Nógrád Megyei Hírlap, 2000. november (11. évfolyam, 256-280. szám)
2000-11-28 / 278. szám
2000. NOVEMBER 28., KEDD SZECSENY MEG YEI KÖRKÉP BÁTONYTERENYE 3. OLDAL Elvesztett veséért fizet a kórház Jogerősen pert nyert egy megyénkbeli kórház ellen egyik volt betege, aki először 1997-ben esett át műtéten az intézményben, egy évvel később pedig - ezzel összefüggésben - a veséjét kellett eltávolítani. Tízmilliós nem vagyoni kárigényéből első fokon négy-, másodfokon másfél milliót találtak alaposnak. A felperes (akinek nevét, nemét és lakóhelyét kérésére nem közöljük) egy egészen más jellegű beavatkozás után, 1998-ban került ismét a műtőasztalra. A kereset szerint a korábbi műtét során sértették meg a húgyvezetéket, a kórház érintett dolgozói nem jártak el kellő gondossággal, s arról sem tájékoztatták, hogy a veseelvesztés a műtéti kockázat körébe tartozhat. A Balassagyarmati Városi Bíróság lényegében az utóbbi érvet elfogadva hozta meg ítéletét: a kórházat négymillió forint nem vagyoni kártérítés és kamatai megfizetésére kötelezte, ezt meghaladóan a keresetet elutasította. Az alperes fellebbezése nyomán eljárt Nógrád Megyei Bíróság újabb szakértőt rendelt ki, tanúkat hallgatott meg, s közelmúltban kihirdetett ítéletével - részben az indokolást is megváltoztatva - a marasztalás összegét másfél millió forintra szállította le, s a kamatfizetés kezdő időpontját is a korábbitól eltérően állapította meg (nem az első műtét, hanem a veseeltávolítás napjától jár a kamat). Az újonnan beszerzett bizonyítékok alapján a másodfokú tanács úgy ítélte meg: nem bizonyított, hogy a műtét során „műhibát” követtek el, vagyis leszorították a húgyvezetékét, s így (áhnak elzáródása folytán) a kórház dolgozói okozták a veseleállást. Nem követtek el mulasztást j akkor sem, amikor nem figyel- j meztették a beteget erre a lehet- I séges komplikációra, mert a gyakorlat szerint ilyen eset bekövetkezésének valószínűsége csak ezrelékben mérhető. Ugyanakkor a műtét után - noha a felperes deréktáji fájdalmakra panaszkodott - nem tettek semmit, sőt, ilyen panaszt nem is jegyeztek fel. Az alperes kórház jogi képviselője éppen ez utóbbi kö- j rülményre hivatkozott, mondván: ha valóban lettek volna ilyen problémák, azokat biztosan rögzítették volna. A megyei bíróság azonban két érdektelen felperesi tanú vallomása alapján bizonyítottnak találta, hogy valóban voltak ilyen jellegű panaszok, így az egészségügyről szóló törvényben előírt „legnagyobb gondosság és körültekintés” elmulasztása miatt a kórház kártérítési felelősségét megállapította (a Polgári törvénykönyv szerint, a munkavállaló által munkaviszonyával összefüggésben okozott kárért a munkáltató felel). A másodfokú tanács mind a kereseti kérelemben szereplő, mind a városi bíróság által meghatározott összeget eltúlzottnak találta, ezért azt mérsékelte. A jogerős ítélet ellen fellebbezésnek helye nincs, de a kézbesítéstől számított 60 napon belül - jogszabálysértésre hivatkozva - felülvizsgálati kérelmet lehet benyújtani, amit a Legfelsőbb Bíróság bírál el. Mindez azonban nem halasztó hatályú: a megítélt összeget az írásba foglalt ítélet kézhezvételét követő 15 napon belül ki kell fizetni. ___________________-VBI skolások műsorával: ünnepük az idősek napját Bátonyterenyén, a Kastély- kerti Művelődési Házban november 29-én 14.30 órakor kezdődik az az ünnepség, amelyet az idősek napja alkalmából rendeznek. Köszöntőt mond Balázs Pál alpolgármester, a j műsorban közreműködnek a 3. Számú Általános Iskola növendékei és a kisterenyei asszony- kórus. Ünnepek, hétköznapok, lovasterápiával (Folytatás az 1. oldalról) Gondjaink ellenére az iskola és a kollégium egész épületegyüttese és környezete ápolt, gondozott. Köszönhetően a tanári karnak, technikai személyzetnek. További fejlődésünk egyetlen lehetősé- ges útja a pályázatok írása..., hát mi írtuk, írunk! Szerencsére nem kevés sikerrel - állítja az igazgató.- Milyen életesélyekkel távoznak végzett növendékeik!- Munkánk során arra törekszünk, hogy fiataljainkat olyan ismeretekhez, készségekhez juttassuk, melyek nagyobb esélyt adnak ahhoz, hogy az épek társadalmában aktív, önálló és önellátó, teljes értékű emberként ájék le életüket. Fiatal intézmény a miénk, ötven diákkal kezdtünk, most nyolcvan kollégistánk van, egyébként száz férőhelyes az iskola, illetve kollégium. Érdeklődés van, gyakran szülők is keresnek, gyermekvédelmi szolgálatok kémek tőlünk tájékoztatást munkánkról. Az ország minden részéből érkezett hozzánk gyerek, még külhonból, az erdélyi Csíkszeredáról is. Az esélyeik? Hogy kiből lesz kenyéikereső, önfenntartó, a családi kasszába keresményével besegítő? Azt igazából még nem tudjuk, vannak pozitív visszajelzéseink. Nem is olyan távoli tervünk az, hogy ; a munkáltatókkal j felvegyük a kapcso- J latot, s már itt az in- j tézetben, mint előretolt hadállás, próbáljuk segíteni, mene- ! dzselni a kikerülők | elhelyezkedését. Te- | hát, akiknél lehetséges: a végbizonyítvány, szakképesítés mellett - természetesen lakóhelyükön, vagy annak közelében - konkrét munkahelyet, alkalmazására konkrét ajánlást is a ke- zébe szeretnénk adni. Tudja, meggyőződésem, hogy csak így tölthetjük be teljességgel hivatásunkat, amelyre szerveződtünk. ____ SZABÓ CY. SÁNDOR B éremelés, létszámleépítés nélkül Salgótarjánban nem élik fel a következő évek lehetőségeit (Folytatás az 1. oldalról) hiszen például folyamatban vannak bírósági perek, ám mint mondta, súlyos pénzügyi gondokat okozna, ha bizonytalan bevételekkel számolnának. Puszta Béla polgármester elmondta, 257 milliós növekménynyel lehet számolni, ami jelentősebb, mint az elmúlt években. A bér- és a működési költségek növekménye viszont 354 milliós, ami 123 milliós forráshiányt eredményez. Vagyis ezúttal is hitelfelvétellel kell tervezni a költségvetést. A polgármester ismertette, a legfontosabb fejlesztések vállalható terhet jelentenek. Intézményi szűkítésben nem gondolkodnak, azonban a kapacitások kihasználttá tételében igen, hiszen az általános iskolákban 500, a középiskolákban 800 szabad hely van. A munkatársak minőségi teljesítményének elismerésére kiemelt bérezési lehetőséget biztosítanak az intézményvezetőknek. Puszta Béla arról is szólt, hogy előtérbe kerül a következő időszakban a városi létfeltételek javítása, így utak, járdák, lépcsők építése, a játszóterek felszereltségének javítása. A fejlesztéseket a város egész területén, arányosan akarják megvalósítani, ehhez meg kell egyezniük a közgyűlési képviselőknek, mint ahogy abban is, hogy mely fejlesztések kerülhetnek be a ciklus költségvetésébe, és melyek azon túlra. A nagyobb programok között említette a polgármester a Fő tér átalakítását és az északi városrész idegenforgalmi alapfeltételeinek fejlesztését - ezekhez a saját erő nem lenne elég, tehát befektetői érdeklődésre van szükség. Kiderült a vitában, hogy nincs szándék új adónem bevezetésére, és á meglévő tételek emelésére, valamint az is, hogy a következő hetekben átdolgozzák a lakbértámogatás és a Lares Közalapítvány támogatási feltételeit. Langár Tamás a koncepció hiányosságai között sorolta, hogy nincsenek benne prioritások, nincs olyan elképzelése a városnak, amelyhez igazodhatna a koncepció, nem tesz javaslatokat a megtartó erő kidolgozására, utalás sincs benne arra, hogyan akarja kezelni az önkormányzat a felhalmozott lakbértartozásokat. Szerinte a létfeltételeknek csak szintentartásáról van szó, bírálta, hogy gyakorlatilag szövegszerűen egyezik a tavalyi és a mostani koncepcióban a sportra és a művelődésre vonatkozó rész, és említés sincs az anyagban az idegenforgalom fejlesztéséről. Sarló Béla alpolgármester szerint, aki figyelmesen elolvasta az anyagokat, megtalálja benne a célokat és az eszközöket is. Horválhné \ Győri Magdolna úgy fogalmazott, végre látszanak a feltételei, hogy az oktató-nevelő intézmé- J nyék, a sport és a közművelődés terén dolgozó szakemberek kitekinthessenek a gazdasági szorításból. Fontosnak nevezte, hogy Salgótarjánban nem létszámleépítéssel ellentételezik a béremelést. Cserháti József kiemelte, hogy lehetőségeihez képest Salgótarján egyre kevesebb hitelt vesz fel, míg '99-ben 45%-os volt az arány, idén 33, jövőre pedig 29. A jövő évi költségvetés koncepcióját végül 17 igen szavazattal, 6 ellenében fogadta el Salgótarján közgyűlése. DUDELUU I. HÍREK SALGÓTARJÁN MEGYÉNK AZ ÚJKORBAN. A Nógrád Megyei Múzeum rendezésében jelentős eseménysorozatra számíthatnak az érdeklődők december 1-jén, pénteken. Délelőtt 11 órakor a Nógrádi Történeti Múzeumban nyílik kiállítás Nógrád az újkorban címmel. Délután 14 órakor a múzeum bányászati kiállítóhelyén adják át a kibővített új külszíni gépparkot, 15 órától pedig Borbála-napi megemlékezést tartanak a Zemlinszky úti kiállítóhelyen. ÓVODAGALÉRIA. Az Arany János úti Mackóvár óvoda galériájában tegnap nyílt kiállítás L. Presits Lujza festőművész alkotásaiból. A festményeket, zománcképeket dr. Horváthné Győri Magdolna, a Gagarin Általános Iskola igazgatója ajánlotta az érdeklő- dőkfigyelmébe. TANÁCSADÁS. Az MSZP ingyenes konzultációs szolgáltatása keretében november 28-án, kedden 15 órakor Stork Géza vállalkozási és adóügyekben várja az érdeklődőket a párt Kossuth u. 8. sz. alatti irodájában. FOGADÓSZOBA. Sarló Béla alpolgármester november 29-én, szerdán 8- tól 12 óráig tart fogadónapot a városháza épületében. BALASSAGYARMAT FÓRUM. Az Ipartestületek Nógrád Megyei Szövetsége november 30-án, csütörtökön 14 órától tart fórumot aktuális kérdésekről, a tagszervezetek helyzetéről, a kamarákkal való együttműködéséről a Bajcsy-Zs. u. 3. szám alatt. BIBLIASOROZAT. Legközelebb november 28-án, kedden 18 órakor hangzik el előadás a Mikszáth Kálmán Művelődési Központban „A nap, a mikor Isten beszélt” dmmel. KARANCSALJA KOSZORÚTOK A LEJTÖSAKNÁNÁL A elmúlt hét végén tartották a koszorúzást a karancslejtősi bányász ellenállók emlékére és tiszteletére, akik 56 évvel ezelőtt szembeszálltak az akkori elnyomó hatalommal. Az eseményről szóló tudósításunkban tévesen jelent meg az egyik koszorúzó önkormányzat neve: helyesen Karancsalja község polgármestere, Lantos Sándor helyezte el a megemlé- kezés virágait. ____________■ Kíméletlen rablók akadtak horogra A minap az éjszakai órákban egyszerre több helyen csaptak le három megye rendőrei, hogy igen brutálisan elkövetett rablásokkal gyanúsítható személyeket fogjanak el. Az összehangolt és egy időben történő akcióban a Bács-Kiskun és Pest megyei rendőrök mellett a Nógrád megyei rendőrök is részt vettek. Ezt a részvételt nemcsak a köllegális segítség indokolta, hanem az ügyben való konkrét érintettség. Az akció sikerrel járt, de valószínű, hogy ez csak egy fejezete lesz a dolgoknak, amelyekről Némedi Gábor őrnaggyal, a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozóosztályának megbízott vezetőjével és Hortobágyi István őrnaggyal, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivőjével beszélgettünk. Hosszabb ideje követtek el mind a három megyében olyan rablásokat, amelyeknek szembetűnő közös jellemzője volt a kíméletlenség és a rendkívüli brutalitás. Erre figyelt fel a három megye rendőri vezetése, s elhatározták, hogy összefogott erőkkel derítik fel a bekövetkezett bűncselekmények körülményeit és tetteseit. Az országos akcióhoz segítséget nyújtott az Országos Rendőr-főkapitányság.- A három megye közül - mint a legnagyobb - a Bács-Kiskun megyei kollégák koordinálták a felderítést és a nyomozást - mondta Némedi Gábor. - Nekünk voltaképpen csak a diósjenői rablás szerepel a listánkon, s az időközben létrejött három megyei összefogás óta gőzerővel folyik ebben is a nyomozás. Olyannyira, hogy a minap le csaptak a három megye rendőrei és elfogtak néhány személyt abból a bandából, amelynek tagjai Nógrád mellett Bács-Kiskunban és Pest megyében is garázdálkodtak. Az összehangolt akcióban való részvételről így szólt Némedi Gábor.- Mivel tudomásunk volt róla, hogy az elkövetők a rablásaik során lőfegyvert is szereztek, csapatunk a Cserhát beavatkozó alosztály embereivel megerősítve indult a ránk eső feladat megoldására. A hajnali órán körülvett szalkszent- mártoni házból egy egér sem juthatott volna ki a tudtunk nélkül. Szinte villanásnyi idő alatt jutottunk be a házba, ahol a gyanúsított személyt elfogtuk. Esélye sem volt az ellenállásra. A beszélgetésből megtudtjuk, hogy a rendőrök már ismerték a bűnözők mozgását, tudták, hogy ki mikor, hol tartózkodik, hol található, ami azért volt döntően fontos, hogy valaki nehogy kicsúsz- szon a kivetett hálóból. Tehát, aki nem volt Otthon Ott tartóztatták lé, ahol éppen megtalálták. így sem egymást, sem a családjukat nem tudták értesíteni. Arra a kérdésre, hogy kik ezek a személyek, s mi jellemző rájuk Hortobágyi István őrnagy így válaszol:- Többszörösen büntetett előéletű, bűnözőéletmódot folytató személyek. Módszerükre nemcsak Nógrádban, de mindenütt jellemző volt a rendkívüli brutalitás. Mindenhová dolog elleni erőszakkal hatoltak be, nem ismertek maguk előtt akadályt. A bent lévőket, tekintet nélkül korukra és nemükre verték és kínozták. A szülőket gyerekeik bántalmazásával is kényszerítették, hogy mondják meg, hol vannak a család értékei. Aranyat és pénzt raboltak, de nem vetettek meg más értéktárgyakat sem. Módszerükhöz tartozott, hogy rablásaik után a kirabolt család gépkocsijával távoztak. Tehát látnivaló, hogy nem pitiáner tolva- jocskákról van szó, hanem olyan elvetemült bűnözőkről, akik a börtönévek alatt kitanulták a gazembermesterséget. Megtudtuk, hogy az eddigi adatok alapján az elfogott és őrizetbe vett személyek alaposan gyanúsít- hatók, hogy március 18-ra virradó éjjel erőszakosan behatoltak egy kunszentmiklósi lakásba, ahol a sértettet és hozzátartozóit bántalmazták, kínozták, majd a lakásból készpénzt és' arany ékszereket tulajdonítottak el, s elvitték a család autóját. Az okozott kár mintegy 8 millió forint volt. Július 23-án Őrbottyánban hatoltak be egy családi házba, ahonnan a sértett és hozzátartozói bántalmazását követően mintegy 3 millió forint értékben zsákmányoltak készpénzt és értékeket, s innen is elvitték a család gépkocsiját. Szeptember 29-re virradóra egy diósjenői családi házba hatoltak be, ahonnan az említett erőszakos módon félmillió forint készpénzt és arany ékszert raboltak, s a család gépkocsiján távoztak. A gépkocsikat minden alkalommal elhagyták. Ezzel a mesterfogással még nem zárható le az ügy. A felderítő és nyomozó munka folyik tovább, nem állhat meg, hiszen a bűnözés sem szünetel. Fontos tudni mindenkinek, hogy a bűnözés mind szervezetszerűbb lesz - amit bizonyít ez az eset is. Ezek a bűnözők már tippadókkal, figyelőkkel, orgazdákkal dolgoznak. Az elkövetők végrehajtják a nagy bulit és nagyon rövid idő alatt túladnak a rablott holmikon. Azt is jó tudni, hogy a tisztességes társadalom megvédheti magát ezektől a brigantiktól. Nemcsak különböző biztonsági eszközökkel, riasztórendszerekkel, hanem az emberi szemléletváltással, az emberi összefogással. Ez személyes és társadalmi érdek egyaránt. PADÁR ANDRÁS Mátra Autóbázis www.skoda-auto.hu 3070 Bátonyterenye, 21. sz. főút 43. km Tel./Fax: (32) 553-040 Ne hagyja ki! SkodaFelicia még 1 799 000 fhói* Ne halassza döntését jövőre, mert - fejtámlákkal, csak 2000. december 31 -ig veheti - körkörös ütközésvédelemmel, meg ilyen kedvező áron ezt az - alacsony biztosítási díjjal, ötszemélyes, ötajtós családi autót - kedvező fizetési feltételekkel.- 272 literes csomagtérrel,- fordulatszámmérővel, *a készlet erejéig. PORSCHE Számftógépezőtc a lakáshoz és helyhez kötött munkahely sokak szerint a jövő úfo