903- tól 1934-es emigrálásáig Berlinben Max Reinhardt, Erwin Piscator társulatában drámákban (Wilde: Salome, Wedekind: Lulu, Ibsen: Nóra) nyújtott nagyszerű alakításokat, 1952-ben visszatért Berlinbe, az 1967-es Durieux-alapítvány egy-egy színésznő különleges teljesítményét hivatott díjazni. 40 éve, 1961-ben hunyt el Budapesten Herczeg Jenő színész, akinek neve teljesen összeforrott Vadnai László jelenetei Hacsekjével. Ő és Komlós Vilmos (Sajó) évtizedek óta a pesti kispolgár megszemélyesítői voltak, egyes bemondásaik valósággal átmentek a köztudatba. 60 esztendeje, 1941-ben hunyt el New Foundlandben a Nobel- díjas Frederic Banting (ejtsd: Benting) kanadai orvos, aki Charles Besttel együtt 1922-ben előállította az inzulint. Várható időjárás: ELŐREJELZÉS NÓGRÁD ■ MEGYE TÉRSÉGÉRE ■ Általában borongós idő lesz, csupán néha szakadozik fel a felhőzet. Többfelé várható havazás, havas eső, helyenként eső is lehet. Az erős északi, északnyugati szelet gyakran kísérik viharos lökések. A kora délutáni órákra 4,6 fokig emelkedik a hőmérséklet. Közlekedésmeteorológla Nedves, csúszós útszakaszok várhatók. Figyelmet érdemel a viharos szél. Kettős fronthatásra kell számítani. iallgdtarJ&M ApaM» 15.30 és 17.45 órától: Segítség, apa lettem! Amerikai filmvígjáték. 20 órától: Ősz New Yorkban. Színes, feliratos amerikai film. Apolló Kamara, 16.30 és 18.30 órától: Ősz New Yorkban. Színes, feliratos amerikai film. IMlliSStigTiiriütiM MfuMdh» Nagyteremben -15.30,17.45 és 20 órától: Jég és föld között. Amerikai katasztrófafilm. Új teremben - 15 és 17 órától: Én és én, meg az Irén. Amerikai vígjáték. 19 i Bérgyilkos a szomszédom. Amerikai vígjáték. MMádh Kamuim» 18 és 20 órától: Életvonat. Színes francia-román vígjáték. 1 órától: | Ml VÁR MA ÖNRE ? Hírlap-horoszkóp * 0- • 0 # 0 0 % 0 # # # 0 fr 0 * % Halak (II. 21-III. 20.) Munkájával kapcsolatban jó meg- érzései, gondolatai vannak. Vágyait sorra megvalósíthatja. Nyíltságot, vüágos tényfeltárást követel a mostani konstelláció. A Vénusz gyönyört hoz életébe. űfe Kos (III. 21-IV. 20.) A szerencse Ön mellé szegődik. Anyagi helyzetét sikerül stabüizálnia, s a kilátások is ^ kedvezőek. Sikerélményt könyvelhet el a magánéletében, a szerelem terén. íj Bika (IV. 21-V. 20.) Ha pénzszerzésre támad egy jó öt- lete, ne sokat habozzon, azonnal lásson a megvalósítás- nak. Különösképpen ingatlanügyben fontos a határozott, gyors döntés. Ikrek (V. 21-Vi. 21.) Adódnak olyan helyzetek, amikor nemcsak a lényegre kell koncentrálni, hanem a jelentéktelennek tűnő apróságokra is. Különösen legyen ma figyelmes, mielőtt aláír valamit, az apró betűs, zárójeles részeket is olvassa el. Kedvesét dédelgesse, duplán visszakapja. n » Rák (VI. 22-VI1. 