Nógrád Megyei Hírlap, 2000. november (11. évfolyam, 256-280. szám)

2000-11-10 / 263. szám

2000. NOVEMBER 10., PÉNTEK SZECSENY Nográd Megyei Hírlap Demus Iván jegyzete BATONYTERENYE RETSAG 3. OLDAL A bizalom kapui Növekvő acéltermék-forgalmazás Cég és üzleti partnereinek jubileumi találkozója Salgótarjánban A ki a rászorulóknak hamarad, adománya kétszeres. Fontos gondolat ez a mai korban is, amikor azt látjuk, hogy a hétköz- napi élet egyéni és knznsspgi mi­nősége felbomlott, az egymás­hoz, a közösséghez, az erkölcsi- séghez való viszonyunk .konflik­tusokkal terhelt,-Nehezen adunk a rászorulóknak, behúzott nyak­kal kerüljük a koldust, pillantá­sunk átugorja az utcai zenész pa­pírperselyét. Inkább tűrjük, hogy az utánunk lopódzó furulyaszó a hátunkon borsózva pattanjon szerteszét. A mögöttünk hagyott évtized sokaknak megtanította, hogy a kenyér és víz a legmaga­sabb gyönyört nyújtja, amikor valaki nagy szükségben veszi magához. S a magunk teremtette szükségben kinyújtotta karjait egy új hivatás: a szociális és gyer­mekvédelmi ágazat áldozatkész szakembereinek, a segítő foglal­kozást végzőknek, a szociális munkásoknak egyre felkészül­tebb gárdája. Immár negyedik esztendeje, hogy nnvpjnhpj- V.-én őket kö- szöntjük. Róluk szólnak az elis­merő szavak, áldozatkészségüket és jóságukat sokszorozzák a rá­szorultak bizalommal teli pillan­tásai. Mert a segítő hivatást végző szociális szakemberek egyedüli nemessége a jóságukban rejtőzik. A segítséget vaiWCTcueben a jó szív több mint a koronás címer és a lélek egyszerűsége nemesebb, mint a királyság maga. Fellapoz­ván a Szentírást, Mótáawgéliu- mában ezt olvashatjuk: „Jöjjetek hozzám mindnyájan, kik megfá­radtatok és megterheüettetek és én megnyugosztallak titeket. ” A Bibim üzenete a mai korban dol­gozó szociális szakemberek üze­nete is a feléjük megnyilvánuló bizalom láttán, a segítséget várók felé. Az elfogadás, az empátia, a tpleamQa, az igazságosság, az esélyegyenlőségért való küzde­lem, a biztatás, a segíteni tudás mind-mind nagy értékeivé váltak e szakmának. Amennyit a szív felfoghat magába, sajátunknak csak annyit mondhatunk. A szo­ciális munkát végzők sajátjuk­nak igen sokat mondhatnak. Ál­dozatvállalásból, emberségből, felkészültségből, kitartásból Ők már az iskolapadban megtanul­ták, hogy társadalmi eredetű problémákért részlegesen sem le­het a felelősséget az áldozatokra hárítani. 7-rrol is szól november 12-e, a Ljszociális munka napja. No meg arról, ami sokak szerint a se­gítő hivatást végzők, a szociális szakemberek ars poeticája: „Bi­zalmam sarkig kitárult kapu, nem verhet rá lakatot a gyanú, ki-be jár rajta bárki szabadon. Egy besurrant csaló tiszteletére nem állítok őrséget tíz igaznak. ” Legyen méltó ünnepe a „szere- tetorvosok” népes táborának! Az elmúlt egy év alatt, megalakulása óta mintegy kétszáz üzleti, kereskedel­mi partnerével ke­rült kiváló kapcso­latba Nógrád me­gyében a Dunaferr Center Dunex Kft. salgótarjáni keres­kedelmi központja - mondta elismerő­en a jubileum alkal­mából rendezett ta­lálkozón yaktor Elemér, a miskolci székhelyű, az észa­ki régió acéltermék- forgalmazásának egy jelentős hányadát végző Dunex Kft. ügy­vezető igazgatója. Az évforduló szerény megünneplésére a negyven legjelentősebb nógrádi Vaktor Elemér ügyvezető igazgató köszönti a vendégeket partnert invitálták meg a sal- góbájxvai Medves Hotelbe. Két másik jelentős évfordulót is em­lített az ügyvezető: a Dunaferr Rt. idén ünnepli fennállásának A meghívottak egy csoportja fél évszázados jubileumát, s amely cég 300 milliárdos árbe­vételével jelentős szerepet ját­szik a hazai acéltermékgyártás­ban, míg az idén ötödik éve mű­ködő Dunex Kft. az északi régió acélter­mék-forgalmazásában ért és ér el szép ered­ményeket. Bakos Já­nos, a salgótarjáni ke­reskedelmi központ ki­rendeltségvezetője kö­szöntőjében bemutatta a fiatal, ám ígéretesen fejlődő vállalkozást, s hangsúlyozta: az első évben számított 600 milliós árbevételi tervet százmillióval megtold­ják, azaz 700 millió fo­rintra teljesítik. HÍREK NŐTINCS OLIMPIKONOK AZ ISKOLÁBAN. Az általános iskola diákönkormány­zatának meghívására csütörtökön a község általános iskolájában látoga­tott az sydneyi olimpián aranyérmet nyert Pullai-Novák kenupáros. A programnak megfelelően élménybe­számolót tartottak az iskola tanulói­nak, majd dr. Havasi István alpolgár­mester és Kékesi Bernadett diák-ön- kormányzati vezető kíséretében a vendégek sétát tettek a községben. ILI NY SEGÉLYEK, JÁRADÉKOK. Ápol gármesteri hivatalban csütörtökön (tegnap) tartotta ülését a képviselő- testület. Chikán István polgármester előterjesztésében döntöttek a szoci­ális és egyéb kérelmekről, majd fe­lülvizsgálták a rendszeres szociális segélyek és járadékok jelenlegi hely­zetét. A testület meghallgatta Báránkóné Gonda Gabriella intéz­ményvezető beszámolóját az óvoda elmúlt évi tevékenységéről. BÁTONYTERENYE TÁRLAT A KÖNYVTÁRBAN. A Kastélykerti Művelődési Ház könyv­tárában november 25-ig látható a ta­valy elhunyt, kisterenyei születésű Németh Mihály rajz-földrajz szakos tanár kiállítása. A 20 darab, tájké­pekből, csendéletekből, portrékból álló tárlat anyagát az örökösök bo­csátották a kiállítók rendelkezésére. ROMHÁNY Újság a romáknak Nógrádi Romák címmel, havi lapot indít a Magyar Függet­len Cigányfórum (MFCF) Sal­gótarjánban. A megjelentetéshez magán- személyek, nógrádi települési és kisebbségi önkormányzatok tá­mogatására számít az MFCF Csík Károly elnökletével műkö­dő helyi szervezete, egyben a lap kiadója. A Nógrádi Romák indításának célja a megyében élő roma származásúak sokol­dalú tájékoztatása az őket köz­vetlenül érintő törvényekről, rendeletekről, helyi kezdemé­nyezésekről és döntésekről. Rendszeresen foglalkozni kíván­nak a kisebbségi vezetések, szervezetek tevékenységével, fi­gyelemmel szeretnék kísérni a romák kulturális életét, egyesü­leteik, csoportjaik működését, a megye településein élők hétköz­napjait, problémáikat és sikerei­ket. Elképzeléseik között szere­pel olyan állandó rovat indítása, amelyben nem csak a kisebb­séghez tartozó, a réteg érdeké­ben tevékenykedő személyeket mutatnának be. Pályázati lehe­tőségekről és eredményekről szóló rendszeres híradás is sze­repel terveik között. mint kérik mindazon személyek jelentkezését, akik a balesetet lát­ták, vagy annak körülményeiről, esetlegesen a fent említett sze­mélyről bármilyen információval rendelkeznek. Jelentkezni lehet telefonon: 06-35/300-344, 60-13- as melléken, vagy személyesen a balassagyarmati rendőrkapitány­ságon, Balassagyarmat, Bajcsy- Zsilinszky út 6. szám._______■ Előregondolkodók klubja az acélgyárban Az innováció előregondolkodást jelent. Az előregondolkodó embert innovatívnak nevezzük. Előregondolkodó acélgyári dolgozók részére hozták létre az innovatív klubot Salgótar­jánban, a Kohász kaszinóban. A klub fórumot kíván biztosí­tani a Salgótarjáni Acélárugyár Részvénytársaság jövőjéért tenni akaró alkalmazottaknak a rend­szeres eszmecseréhez, az együtt­gondolkodáshoz. Az ötlet szülő­atyja Győry Péter műszaki vezér- igazgató volt, s Sgabó Antal il­lesztési és Plachy Päer humán- politikai osztályvezetők valósí­tották meg.- Vállalatunknál régi igény van a műszaki és kereskedelmi klu­bok szervezése - mondta Szabó Antal. - Ez a törekvés a Kűhász kaszinó-létrehozásával még in­kább felerősödött, hiszen ideális hely a klubok számára. Mivel az előregondolkodásnak minden jó vállalati szakembert jellemeznie kell, ezért célszerű volt egy tar­talmilag összevont, úgynevezett: innovatív klubot létrehozni. A klub minden hónap máso­dik hetének csütörtökén 14-től 18 óráig tartja zárt körű foglalkozá­sait. A kiválasztott témakörben vitaindító előadás, majd az előre felkért szakértő véleménye hang­zik el. A vállalatvezetés köteles­ségének tartja, hogy rendszere­sen képviseltesse magát. A fog­lalkozásokon az állandó belépő­vel rendelkező klubtagok és a meghívottak vehetnek részt, a klubtagok akadályoztatás esetén átadhatják belépőjüket a közvet­len munkatársuknak. Az innovatív klub október 19». - én tartotta nyitó összejövetelét. Napirenden a cég jövőjét nagy­ban befolyásoló Hyferp-prog- ram szerepelt. (Amint arról már lapunk is beszámolt, az Európai Unió által a kelet-európai orszá­gok számára létrehozott segély- program, a PHARE vállalatszer­kezet-átalakítási és privatizációs alapja, a Hyferp segítségével a Salgótarjáni Acélárugyár Rt. 870 millió, leányvállalata, a Silco Mi­nőségi Acéltermékek Rt. 4£Q millió forintos fejlesztést valósít meg a jövő év végéig.) Az elő­adó Győry Péter műszaki vezér- igazgató, az opponens Máté Csabáné gazdasági vezérigazga­tó-helyettes volt.- A foglalkozás részvételben és aktivitásban minden várako­zást felülmúlt - jelentette ki Sza­bó Antal. A klub soron következő foglal­kozását az előzetesen tervezett­nél később, november 13-án 14 órától tartják.- A teljesítménybér és a rugal­mas munkaidő bevezetéséről, a munkaszerződések megkötésé­ről, az új kollektív szerződés ki­dolgozásáról lesz szó. Vállalatve­zetésünk a témakörben kikérte a részlegek véleményét, így merült fel, hogy alaposan tárgyaljuk meg a kérdéseket - tájékoztatott Plachy Péter, a témakör előadója. A kezdeményezéstől sokat vár az acélgyár vezetése. A kö­töttségektől mentes klubfoglal­kozásokon ugyanis szabadon megnyilvánulhatnak a szakem­berek, szárnyalhat az ész és a Szellem, s az okos gondolatok kedvezően befolyásolhatják majd a cég jövőjét. ___________________________________(KOLAJ) Ú TFELÚJÍTÁS. A Batthyányi út egy kilométer hosszban való felújítá­sára az előírt költségvetési terv sze­rint 4,5 millió forintot fordítanak. Ennek 40 százalékát az önkormány­zat, a kistérségi területfejlesztési pá­lyázat keretében szóbelileg már megkapta. A dokumentum szerint az idén 500 ezer forint értékű mun­kát el kell végezni a kivitelezőnek. A vele kapcsolatos szerződéskötés fo­lyamatban van. SALGÓTARJÁN CSALÁDI HÉTVÉGE. A József At­tila Művelődési Központban novem­ber 11-én, szombaton 14 órakor „Itt van az ősz” című bütyköldepro- grammal, 16 órakor a „Paprikajan­csi” vásári bábjátékkal, 12-én, vasár­nap 11 órától ,A kismalac és a farka­sok” című családi mozival várják az érdeklődő gyermekeket és szüleiket. SZÉCSÉNY HELYTÖRTÉNETI VETÉLKEDŐ. A millennium alkalmából a helyi múzeum baráti köre helytörténeti vetélkedőt rendezett három korosz­tály - általános és középiskolások, valamint felnőttek - részére. A jó hangulatú programot Majcher Ta­másnak, a Kubinyi Ferenc Múzeum régészének „Szécsény az Árpádok korában” című előadása zárta. ■ Különvonatban Erzsébet királyné versei „Különvonatban” címmel Sisi (Erzsébet királyné) ver­seit adja elő Pálfy Margit színművész november 14-én, kedden 17 órától Salgótar­jánban, a Gerelyes Endre Iro­dalmi Kávéházban, a Balassi Bálint Megyei Könyvtár föld­szinti klubjában. A program szervezője az iro­dalmi kávéházzal és a könyvtár­ral együtt a Magyar Könyvtá­rosok Egyesületének Nógrád megyei szervezete. A salgótarjá­ni irodalmi estet a Nemzeti Kul­turális Alapprogram Irodalmi és Könyvszakmai Kollégiuma tá­mogatja. A rendezvényhez mil­lenniumi kiállítás kapcsolódik, amelyet ugyancsak megtekint­hetnek az érdeklődők a Balassi Bálint Megyei Könyvtárban. HULLADÉKBÓL TÁBOROZÁS. Nőtincsen pár napja a körzeti általános iskola tanulói hulladékot gyűjtöttek. A vas és a pa­pír eladásából származó bevétel a diákönkormányzat pénztárát gazdagítja. A pénzt rendezvényekre, táborozásra, a tanulmányi és sport­versenyeken sikert elérők jutalmazására fordítják. ■ Csökken a munkavállalók jogi védelme (Folytatás az 1. oldalról) Együttműködési Fóruma - tilta­kozásul a kormány munkaválla­ló-, nyugdíjas- és szakszervezet- ellenes politikája ellen nagygyű­lést tart Budapesten a Nemzeti Sportcsarnokban, november 11- én 11 órakor. Szabó Endre, a SZÉF elnökének megnyitója után Borsik János, az autonómok el­nöke mond vitaindítót, majd a vi­ta tapasztalatait Sándor László, az MSZOSZ elnöke foglalja össze. Az egységes fellépésről közö­sen döntöttek a szakszervezeti szövetségek. A megmozdulást fi­gyelmeztetésnek szánják, hogy a kormány nem sértheti meg soro­zatosan, következmények nélkül a munkavállalók, a nyugdíjasok érdekeit, jogait. A különböző szakszervezeti fórumok tapasz­talatai ugyanis azt bizonyítják, hogy a dolgozókban, a nyugdíja­sokban egyre erősödik az igény a határozottabb cselekvésre, érde­keik védelmében. Ahogy Ágner Gyula, az MSZOSZ megyei képviseletveze­tője mondta: - Nógrádban is egy­re többen vannak, akik úgy lát­ják, nemcsak a jövedelmük^» nyugdíjak értéke, hanem a mun- KaválIaJók munkajogi védelme is egyre csökken. Ezért a nógrádiak is ott lesznek a tiltakozó nagy­gyűlésen. A demonstrálókat öt autóbusz viszi a megyéből Buda­pestre. Mátranovákról és a Karancs-völgyi településekről a vasasszakszervezet, Salgótarján­ból, Nagybátonyból, Kazárról és Vizslásról pedig a bányászszak­szervezet szervezi a nagygyűlé­sen résztvevőket. Ki látta a balesetet? Október 31-én, kedden 19 óra 44 perc körüli időben szemé­lyi sérüléses baleset történt a 22-es számú úton Endrefalva lakott területén, a pilinyi el­ágazónál. A rendőrség kéri annak a sze­mélynek a jelentkezését, aki a fenti időpontban ezen az útvona­lon gyalogosan közlekedett, vala-

Next

/
Oldalképek
Tartalom