Nógrád Megyei Hírlap, 2000. november (11. évfolyam, 256-280. szám)
2000-11-28 / 278. szám
4. oldal - Nógrád Megyei Hírlap 2000. November 28., kedd VILÁG TÜKÖR George Bush a befutó Alig több mint félezer szavazaton múlott az elnöki mandátum Győzelmi beszédében Bush hangsúlyozta: „nagy és egységes ország” elnöke kíván lenni fotó: europress/epa EBESZ-misszió Csecsenföldre Kostunica aláírta a demokratikus Európa alapdokumentumait Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) 8. külügyminiszteri értekezletének hétfői nyitónapján Vojiszlav Kostunica jugoszláv államfő aláírta a Helsinki záródokumentumot, a párizsi Chartát az új Európáról, valamint a tavalyi isztambuli nyilatkozatot a földrész biztonságáról. Ezzel hivatalosan is helyreállt az ország EBESZ-tagsága. BÉCS Kostunica az aláírást követően bejelentette: a Szerbia és Koszovó határán kialakult feszültség miatt haladéktalanul hazautazik, így lemondta találkozóját Thomas Klestil osztrák elnökkel, Wolfgang Schüssel kancellárral, valamint Heinz Fischer parlamenti elnökkel. Nem kerül sor a legnagyobb érdeklődéssel várt megbeszéléseire Madeleine Albright amerikai külügyminiszterrel sem. Felszólalásában Schüssel kancellár kijelentette, hogy a délszláv válság megoldása jelzi: hosszú távú politikára van szükség. Ugyanakkor továbbra is harcolni kell a nacionalizmus, a sovinizmus, az idegengyűlölet, az antiszemitizmus ellen, a kisebbségek védelmében. Benita Ferrero-Waldner osztrák külügyminiszter, az EBESZ soros elnöke és Madeleine Albright amerikai külügyminiszter megállapította: sajnálatos, hogy Oroszország még mindig nem váltotta valóra ígéretét Csecsenfölddel kapcsolatban. Ferrero-Waldner asszony szerint az EBESZ-misszió nem tudott eljutni Csecsenföldre, pedig Oroszország azt ígérte, hogy ezt lehetővé teszi. Az amerikai külügyminiszter hozzátette: a szervezet vezetői a tavalyi isztambuli csúcsértekezleten sok időt szántak arra, hogy megvitassák a kaukázusi konfliktus kérdéseit, éppen ezért tragikus, hogy ezeket még mindig nem sikerült megoldani. Az értekezleten Igor Ivanov orosz külügyminiszter abban állapodott meg a házigazda osztrák külügyminiszterrel, hogy a következő napokban szakértők utaznak Csecsenföldre. A küldöttek feladata, hogy megállapítsák: lehetséges-e az EBESZ-misszió visszatérése a konfliktus sújtotta területre. Oroszország a kérést eddig arra hivatkozva utasította el, hogy nem lehet szavatolni a diplomaták sértetlenségét. Martonyi János külügyminiszter hétfőn Bécsben munkamegbeszélést folytatott ukrán kollégájával, Anatolij Zlenkoval. A floridai szavazatösszesítő testület Tallahassee-ben vasárnap, helyi idő szerint este fél nyolckor hivatalosan hitelesítette a november 7-ei amerikai elnökválasztás floridai eredményét. A választást eszerint George Bush republikánus elnökjelölt nyerte meg. ____________Egyesült Államok___________ A Katherine Harris testületi elnök által ismertetett hivatalos adatok szerint Bush 537 szavazatkülönbséggel győzte le Floridában Al Gore demokrata elnökjelöltet, csaknem 6 millió leadott szavazat átszámlálása alapján. Ez azt jelenti, hogy Bush kapja meg a 25 floridai elektor támogatását, s így az 538 tagú testületben 271 támogatója van. Gore hívei azonban további bírósági beadványokat helyeztek kilátásba. Joseph Lieberman demokrata alelnökjelölt pontatlannak és hiányosnak minősítette a floridai eredményt. A Bush-kampánystáb illetékesei Liebermannal ellentétben azt hangoztatják: itt az ideje, hogy „a jogászok hazamenjenek’’, és az érintettek tiszteletben tartsák a kihirdetett végeredményt. George Bush vasárnap este tévébeszédben fordult az ország lakosságához és közölte: megkezdi az előkészületeket az elnöki hivatal átvételére. ■ Iliescu és pártja az élen Aggodalomra adhat okot a román nacionalizmus Bukarest A román központi választási bizottság hétfő délig öszsze- sített adatai megerősítették: a szavazatok több mint felének az összeszámlálása alapján az elnökválasztáson az első helyen Ion Iliescu, a Szociális Demokrácia Romániai Pártja (PDSR) elnöke áll a szavazatok 36,54 százalékával, második Corneliu Vadim Tudor, a Nagy Románia Párt (PRM) elnöke (28,88 százalék). A legborúlátóbbak sem gondoltak arra, hogy a szélsőségesen nacionalista Comeliu Vadim Tudor szenátor egymaga több szavazatot kap, mint Theodor Stolojan és Mugur Isarescu (az egykori és a jelenlegi technokrata kormányfő) együttesen - írta hétfői kommentárjában a Krónika című erdélyi lap. „Négy évvel ezelőtt óriási bizalom és várakozás övezte a hatalomra kerülőket. Mostani kiábrándultságunk részben abból fakad, hogy sorsunk alakulását akkori reményeinkhez viszonyítjuk. A most hatalomra kerülőktől nem sok jóra számítunk” - írta a lap. „Aggasztó, hogy rendkívül megerősödött a szélsőségesen nacionalista Nagy Románia Párt”- nyilatkozta Szent-lványi István (SZDSZ), az Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke. A politikus hangsúlyozta: örömteli, hogy az RMDSZ jól szerepelt a választásokon, s bár belülről és kívülről is több támadás érte, a kormánypártok közül egyedüliként megőrizte négy évvel ezelőtti választói táborát. Szent-lványi István kitért arra, hogy a szélsőségesen nacionalista erők megerősödése Románia, a romániai magyarság, valamint Bukarest euro-atlanti integrációja szempontjából egyaránt problémákat jelenthet. „Az új kormány remélhetőleg elhatárolódik majd a Corneliu Vadim Tudor vezette Nagy Románia Párt által képviselt politikától” - mondta Szent- ' Iványi István. Hozzátette: a magyar-román kapcsolatok tovább ] javulhatnak, ám ez függ a leendő bukaresti kabinet összetételétől. ■ Üzemzavar Csernobilban Ukrajna Három héttel az atomerőmű végleges bezárása előtt, hétfőn üzemzavar miatt leállították a még üzemben lévő utolsó reaktort. Az intézkedésre azért volt szükség, mert az egyik távvezetékben hirtelen csökkent a frekvencia. A javítást megkezdték, a háttérsugárzás az erőmű területén nem haladja meg a szabványokat. Szakemberek szerint a mostani üzemzavar során radioaktív anyagok nem jutottak a környezetbe. A javítási munkálatok várható időtartamát öt napban jelölték meg. Az erőmű végleges leállítását december 15-re tűzték ki. Csernobilban volt 1986. április 26-án az atomenergia polgári hasznosításának eddigi legsúlyosabb balesete. Ukrajnában jelenleg további három atomerőműblokkon dolgoznak a karbantartók. Az ország összesen öt atomerőművel rendelkezik, ezekben 13 reaktor működik 12,8 gigawatt összkapa- citással. HÍREK RÖVIDEN Betiltják Meciar mozgalmát? A szlovák belügyminiszter szerint felvetődhet a Meciar vezette Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom betiltásának lehetősége. Pittner szerint ez akkor következhet be, ha bebizonyosodik, hogy a korábban kormányzati pozíciót élvező pártvezetőknek közük volt az akkori titkosszolgálat égisze alatt elkövetett súlyos törvénysértésekhez. Wallenberget agyonlőtték A megtorlások áldozatainak rehabilitációjával foglalkozó moszkvai testület vezetője szerint a szovjet hatóságok hazugságokat terjesztettek Raoul Wallenberg halálává kapcsolatban. Eszerint a svéd diplomata, több tízezer magyarországi zsidó meg- mentője nem szívroham következtében, hunyt el 1947 júliusában egy moszkvai börtönben, hanem agyonlőtték. Putyin a Közel-Keletről Az olasz államfővel folytatott moszkvai megbeszélésein Putyin emlékeztetett arra, hogy az egykori Szovjetunió és most Oroszország is következetesen támogatta és támogatja a palesztin nép erőfeszítéseit. Moszkvának azonban nem mindegy, „hogyan élnek Izraelben az emberek, köztük volt polgáraink, hiszen a volt Szovjetunióból milliók érkeztek ebbe az országba, s jelenleg az ottani lakosság harmadát teszik ki.” Vizsgálat Kohl ellen Újabb vizsgálat indult Helmut Kohl volt kancellár ellen. A nyomozó hatóság közölte, hogy az egykori német kormányfő a Kereszténydemoloata Unió részére átadott összegből 265 ezer márkát saját belátása szerint használt fel, amelyről nem értesítette a párt ületékeseit. Bonnban közölték, hogy az ügyészség kezdeményezte Kohl képviselői mentelmi jogának felfüggesztését. Dánia a bővítés mellett „Az új demokráciák csatlakozásával tartósan egységes és békés Európa jön majd létre” - jelentette ki a dán kormányfő a nizzai csúcstalálkozóra utalva, amelyen várhatóan fontos döntések születnek az EU-bővítéssel kapcsolatban is. A decemberi értekezleten Poul Nyrup Rasmussen szerint „meg kell találni az egyenlőségen és a kölcsönös tiszteleten alapuló megoldásokat”.______________________■ Vojiszlav Kostunica az EBESZ külügyminisztereinek gyűrűjében FOTÓ! EUROPRESS/EPA Clinton lánya Gézát szereti ________Washington________ A z amerikai elnök húszéves lánya és Ben Affleck hollywoodi sztár a nyáron találkozott a George című New York-i magazin partiján. Fülig egymásba szerettek. „Még soha ilyen aranyos fiúval nem találkoztam” - idézi a Star című magazin- az elnöki sarj egyik barátnőjét. A lapnak sikerült szóra bírnia Chelsea másik bizalmasát^is. Neki így számolt be a nagy Ő-ről: „Amikor először megpillantottam, és a szemébe néztem, utána már nem tudtam elfordítani róla a tekintetemet.” A kaliforniai Ben G. Affleck - amely névben a G. a nagypapa után a Géza rövidítése - 1972 augusztusában született; legismertebb filmje az Armageddon, amelyben Bruce Willis mellett láthattuk. Sikeres volt A szerelmes Shakespeare-ben is. Az ifjú sztár ezt megelőzően az amerikai sajtó által új Katharine Hepburnként emlegetett Gwyneth Paltrow-nak (A szerelmes Shakespeare) volt a kedvese. A jó kiállású Ben így nyilatkozott az elnök lányáról: „Chelsea vidám, derűs, fölvillanyozó személyiség. Az eddiginél jóval több időt szeretnék eltölteni vele.” A George-parti után a fiatalok már találkoztak néhányszor, Chelsea pedig a családjával is összeismertette Bent: októberben meghívta édesanyja, Hillary születésnapjára. A lány és a hollywoodi sztár egy pillanatra sem ■ tágított egymástól - Chelsea eddigi barátjának, Jeremy Kane-nek legnagyobb bánatára és megdöbbenésére. A fiatalember ugyanis már az esküvői harangok zúgását vélte hallani... ieuropressi HOLLYWOODI KARÁCSONY ÉS A 102 KISKUTYA. Elkészült a sikeres film folytatása: ebből az alkalomból dalmatafigurákkal vonultak föl a filmváros karácsonyi karneválján. A kutyatartók óva intik a szülőket: a filmsikeren fölbuzdulva ne ajándékozzanak a gyerekeknek tömegével pöttyös jószágokat, mert később esetleg megunhatják a jobb sorsra érdemes háziállatokat. ___ fotó, europress/epa Ki az a Pavarotti? _______ PÁDUA A világ egyik legnépszerűbb énekesét, Luciano Pavarottit nem fogadta az egyik szálloda, mert nem volt nála az igazolványa. Bár a művésznek abszolút hallása van, a 65 éves tenor nem hitt a fülének. Az északitáliai város egyik nagy szállodájának portása nem volt hajlandó fölismerni a nagy énekest. „Nagyon sajnálom, uram - mondta -, de dokumentumok nélkül még a köztársasági elnök sem szállhatna meg nálunk.” Pavarotti kénytelen volt elkullogni a fényűző szállodából. Az sem számított, hogy a számára megrendelt lakosztályt már jóval előtte ki is fizették. A szupersztárt két barátja és sofőrje kísérte, végül ők szereztek neki szállást egy másik, vendégszeretőbb hotelban. _____________________________(KULCSÁR!