Nógrád Megyei Hírlap, 2001. február (12. évfolyam, 27-50. szám)

2001-02-22 / 45. szám

Fókuszban a szennyvízberuházás Magyamándor polgármesterével, Sándor Istvánnal az önkor­mányzat ez évi anyagi lehetőségeiről és legfontosabb teendőiről beszélgettünk: mire jut idén a falu? (2. oldal) Ma verseny, holnap kihívás Tizenkét gépészeti jellegű szakképzéssel foglalkozó középiskola 21 diákja vett részt a Stromfeld gépipari és építőipari szakközép- iskola programozási versenyén. (3. oldal) Ezüstig jutott a vadkerti Celtic Két hét végén keresztül tartott a Farsang Kupa teremlabdarúgó­torna Szendehelyen. A megyén kívüli csapatok körében is ismert sorozaton érdekes eredmények születtek. (7. oldal) BALASSAGYARMAT, BÁTONYTERENYE, PÁSZTÓ, RÉTSÁG, SALGÓTARJÁN, SZÉCSÉNY VÁROSOK ÉS TÉRSÉGÜK NAPILAPJA 2001. FEBRUÁR 22., CSÜTÖRTÖK XII. ÉVFOLYAM, 45. SZÁM ÁRA: 47 FORINT ELŐFIZETVE: 35 FORINT Ha előfizet kra Ft-ot takaríthat meg. Részletes információ: 16-455/213-as mellék Orvvadászok kerültek „puskavégre” Két héten belül immár a második orwadászcso- portot kerítették „puska­végre” a salgótarjáni rend­őrkapitányság nyomozói, akik a Kohász Vadásztár­saság területén a Cered környéki erdőkben pusztí­tották a vadat. Kedden ké­ső este három salgótarjáni személy lakásán tartott házkutatás során nagy ér­tékű őz-, szarvas- és muf­lontrófeát, különböző ál­latprémeket, kidolgozott bőröket találtak a rend­őrök, valamint az egyikük­nél még léppel, hurokkal fogott védett madarakat is. Ezen kívül nagy meny- nyiségű vadhús került elő a hűtőszekrényekből, va­lamint négy vadászfegy­vert is lefoglaltak a rend­őrök, ezek közül az egyik hang­tompítóval, távcsővel felszerelt 22-es kaliberű „rapsicpuska” tengelicet találtak kalit­kákban. Nagy Gábor al­ezredes a salgótarjáni rendőrkapitányság bűn­ügyi osztályvezetője a tegnap tartott sajtótá­jékoztatón elmondta: a 49 éves D. L, az 51 éves F. B. és az 53 éves D. L. orvvadászok ellen lopás, lőfegyverrel történt visz- szaélés és természetron­gálás alapos gyanújával indult vizsgálat. Az alezredes elmondta még, hogy két héten belül ez a második orwadász- csoport, amely lakossági bejelentésre „puskavégre” került, hozzátette: szak­ember szerint a védett madarak befogása, érté- ■ kesítése sem egyedi eset, csak Salgótarjánban száz körülire becsülte azoknak a szá­mát, akik hasonlót művelnek. __________________________________SZ QY. S. Trófeák között tartott sajtótájékoztató a rendőrségen volt. A három jómadár közül az kai fogta be a kis szárnyasokat egyik védett madarak elejtésével azzal a céllal, hogy értékesíti is foglalkozott, léppel és hurok- azokat. Lakásán a rendőrök 23 SZDSZ: maffiák harca a kormányban A rendszerváltás óta a legkorruptabb kormány van hatalmon - jelentette ki Fodor Gábor országgyűlési képviselő, az SZDSZ ügyvivője azon a sajtótájékoztatón, amelyet szerdán tartot­tak a párt salgótarjáni területi irodájában. A januárban meg­választott, mindössze 24 éves Gusztos Péter városi és megyei elnök is bemutatkozott a média képviselőinek. Fodor Gábor (balra) és Gusztos Péter ______ __ __________________■ N agy öröm számomra, hogy Gusztos Péter személyében pár­tunk legfiatalabb megyei elnökét választották meg Nógrádban, de úgy tudom, a parlamenti párto­kat tekintve is ő a legfiatalabb megyei elnök - kezdte Fodor Gá­bor, majd annak a reményének adott hangot, hogy az ifjú politi­kus új színt és lendületet visz majd a szabaddemokraták politi­zálásába. Ezután az SZDSZ korrupcióel­lenes csomagjáról beszélt az ügyvivő. Mint mondta, a magyar politikai élet egyik legsúlyosabb jelensége az a visszaélés-sorozat, amelyre nem volt példa az utolsó tíz évben. Nem túlzás azt kijelen­teni, hogy az Orbán-Torgyán- kormány a rendszerváltás óta a legkorruptabb kormány. Korrupció minden kormány idején előfordult, de ilyen mérvű törvénytelenség nem volt tapasz­talható az elődöknél. Ma már a visszaélés, a közpénzek szabály­talan felhasználása szerves részét képezi a koalíciós kormány mű­ködésének. Lásd: közbeszerzési pályázatok kiírásának mellőzése az autópályák építésénél, az or- szágimázsközpont által milliár­dok kontroll nélküli felhasználá­sa, Fidesz-közeli PR-cégekhez va­ló juttatása. A kormány jelenlegi helyzetét a következőképpen ér- j zékeltette: két maffia küzd egy­mással, s az egyik maffia túszul ejtette a másik maffiavezér gyer­mekét. Az SZDSZ már korábban meg­fogalmazta politikai üzenetét, miszerint nem szeretne a 2002- es választások után is olyan or­szágot, ahol a jelenlegi hihetetle­nül leromlott politikai erkölcs uralkodik - folytatta Fodor Gá­bor. Olyan kormány jusson hata­lomra, amely nem barátokat, üz­letfeleket ültet meghatározó po­zíciókba, hanem az oda való szakembereket, s amely a legha­tározottabban felveszi a harcot a korrupció ellen. Ebből a meggon­dolásból kiindulva, alkotta meg a párt a korrupcióellenes csomag­ját, amelynek lényege: az össze­férhetetlenségi törvénnyel és (Folytatás a 3. oldalon) Sasbérc-kilátó: újjáépítik Alakul a bujáki régió FAO-fejlesztési terve Lassan formálódik a bujáki régió fejlesztési terve. A névadó településen kívül még néhány község önkormányzata érintett a tervben, s érdekelt annak megvalósításában. A polgármeste­rek egyik része bizakodó, másik borúlátó. A tervkészítésre ka­pott 80 millió hamarosan elfogy, lesznek-e további források, amelyek a végrehajtást, az egyéni ötletek, kezdeményezések megszületését szolgálják majd? Csupán néhány kérdés a sok közül, melyekre még nem tudni igazából a választ. Buják várának romjai fotó: rigó tibor Megvalósulóban az ENSZ élelmezési és mezőgazdasági szervezete a FAO anyagi támoga­tásával készülő „bujáki régió” er­dészeti és vidékfejlesztési terve. Buják önkormányzata mellett több más környékbeli település is érintett a program végrehajtá­sában amelynek nemcsak termé­szet- és környezetvédelmi, tu­risztikai, hanem foglalkoztatási, munkaalkalom teremtésére szol­gáló céljai is vannak. Patkós Ist­ván Buják polgármestere érdek­lődésünkre elmondta: e terv ke­retében turistaút, vadfigyelő épül, s ez év augusztusára erede­ti állapotába építik fel a Sasbérc­kilátót. A kilátó jelenleg romos (Folytatás a 3. oldalon) HOGYAN FŐZZÜNK EBÉDET 200 FORINTBÓL? Idei első tér mékbemutatóját a gasztro (közétkeztetési) ágazat szakembereinek szervezte meg a Palóc Nagykereskedelmi Kft. Tudósításunk a 3. ol­dalon olvasható. ■ Hiányzó milliók Báli bevétel a baleseti sebészetért Bátonyterenye 2001. évi költ­ségvetési javaslatát tárgyalja ma délután a város képviselő-testü­leté. A dr. Balázs Ottó polgár- mester által előterjesztett terve­zetben 1 milliárd 593 milliós be­vétel és 1 milliárd 753 milliós ki­adás szerepel, a működési költ­ségek 12 százalékát jelentő hi­Közgyűlés Salgótarjánban február 26-án, hét­főn 16 órakor a Nógrádi Történeti Múzeumban rendezi meg közgyű­ány 160 millió forint. A gazdasá­gi program a város működőké­pességének megőrzését, az át­alakított szerkezetű intézmény- rendszer üzemeltetését, a lakos­sági szolgáltatások biztonságá­nak megőrzését, a munkahelyte­remtés elősegítését tűzi ki célul. Emléktúra A Salgótarjáni Kohász Termé­szetbarát Klub február 25-én, vasárnap emléktúrát szervez a salgóbányai temetőbe, ahol 11 órakor helyezik el a megemléke­zés virágait a klub öt évvel ez­előtt elhunyt elnökének, Angyal Barnabásnak a sírjánál. Találko­zás: 10 óra 20 perckor az Ofotért előtti buszmegállóban. _______■ Ú j arc a negyediken: Pestről jött a Szent Lázár Kórház osztályvezetője Harmincegy éve van a pá­lyán, s még nincs egészen egy éve, hogy fővárosi mun­kahelyét salgótarjánira vál­toztatta azzal, hogy átvette a Szent Lázár megyei kórház baleseti sebészeti osztályá­nak vezetését. Elődje nyugdí­jas lett. Családos, fiai és fele­sége Pesten maradtak, így most kicsit kétlaki életet él. Teljes gőzzel működő osztá- ! lya, a baleseti sebészet vagy trau­matológia az épület negyedik szintjén mostanában felforgatott ! életet él, de ennek oka egyben út­mutató is: a kívül-belül megújuló kórházért érdemes elviselni a j megpróbáltatásokat.- Legfrissebb információm szerint a hotelrészen március vé­géig befejezik a rekonstrukciós munkálatokat, ezután a műtő­blokk lesz soron - mondja dr. Tö­rök Bálint osztályvezető főorvos, aki a megyei kórházi megbízatásért adta fel korábbi, szintén osztályvezetői, de kisebb ben betöltött állását. Ismerőse, előzetes látogatásai során olyan képet kapott a sal­gótarjáni intéz­ni é n y r ő 1, amely szerint például Kézsérült ellátása a baleseti sebészeten IFOTÓ: GYURIÁN T.) ennek műszerezettsége jobb, mint némelyik pestié. Már koráb­ban volt módja megtapasztalni, hogy itt olyan röntgendiagnoszti­kai eszközt használnak, amely egy időben az országos baleseti intézetben sem volt, de más, a tarjániakra nézve kedvező példá­kat is lehetne említeni. A rekonstrukció során az esz­köz-, illetve műszerpark is kor­szerűsödik a kórházban, s ami dr. Török Bálint osztályát illeti: a mostam orvosbál bevételét a fel­szereltségének javítására fordít­ják, egy a csípőtáji töréseknél használatos eszközt szeretnének beszerezni. Mindemellett tény, hogy a baleseti sebészeti ellátás eszköztára ma már általában szé­les skálán mozog. Olyannyira, (Folytatás a 3. oldalon)

Next

/
Oldalképek
Tartalom