Nógrád Megyei Hírlap, 2000. november (11. évfolyam, 256-280. szám)
2000-11-10 / 263. szám
4. oldal - Nógrád Megyei Hírlap MEGY E I SZOLGÁLTATÁ S 2000. NOVEMBER 10., PÉNTEK KORKÉP Gyermekjóléti szolgálat Holecz Sándomé munkája öt községre terjed ki- Tetszett a téma, azért pályáztam. Mindig szerettem az emberekkel foglalkozni és segíteni rajtuk. Öt község polgármestereinek és jegyzőinek egyeztetett, majd közös álláspontja után 1998 augusztusában neveztek ki a gyermekjóléti szolgálattal kapcsolatos feladatok ellátására, napi nyolcórás elfoglaltsággal. Ekkor indult be a szervezet Endrefalva központi székhellyel Ludány- halászi, Nógrádszakál, Szécsényíelfalu és Piliny községekben - foglalja össze dióhéjban az előzményeket Holecz Sándorné.- Az iskolák és óvodák vezetőivel együtt felmértük, hány veszélyeztetett gyerek él működésem területén az öt településen. Ebbe a kategóriába tartozik az iskolakerülés, a fiatalkori bűnözés, környezeti veszélyeztetés, lakáskörülmények és az egészségügyi állapot. Ennek alapján 133 gyerek került a névsorba. Holecz Sándomé többszöri munkahely-változtatás után jutott el mai beosztásáig. Tizennégy évet húzott le a Volánnál, ügyintéző volt az akkori Égszi-Szinva Szervező és Számítástechnikai Kft.-nél. Itt tanulta meg a számitógépes szövegszerkesztést. Utána az OTP salgótarjáni kirendeltségénél ügyintézőként dolgozott.- Munkahelyet kerestem. Egyik napról a másikra felvettek.- Kétéves tevékenységének eredményei miben érhetők tetten?- Az endrefalvai képviselő-testület jóvoltából édességcsomagokat állítottunk össze a rászorult csaknem negyven gyereknek. A korábbi pásztói Avonmore Kft. (jelenlegi nevén Gála Hungária Rt.) gyümölcs-és sima joghurttal, tejföllel gazdagította a csomagokat. Kérésemre a Máltai Szeretetszolgálat ruhaneműt, cipőt, száraztésztát, szappant, játékokat és csokoládét küldött. Ezekből mind az öt községben élő gyerek kapott valamit. A rászorultak ruhát, ágyneműt és függönyt kaptak. A KNC kuratóriumától 30 ezer forintot vettem át, amelyből az öt község iskolásainak szűrés ceruzát, gombfestéket, filctollat, labdát vettünk. Három alkalommal szerveztem ruhagyűjtést. Egy nógrádszakáli vállalkozótól egy tételben kapott vegyes ruhát a gondozottak között osztottam szét. A Karitas Alapítványtól játékokat, vegyes ruhákat kaptunk. Jónás Gábornak, a megyei cigány kisebbségi önkormányzat elnökének segítségével két igen rossz körülmények között, putriban élő családnak sikerült megoldani a lakásgondját Endrefalván. A többi községekben is nagyon sokan rossz állagú lakásokban élnek. Nem tudnak változtatni, mert nincs pénzük. Az önkormányzatok sem tudnak segíteni, mert az ő kasszájukban is cincog a forint.- Miként fogadják önt a veszélyeztetett gyerekek szülei?- Érzik azt, hogy szeretem őket, amit viszonoznak. Egy-két kivételtől eltekintve elfogadják tanácsaimat, mert úgy közeledek hozzájuk, hogy tapasztalják, nem akarok nekik rosszat. Segítek segélykérelmük megírásában, eljárok hivatalos ügyekben a tb-nél és a bíróságnál. A szülőknek nincs állandó munkahelyük, alkalmi tevékenységből, valamilyen megélhetést próbálnak maguknak szerezni. Nem tartoznak az élősködők közé. A gyerekek általában gondozottak, tisztán járnak az iskolába.- Melyik önkormányzattal a legjobb a kapcsolat?-Az endrefalvaival, de a szé- csényfelfalui is támogat.- A nem éppen könnyű feladat ellátása közben felvetődött-e önben, hogy nem csinálja tovább?- Egyszer sem. Amikor odahaza a kislányom látja, hogy valami bánt, így vigasztal: anyu, úgyis megoldódik... Igaza volt és van nagyon sok mindenben. Ha nem holnap, vagy holnapután, de... Egyébként mindent megbeszélünk egymással. Holecz Sándomé egy napot tölt Pilinyben és egy napot Szécsény- felfaluban, a többit Endrefalván. A gimnáziumi érettségi után vállalkozott a négyéves általános szociális munkás felsőfokú végzettség megszerzésére, hogy még többet tudjon tenni a veszélyeztetett gyerekek jobb körülményeiért. Céljai között szerepel az iskolából való hiányzás mérséklése, a nem csak szabálysértési eljárással és pénzbírsággal, hanem a szülők felelősségének növelésével, az apák erélyesebb fellépésével kívánja a nem kis feladatot megoldani. Meg szeretné értetni a nyolc általános iskolát el nem végzett szülőkkel, ha nem akarnak tanulni, annak káros következményeit ők látják.- Holecz Sándomé rendkívül lelkiismeretes, jó szervezőképességű, eredményes kapcsolatot alakított ki a szülőkkel. Szabad idejét feláldozva dolgozik az önként vállalt cél elérése érdekében. Hivatásból, nem kényszerből cselekszik. Esetenként családja érdekében tempóját mérsékelni kellene - vélekedik Holeczné eddigi munkájáról Csőri Péter, Endrefalva polgár- mestere. „Kapásom van!” - Horgászsarok A vizek halászati jogának pályáztatása Napjainkban a horgászegyesületeinknél, a vizek partján felüdülést kereső horgászok körében szinte egyetlen téma kerül szóba: megmarad-e a horgászegyesület vize, horgászhatnak-e még a jövőben a vízen és ha igen, milyen feltételekkel? E kérdések alapja az 1997-ben életbe lépett halászati-horgászati törvény, mely új korszakot nyitott a halászati-horgászati vizek hasznosításában, a tulajdoni kérdések rendezésében, a halászati és horgászati feltételek biztosításában. A vizek tulajdonjogát illetően, a törvény alapvetően két kategóriát jelöl: nem állami és állami tulajdonban lévő vizek. Az előbbi esetében a halászati jog 1999. január 1-jétől automatikusan a víz tulajdonjogához kapcsolódik, annak elválaszthatatlan része. Kivételt képez a bányató, víztározó és holtág. A törvény ezen előírásai nagyrészt zavartalanul teljesültek, e részén túl vagyunk. Az állam tulajdonában lévő és a kivételt képező (bányató, víztározó és holtág) vizek halászati joga legkésőbb 2001. január 1. napjával érvényüket vesztik. A halászati jogot pályázat útján lehet elnyerni és egyáltalán nem lehet közömbös, hogy a pályázat nyertese ki lesz: a ma is e jogot gyakorló horgászegyesület, vagy más egyesület, esetleg magánszemély. Hogyan érintik a halászati joggal kapcsolatos törvényi előírások megvalósulásai megyénk hoigász- egyesületeü, horgászait? Megyei vizeink csekély hányada tartozik az első kategóriába (nem állami tulajdonú víz), melyek halászati joga megnyugtatóan rendeződött: a korábbi vízkezelő horgászegyesület gyakorolja e vizek halászati jogát továbbra is. (például: Bánk, Mátraterenye, Etes, Szécsény Petőfi HE.) Horgászvizeink többsége állami tulajdonú, illetve a kivételt képező vizek sorába tartozik, ami a halászati jog pályáztatását teszi szükségessé. Az Ipoly folyó, a maconkai víztározó, valamint a Komra-völgyi és a hasznosi víztározó halászati jogára tavasszal már megtörtént a pályázat kiírása. Valamennyi pályázat magas színvonalú szakmai hozzáértést és megfontolt halgazdálkodást bi- zonyított. Miután a jelenlegi jogosultakon kívül e vizekre más pályázó nem jelentkezett, másrészt a pályázat szak- szerűsége és az eddigi munka biztosítéka annak, hogy a mostani kezelők továbbra is jó gazdái lesznek a vizeknek - minden bizonnyal nem lesz változás és a jelenlegi horgászegyesületek gyakorolják a halászati jogot. Az elmúlt héten újabb tíz horgászvíz halászati jogának megszerzésére írt ki nyilvános pályázatot a megyei halászati hatóság. E vizek között olyanok is fellelhetők, melyeknek tulajdonosai az illető horgászegyesületek tagjai (Diós- jenő, ludányhalászi sóderbánya- tó), vagy önkormányzati tulajdonban van (Magyamándor), mégis pályázatra kötelezettek, mert funkciójukat tekintve a víztározó és a bányató kategóriába tartoznak. Néhány - még a pályázati kiírásban nem szereplő, de a törvény szerint pályáztatásra kerülő - víz pályáztatása, a funkció és a tulajdonos tisztázatlansága miatt később történik meg. A horgászegyesületek Nógrád megyei szövetsége eddig is, a továbbiakban is minden segítséget megad ahhoz, hogy a pályázatban részt venni kívánó tagegyesületei sikerrel pályázzák a halászati jogot. Bízunk benne, hogy a jelenlegi vízkezelők, a pályázat megnyerésével továbbra is az eddigi szakmai hozzáértéssel és közmegelégedésére gyakorolják a halászati jogot, jó feltételeket biztosítva tagjaik zavartalan horgászatához.-rvrrzNyílt NAP AZ AUTÓKLUBNÁL A Magyar Autóklub salgótarjáni és balassagyarmati műszaki állomásán november 11-én, szombaton 8 órától ingyenes nyílt napot tartanak. Kedvezményes belépési lehetőséggel, közlekedésbiztonsági vizsgálattal, világító- és jelzőberendezések vizsgálatával (lehetőség szerinti beállításával), fékfolya- dékforráspont, hűtőfolyadékA Skandináv lottó A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint a 45. héten megtartott Skandináv lottóhúzás nyerőszámai a következők: ELSŐ SORSOLÁS: 1,12,15,17,25,28,35 MÁSODIK SORSOLÁS: 1, 3, 7,10,18, 21, 27 A szerda esti húzást követően 7 találatos szelvény 2 darab volt, nyereményük 39980421 forint. A 6 találatos szelvények nyereménye 76197 forint, az 5 találatosoké 2856 forint. A 4 találatosokra 617 forintot fizetnek. fagyáspont vizsgálatával, gumi- abroncs-profilmélység ellenőrzésével, olajcserével (korlátozott mértékben) és kipufogógáz-méréssel állnak a klubtagok rendelkezésére. A nyílt napon az autóklub országos üzemanyag-hálózat pártoló tagjai is igénybe vehetik az ingyenes szolgáltatásokat. Millenniumi emlékzászló Szanda községben november 12-én, vasárnap 11 órakor az ünnepi szentmise keretében adja át dr. Tardy János, a Környezetvédelmi Minisztérium államtitkára az országos millenniumi zászlót a település vezetőinek. A megyei felhívás átadása az elmúlt hét végén már megtörtént. B.-gyarmat Pásztó B.-terenye Salgótaiján tojás 22-26 Ft/db 20-24 Ft/db 20-26 Ft/db 20-26 Ft/db burgonya 60-80 kg 60-80 Ft/kg 60 Ft/kg 60 Ft/kg vöröshagyma 80-100 Ft/kg 70-90 Ft/kg 80 Ft/kg 68-100 Ft/kg fokhagyma 450-500 Ft/kg 400-450 Ft/kg 450 Ft/kg 400-499 Ft/kg sárgarépa 150 Ft/kg 120-150 Ft/kg 120 Ft/kg 150 Ft/kg petr. gyökér 300 Ft/kg 300 Ft/kg 300 Ft/kg 300 Ft/kg karfiol 100 Ft/kg 50-100 Ft/kg 100 Ft/kg 50-100 Ft/kg kelkáposzta 150 Ft/kg 100-120 Ft/kg 100 Ft/kg 90-120 Ft/kg karalábé 200 Ft/kg 160-200 Ft/kg 160 Ft/kg 199 Ft/kg fejes káposzta 60 Ft/kg 50-60 Ft/kg 60 Ft/kg 50 Ft/kg sav. káposzta 160 Ft/kg 150 Ft/kg150 Ft/kg alma 120 Ft/kg 60-120 Ft/kg 80-120 Ft/kg 69-89 Ft/kg paradicsom 250 Ft/kg 120-150 Ft/kg 150-250 Ft/kg 120-260 Ft/kg zöldpaprika 150 Ft/kg 120-200 Ft/kg 160 Ft/kg 100-180 Ft/kg szőlő 250-500 Ft/kg 160-450 Ft/kg 280 Ft/kg 150-499 Ft/kg gomba 600 Ft/kg 400-600 Ft/kg 400 Ft/kg 400-600 Ft/kg HÉT VÉGI ÜGYELETEK Orvosi készenlét Salgótarján: A hét végi orvosi (sürgősségi) ügyeleti ellátás péntek 16 órától hétfő reggel 7.30 óráig tart. A központi ügyeletet (felnőtt és gyermek), az Ady Endre út 3. szám alatt, a volt bőr- és nemibeteg-gondozó épületében lévő egészségügyi létesítményben kereshetik fel. Tel.: 32/410-853. Az anyatejgyűjtő állomáson - szintén az Ady Endre út 3. szám alatt - szombat, vasárnap reggel 8-9 óra között veszik át a tejet. Bátonyterenye, Rétság: A megszokott helyeken lesz ügyeleti ellátás, péntek délután 16 órától hétfő reggel 7.30 óráig. Szécsény, Rákóczi út 113. sz. alatt péntek 16 órától hétfő reggel 7 óráig tart az ügyeleti ellátás. Telefon: 32/370-432. Héhalom: Arany J. út 2. Lelkisegély telefonszolgálat: Balassagyarmat: 35/313-000, Salgótarján: 32/311-600. Gyógyszertárak nyitva tartása Hét végi ügyeleti ellátást - péntek 16 órától hétfő reggel 7 óráig - az alábbi gyógyszertárak tartanak megyénkben: Salgótarjánban a Kossuth út 2. szám alatti Szent Anna patika tart ügyeletet. Balassagyarmaton a Rákóczi út 22. szám alatti Winkler Lajos gyógyszertár ügyel. Pásztón a Fő út 54. szám alatti Korona gyógyszertár tart ügyeletet. Szécsényben a Rákóczi út 67. szám alatti Szentháromság gyógyszertár ügyel. Bátonyterenyén a bányavárosi, Ózdi út 31. szám alatti Elixir patika tart ügyeletet. Rútságon nincs ügyelet, a sürgős segítségre szoruló betegeket Balassagyarmat és Vác patikái látják el a hét végén gyógyszerrel. Állatorvosi ügyeletek A Magyar Állatorvosi Kamara Nógrád Megyei Szervezetének magánállatorvosi (betegbejelentés) ügyeleti szolgálatán a hét végén - pénteken 14 órától hétfő reggel 6 óráig - az alábbi orvosok tartanak ügyeletet: Balassagyarmat és Szécsény ügyeleti körzet: (B.-gyar- mat, Szécsény, Endrefalva, Szügy, Rimóc, Terény, Magyamándor és környéke) - dr. Hegedűs Szilárd, 2660 Balassagyarmat, Jópalócok u. 45., tel.: 06-35/313- 341, mobil: 06-30/9147-843; Rétsági ügyeleti körzet: (Rétság, Romhány, Diósjenő, Nézsa, Nagyoroszi, Érsekvadkert, Drégeíypalánk és környéke) - dr. Görgey János, 2646 Drégeíypalánk, Kossuth u. 42., tel.: 35/367-130, mobil: 06-20/9151-207; Salgótarjáni ügyeleti körzet: (Salgótarján, Cered, Karancskeszi, Karancslapujtő, Kishartyán, Bátonyterenye, Márkháza, Mátraterenye, Kazár és környéke) - dr. Mag Gyula 3100 Salgótarján, Kővár út 4., tel.: 32/421-307, mobil: 06-20/9362-008; Pásztói ügyeleti körzet: (Pásztó, Kálló, Cserhát- szentiván, Ecseg, Palotás és környéke) - dr. Baboss Csongor, 2175 Kálló, Kossuth u. 4L, tel.: 32/477-033, mobil: 06-30/9005-568. A Nógrád Megyei Állategészségügyi és Élelmiszerellenőrző Állomás hatósági állatorvosi ügyelete a hét végén az alábbiak szerint lesz: Rétság és környékén: dr. Barna Róbert, 2660 Balassagyarmat, Óváros tér 17/a, tel.: 35/314-176. Balassagyarmat, Szécsény és környékén: dr. Perjés Zoltán, 2660 Balassagyarmat, Béri B. Á. u. 13., tel: 06- 35/311-187. Salgótarján és környékén: dr. Mag Gyula, 3100 Salgótarján, Kővár u. 4., tel: 32/421-307, mobil: 06-20/9302- 008. Pásztó, Palotás és környékén: dr. Bene Tibor, 3060 Pásztó, Ibolya u. 2., tel.: 32/460-543. Istentiszteletek és miserendek Salgótarján: Római katolikus templom: Főplébánia: szombaton 17.30, vasárnap 9.30,11.00, és 17.30 órakor lesz a szentmise. Forgách-telepi kápolna: kéthetente vasárnap 8 órakor tartják a szentmisét. Szent Lázár Kórház kápolnájában vasárnap 16 órakor van a szentmise. Zagyvapálfalván: szombaton 17 órakor, vasárnap 10 órakor lesz szentmise. Baglyasalja szombaton 16.30, vasárnap 8.30 órakor tartják a szentmisét. Zagyvaróna: szombaton 17, vasárnap 10 órakor lesznek a szentmisék. Somoskőújfalu: vasárnap 9.15 órától lesz a szentmise. Rónafalu: vasárnap de. 8.30 órakor kezdődik a szentmise. Szent József-tempbm: szombaton 17 órakor, vasárnap 8.30 és 10 órakor lesznek a szentmisék. Evangélikus templom: istentisztelet vasárnap a Salgó úti templomban 10.30 óra, Zagyvapálfalván 13.30 óra. Baptista imaház: istentisztelet vasárnap 9.30 óra. Református templom: istentisztelet vasárnap 10 óra. Adventista egyház st.-i gyülekezete: (Munkásotthon tér 5., SZUV mögött) istentisztelet pénteken 18, szombaton 10.45-12, 14.30-15.30 órakor. Hit Gyülekezet: istentisztelet a városi sportcsarnokban minden vasárnap 15 órától. St. Ezüstfenyő otthonban: minden hónap első péntekén 10 órától kezdődik az istentisztelet. Balassagyarmat: Római katolikus templom: szombaton este 17 órakor, vasárnap 7, 8.30, 11, és 18 órakor tartják a szentmisét. Evangélikus templomban: istentisztelet vasárnap 9,10 és este 18 órakor. Református templom: istentisztelet minden vasárnap 10 órakor, minden hónap első vasárnapján úrvacsorái szolgálat. Balassagyarmati kórház kápolnájában: minden hónap első vasárnapján istentisztelet. Szécsény: Római katolikus tempbm: szombaton 7 és 18 órakor, vasárnap 7,9.30 és 18 órakor lesznek a szentmisék. Evangélikus tempbm: istentisztelet vasárnap 8.30 óra. Református istentisztelet minden hónap 3. vasárnapján 17 órakor az evangélikus templomban. Pásztó: Római katolikus tempbm: szombaton 7 órakor, vasárnap 9 és 17 órakor lesz a szentmise. A Szentlélek-tempbmban: szombaton 16 órakor kezdődik a szentmise. Hit Gyülekezet: istentisztelet a gyülekezeti házban (volt áfész-épület) vasárnap 15 órakor. Rétság: Római katoükus tempbm: vasárnap 8 és 11 órakor kezdődnek a szentmisék. EvangéUkus imaház: vasárnap 8.30 órától evangélikus istentisztelet. Református istentisztebtet minden páratlan vasárnap 8 órától tartanak a művelődési házban. Bátonyterenye: Római katolikus tempbm: Nagy- bátony (falu), vasárnap 11.00 órakor lesz a szentmise. Bányavárosban: szombaton 16 órakor tartják a szentmisét. Mawnka vasárnap 8.30 órakor kezdődik a szentmise. Kisterenye: szombaton 17 órakor, vasárnap 8.30 órakor lesz a szentmise. Ezüstfenyő otthonban: (Bátonyterenye) minden szombaton 15 órakor az intézmény könyvtárában: katolikus szentmise. Mizserfai otthonban: minden héten szombaton, 14 órától van szentmise. Szentkút: A kegytempbmban: vasárnap 9 és 10.30 órakor tartanak szentmisét. 55 mázsa: november 11-én „szabadul" a Bátonyterenyei Bányász HE maconkai tava __________________________________n