22.) A Rák ura a Hold, ma kedvező Jpsf. szögkapcsolatba kerül a Marssal. A munkájára kell koncentrálnia, de ennek ezúttal kézzelfogható eredményei is lesznek. Minden befektetett energiája megtérül. Oroszlán (VII. 23-VIII. 23.) Vonzó és megnyerő lesz ma, amit a magánéletében és a hivatásában egyaránt felhasználhat. Anyagi dolgai változékonyak. Sok pénzre csak akkor számíthat, ha tesz is érte valamit. Szűz (Vili. 24-IX. 23.) Elsősorban a karrierjére kell ügyelnie ma. A Hold és a Neptunusz arra is inspirálják Önt, hogy próbáljon meg minden szituációban tárgyilagos maradni. Ne higgyen az ígérgetéseknek! Mérleg (IX. 24-X. 23.) A Hold után most a Vénusz a legfényesebb égitest az esti égbolton. A szerelemben új szelek fújnak, érzelmeiben megújulhat. Ha magányos, most bátran ismerkedhet. Skorpió (X. 24-XI. 22.) A Halak időszakában kitárulhat Ön előtt a világ, ami jelenthet utazást vagy új lehetőséget a hivatása területén. Könnyen veszi az akadályokat és semmilyen nehézség nem térítheti el kitűzött céljaitól. Érzelmeiben a barátság nagy szerepet kap. Nyilas (XI. 23-XII. 21.) Hivatásában egyre nagyobb elvárásoknak kell megfelelnie a Halak időszakában. A harmadik évezred új kihívásokat tartogat. A szerelem is áldozatokat követel, most Önnek kell többet adnia. Bak (XII. 22-1.20.) A csillagok állása kedvezőre fordul. Üzleti tárgyalásra, megállapodásra alkalmas az idő. Megoldást talál egy problémára, ami nyugtalanította. Vízöntő (1.21-11.20.) A Hold és a Jupiter harmonikus kapcsolata nagy beszélgetésekre ad alkalmat. Kényes témákat, félreértéseket is tisztázhat. Legyen egy kicsit könnyedebb, mosolygósabb, ez párkapcsolatának is jót tesz. % fái A? tk % Tg % ifi Á: ík :% Á Áf Á-' ^ -k'k *■:» óé «: * * '£$ HaHoTa (-jK Buta emberek Buszon ~U 1 \ Két légy beszélget. A buszon egy utas figyelmezteti lm T>ír?! - Hogy ezek az ema mellette ülőt. - Uram, fordítva k) 7b<' berek mennyire butartja az újságot. Tp ták!- Tudom, de csak így láthatom a ■ - Miért? csapatomat a legelső helyen.- Rengeteg pénzért mennyezetet építenek minden helyiség fölé és mégis a földön járnak. Haladás- Giziké miért sietsz minden nap Megbocsátás a tópartra?- Úszni tanulok. A jámbor életű, béketűrő-És meddig jutottál? Vaczulák haldoklik, s utolsó erőfeszítésével szól a feleségének,- Térdig. hogy hívassa el az anyakönyvvezetőt. Végtelen- Miért pont az anyakönywe- Mi a végtelen? - kérdi a tanár zetőt? - kérdi az asszony. az iskolában. Pistike válaszol:- Meg akarok neki bocsátani.- A világegyetem és a tanév... ALUL NEM TÚL MELEG. A Paul Smith tervezőcsapat téli ruháinak egyike a londoni divathéten. ít Február 19-i ^ nyerőszámok 2 4 7 9 14 19 25 34 35 38 40 50 51 59 63 65 70 71 75 77 SokANDIcsérnek, én pedig csodállak. Húsz év múlva lehet, hogy találkozunk? Rádió* és televízióműsor-ajánlat Rádió FOCUS az FM 100.4 MHz-en: 0 - 24 óráig KOSSUTH Óránként: Hírek. Időjárás. 4.33 Határok nélkül. 5.00 Reggeli krónika. 5.39 Falurádió. 6.00 Krónika. Sport. 6.30 Gazdaság. 7.00 Krónika. Sport 8.00 Krónika. Sport 8.19 Mindennapi tudomány. 9.04 Napközben. 11.04 Slágerfilmek. 11.35 Helen Fielding: Bridget Jones naplója. 12.02 Déli krónika. 12.40 Ki nyer ma? ^Törvénykönyv. 13.05 Vendég a háznál. 13.20 Zsoltárok. 1330 Református félóra. 14.04 Klasszikusok mindenkinek. 14.35 Irodalmi figyelő. 14.54 Első közlés. 15.05 Szóljon hozzá! 1535 Zöldhírek. 16.00 Délutáni krónika. 16.20 Hasznos tudnivalók. 1635 Kincses Veronika dalfelvételeiből. 17.05 „Magyarországról jövök..:’ (magazin). 18.00 Esti krónika. 19.05 Sportvilág. 19.30 Esti mese. 19.40 Dokumentumműsor Márai Sándorról. 20.04 Népdalkörök... 20.30 Határok nélkül. 21.05 Kossuth-klub. 21.55 Szóló. 22.00 Késő esd krónika. 22.30 Mérleg. 23.00 Hírek. Kenó. 23.04 Hangversenymúzeum 5.55 Körzeti magazinok. 9.00 Napközben. 18.30 Nemzetségi műsor. 23.00 A BBC magyar műsora PETŐFI”] 4.30 Hírek. Időjárás. 4.32 Hajnali dallamok. 5.00 Hírek. Időjárás. 6.00 Hírek. Időjárás. 6.03 Kívánságreggel. 7.00 Hírek. Időjárás. Közlekedés. 7.30 Hírek Időjárás. Sport Közlekedés. 8.45 Sportreggel. 9.00 Petöfi-délelötL 9.01 Hírpercek 9.16 Délelőtti vendég. 930 Apró-cseprő. 10.10 A vélemény szabad... 10.50 Gordiusz-plusz. 11.00 Hírek. Időjárás. 11.05 Sporthírek. 11.11 Vendég: dr. Gáspár Miklós. 11.38 Zöldjelzés. 11.48 Korkérdés. 12.00 Jó ebédhez szól a nóta. 13.00 Veddi. 13.01 Hírek Időjárás. Közlekedés. 13.50 Vízállásjelentés. 14.00 Zeneszerda. 15.00 Hírek. Időjárás. 15.05 Közlekedés. 16.30 Könyvről könySzámít a technika. 19.00 Hírek 19.04 Unikum. 20.00 Váitóhang. 21.00 Hírek 21.04 „Minden egész eltörött...". 22.00 Szalmaszál. 23.00 Hírpercek 23.15 Visszajátszás. 24.00 Éjfél után... vért 16.40 Korhatár nélkül. 17.00 Ház*7] an 18.30 Tények (hírműsor) rrari tói házig. 16.01 Kölyökrádió. 1630 19.00 Szerencsekerék KLUB 6.00 Ma reggel 8.30 Ezredforduló 8.35 Mindent a szerelemért 9.30 Naprakész magazin 10.10 Zöld híradó 10.20 Mackónadrágban 10.50 (Jál(l)atok 11.35 Iz-lelő 11.45 Agóra 12.00 Híradó délben 13.00 Hrvatska krónika 13.25 Ecranul nostru 13.58 Hírek. Időjárás 14.00 Millenniumi filmtár 14.15 Tóparti látomás (magyar film, 1940) 15.50 Ezredforduló 15.58 Hírek. Időjárás 16.00 Einblicke (18/18.) 16.30 „A munkának terhét hordozzad!” (2.) 16.55 Az Equator-expedíció (magyar sorozat - 4/2.) 17.25 Alternatív Magyarország (3.) 17.50 Alaphangok 18.00 Híradó hatkor 18.20 Szerelmek Saint-Tropez-ban (22.) 19.15 Világhíradó 19.30 Híradó este 20.05 Nem jogerős 20.35 TS - Bajnokok Ligája labdarúgó-mérkőzés 22.40 Híradó este. Időjárás 22.50 Aktuális 23.10 Théma 23.20 Alaphangok 23.30 Panoráma 23.55 TS - Bajnokok Ligája (a mai mérkőzések összefoglalója) 0.45 Ezredforduló 8.30 Millenniumi mesék 8.55 Magyar zenepedagógusok 9.45 Egy kiállítás anatómiája 10.35 A múzsa csókja 11.00 A régi-új Pápa 12.00 Szerelmek Saint-Tropez-ban (20.) 13.00 Híradó delben 14.00 Aranyfüst 15.30 ...holvolt... 16.00 Iskola utca - Szó-köz 17.30 Sorstársak 18.00 TS 19.45 Esti mese 20.00 Világhíradó 20.15 Híradó este. Sport 20.50 Századfordító magyarok - Füst Milán 21.45 Feher névjegykártya (lengyel sorozat - 6/1.) 22.40 TS-Északisí-vb 23.20 Záróra 20.00 Vad angyal 20.30 TV2-utoszilveszter 21.25 Anyja fia (amerikai thrlller) 23.10 Jó estét, Magyarország! 23.55 Csiszár.hu 0.55 Esküdt ellenségek (amerikai krimisorozat) DUNA TV 5.50 Jó reggelt, Magyarország! 8.35 Gazdagok és szépek 9.00 Csupa-csupa élet (német sorozat) 9.25 Gimidili (am. ifjúsági sorozat) 9.45 Segíts magadon! 10.10 Közvetlen ajánlat 11.00 Reggeli gondolatok 11.05 Magyar történelmi arcképcsarnok 11.10 Magyarország holnap 11.40 Stefanie 12.30 Mindörökké Júlia (olasz minisor., 6/1.) 14.35 Herkules (am. fantáziasorozat) 15.10 Szelek szárnyán 16.00 Ramóna (mexikói sor.) 16.25 Acapulco szépe (mexikói sorozat) 16.55 Fiorella (perui sorozat) 17.40 Maria Isabel (mex. sor.) 5.30 Indul a nap 8.40 Kalotaszegi Kalendárium 2000 9.35 Az első tudományos filmfelvételek (3/2.) 10.00 Az Amur folyó mentén Kínában (4/2.) 10.50 Barátok a strandon (német sor., 13/12.) 11.40 A 20. század száz híres fotója 11.50 Híradó 12.00 Váltó 12.15 Ugrásváltás 12.45 A dzsungel könyve 13.10 Gyerekek a nagyvilágból (fr. sor) 13.20 Szerzetesrendek a középkori Magyarországon 13.45 Heuréka! Megtaláltam! 14.15 Heuréka diákkör 14.45 Nyelvőrző (ismétlés) 15.05 Isten hozta szigetünkön! (26/12.) 15.30 Utazás az ínyencek földjére (8.) 16.00 Kalendárium 18.00 Híradó. Sport 18.30 Mesefilmek 18.55 Hej... helyes beszéd! 19.00 Az üvegfúvó gyermekei (svéd film) 21.50 Fészek 21.00 Híradó. Sport 21.30 „Vár állott” 22.30 Prés (magyar film) 23.40 Ezredforduló 23.45 Híradó. Vers 6.30 Reggeli 8.55 Mire gondolok? 9.05 Receptklub (ismétlés) 9.20 Szeretni bolondulásig 9.45 Titkok és szerelmek (mexikói sorozat - 36.) 10.35 Top Shop 11.30 Delelő 12.30 Receptklub 12.55 Joker 13.00 Híradó. Déli kiadás 13.20 Kavalkád 13.40 Második csók (28.) 14.05 Helene és a fiúk (146.) 14.35 SeaGuest DSV- A mélység birodalma (am. kalandfilmsor. - 28.) 15.25 Terra Nostra (37.) 16.20 Joker 16.25 Paula és Paulina (28.) 17.10 Joker 17.15 Maria (28.) 18.00 Szeretni bolondulásig 18.30 Híradó. Esti kiadás 18.55 Legyen ön is milliomos! 19.25 Fókusz 19.55 Barátok közt 20.25 Csíííz! (bakiparádé) 21.25 Te vagy a legjobb! (amerikai akciófilm) 23.10 Híradó 23.25 Pont hu 23.55 Öreglányok 0.20 Fókusz (ismétlés) 0.50 Divatklip HB0 RTL Klub, 21.25: Te vagy a legjobb! - Világbajnok akar lenni Eric Kulhane, az amerikai kickboxválogatott tehetsége. Az apja és a bátyja is bajnok volt egykor. A nagydöntő Las Vegasban lesz. Eric még a meccs előtt találkozik kínai ellenfelével, Hong Dóval. Összeverekszenek, de nem lesz semmi baj. Az igazi ellenfél mégsem Hong Do, hanem egy sportfogadásból élő gazember. Elrabolja Eric menyasszonyát, így akarja rábírni a bajnoki cím várományosát a küzdelem feladására. 6.30 Percy, a parkőr (angol rajzfilmsorozat) 7.00 Mozi! Mozi! Mozi! 7.30 A Winslow fiú 9.1510 dolog, amit utálok benned (am.vígj.) 10.50 Goodwill Hunting (amerikai filmdráma) 12.55 Washington Square (amerikai film) 14.50 Sötét kikötő (amerikai thriller) 16.20 Savanyú a szülő (amerikai vígjáték) 17.55 Vörös sarok (amerikai thriller) 20.00 Korpa között (amerikai vígjáték) 21.30 Az igazság napja (amerikai krimi) 23.35 Hajó, ha nem jó (amerikai vígjáték) 1.15 Everest- a remény csúcsa (am. dokumentumfilm) 2.00 Grammy-díj-átadás 2001 (élő közvetítés) 5.05 Szomorú örömlányok (dán dokumentumfiim) TARJANI TV 18.05 Hírek 18.15 Háttér - Két tannyelvű gimnázium 18.45 Delfy és barátai 19.10 Tv-galéria 19.20 Hatlábú birodalom (angol filmsorozat) 19.50 Hírek 20.00 Háttér 20.30 Nincs idő (magyar film) IT/A/TTI AT\ íÉIk TTTTIT ATI Kiadja: Nógrádi Média Kiadói Kft. Felelős kiadó: KOPKA MIKLÓS ügyvezető igazgató. Szerkeszti: a szerkesztőbizottság. NI lí KJ I ) r| I n I AM Felelős szerkesztő: DR. CSONGRÁDY BÉLA. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Salgótarján, Erzsébet tér 6., Postafiók: 96. BALASSAGYARMAT, BÁTONYTERENYE, PÁSZTÓ, RÍTSÁG, SALGÓTARJÁN, SZÉCSÉNY VÁROSOK ÉS KÖRNYÉKÜK NAPILAPJA Szerkesztőségi telefon: 32/416455, telefax 32/312-542. Kereskedelmi igazgató: PLACHY GYÖRGY. Hirdetési és terjesztési csoport telefon: 32/416-455, fax.: 32/311-504. Balassagyarmati szerkesztőség: Bgy. Kossuth út 15. Tel.: 35/301-660. Az előfizetők részére Salgótarján vonzáskörzetében a Célvonal Kft.(tel.: 30/9433-548,30/9951-279), Balassagyarmat és Pásztó vonzáskörzetében a Karton Kft. (tel.: 30/34-70-864, 32/475-727) juttatja el a lapot. Terjeszti a BUVIHIR Rt. és a kiadó saját terjesztési hálózata. Előfizethető közvetlenül a Nógrád Megyei Hírlap kiadójánál, a balassagyarmati szerkesztőségben, a hírlapkézbesítőknél és átutalással a KHB Rt. i 0400786 07804984 00000000 számú számlájára. Előfizetési díj egy hónapra 895 Ft, negyedévre 2685 Ft, fél évre 5370 Ft, egy évre 10 740 Ft. Nyomtatás: Egri Nyomda Kft. Felelős vezető: vezérigazgató. HU ISSN 1215-9042. , az újság a * Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a Nógrádi Média Kiadói Kft. az Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., az Axel Springer-Magyarország Kft., a Harlequin Magyarország Kft., a Hungaropress Sajtóterjesztő Kft. előfizetéses megrendelését teljesítse, azok akcióira, kiadványaira, szolgáltatásaira felhívja a figyelmet. • • • PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült.