Nógrád Megyei Hírlap, 2000. november (11. évfolyam, 256-280. szám)

2000-11-04 / 258. szám

I A NÓGRÁD MEGYEI HÍRLAP MELLÉKLETE 2000. NOVEMBER 4. | Mindenkit szeret, aki nyitott a zenére Külföldre csábít a pénz Híres magyar matematikusok A minap, az elmúlt évek során immár harmadszor lépett fel Sal­gótarjánban Sass Sylvia Liszt-díjas operaénekes, érdemes mű­vész. Fekete Károly baritonista énekművész és Alter Katalin zon­goraművész kíséretében adott nagy sikerű áriaestet a Váczy Gyu­la Zeneiskolában. Hallhattunk az egyetemes operairodalom gyöngyszemeiből - Verditől Pucciniig, Glucktól Bizetig - váloga­tást, mindenki megtalálhatta az ízlésének megfelelő stílust. Sass Sylvia bizonyította ezen a koncertjén is, hogy miért is kapta e két - hazánk művészeti életében nagy elismerésnek számító - díjat. Gyönyörű lírai szopránjával ezúttal is elbűvölte a hallgatósá­got, nagy magasságokban is tisztán csengett hangja. A Liszt­díjas operaénekes - sok más énekessel ellentétben - ügyel a dalok eltérő stílusának, zeneisé­gének kifejezésére, hangjával érzékelteti az áriák teljesen elté­rő világát, hangulatát. Színészi képességei is kiválóak, élvezetes volt látni, hogyan szólaltatja meg szinte egymás után a va- dóc, kacér Carment és hogyan énekli Lauretta lágy áriáját a kontrasztokat is kitűnően meg­oldva. Sass Sylvia számára nem elválasztható a színpad és a kö­zönség, játszik a hallgatókkal, bevonja őket is a produkcióba. Nagyon szép alakításokat hall­hattunk és láthattunk tőle. Fekete Károly énekművész igen fiatal, 1992-ben végezte el a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főis­kolát. 1996-ban Budapesten a fia­tal művészek nyári fesztiválján már Mozart „Don Giovanni”- jának címszerepét énekelte. Hangját leginkább Sólyom-Nagy Sándoréhoz lehetne hasonlítani. Alter Katalin zongoraművész igen szép kíséretet nyújtott az énekeseknek, s őszintén sajnál­ható, hogy nem nyílt lehetősége szólóban is megszólalnia. A hangverseny után, a közös vacsoránál beszélgettünk Sass Sylviával.- Hogyan érezte magát a kon­cert alatt?- Nagyon kellemesen. Az or­szágban nagyon ritka egy olyan zeneiskola, amely termének ilyen csodálatos akusztikája, ilyen gyönyörűen szóló zongorá­ja és egy csodás orgonája is le­gyen egyszerre. A közönség na­gyon hálás volt, ezért nagyon jól éreztem magam.- Mesélne valamit a pályája kezdeteiről?- Édesapám karnagy volt, édesanyám énekelt, így tőlük kaptam az indíttatást. A Liszt Fe­renc Zeneművészeti Főiskola előképzőjére vettek föl, ide 18 éves kor előtt is lehetett jelent­kezni. Csengery Adrienne és Nagy Márta voltak a tanáraim. Ezután felvettek a főiskolára, s akkor már énekeltem a Carment. Húszéves koromban szerepeket kaptam különböző operákban. Huszonegy évesen ösztöndíjas lettem, s hét éven keresztül éne­keltem Mozart-operákat is. Négy nagyon jelentős versenyen vet­tem részt: a moszkvai Csajkovsz- kij-énekverseny második díjasa lettem. Az elsőt nem adták ki. A Kodály-énekverseny első helye­zettje voltam, a Szófiában meg­rendezett nemzetközi operaver­seny nagydíját is megkaptam. Ezek által több meghívást is kap­tam.- Van-e kedvenc színpada?- Igen, a Milánói Scala. Mikor kicsi voltam, mindig arról álmo­doztam, hogy egyszer majd én ott énekelek... és egy pár év után sikerült. Nekem mindig az tet­szett és az vonzott gyermekko­romban, hogy a Scalának olyan szép nagy piros függönye van, kiskoromban ezért rajongtam érte. Itthon, megmondom őszin­tén, az Erkel Színházat jobban szeretem mint az Operát.- Melyik közönséget szereti a legjobban?- Én mindenkit nagyon szeretek, aki figyel, kinyitja a fülét és meghall­gat engem. Le­gyen az fiatal vagy idős, fővárosi vagy vidéki, aki nyitott a zenére és nyitott az éne­kemre. Az a lé­nyeg, hogy meg tudjam teremteni a közönséggel, a hallgatósággal a kontaktust. Csak annak tudok él­ményt adni, aki nekem is élményt okoz azzal, hogy figyel rám. Egy­szer Chilében sze­repeltünk, ahol igazán kellemes meglepetés ért a repülőtéren. Ami­kor kiszálltunk a gépből, mintegy ötven fiatal várt, mindnek a kezében volt egy- egy szál virág. Nagyon emléke­zetes élmény volt.- Van-e valami tréfás sztorija egy ilyen komoly műfajban, mint az opera?- Persze! Akárhogyan is néz­zük, a színpadon bármi megtör­ténhet, mindegy, hogy kabaré­ról vagy operáról van szó. A „Toscá”-t énekeltük egy nagyon régi díszletben, volt az már har­minc-negyven éves is. Nekem, Toscának be kellett volna menni egy ajtón, de az nem nyílt ki. Volt ugyan egy másik ajtó is a színpadon, de onnan nem lehe­tett bemenni, mert az a kínzó­kamra ajtaja volt. Rángattuk az' ajtót, már énekelnem kellett vol­na, még mindig nem nyílt, így nem maradt más választás, Tosca a kínzókamrából lépett a színpadra.- Hol lép fel, szerepel legköze­lebb?- Londonban, ahol koncerttel egybekötött beszélgetést ren­deznek és nemsokára Marseille- ben egy énekverseny zsűrijé­ben veszek részt, valamint éne­kelek továbbra is Budapesten. ____ OLÁH ZSOLT M agyarország nagyhatalom a matematikában - pedig sokan mentek és mennek külföldre a tudományág jeles művelői kö­zül. Régebben politikai, ma­napság inkább gazdasági okok miatt. Az itthoni megbecsülés egyelőre erkölcsi - kint meg is fizetik a matematika tudósait. A fél évszázados Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet háromnapos ünnepi üléssza­kot rendez. Katona Gyulával, a kutatóintézet igazgatójával ké­szült a beszélgetés.- Sok kiváló magyar származá­sú matematikus van Magyaror­szágon és a világban is. Hagyo­mány, hogy mindenkinek, aki el­hunyt és elég magas szintet elért a tudományágban, annak a fényké­pét kitesszük az intézetben.- Mi az az elég magas szint? Gondolom elég igényesek önök...- Manapság úgy definiáljuk, hogy akadémiai doktor. Majdnem mindenhol professzor lehetne, a világ majdnem összes egyete­mén. Az intézet jelenlegi dolgozó­inak körülbelül a fele rendelkezik ezzel a címmel. A kutatási feltéte­lek más természettudományok­ban lehet, hogy vonzóbbak Nyu­gaton, de matematikában itthon is minden lehetőség megvan a kuta­tásra. Az egyetlen nehézség az alacsony fizetés. Most óriási eme­lésre számíthatunk a következő évtől, amiért nagyon hálásak va­gyunk, de ezzel együtt nem fogja elérni egy professzor, a 800 dol­lárt. Én ha kimegyek Amerikába, akkor engem mint rövid távú láto­gatót kizsákmányolnak, de azért a hatezer dollárnál többet kapok.- Egy hónapban.- Igen. Ha valaki itthon marad, az egy határtalan erejű hazafiság.- Nagyon sok magyar szárma­zású matematikus vált híressé kül­földön, de gondolom, hogy ők in­kább történelmi és politikai okok­ból távoztak ebből az országból- Ez így volt 1956-ig, de a 80- as, 90-es években távozók egyér­telműen anyagi okok miatt men­tek el. A rendszerváltozás megnö­velte az eltávozók számát, mert korábban a kiutazás életre szóló döntés volt, most viszont ha ki­megy valaki egy évre, utána hosz- szabbít még egy évet, aztán még egyet, a gyerekei már nem tudnak magyarulés akkor úgy lassan kint maradnak.- Neumann Jánosnak a nevét mindenki ismeri, de még számta­lan ilyen nagy ember van, aki Ma­gyarországnak hírnevet szerzett külföldön, mint matematikus.- Van egy kis múzeumunk, amiben van Neumann-kézirat magyarul, tehát magyarságát so­káig megtartotta ő is. Más mate­matikus azt csinálja ami sikerül, Neumann viszont azt csinálta meg, amit akart.- Kire büszkék még?- A régebbi generációból Pólya Györgyre és Szegő Gáborra. Sok­sok üyen alkalmazott matemati­kus van, aki határterületeken dol­gozik, például Kármán Tódor...- Róla krátert neveztek el a Hol­don.- Igen, ő egy kiváló matemati­kus volt, de megemlíteném Lo­vász Lászlót, Babay Lászlót, Haj­nal Andrást, az intézet igazgató­ját, Szemerédi Endrét, vagy Franki Pétert, aki a legismertebb mate­matikus Japánban.- Ahogy jöttem föl a lépcsőn és nézegettem ezeket a fényképeket, mintha csak egy nőt láttam volna- Vannak kiváló női matemati­kusok is. Vita kérdése, hogy miért van viszonylag kevés, de hát inté­zetünkben van Soós Vera akadé­mikus és Marton Katalint is említ­hetem... „Európa közepe 1000 körül”: millenniumi kiállítás - nógrádi leletekkel Az emlékként is funkcionáló belépőjegy méltó a kiállítás jellegéhez, nagyságrendjéhez ■ Nagy várakozással indultam Bu­dapestre, hogy megtekintsem a Magyar Nemzeti Múzeumban a millenniumi program keretében rendezett kiállítást. Annál is in­kább, mert tudomást szereztem arról, hogy a híres, nevezetes karancslapujtői honfoglalás kori aranyozott ezüst övveretek is lát­hatók több Nógrád megyében fel­tárt régészeti lelettel együtt. Az Európa Tanács és a Nemzeti Múzeum között létrejött együttmű­ködésnek köszönhetően egy nagy formátumú, bővített, gazdag törté­neti vándorkiállítást nyitottak meg cseh-lengyel-magyar-német- szlovák közös tárlatként. A kiállítás 2002-ig megtekinthető lesz Krak­kóban, Prágában, Pozsonyban, Berlinben, Mannheimben. A kiállí­táson főképpen a régészeti tárgyi emlékanyag dominál, de megtalál­hatók a kora írásbeliségre vonatko­zó dokumentációk is. Ezen anyag a változások mint­egy 200-250 éves időtartamát fogja át. A tárlat nem viszi túlzásba az ál­lamalapító személyiségek kultu­szát, a bemutatott tárgyak alapján objektivitásra törekedtek. A törté­nelem alakításában nagy szerepet játszó fegyverek mellett a korai ke­resztény társadalmi viszonyok be­mutatását nemcsak egyházi relikvi­ák képviselik, hanem a mindenna­pi élet gazdasági viszonyait repre­zentáló letelepedett földműves né­pesség termelőeszközei, kereske­delmének árucikkei, fizetőeszkö­zei. A kézművesség fejlettségéről csodálatos megmunkálású éksze­rek adnak jelzést. A történelmi vál­tozásokról rövid szöveges ismerte­tők tájékoztatnak, térképek, ma­kettek, sőt videoinstallációk teszik teljessé az információkat. Az ötle­tes elrendezés által betekintést nyerhetünk a szláv erődítési-vár­építési technikába, s megismerhet­jük egy harcos teljes felszereltségét. Az első terembe belépve olyan érzésem volt, mintha a művészetek templomába léptem volna, törté­nelmi festmények sora fogadott. Az első kép a többször megcsodált nógrádi kötődésű Benczúr Gyula festménye a „Vajk megkeresztelé- se” (1875 München). A kép bal ol­dalától átlósan középpontban a ke­resztelőmedence mellett méltóság- teljes alázattal térdel a fehér ruhás alak, fejet hajtva a keresztelési rí­tust végző prágai püspök Adalbert előtt (a keresztségben az István ne­vet kapja). Középen, mögötte szü­lei: Géza fejedelem és felesége, ol­dalt világi személyek, s a papság képviselői. A képen felismerhető m. Ottó német császár és I. Henrik bajor herceg. A jelenet hátterében a templom oszlopai láthatók. A kép egy történelmi festménypályázatra készült, amelyen Székely Bertalan előtt Benczúr nyerte el az I. díjat. A második kép a Piast családból származó lengyel király megkoro­názását ábrázolja. A harmadik kép a „Cyrill és Metód" (oltárkép). „Fehemura reá meneh hodu utu reá ...” - „Fehérvárra menő hódúira...” E befejezetlen mondat sokak által ismert. Ősi magyar nyelvemlékünk is itt található most a tihanyi alapí­tólevél -1. András (Endre) király­nak 1055-ben kiadott hártyára írott oklevele. A latin oklevélszövegben 58 magyar szó található szórványo­san, hiányos mondatban. (A pan­nonhalmi levéltár őrzi.) A Nemzeti Múzeum legszebb, legértékesebb bizánci ötvösművé­szeti kincse IX. Konstantinosz Monomachos császár koronája, amit valószínűleg I. András kapott (1046-1061) ajándékba. Ugyancsak bizánciak a követke­ző vitrinben elhelyezett tárgyak: arany karkötők, övcsat, más éksze­rek, fülbevalók, Zsennyéről sodrott arany karperecek. Méretével, díszí­tésével kiemelkedő műtárgy a „bé­csi szablya.” A véletlenen múlott, hogy felfe­deztem a kerámialeletek leg­épebb, legszebb darabját. Sóshartyánban, Murahegyen ta­láltak rá régészeink 1936-ban. A honfoglalás kori temetkezés 5 sír­ját tárták fel a szőlőhegyen. Ebből az anyagból való a karcsú testű, kétfülű amfora, barna mázas be­karcolt hullámvonalak díszítik és geometrikus rajzolatok - borszállí­tásra használhatták. Legnagyobb örömömre megta­láltam a Kliny-Leshegy 5 sírból ál­ló temetőjéből származó régészeti leleteinket, amelyet báró Nyáry Je­nő 1871-ben folytatott ásatásai so­rán fedezett fel. Különösen feltűnt, hogy a női sírban talált gazdag ék­szeranyagból állítottak ki, egy gö­rög feliratos csüngőt és egy szép cápafogas amulettet. Az ember fantáziája úgy műkö­dik, hogy mindig kiegészíti a rész­leteket, az egészet szeretné látni, felfogni, megérteni. A karancsla- pujtői aranyozott ezüst övgamitú- rára rátalálva éreztem ezt, körülöt­tem budapesti ötödikes kisdiákok­kal. A vitrin közepén - „derékra” - helyezték el a lecsüngő végű övét. Mellette a tarsolylemezek Galgóczról, Bodrogvécsről. Felül egy hatalmas harci fegyver - ref­lexíj, középtől lefelé, szablya, har­ci fokos, alatta lószerszámok: csi­kózabla, nyereg, kengyelpár. - Ez egy harcos! - kiált fel az egyik kis­fiú. Elmesélem neki a galgóci tar­solylemez felfedezésének történe­tét, motívumkincsét. A Vág völ­gyében 1863 nyarán bukkantak a honfoglalás kori lovassírra. Ifj. Kubinyi Ferenc mutatta meg a ré­gésztudomány jeles képviselőjé­nek, Römer FÍórisnak, aki az Arch Értesítőben számolt be róla. Ez volt az első tarsolylemez, amely előkerült honfoglalóink sírjából, ötvösművészetünk igazi remeke. A végtelen hálóba szőtt, hurkolt szalagfonat, indákkal körülzárt ki­lenc rombusz alakú mezőben egy rövid száron eredő ötlevelű pal- mettacsokor, levélvirág motívum tölti ki, kiemelkedve az aranyozott háttérből. Gyönyörű! Együtt cso­dáltuk meg a Karancsapátfalva (Karancslapujtőbe olvadt!) Nyár- vas-dűlőjében 1939-ben feltárt gazdag férfi temetkezőhelyéről származó páratlan méretű kin­cset, amit dr. Domyay Béla adott át a Nemzeti Múzeumnak. Az övve­ret csatja 9,1 cm hosszú, 3,9 cm széles, legnagyobb méretű dísz­övünk eredetileg kb. 150 cm lehe­tett. Az övveretek mindegyikén két karcsú szárból kinövő hármas palmetta, levélminta díszíti, keleti, bizánci motívumok. A férfisír övé­nek hasonmását Mordvin-földön, Krjukovo-Kuzsnovo temetkezési helyén ásták ki. Dr. Dienes István neves honfoglalás kori régészünk írta le az összehasonlítást 1964- ben megjelent tanulmányában. A kiállítást szemlélve tanúi lehe­tünk a magyar kultúra kialakulásá­nak. Az őshazából történő vándor­lása útján a nyugati kalandozások során, helyben, a Kárpát-medencé­ben megtelepedve a szláv népek kultúrájával találkozott. S később mindazokat egybeötvözte, szinteti­zálta, az antik római, görög kultúra maradványaival együtt. Ez jellem­ző Közép-Európa kultúrájára, a A Karancslapujtőn talált veretes öv rész­lete ■ nyíltság, a befogadás, a sokféleség, ami értékként megőrzendő. Az Eu­rópa Tanács e vándorkiállítással is ezt a célt kívánja szolgálni. Ezért is ajánlom mindenki szíves figyelmé­be e különlegesen szemléltetett tör­ténelmi leckét, amely Budapesten november 26-ig tekinthető meg a Magyar Nemzeti Múzeumban. ___________• ______ LŐRINCZ GÉZÁMÉ S ass Sylvia, a Salgótarjáni Váczy Gyula Zeneiskola hangverseny­termében______________________ FOTÓI oócs ÉV*

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom